
Már régóta fájt Berecz Zsombor térde, így nem maradt más lehetősége a Vasas labdarúgójának, mint hogy megműttesse magát – bár pontos időpont egyelőre nincs, legkésőbb hétfőn sor kerül a beavatkozásra.
„Az utóbbi hetekben, az előző szezon utolsó négy-öt fordulójában már éreztem, hogy valami nem stimmel, »éreztem a térdem«, s porcleválás miatt sajnos meg is kell műteni – mondta a Nemzeti Sportnak Berecz Zsombor, a Vasas 21 éves, egyszeres válogatott középpályása. – Szerencsére artroszkópos módszerrel végzik el az operációt, így nem kell sokat kihagynom, a tervek szerint csak két-három hétig leszek harcképtelen. Természetesen szívesebben edzenék és dolgoznék, készülnék a társakkal az Európa-liga küzdelmeire, de nincs mit tenni, azon leszek, hogy minél hamarabb visszatérjek!”
Kérdés, melyik csapatba – hírlik, a sokat futó és ütköző középpályás iránt egyre inkább érdeklődik a Ferencváros.
„Semmi konkrét lépés sem történt az ügyben, s amíg nem szólnak a Vasas vezetői, valamint a menedzserem, felesleges erről beszélni” – zárta rövidre Berecz.
Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu
Magyarország - Féltucatnyi játékost küldenek el egy csapattól. Holman elmegy? Péntek 10.18: Herczeg András tervei A Loki vezetőedzője a Debrecen Televízió Köz-Ügy című műsorában elmondta, Danilovics helyett mindenképpen szerződtetni kell egy kapust, Osváth Attila (visszatért a Vasashoz, Angyalföldön kezdett) hiánya miatt jobb oldali védőt is igazolni kell, ráadásul ha Holman Dávid (Puskás Akadémia hívja) és Dusan Brkovics (a Vasas hívja) is elmegy, őket is pótolni kell.