Keserédes Vasas-öröm

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Keserédes Vasas-öröm

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.05.22. 12:16

Budapest – Hangya Szilveszter többre számított

Keserédes Vasas-öröm


A szombaton lejátszott 32. fordulóban vendégként 2-1-re nyert a Vasas Gyirmóton, ezzel a csapat az utolsó játéknap előtt visszavette a 3. helyet a Ferencvárostól, egyúttal bebiztosította nemzetközi kupaindulását is. Az angyalföldiek válogatott tehetsége, Hangya Szilveszter ezzel együtt is többre számított.



 



„Lehet, meglepő lesz, amit mondok, de egy kissé keserédes a hangulatom, mert az őszi szezon végén úgy gondoltam, hogy kicsit előrébb fogunk végezni a tabellán” – nyilatkozta a klub honlapjának a 23 éves szélső. „Ha azonban megszerezzük a harmadik helyet, akkor senkinek egy rossz szava nem lehet erre a szezonunkra. Ráadásul ott vagyunk a kupadöntőben is, ebben a szezonban tehát jól szerepelt a csapat. Alaposan felülteljesítettünk a korábbi bajnokság 10. helyéhez képest. Összességében annak örülök, hogy az idén meg tudtuk mutatni a valódi tudásunkat.”



 




Az MTK sorsa a saját kezében van - NB1.hu



Poór Patrik nem tippelt a második kieső kilétére




 



A Mezőkövesd elleni bajnoki szezonzárót szombaton tehát már a Ferencvárossal szembeni, május 31-i kupadöntőre hangolva vívhatja a Vasas, amelynek játékosai az idény végén boldogan szállnának ki a hullámvasútból. „A kettős helytállás ellenére frissek vagyunk. Készülünk a következő mérkőzésre és természetesen már a kupadöntő is a szemünk előtt lebeg. Szeretnénk megnyerni a kupát!” – közölte Hangya Szilveszter. 


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 34 vendég