Pintér Attila továbbra sem tagadja meg a Ferencvárost

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Pintér Attila továbbra sem tagadja meg a Ferencvárost

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.07.15. 11:08

Felcsút – Így készül a Fradi elleni bajnoki rajtra.

Pintér Attila továbbra sem tagadja meg a Ferencvárost


Pintér Attila az előző szezont még a Mezőkövesd vezetőedzőjeként kezdte, majd tavasszal átvette a Puskás Akadémia irányítását, amellyel meg is nyerte a másodosztályú bajnokságot. A felcsúti csapat egy év után ismét a legfelső osztályban vitézkedhet.



 



Pintér Attila már játékoskorában is azt vallotta, hogy az eredményességhez időre és rengeteg munkára van szükség.  Filozófiája mit sem változott, és abban bízik a vezetőedző, hogy a befektetett munka megmutatkozik a pályán – írta az m4sport.hu.



 



Nagy volt a játékosmozgás a nyár folyamán az újoncnál, de Pintér Attila hisz keretének tagjaiban, egységes csapatot építhet. A tréner panaszkodott arra, hogy nagyon rövid idő állt rendelkezésére a új idényre való készülésre, véleménye szerint nem azonosak a feltételek, ugyanis a Merkantil Bank Liga csatározásai később értek véget, mint az NB I.



 



A Puskás Akadémia a Ferencvárossal mérkőzik a bajnokság nyitányán, ami különleges érzés lesz Pintérnek, hiszen játékosként és edzőként is éveket töltött el a zöld-fehéreknél, mai napig nem tagadja kötődését a fővárosi klubhoz. Ettől függetlenül bízik abban, hogy fiai győzelemmel nyitnak.




Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu



Átigazolási hírek




SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43267
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Pintér Attila továbbra sem tagadja meg a Ferencvárost

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.07.15. 11:15

"A tréner panaszkodott arra, hogy nagyon rövid idő állt rendelkezésére a új idényre való készülésre, véleménye szerint nem azonosak a feltételek..."
nagy marha vagy te Pinyő
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

inreallife
Sztár
Hozzászólások: 3805
Csatlakozott: 2012.08.04. 23:06
Tartózkodási hely: a 3. csillag kapujaban

Re: Pintér Attila továbbra sem tagadja meg a Ferencvárost

HozzászólásSzerző: inreallife » 2017.07.15. 11:53

SuperDepor írta:"A tréner panaszkodott arra, hogy nagyon rövid idő állt rendelkezésére a új idényre való készülésre, véleménye szerint nem azonosak a feltételek..."
nagy marha vagy te Pinyő

az egy dolog, hogy ez az interju kiforgathato a penzugyi kerdesre, de duplan nincs igaza, mert lassan mar 2 csapatnyi jatekost igazoltak, akik bizony pont ugyanannyit pihentek, mint az nb1-et befejezok, leven onnan vasaroltak ossze mindenkit...
kubatov takarodj!

Avatar
G_Gergely
Serdülõ
Hozzászólások: 455
Csatlakozott: 2016.05.04. 16:34
Tartózkodási hely: a Föld nevű bolygó...

Re: Pintér Attila továbbra sem tagadja meg a Ferencvárost

HozzászólásSzerző: G_Gergely » 2017.07.15. 12:17

Az Ő IQ-jához pont a ferencváros illik...ööhhh...öööhh...

Avatar
adrenalin69
Aranylabdás
Hozzászólások: 18892
Csatlakozott: 2006.05.06. 16:50
Tartózkodási hely: Firenze
Kapcsolat:

Re: Pintér Attila továbbra sem tagadja meg a Ferencvárost

HozzászólásSzerző: adrenalin69 » 2017.07.15. 12:19

SuperDepor írta:"A tréner panaszkodott arra, hogy nagyon rövid idő állt rendelkezésére a új idényre való készülésre, véleménye szerint nem azonosak a feltételek..."
nagy marha vagy te Pinyő

Mit vársz egy olyantól, akinek érettségije sincs és felmentéssel végezte a szakedzőit?
Az Újpest csapata megszakítás nélkül,1912-óta nb1-es.
Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország.

inreallife
Sztár
Hozzászólások: 3805
Csatlakozott: 2012.08.04. 23:06
Tartózkodási hely: a 3. csillag kapujaban

Re: Pintér Attila továbbra sem tagadja meg a Ferencvárost

HozzászólásSzerző: inreallife » 2017.07.15. 12:29

G_Gergely írta:Az Ő IQ-jához pont a ferencváros illik...ööhhh...öööhh...

en spec mar akkor utaltam, amikor nalunk jatszott. a tulok mentalitasa taszito...
kubatov takarodj!

Avatar
Banane
Tartalék
Hozzászólások: 1725
Csatlakozott: 2008.10.04. 20:32

Re: Pintér Attila továbbra sem tagadja meg a Ferencvárost

HozzászólásSzerző: Banane » 2017.07.15. 18:10

"Pintér továbbra sem tagadja meg a Fradit", hmm vajon Lord Pinyő utolsó megkísértéséről van szó?

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Pintér Attila továbbra sem tagadja meg a Ferencvárost

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2017.07.15. 18:54

Miért is tagadná meg? Egy igazi ződ majom.
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: RC valamint 4 vendég