Régen, gyerekként, még hittem a csodákban!
Abban, hogy a jó nyer, hogy a szerelmesek örökké azok maradnak egymásba, hogy egyszer majd nem lesz gyűlölet, félelem és reszketés (nem csak Las Vegasban…), hogy mindenki boldog lesz, örömben és egészségesen éli le az életét.
Elsősorban azért, mert a labdarúgás okozta örömök miatt egész egyszerűen ez nem történhet másképpen.
Nyolcévesen ért az első csalódás, Évike miatt, így akkor már tudtam, hogy az álmaimból nem tart minden örökké. Ennél viszont sokkal nagyobb arculcsapás lett, amikor megtalált a hír, hogy Diego Maradona doppingolt a 94-es vb-n, azaz csalt.
Nem akartam elhinni, meg azt sem, hogy további zűrös ügyei voltak. Felfogtam mindent persze, de megbocsájtottam neki. És azóta – sajnos vagy nem -, de az összes kedvencemnek is. Mint mindenki a sajátjainak, mert ugye, nekik – szerintünk –, mindig kicsit többet lehet…
De ekkor történt meg az, hogy először nyitottam ki a szemeimet, elkezdtem figyelni, mi, hogyan és miért történik a labdarúgás addig szentnek, sérthetetlennek és becsületesnek tűnő világában.
Azóta?
Minden fontos futballvezető megbukott a korrupcióval, főleg azok, akik eddig szent teheneknek állították be magukat, miközben azokra fognak, fogtak és fognak majd minden gondot (külső ellenségtől védjük meg az értéket elv…), akikért ezt az egész játékot kitalálták. Hangsúlyozom, játékot, mert amint üzlet lett belőle, más lett a küldetése.
És a játékosok sem szentek.
Az, hogy valaki eligazol, soha nem váltott ki dühöt belőlem (írom én, aki az alapítás óta, 1999 óta nb1.hu-zom), mert mindenkinek le kell tennie otthon az ételt az asztalra, mindenki szeretne jobb körülmények között, nagyobb megbecsülésben boldogulni, nem csak sportolók.
Az sem érdekelt soha, ha buliznak, mert emberek, és ha nem engednének ki néha, még savasabbak lennének a lábaik és a fejeik is, ha teljesíteniük kellene.
A lélektelen játékért, a bundázásért és a hazugságokért viszont – elméletben – nem lehet megbocsájtani. Azért meg pláne nem, ha hülyének is nézik az embert.
Cristiano Ronaldo és Lionel Messi meg éppen ezt teszi velünk, akik lehet, hogy a világ legjobb játékosai, de ha senki nem lenne kíváncsi rájuk, akkor bizony eléggé nagy bajban lennének…
Most, a vádak szerint, mindketten adót csaltak. Nem is két pengőt tulajdonítottak el, nem is négyet, hanem sokkal többet.
És egyikük sem tehet semmiről, egyikük sem tudott semmiről, csak rossz tanácsadókra hallgattak – állítják ők maguk.
Speciel azt sem értem, minek egy játékosnak menedzser. Ha felnőtt ember nem tudja képviselni a saját érdekeit, akkor nem tudom, hogy mire gondol… Miért kell kiszolgáltatniuk magukat valakiknek, üzleti alapon?
De most nem ez a lényeg, hanem az, hogy totál hülyének állítja be magát mindkét megnevezett játékos. Ronaldo odáig ment, hogy ő hat általánost végzett, ezért nem tehet semmiről.
Félreértés ne essék: a világ két legjobb játékosáról van szó. Tovább megyek: mivel a foci is folyamatosan fejlődik, a valaha volt legjobbak, mert gyorsabbak, erősebbek, és sok minden másban is előrébb tartanak jóval, mint elődeik vagy a kortársaik. Mindkettővel találkoztam már személyesen, közvetlenek, rendesek és humoruk is van, Messi például úgy tudja beleélni magát a videojátékokba, mintha a pályán cselezgetne…
De most próbálnak hülyének nézni. Nem csak engem, mindenkit.
