Él a cseh vonal: német bajnok védővel erősödött a Vasas

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Él a cseh vonal: német bajnok védővel erősödött a Vasas

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.07.05. 20:02

Budapest - Michael Oenning nagyon számít a Beitar elllen az angyalföldi drukkerekre.

Él a cseh vonal: német bajnok védővel erősödött a Vasas


A VFL Wolfsburg játékosaként Bundesliga-aranyérmes, cseh válogatott Jan Simunekkel erősítette meg a védelmét a Vasas.  2007-ben még fiatalon került Németországba, első szezonjában az UEFA-Kupa-indulást jelentő ötödik helyen végzett, majd egy évre rá a bajnokságot megnyerő csapat tagja volt, a tavaszi szezonban stabil kezdőként. Ebben az időszakban mutatkozott be a cseh felnőtt válogatottban is, miután végigjárta a korosztályos csapatokat is.





2010-ben a Kaiserslautern csapatához szerződött, a frissen feljutó csapatnál összesen négy szezonban szerepelt, itt szerezte első profi góljait is. 2014 és 2016 között a VfL Bochum játékosa volt, az előző szezont pedig a cseh élvonalbeli Dukla Praha csapatánál töltötte.



 



<blockquote class="embedly-card"><h4><a href="http://nb1.hu/otp-bank-liga/hetgolos-meccset-jatszott-a-vedekezeserol-hires-paks">Hétgólos meccset játszott a védekezéséről híres Paks - NB1.hu</a></h4><p>Kétszer is előnybe került, de végül veszített Csertői Aurél csapata</p></blockquote>


<script async src="//cdn.embedly.com/widgets/platform.js" charset="UTF-8"></script>




Ő még nem játszhat  Beitar Jeruzsálem elleni visszavágón, amely előtt Michael Oenning vezetőedző nagyon számít az angyalföldi szurkolókra.



 



„Jól játszottunk az első mérkőzésen, kivéve az utolsó öt percet. Taktikailag felkészültünk, minden esélyünk megvan, hogy kiharcoljuk a továbbjutást.  Hazai környezetben, saját szurkolóink előtt erre jó esélyünk mutatkozik.  Vaskó Tamás felépült, így egy értékes játékos visszatérhet a csapatba. Az új szerzeményeink még nem játszhatnak, továbbjutás esetén már lesz rá mód. Egyszerű a helyzetünk, nyerni kell, nem hiszem, hogy hét gól esik, de nyílt mérkőzésre számítok. Figyelnünk kell, hiszen képesek visszajönni vert helyzetből is, bízom benne, hogy mi is tudunk fejlődni a kinti meccshez képest. Ma reggel nem jósoltam kávézaccból, nem tudom mennyi lesz az eredmény, nem is az a fontos, hanem a továbbjutás. Ha 87 percig egy csapat jól játszik, nem érdeme földbe döngölni, persze az utolsó öt percben sok minden történt: balszerencse, egyéni hibák. Sokat tanulhattak belőle a játékosaink és bízom benne, hogy a visszavágón ebből okulva lépünk majd pályára.” - nyilatkozta a vezetőedző.


SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43264
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Él a cseh vonal: német bajnok védővel erősödött a Vasas

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.07.05. 20:08

Nem rossz, de megvan az összes parenchymas szerve?
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54492
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Él a cseh vonal: német bajnok védővel erősödött a Vasas

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.07.05. 20:16

Emlékszem rá fifából, nagy fogás! :cool:
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

Avatar
bomba85
Világsztár
Hozzászólások: 10333
Csatlakozott: 2006.04.07. 09:00
Tartózkodási hely: LAS VEGAS - NEVADA
Kapcsolat:

Re: Él a cseh vonal: német bajnok védővel erősödött a Vasas

HozzászólásSzerző: bomba85 » 2017.07.06. 09:11

Remelem bevalik! SOK SIKERT A VASASBAN!!! Remelem mar a kovetkezo EL-forduloban jatszhat :)
HAJRÁ VASAS, HAJRÁ ANGYALFÖLD!!!
Külföldön pedig: GLORY, GLORY MAN UNITED!!! GIGGS FOREVER!!!
VEGAS BABY!!!

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80561
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Él a cseh vonal: német bajnok védővel erősödött a Vasas

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.07.06. 09:14

SuperDepor írta:Nem rossz, de megvan az összes parenchymas szerve?

az mi az a parencimas, valami szektás karácsony?
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43264
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Él a cseh vonal: német bajnok védővel erősödött a Vasas

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.07.06. 09:26

Adamek írta:
SuperDepor írta:Nem rossz, de megvan az összes parenchymas szerve?

az mi az a parencimas, valami szektás karácsony?

Ezek olyan izék amik ott vannak a többi mellett.
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80561
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Él a cseh vonal: német bajnok védővel erősödött a Vasas

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.07.06. 09:35

SuperDepor írta:
Adamek írta:
SuperDepor írta:Nem rossz, de megvan az összes parenchymas szerve?

az mi az a parencimas, valami szektás karácsony?

Ezek olyan izék amik ott vannak a többi mellett.

nem semmi ez a mentőótó, mi minden ragad rád az ebola mellett
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 4 vendég