Megtudtuk, hogy miért pöccent be Nagy Ádám!

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Megtudtuk, hogy miért pöccent be Nagy Ádám!

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.10.12. 16:32

Budapest - Mindig együtt énekeljünk a Himnuszt!

Megtudtuk, hogy miért pöccent be Nagy Ádám!


Az éremnek mindig két oldala van!


 


Mint jeleztük, Bernd Storck szövetségi kapitány nem túl sikeresen nyilatkozott a Feröer-szigetek elleni győzelem után, és ugyanezt gondoltuk Nagy Ádám egyik (!) megnyilvánulásáról is.


 



Storck után Nagy Ádám is flegmázott a szurkolókkal - videó - NB1.hu



Emberi jellemvonásokat tanulhatnátok a többi sportolótól.




Itt viszont kicsit árnyaltabb a helyzet, és erről is kötelességünk beszámolni. Mert az éremnek mindig két oldala van, és ebből az elvünkből az 1999-es megalapításunk óta nem vagyunk hajlandóak engedni. És a későbbiekben sem fogunk, mert ez az újságírás alapja!


 


Mint írtuk Nagy Ádámmal kapcsolatban, flegmának gondoltuk őt is, hogy a szurkolók, meccsen mutatott reakciójával kapcsolatban félvállról válaszolt az őt kérdezőknek, mert azt mondta, semmit nem érzékelt a drukkerek tüntetéséből. Erről viszont azt gondoltuk, hogy lehetetlen.


 


És mint kiderült, ez így is volt!


 


Viszont a középpályás rengeteg nyilatkozatot adott a mérkőzés után (mint mindig, akármi a végeredmény), így többször is elmondta a véleményét erről a témakörről is. Az nb1.hu-nak többen is jelezték, higgyük el, hogy Ádám nem a szurkolókkal kapcsolatos dolgokkal kapcsolatban akart félvállról válaszolni, a jelzése a kérdezők felé irányult, mert azt érezte, addig kell válaszolnia, amig konfliktust nem sikerül generálni közte és a szurkolók között.


 


Az egyik megítélés szerint a drukkerekkel volt flegma (nem csak az nb1.hu volt így ezzel), a másik szerint az újságírókkal. 


 


Ami viszont tény: az nb1.hu semmi mást nem szeretne jobban, mint azt, hogy csak olyan fejleményekről számoljon be, hogy bármelyik magyar csapat meccse után (végeredménytől függetlenül), a fanatikusok megtapsolták a csapatot és együtt énekelték el a Himnuszt!


 


Mert akkor az összes mondanivalót, mindenki csak egy féleképpen értelmezheti.


 



Dzsudzsák Balázs sem tudta meghatni az ultrákat - videó - NB1.hu



Az ultrák reakciója




Gunners
Aranylabdás
Hozzászólások: 21806
Csatlakozott: 2009.02.28. 19:33
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: Megtudtuk, hogy miért pöccent be Nagy Ádám!

HozzászólásSzerző: Gunners » 2017.10.12. 16:40

Pedig megvolt az első kapu felé tartó lövése a válogatottban, én elégedett lennék a helyében.
Go Gunners Hajrá Videoton

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74822
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Megtudtuk, hogy miért pöccent be Nagy Ádám!

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.10.12. 16:42

ja, már aszittem megint nem volt elég csomómentes a tejbegríz és azért
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Gunners
Aranylabdás
Hozzászólások: 21806
Csatlakozott: 2009.02.28. 19:33
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: Megtudtuk, hogy miért pöccent be Nagy Ádám!

HozzászólásSzerző: Gunners » 2017.10.12. 16:46

Adamek írta:ja, már aszittem megint nem volt elég csomómentes a tejbegríz és azért

Nem! Azért nálunk Kovács Pistike nyűgös.
Go Gunners Hajrá Videoton

Avatar
nyúl
Kincstári Főegerész
Hozzászólások: 46281
Csatlakozott: 2005.09.14. 13:36

Re: Megtudtuk, hogy miért pöccent be Nagy Ádám!

HozzászólásSzerző: nyúl » 2017.10.12. 16:46

"Az éremnek mindig két oldala van."

Pont a Pénzverdében ne tudnák, ahova Ádám lövése átment? (ha nem tévedek a kaput illetően)

Avatar
HattoriHanzo
chef
Hozzászólások: 28198
Csatlakozott: 2005.09.19. 11:58
Tartózkodási hely: Oroszlány
Kapcsolat:

Re: Megtudtuk, hogy miért pöccent be Nagy Ádám!

HozzászólásSzerző: HattoriHanzo » 2017.10.12. 20:06

Hejj, ha tisztában lennétek az újságírás alapjaival, akkor nem ott tartana ez az oldal, ahol most.
Csak a paranoiások élik túl...
ORBÁN EGY GECI!

Avatar
cain
Aranylabdás
Hozzászólások: 34450
Csatlakozott: 2005.06.13. 17:54
Tartózkodási hely: nagyfalu

Re: Megtudtuk, hogy miért pöccent be Nagy Ádám!

