Horváth Ferenc: Ez a szív diadala volt

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Horváth Ferenc: Ez a szív diadala volt

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.07.17. 12:53

Felcsút – Érthetően elégedett a Balmaz trénere.

Horváth Ferenc: Ez a szív diadala volt


Pontot rabolt a bajnoki címre is esélyes Videoton otthonából az újonc Balmazújváros vasárnap délután, az OTP Bank Liga 1. fordulójában, így a mérkőzést követően érthetően elégedetten nyilatkozott Horváth Ferenc, a vendégek vezetőedzője. „Kezdésnek nem kell ennél jobb meccs” – közölte Horváth.



 



„Elégedett vagyok az eredménnyel. Nagy dolog a mi kis csapatunk életében, hogy rögtön a nyitányon, Magyarország egyik legjobb, ha nem a legjobb együttesétől el tudtunk vinni egy pontot. A mai nap a szív diadala volt, a srácok mindent megcsináltak, amit kértem tőlük” – idézi a vidi.hu a szakvezetőt. – Zártan védekeztünk, az első félidőben még a kontráink is ültek, a másodikban már annyira nem, de a védekezésünk akkor is rendben volt. Kezdésnek nem kell ennél jobb meccs. A játékosaimnak még meg kell szokniuk az NB I légkörét, hiszen sokan közülük korábban még nem játszottak az első osztályban. Kicsit elfáradtunk fejben és fizikálisan is, de ahogy mondtam, a szívük vitte őket előre, erre pedig lehet építeni a továbbiakban” – mondta el Horváth Ferenc, aki sok sikert kívánt a Videotonnal az Európa-ligában.



 



A Balmazújváros a második játéknapon hazai közönsége előtt is bemutatkozik az élvonalban, vasárnap a Vasas lesz az ellenfél.



 




Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu



Átigazolási hírek




Avatar
moti77
Sztár
Hozzászólások: 3936
Csatlakozott: 2012.02.15. 00:34
Tartózkodási hely: Hóm Offísz

Re: Horváth Ferenc: Ez a szív diadala volt

HozzászólásSzerző: moti77 » 2017.07.17. 14:09

A második félidőt láttam. A védekezés jól ment, volt néhány jó támadás is, amiből lehetett volna még legalább 1 gólt szerezni, mert a fehérvár hátulja is átjáró ház volt, jó párszor, csak ugye, Suljic nyilatkozatában ezt nem említette. Lenézték a kisebb csapatot. A döntetlen nagyszerű eredmény, fehérvár otthonában, meg bármelyik csapatnál, vendég szereplésében is. Ilyen játékkal, a Vasast, hétvégén, fogható lesz, akár a 3 pont, de, a döntetlen is nagy tény.

Westman
Tartalék
Hozzászólások: 1674
Csatlakozott: 2014.01.26. 10:19
Tartózkodási hely: Hungary

Re: Horváth Ferenc: Ez a szív diadala volt

HozzászólásSzerző: Westman » 2017.07.17. 16:48

Ez az eredmény mindenképpen bravúr a Balmazt nézve,viszont kérdés mennyire játszott szerepet az,hogy a Vidi lenézte őket:Az is igaz egy ilyen váratlan bravúr nagy dobást tud adni egy csapatnak,és a következő forcsiban a nem éppen nagy formában léávő Vasast fogadják,ezt még akár be is tudják húzni ha Vasas nem kapja magát össze. Meglátjuk.

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96324
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Horváth Ferenc: Ez a szív diadala volt

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.07.17. 22:59

Le a kalappal előttük, így kell küzdeni az pályán. A mieink tanulhatnak az újvárosi focistáktól, de a vezetőktől is, 3 hét alatt nagyobb küzdőszellemmel bíró keretet raktak össze, mint Szimáék az elmúlt 13 hónap alatt. Holmika és Danika, a fene a pofátokat, két nyomorult semmirekellő.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
nyúl
Kincstári Főegerész
Hozzászólások: 46284
Csatlakozott: 2005.09.14. 13:36

Re: Horváth Ferenc: Ez a szív diadala volt

HozzászólásSzerző: nyúl » 2017.07.18. 07:36

Cselszky írta:Le a kalappal előttük, így kell küzdeni az pályán. A mieink tanulhatnak az újvárosi focistáktól, de a vezetőktől is, 3 hét alatt nagyobb küzdőszellemmel bíró keretet raktak össze, mint Szimáék az elmúlt 13 hónap alatt. Holmika és Danika, a fene a pofátokat, két nyomorult semmirekellő.
Nem értem, mi szükségünk van erre a két léhűtőre? Ráadásul le merem fogadni, hogy a fizetési listán mindkettő az első ötben van.

_carlos_
Légiós
Hozzászólások: 5724
Csatlakozott: 2009.12.04. 09:41
Tartózkodási hely: ms Zuiderdam

Re: Horváth Ferenc: Ez a szív diadala volt

HozzászólásSzerző: _carlos_ » 2017.07.18. 09:02

Én drukkolok Ferinek hogy most ne rúgják ki idény közben. Annyira kitartó, hogy megérdemelné.. :)
Kispest távdrukker

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74909
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Horváth Ferenc: Ez a szív diadala volt

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.07.18. 09:16

nyúl írta:
Cselszky írta:Le a kalappal előttük, így kell küzdeni az pályán. A mieink tanulhatnak az újvárosi focistáktól, de a vezetőktől is, 3 hét alatt nagyobb küzdőszellemmel bíró keretet raktak össze, mint Szimáék az elmúlt 13 hónap alatt. Holmika és Danika, a fene a pofátokat, két nyomorult semmirekellő.
Nem értem, mi szükségünk van erre a két léhűtőre? Ráadásul le merem fogadni, hogy a fizetési listán mindkettő az első ötben van.

gondolom az agytröszt topmenedzsment megkötötte a tuti szerződést, eltartani olcsóbb őket mint kirakni
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 96 vendég