Régi ismerős tért vissza a Lokihoz

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Régi ismerős tért vissza a Lokihoz

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.06.27. 10:27

Debrecen – Nyíregyházán volt egy évig a támadó.

Régi ismerős tért vissza a Lokihoz


Egy év nyíregyházi kitérő után ismét a DVSC csapatának játékosa lett Tisza Tibor, aki egy plusz egy évre írt alá – jelentette a Loki. „A 32 éves csatár a Lokiban nevelkedett, az utánpótlás csapatokat végigjárva a junior együttesig jutott, ezzel a korosztállyal egymás után kétszer a második helyen végzett, az első évben házi, míg a másodikban már országos gólkirály lett.



 



2004-ben a DVTK-ba igazolt, itt mutatkozott be az NB I-ben. Kétszer is volt a borsodiak játékosa. Több mint 100 bajnokin lépett pályára diósgyőri színekben és 30 gólt szerzett, ezen kívül Magyar Kupa és Ligakupa-meccseken 20 meccset játszott, és 24-szer talált be az ellenfelek hálójába.



 



Később volt az Újpest FC labdarúgója, itt 100 NB I-es meccsen 48-szor volt eredményes. Megfordult Belgiumban, ahol a Royal Antwerp és a Sint-Truiden csapatában futballozott, 38 belgiumi fellépésén összesen 15 gólt szerzett.



 



2014 februárjában, 10 év után tért vissza Debrecenbe. A Loki játékosaként 60 bajnoki találkozón 14-szer talált az ellenfelek hálójába. Tavaly nyáron az NB II-es Nyíregyházához igazolt, ahol egy szezont töltött el, 29 mérkőzésen 3-szor volt eredményes.”




Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu



Átigazolási hírek




Avatar
beroka
Aranylabdás
Hozzászólások: 20769
Csatlakozott: 2005.08.02. 20:46
Tartózkodási hely: Tatabánya

Re: Régi ismerős tért vissza a Lokihoz

HozzászólásSzerző: beroka » 2017.06.27. 10:30

Felkészül Máté Péter illetve eljött az idő hogy visszatérjen a király is.....

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96324
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Régi ismerős tért vissza a Lokihoz

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.06.27. 10:34

Már Róka is szégyellte magát, ezért nem állt oda a fotóhoz.

Vicc.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

_carlos_
Légiós
Hozzászólások: 5724
Csatlakozott: 2009.12.04. 09:41
Tartózkodási hely: ms Zuiderdam

Re: Régi ismerős tért vissza a Lokihoz

HozzászólásSzerző: _carlos_ » 2017.06.27. 10:47

Kerekes Zsombi mikorra várható?
Kispest távdrukker

zsozso6
Ifista
Hozzászólások: 617
Csatlakozott: 2010.04.08. 10:04
Tartózkodási hely: Pongo Pongo
Kapcsolat:

Re: Régi ismerős tért vissza a Lokihoz

HozzászólásSzerző: zsozso6 » 2017.06.27. 11:15

"ez debrecen!" Hahahahaha! Megvan a leszerepelt csatárduo nyiregyházáról! Tisza-Takács

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 40699
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Régi ismerős tért vissza a Lokihoz

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.06.27. 11:16

bátran nyúlnak a fiatalokhoz, jó ez
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74912
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Régi ismerős tért vissza a Lokihoz

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.06.27. 11:21

az igen, az öreg Méhszáj valahol egy nagyot bikázik a Centrumos zacskóba örömében
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74912
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Régi ismerős tért vissza a Lokihoz

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.06.27. 11:22

beroka írta:Felkészül Máté Péter illetve eljött az idő hogy visszatérjen a király is.....

az ki, Melis Béla?
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 36786
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

Re: Régi ismerős tért vissza a Lokihoz

HozzászólásSzerző: RC » 2017.06.27. 11:33

Rutinjával sokat segíthet a csapatnak.
"Tisza Tibor egy név Magyarországon, egy komoly kvalitásokkal bíró futballista"
SABARIA 1926

