Taktika: ez volt az új Honvéd-edző eddigi legnagyobb dobása

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Taktika: ez volt az új Honvéd-edző eddigi legnagyobb dobása

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.06.25. 13:23

Budapest – Nem Eppel Márton lesz a (házi) gólkirály?

Taktika: ez volt az új Honvéd-edző eddigi legnagyobb dobása


Marco Rossi ugye már nincs (akárcsak a csapatkapitány, Hidi Patrik, aminek még döntő jelentősége lesz a sztoriban), de van helyette Erik van der Meer a bajnokcsapat kispadján. A kispestiek új, holland vezetőedzője az első meccsén a Balmazújváros ellen mutatkozott be a kispesti publikumnak, jó hétszázan kinn is voltak a Bozsik Stadionban tegnap délelőtt.



 



A jelenlévők – rutinosan, a tribün árnyékában meghúzódva, az élelmesek sörökkel a kezeikben – hangos vastapssal fogadták a bajnokokat, amikor a csapatok kivonultak a pályára, pedig akkor még nem lehetett pontosan tudni, hogy az inkább a biztonságra építő olasz mester után a holland szakember milyen újításokkal rukkol elő. Az alapelvet persze lehetett sejteni, hiszen a klub minapi sajtóeseményén elárulta, támadóbb felfogást szeretne, sok, gyors passzal.



 



Erik van der Meer nem számíthatott az alapcsapatból a kapus Gróf Dávidra (Horváth András helyettesítette), a támadóból bal oldali védővé avanzsált Filip Holenderre – ez a húzás volt Rossi legnagyobb dobása (Laczkó Zsolt játszott a helyén, akinek a jövő héten dőlhet el a sorsa) -, a középpályáról meg Gazdag Dánielre és a távozott csapatkapitány, Hidi Patrikra.



 



Rossinál az utóbbi időszakban három belső védő volt a kispestieknél, előttük három középpályással, az oldalvonalak mellett két olyat szélsővel, akik védekezésnél visszazártak a védők vonalába, támadásoknál meg a csatárok mellé kerültek), elől meg Eppel és Lanzafame intézte az ellenfelek sorsát.



 



Most 4-4-2 volt az alapszitu úgy, hogy a védelem közepéből Djordje Kamber egy sorral előrébb lépett (Hidi volt kiindulási pontjára, innen indulva korábban házi gólkirály is volt), Gazdag szerepkörében az a Nagy Gergő futballozott, aki egyébként a Honvéd egyik legjobbja, míg Koszta Márk irányított (Hidi helyett), de előrébbről, mint a volt cséká, ráadásul ő nem elsősorban az indítások (de azokat is tud intézni), hanem a kispasszok, kényszerítők, a cselek és a veszélyes előretörések nagymestere.



 



Ebben a felállásban egy félidőt játszott a bajnok, miután az újonc 2-0-ra ment, 1 perc alatt egyenlített.



 



Többről még felesleges beszélni, annyit azonban érdemes megjegyezni, hogy a csapattól edzéslehetőséget kérő és kapó egykori közönségkedvenc, Danilo is hatalmas vastapsot kapott, ráadásul a holland arról nyilatkozott a lefújás után, hogy el tudná képzelni, ha a gárdában maradna.




Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu



Átigazolási hírek




Mrs.Dolcetti
Aranylabdás
Hozzászólások: 31315
Csatlakozott: 2006.08.21. 13:57
Tartózkodási hely: a Bozsik stadiontól 10km-re
Kapcsolat:

Re: Taktika: ez volt az új Honvéd-edző eddigi legnagyobb dobása

HozzászólásSzerző: Mrs.Dolcetti » 2017.06.25. 13:33

A cikkből nem derül ki,hogy akkor ki lesz? Danilo? Szerintem ha marad,akkor is csak 3. számú lesz Eppel és Lanza mögött.
"Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetõségem volt ez a gyönyörû országot, Magyarországot, képviselni."-Karl Erik Böhn


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 4 vendég