Reakciók az NB I 28. fordulójának mérkőzéseiről

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Reakciók az NB I 28. fordulójának mérkőzéseiről

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.04.22. 20:40

Magyarország - Az ünneplő Gera mindent vitt. Csertői szerint ez a realitás.

Reakciók az NB I 28. fordulójának mérkőzéseiről


 



Paks - DVTK 0-1



 



Csertői Aurél (Paks): - Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést. Úgy láttam, és a végére be is bizonyosodott, hogy ez egy egygólos meccs, sajnos ezt az egy gólt mi kaptuk. Ráadásul úgy érzem, hogy ez egy nagy potyagól volt. Nekünk talán egy száz százalékos helyzetünk volt, azt az ötösről tudtuk kihagyni. A második félidőben a meddő mezőnyfölényünket nem tudtuk kihasználni, a kapu előtt határozatlanok voltunk. Sok játékosból hiányzott az a plusz, amit elvárok, nem játszottak jól. Még mindig kellenek a pontok, mindössze hét pontra vagyunk a kieső helytől. Álmodozhatunk, de a realitás ez.



Bódog Tamás (DVTK): - Amit elterveztünk, és gyakoroltunk a héten, azt hellyel közzel sikerült megvalósítanunk. Nehéz mérkőzést játszottunk egy jó csapat ellen, akinek rendben volt az önbizalma, hiszen hazai pályán nem kaptak eddig ki. Stabilak voltunk, masszívan játszottunk annak ellenére, hogy egyszer Antal Botondnak is nagyot kellett védenie. Ma az is működött, ami a múlt héten Sopronban a fáradtság miatt nem. Még maradt pár lépés a bennmaradás felé, de nagyon fontos, hogy idegenben is begyűjtöttük a három pontot. A következő mérkőzésen ugyanilyen koncentráltan kell játszanunk, az azt követőn is, majd az azt követőn is, egészen addig, amíg meg nem húzzák a vonalat alattunk. A játékosokon láttam a győzni akarást, és ugyan a hazaiaknak is volt lehetősége, de nem éreztem bennük az átütő erőt, mert jók voltunk, ezért megérdemelt győzelmet arattunk.


Mrs.Dolcetti
Aranylabdás
Hozzászólások: 31315
Csatlakozott: 2006.08.21. 13:57
Tartózkodási hely: a Bozsik stadiontól 10km-re
Kapcsolat:

Re: Reakciók az NB I 28. fordulójának mérkőzéseiről

HozzászólásSzerző: Mrs.Dolcetti » 2017.04.23. 13:51

Nem tett jót ,hogy amikor mi kezdtünk már véget ért a Vidi meccse.Így talán túlságosan is nyugodtak voltak a fiúk,hogy ha nem nyernek is maradnak elsők. A Vasas sokkal jobban pörgött,a mieink közül nem mindenki érzi át,hogy mekkora dolog is lenne bajnokságot nyerni.
Lanza már hetek óta be van oltva gól ellen,tudtam,ha ő rúgja kimarad a tizi. Így is lett.
A végén már pörögtünk,de akkor késő volt.Köszi az MTK-nak,hogy elsők maradhattunk.
A Vasasnak jó kis csapata van,ha nekünk nem jön össze akkor nyerjék ők a bajnokságot.
"Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetõségem volt ez a gyönyörû országot, Magyarországot, képviselni."-Karl Erik Böhn

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54489
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Reakciók az NB I 28. fordulójának mérkőzéseiről

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.04.23. 14:24

Mrs.Dolcetti írta:Nem tett jót ,hogy amikor mi kezdtünk már véget ért a Vidi meccse.Így talán túlságosan is nyugodtak voltak a fiúk,hogy ha nem nyernek is maradnak elsők. A Vasas sokkal jobban pörgött,a mieink közül nem mindenki érzi át,hogy mekkora dolog is lenne bajnokságot nyerni.
Lanza már hetek óta be van oltva gól ellen,tudtam,ha ő rúgja kimarad a tizi. Így is lett.
A végén már pörögtünk,de akkor késő volt.Köszi az MTK-nak,hogy elsők maradhattunk.
A Vasasnak jó kis csapata van,ha nekünk nem jön össze akkor nyerjék ők a bajnokságot.

Lehet Hemi utasítása, elég szervilis, gondolom mérlegel, hogy jobb a rendszer kegyeltjeként bizniszelgetni, mint holmi bajnokicímmel a fityesz bográcsába köpni. Ez a Botka, Prosser story sem hiszem hogy véletlen és az öreg is pedzegette már, hogy csak ésszerű erősítgetések lesznek miegymás, Rossira sem biztos, hogy lesz pénz megtartani stb sírás-rívás. Sehol nincs a Földkerekségen, hogy ilyen nyúl módon nyilatkozik bajnokságra esélyes csapat vezetője, tulajdonosa. Főleg elvileg amerikai mentalitással. Be van szarva a narancs maffiától, csak rá kell nézni. AZ OV felszopó gesztusokról nem is beszélve.
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 10 vendég