Nem hiába féltették a Loki-ikont a bajnoki rajt előtt

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Nem hiába féltették a Loki-ikont a bajnoki rajt előtt

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.07.25. 11:33

Debrecen – Más felfogású játékosokra van szüksége.

Nem hiába féltették a Loki-ikont a bajnoki rajt előtt


Már az előző bajnokságban is többször szedték ízekre a kritikusok és a szurkolók a Debrecent, mert a Loki, az előzetes tervekkel ellentétben nem volt az élmezőny tagja, sőt, csak az utolsó fordulóban harcolta ki a bennmaradást.



 



Mint az első forduló előtt jeleztük: többen is féltették a kispadra visszatérő, legendás debreceni edzőt, Herczeg Andrást attól, hogy lerombolja a nimbuszát. Nos, ez még azért nem következett be, de tény, hogy a két meccsen „szerzett” nulla pont nem valami szívderítő fejlemény.



 



„A pálya tengelyében vannak problémáink, ott nemcsak a támadójáték felépítésében, hanem a védekező részben is. Azon feltétlenül változtatni kell. Nagyon sok a ki nem kényszerített hiba. Olyankor is elpasszoljuk a labdát, technikai hibát vétünk, amikor nincs nyomás rajtunk. A csapat többre képes, de azt gondolom, hogy jó lenne, ha egyes pozíciókon más felfogású játékos állna a rendelkezésünkre.” idézi Herczeget a dehir.hu.


Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98756
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Nem hiába féltették a Loki-ikont a bajnoki rajt előtt

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.07.27. 10:06

"A Diósgyőr elleni utolsó bajnoki után megsérültem, de húsz nappal később teljesen felépültem, és készen álltam a játékra. Ekkor Debrecenben tartózkodtam, beszéltem is az elnökkel, de ő azt mondta, még hat hétre szükségem van ahhoz, hogy bevethető legyek. Ez nonszensz. Emellett tíznapos próbajátékon is részt kellett volna vennem, hogy Debrecenben folytathassam. Olvastam, hogy Szima Gábor azt nyilatkozta, sok pénzt akartam, de ez nem igaz. Az előző szezon legjobbjának választottak, az elmúlt három évben meghatározó futballista voltam, a legtöbb meccset én játszottam ez idő alatt, úgy gondolom, kicsivel több tiszteletet érdemeltem volna. Az élet megy tovább, minden jót kívánok a DVSC-nek. Látom, hogy nagyon megváltozott a csapat, de bízom benne, hogy elindul felfelé a tabellán. ..."
/Dusan Brkovics - rangado/

Köszi, Gábor!
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 38319
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Nem hiába féltették a Loki-ikont a bajnoki rajt előtt

HozzászólásSzerző: SAW » 2017.07.27. 13:15

Cselszky írta:"A Diósgyőr elleni utolsó bajnoki után megsérültem, de húsz nappal később teljesen felépültem, és készen álltam a játékra. Ekkor Debrecenben tartózkodtam, beszéltem is az elnökkel, de ő azt mondta, még hat hétre szükségem van ahhoz, hogy bevethető legyek. Ez nonszensz. Emellett tíznapos próbajátékon is részt kellett volna vennem, hogy Debrecenben folytathassam. Olvastam, hogy Szima Gábor azt nyilatkozta, sok pénzt akartam, de ez nem igaz. Az előző szezon legjobbjának választottak, az elmúlt három évben meghatározó futballista voltam, a legtöbb meccset én játszottam ez idő alatt, úgy gondolom, kicsivel több tiszteletet érdemeltem volna. Az élet megy tovább, minden jót kívánok a DVSC-nek. Látom, hogy nagyon megváltozott a csapat, de bízom benne, hogy elindul felfelé a tabellán. ..."
/Dusan Brkovics - rangado/

Köszi, Gábor!

Ezek szerint az edző személyén nem sok minden változott.
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

Sanyeey
Világsztár
Hozzászólások: 10607
Csatlakozott: 2009.03.01. 18:16
Tartózkodási hely: Magyarország
Kapcsolat:

Re: Nem hiába féltették a Loki-ikont a bajnoki rajt előtt

HozzászólásSzerző: Sanyeey » 2017.07.27. 14:21

Cselszky írta:"A Diósgyőr elleni utolsó bajnoki után megsérültem, de húsz nappal később teljesen felépültem, és készen álltam a játékra. Ekkor Debrecenben tartózkodtam, beszéltem is az elnökkel, de ő azt mondta, még hat hétre szükségem van ahhoz, hogy bevethető legyek. Ez nonszensz. Emellett tíznapos próbajátékon is részt kellett volna vennem, hogy Debrecenben folytathassam. Olvastam, hogy Szima Gábor azt nyilatkozta, sok pénzt akartam, de ez nem igaz. Az előző szezon legjobbjának választottak, az elmúlt három évben meghatározó futballista voltam, a legtöbb meccset én játszottam ez idő alatt, úgy gondolom, kicsivel több tiszteletet érdemeltem volna. Az élet megy tovább, minden jót kívánok a DVSC-nek. Látom, hogy nagyon megváltozott a csapat, de bízom benne, hogy elindul felfelé a tabellán. ..."
/Dusan Brkovics - rangado/

Köszi, Gábor!

Mert ő aztán kurvára ért hozzá...
DEBRECENI VSC


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 44 vendég