Nem Mezőkövesden játszik majd a DVTK

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Nem Mezőkövesden játszik majd a DVTK

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.06.20. 10:10

Miskolc – Három stadionban lehetnek a mérkőzések.

Nem Mezőkövesden játszik majd a DVTK


A tervek szerint Debrecenben játssza hazai mérkőzéseinek többségét a DVTK – jelentette a klub.



 



„Klubunk szeretett volna Mezőkövesden maradni, hiszen szurkolóink számára is az a lehető legközelebbi helyszín, azonban a másik borsodi klub már a licenc-eljárás idején jelezte, hogy pályájuk nem bírja el ezt a terhelést. A sorsolás előtt ismételten tárgyalóasztalhoz ült a két fél, de ekkor sem sikerült megállapodni”.



 



Az új helyzetben a DVTK Debrecenben fogadja ellenfelei többségét, de programütközés esetén előfordulhat, hogy egy-egy találkozóra Balmazújvárosban vagy mégis Mezőkövesden kerül sor.



 



Az új Diósgyőri Stadiont várhatóan 2018 februárjában, márciusában adják át.



Miskolc – Három stadionban lehetnek a mérkőzések.




Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu



Átigazolási hírek




SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43263
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Nem Mezőkövesden játszik majd a DVTK

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.06.20. 10:13

kár, mert a kövesdi stadiont egész jól belaktuk
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Nem Mezőkövesden játszik majd a DVTK

HozzászólásSzerző: ManBat » 2017.06.20. 10:13

őszintén szólva nem kár érte, kicsi is, rossz hangulatú is a kövesdi stadion
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43263
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Nem Mezőkövesden játszik majd a DVTK

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.06.20. 10:16

ManBat írta:őszintén szólva nem kár érte, kicsi is, rossz hangulatú is a kövesdi stadion

nem hiszem, h ősszel kicsi lesz, semmi bajom Debrecennel, de Kövesden jobban otthon érzem magamat, ráadásul a Loki stadionban lehangoló látvány 3000 néző
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Nem Mezőkövesden játszik majd a DVTK

HozzászólásSzerző: ManBat » 2017.06.20. 10:20

SuperDepor írta:
ManBat írta:őszintén szólva nem kár érte, kicsi is, rossz hangulatú is a kövesdi stadion

nem hiszem, h ősszel kicsi lesz, semmi bajom Debrecennel, de Kövesden jobban otthon érzem magamat, ráadásul a Loki stadionban lehangoló látvány 3000 néző

ha idén nem a kiesés ellen megyünk, akkor simán kicsi lesz az 5000 fő maximum
de ez az egész nem lenne téma, ha nem basztak volna át mindenkit, és normálisan megcsinálták volna a Kubikot
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43263
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Nem Mezőkövesden játszik majd a DVTK

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.06.20. 10:28

ManBat írta:
SuperDepor írta:
ManBat írta:őszintén szólva nem kár érte, kicsi is, rossz hangulatú is a kövesdi stadion

nem hiszem, h ősszel kicsi lesz, semmi bajom Debrecennel, de Kövesden jobban otthon érzem magamat, ráadásul a Loki stadionban lehangoló látvány 3000 néző

ha idén nem a kiesés ellen megyünk, akkor simán kicsi lesz az 5000 fő maximum
de ez az egész nem lenne téma, ha nem basztak volna át mindenkit, és normálisan megcsinálták volna a Kubikot

az eleve halott ötlet volt, h párhuzamosan építik a vasút pályát
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98755
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Nem Mezőkövesden játszik majd a DVTK

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.06.20. 10:35

A debrecenieknek jó hír. Minden héten lesz meccs a stadionban. :)
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43263
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Nem Mezőkövesden játszik majd a DVTK

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.06.20. 10:44

Cselszky írta:A debrecenieknek jó hír. Minden héten lesz meccs a stadionban. :)

nemrég az nb2 szele járt arra, most pedig minden héten embéegyes meccs :)
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 18169
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Nem Mezőkövesden játszik majd a DVTK

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2017.06.20. 11:12

SuperDepor írta:
Cselszky írta:A debrecenieknek jó hír. Minden héten lesz meccs a stadionban. :)

nemrég az nb2 szele járt arra, most pedig minden héten embéegyes meccs :)

Sőt, mégegy hajdúsági csapat is feljutott.

Amúgy simán lehetne megengedőbb az MLSz. Nem tudom nálatok milyen állapotban van a másik pálya, amiről ManBat is írt, mert pl nálunk kis ráköltéssel simán lehetett volna meccset rendezni a Király Sportlétesítményben. De kell beléptetőrendszer, fedett lelátó, meg egyéb nélkülözhetetlen cucc...
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43263
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Nem Mezőkövesden játszik majd a DVTK

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.06.20. 11:35

Savaria1919 írta:
SuperDepor írta:
Cselszky írta:A debrecenieknek jó hír. Minden héten lesz meccs a stadionban. :)

nemrég az nb2 szele járt arra, most pedig minden héten embéegyes meccs :)

Sőt, mégegy hajdúsági csapat is feljutott.

Amúgy simán lehetne megengedőbb az MLSz. Nem tudom nálatok milyen állapotban van a másik pálya, amiről ManBat is írt, mert pl nálunk kis ráköltéssel simán lehetett volna meccset rendezni a Király Sportlétesítményben. De kell beléptetőrendszer, fedett lelátó, meg egyéb nélkülözhetetlen cucc...

Szerintem lett volna meló rendesen, mert az kevés, h a karéjt végigbetonozzák és lecsavarozzák a székeket. Gond az is, h parkolni csak a Tiszai pályaudvar melletti részen lehet, ahonnan egyszerre több ezer embernek nehézkes gyalog megközelíteni a pályát
Kép
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Nem Mezőkövesden játszik majd a DVTK

HozzászólásSzerző: ManBat » 2017.06.20. 12:20

SuperDepor írta:
Savaria1919 írta:
SuperDepor írta:nemrég az nb2 szele járt arra, most pedig minden héten embéegyes meccs :)

Sőt, mégegy hajdúsági csapat is feljutott.

Amúgy simán lehetne megengedőbb az MLSz. Nem tudom nálatok milyen állapotban van a másik pálya, amiről ManBat is írt, mert pl nálunk kis ráköltéssel simán lehetett volna meccset rendezni a Király Sportlétesítményben. De kell beléptetőrendszer, fedett lelátó, meg egyéb nélkülözhetetlen cucc...

Szerintem lett volna meló rendesen, mert az kevés, h a karéjt végigbetonozzák és lecsavarozzák a székeket. Gond az is, h parkolni csak a Tiszai pályaudvar melletti részen lehet, ahonnan egyszerre több ezer embernek nehézkes gyalog megközelíteni a pályát
Kép

arról volt szó, hogy a Napos odaköltözik, azzal az egyik hosszú oldal meg is lett volna
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54492
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Nem Mezőkövesden játszik majd a DVTK

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.06.20. 15:01

tállai saunders andrás valamin erősen megsértődhetett
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 4 vendég