Norby írta:cain írta:Cselszky írta:Alibi fos, amit a Hertha idegenben művel. Egyszerűen kevés, nem koncentrálnak, nem elég harcosak. Pedig ez a HSV borzasztó gyenge csapat.
a keret jó, sok a fiatal, viszont sokan nincsenek formában, és ha nem játszanak, nem is nagyon lesznek. darida még mindig nem az igazi, duda meg most játszott másodszor. nem voltak sokkal rosszabbak, mint a múlt héten, csak nem jöttek a gólok.
a hsv meg elég meglepő eredményeket hoz idén, nem.olyan rosszak.
Keret jó? A kérdés mire. Mert ez a keret nemzetközi kupás helyre kevés. Persze jól kihasználják a papíron erősebb kerettel rendelkezők botladozását.
A fiatalok nincsenek formában, mert keveset játszanak? Niclas Stark 21 meccsnél tart. Mitchell Weiser az első 10 meccsén kezdő. Azóta sérült, bár két meccsre visszatért, aztán újra lesérült. Duda augusztus óta sérült volt. Kb. 2 hete egészséges. Maradt Allen (bár ő nem is olyan szint). A többi meg teljesen alkalmatlan Bundes1-re.
ha kicsit jobban megnézed, hogy mire válaszoltál, akkor kiderül, hogy nem a fiatalokra írtam, hogy nincsenek formában. darida is legfeljebb csak magyarországon lenne fiatal a 26 évével, és a sérülése óta van 10nél is több meccse, de a cipőfűzőjét sem kötheti meg a tavalyi önmagának. viszont a padon ülve nem is lesz jobb. de írhattam volna ibisevicet is, mert ő is kiesett a pixisből, a cseréjének meg szétment a térde pár hete, újra műteni kell, aki meg maradt, abban meg nem bízik dárdai. kalou és a japó kb. hozzák, amit várni lehet tőlük, de ez a kettő gyenge önmagához képest, és ez azért luxus. hazai meccseken több támogatást kapnak a szélső védőktől, és a középpályáról, de idegenben nem mennek annyira előre. botrányosan szerepel a hertha idegenben. amikor meglátják a berlin vége táblát, nekik is végük. 7 vereségük van idegenben, és utoljára december elején szereztek pontot.
a fiatalok közül meg mittelstädt kapott pár percet a frankfurt ellen, és jó volt. allant megpróbálta dárdai beépíteni, de az ürge elment az u20as délamerikai bajnokságra (mint náluk az eb) a télen, és állítólag eléggé lepukkanva jött vissza, na meg kihagyta a felkészülést januárban. megvenni nem fogják, talán még egy évre kölcsön akarják venni.
aki még abszolút kihasználatlan, az az ey-bayernes kurt, ő idén csak időhúzó csere volt.
Life is death, death is life.
No life, no death.
Life is life, death is death.