Mert mennyit kell tudni ahhoz matematikából, történelemből, irodalomból, ének-zenéből, technikából, kémiából és fizikából, hogy észrevegye az ember, hogy a bevételei egy részét elküldik egy ismeretlen helyre, ahonnan majd tök másik számláról, majd valamikor sokkal később jön vissza a lé, nem egyből, nem adott országon belül vándorolva?
Éppen ezért, ha Ronaldót is felmentik (nálam a kamu büntetések is annak számítanak, mert ha egy hétköznapi ember teszi ezt, nem lennék a helyében), bárki megpróbálkozhat az adócsalással, még akkor is, ha kijárta az elemit. Legfeljebb majd azt mondja, elfelejtette, amit az iskolában tanult. Nem is kell elhívnia senkinek a két legjobb focistát tanúskodni, hogy igazolják, mindez lehetséges, hiszen a precedensértékű ügyeket minden bírónak illik ismernie…
A foci üzlet, az üzlet vonzza a kiskapukat, a spekulánsokat.
Én viszont nem ezt a focit szerettem meg…
Vasárnaptól két hét szabin leszek, életemben először lesz úgy, hogy tényleg semmit nem leszek hajlandó dolgozni.
Mert vissza akarok majd térni az álmaimba.
Akarok látni egy olyan meccset, ahol nincsenek elválasztva egymástól a szurkolók, ahol, ha meglátom a középcsatárt, az jut az eszembe, hogy a tegnapi edzésen, félmeztelenül, melós gatyában, bakancsban, üveg Kőbányaival a kezében az ötösről bikázta izomból fölé üres kapura a zsugát egyébként ugyanúgy, ahogy a profik közül nagyon sokan, csak ő nem számításból akarta volna berúgni, hanem szívből.
Azt akarom látni, hogy 30 perc után már senki nem tud menni, mert már kiköpte a tüdejét is a szurkolókért és a társakért, nem pedig azt, hogy a 29. percben nem csúszunk be, mert akkor nem lesz erőnk időt húzni meg szimulálni, amikor kell.
Azt akarom látni, hogy a játékosok nem pizzát, meg tésztát esznek meccs után a szénhidrát bevitele miatt, hanem barátilag (és nem kötelezően) összeülnek a szurkolókkal (nem csak egymással), besöröznek, majd a végén együtt éneklik az indulókat.
Nem akarok kerítéseket, korlátokat, ruházat átvizsgálást, és nem akarom, hogy a Fegyelmi Bizottság megbüntesse a klubokat, mert mindenki jól érzi magát.
Focit szeretnék látni. Őszintét, szívből jövőt, és nem érdekel, hogy hány csillagot kapna a mérkőzés színvonala a szakemberektől, akik nem is látják a teljes pályát, csak a labda útját a stúdiókban…
Ott akarok támaszkodni a pálya korlátjának, és nézni, ahogy a tegnap este besörözött középcsatár, kitűrt mezben (egy sárga hivatalosan) letűrt sportszárral (még egy sárga), sípcsontvédő nélkül (még egy sárga), fekete és nem hupiizé stoplis csukában (végtelen piros pont szerintem), belőtt séró nélkül (végtelen piros pont végtelenszer szerintem), két hangos anyázás között (még két sárga lap), öt méterről fölé bikázza az üres kapura. Totál izomból!
Mert tudom, hogy a meccs utáni söre nem úgy fog elfogyni, hogy megrendeli Magyarországon, a Seychelles-szigeteken kinyitják, Belize-ben adnak hozzá poharat, Panamában kitöltik, Oregonban megvárják, amíg teljesen habos lesz, majd Mauritius érintésével egy tök másik csávó felszolgálja neki a letűnt korokat idéző pálya büféjében.
Mert az első kortynál ez fog az eszembe jutni: „egészségedre, barátom!”
FIFA: 18: íme, a világ jelenlegi 10 legjobb focistája - NB1.hu
FIFA: 18: íme, a világ jelenlegi 10 legjobb focistája