HozzászólásSzerző: cain » 2017.10.12. 23:09

Gunners írta:Pedig megvolt az első kapu felé tartó lövése a válogatottban, én elégedett lennék a helyében.

szerintem nyugodtan lemérhetjük ezt a próbálkozását, nem lesz nagyobb.
Life is death, death is life.
No life, no death.
Life is life, death is death.

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51169
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Megtudtuk, hogy miért pöccent be Nagy Ádám!

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.10.13. 07:36

mert pöccre indul...?

Avatar
Sub Pop
Moderátor
Hozzászólások: 27958
Csatlakozott: 2006.07.29. 17:15

Re: Megtudtuk, hogy miért pöccent be Nagy Ádám!

HozzászólásSzerző: Sub Pop » 2017.10.13. 08:18

Maradonapoli írta:mert pöccre indul...?

Hoppá! Ez számomra sokk!
Puskás-Kispest-Hungary

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74822
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Megtudtuk, hogy miért pöccent be Nagy Ádám!

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.10.13. 09:13

Maradonapoli írta:mert pöccre indul...?

az tavaly volt, most permanens szivatón van
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51169
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Megtudtuk, hogy miért pöccent be Nagy Ádám!

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.10.13. 09:16

Adamek írta:
Maradonapoli írta:mert pöccre indul...?

az tavaly volt, most permanens szivatón van

permanens forradalomba kezdhetne

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74822
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Megtudtuk, hogy miért pöccent be Nagy Ádám!

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.10.13. 09:18

Maradonapoli írta:
Adamek írta:
Maradonapoli írta:mert pöccre indul...?

az tavaly volt, most permanens szivatón van

permanens forradalomba kezdhetne

flegma a srác, Tonna Tóni ezt nem tűrheti
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51169
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Megtudtuk, hogy miért pöccent be Nagy Ádám!

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.10.13. 09:34

Adamek írta:
Maradonapoli írta:
Adamek írta:az tavaly volt, most permanens szivatón van

permanens forradalomba kezdhetne

flegma a srác, Tonna Tóni ezt nem tűrheti

a digók szerint meg elsőáldozó, akkor Igi vagy a macskaevők tudják jól?

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74822
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Megtudtuk, hogy miért pöccent be Nagy Ádám!

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.10.13. 09:41

Maradonapoli írta:
Adamek írta:
Maradonapoli írta:permanens forradalomba kezdhetne

flegma a srác, Tonna Tóni ezt nem tűrheti

a digók szerint meg elsőáldozó, akkor Igi vagy a macskaevők tudják jól?

én ezt nem tudom, ehhez én nem vagyok ideológiailag eléggé képzett
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51169
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Megtudtuk, hogy miért pöccent be Nagy Ádám!

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.10.13. 09:55

Adamek írta:
Maradonapoli írta:
Adamek írta:flegma a srác, Tonna Tóni ezt nem tűrheti

a digók szerint meg elsőáldozó, akkor Igi vagy a macskaevők tudják jól?

én ezt nem tudom, ehhez én nem vagyok ideológiailag eléggé képzett

a torkánál kell megragadni a kérdést

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74822
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Megtudtuk, hogy miért pöccent be Nagy Ádám!

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.10.13. 09:57

Maradonapoli írta:
Adamek írta:
Maradonapoli írta:a digók szerint meg elsőáldozó, akkor Igi vagy a macskaevők tudják jól?

én ezt nem tudom, ehhez én nem vagyok ideológiailag eléggé képzett

a torkánál kell megragadni a kérdést

a dobos torkánál?
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51169
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Megtudtuk, hogy miért pöccent be Nagy Ádám!

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.10.13. 10:18

Adamek írta:
Maradonapoli írta:
Adamek írta:én ezt nem tudom, ehhez én nem vagyok ideológiailag eléggé képzett

a torkánál kell megragadni a kérdést

a dobos torkánál?

a toboz orránál

BlancoAgilon38

Re: Megtudtuk, hogy miért pöccent be Nagy Ádám!

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.10.14. 07:44

Hát, ez az úgynevezett cikknek induló valami nagy zagyvaság lett.
Olyan, mint a Fradi-leves: mindent bele! Aztán az egész katyvasz ehetetlen.

Avatar
nyúl
Kincstári Főegerész
Hozzászólások: 46281
Csatlakozott: 2005.09.14. 13:36

Re: Megtudtuk, hogy miért pöccent be Nagy Ádám!

HozzászólásSzerző: nyúl » 2017.10.14. 07:57

Maradonapoli írta:
Adamek írta:
Maradonapoli írta:permanens forradalomba kezdhetne

flegma a srác, Tonna Tóni ezt nem tűrheti

a digók szerint meg elsőáldozó, akkor Igi vagy a macskaevők tudják jól?

Költői kérdésnek érzem. Természetesen Igi.


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: Savaria1919 valamint 124 vendég