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Régi ismerős tért vissza a Lokihoz

HozzászólásSzerző: ManBat » 2017.06.27. 11:36

Kb. fél évtizede nem tesz le semmit az asztalra, a neve mégis mindig eladja. Csak tudnám, miért?
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74912
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Régi ismerős tért vissza a Lokihoz

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.06.27. 11:37

RC írta:Rutinjával sokat segíthet a csapatnak.
"Tisza Tibor egy név Magyarországon, egy komoly kvalitásokkal bíró futballista"

ennyi
amelyik Loki drukker ezt az idézett bölcseletet nem tetováltatja az alkarjára az buzy
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

zsozso6
Ifista
Hozzászólások: 617
Csatlakozott: 2010.04.08. 10:04
Tartózkodási hely: Pongo Pongo
Kapcsolat:

Re: Régi ismerős tért vissza a Lokihoz

HozzászólásSzerző: zsozso6 » 2017.06.27. 11:48

RC írta:Rutinjával sokat segíthet a csapatnak.
"Tisza Tibor egy név Magyarországon, egy komoly kvalitásokkal bíró futballista"
na ja! Persze!

Avatar
beroka
Aranylabdás
Hozzászólások: 20769
Csatlakozott: 2005.08.02. 20:46
Tartózkodási hely: Tatabánya

Re: Régi ismerős tért vissza a Lokihoz

HozzászólásSzerző: beroka » 2017.06.27. 12:24

Adamek írta:
beroka írta:Felkészül Máté Péter illetve eljött az idő hogy visszatérjen a király is.....

az ki, Melis Béla?

Avataromon van a király!

Avatar
adrenalin69
Aranylabdás
Hozzászólások: 18892
Csatlakozott: 2006.05.06. 16:50
Tartózkodási hely: Firenze
Kapcsolat:

Re: Régi ismerős tért vissza a Lokihoz

HozzászólásSzerző: adrenalin69 » 2017.06.27. 12:55

beroka írta:
Adamek írta:
beroka írta:Felkészül Máté Péter illetve eljött az idő hogy visszatérjen a király is.....

az ki, Melis Béla?

Avataromon van a király!

Az nem valami újpesti játékos? ;)
Az Újpest csapata megszakítás nélkül,1912-óta nb1-es.
Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország.

Avatar
beroka
Aranylabdás
Hozzászólások: 20769
Csatlakozott: 2005.08.02. 20:46
Tartózkodási hely: Tatabánya

Re: Régi ismerős tért vissza a Lokihoz

HozzászólásSzerző: beroka » 2017.06.27. 13:03

adrenalin69 írta:
beroka írta:
Adamek írta:az ki, Melis Béla?

Avataromon van a király!

Az nem valami újpesti játékos? ;)

Na...
Spicit ne hasonlítsuk már így....

Avatar
adrenalin69
Aranylabdás
Hozzászólások: 18892
Csatlakozott: 2006.05.06. 16:50
Tartózkodási hely: Firenze
Kapcsolat:

Re: Régi ismerős tért vissza a Lokihoz

HozzászólásSzerző: adrenalin69 » 2017.06.27. 13:17

beroka írta:
adrenalin69 írta:
beroka írta:Avataromon van a király!

Az nem valami újpesti játékos? ;)

Na...
Spicit ne hasonlítsuk már így....

Pedig olyan barbi színű a pólója!
Az Újpest csapata megszakítás nélkül,1912-óta nb1-es.
Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország.

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Régi ismerős tért vissza a Lokihoz

HozzászólásSzerző: ManBat » 2017.06.27. 13:31

adrenalin69 írta:
beroka írta:
adrenalin69 írta:Az nem valami újpesti játékos? ;)

Na...
Spicit ne hasonlítsuk már így....

Pedig olyan barbi színű a pólója!

csabai
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
adrenalin69
Aranylabdás
Hozzászólások: 18892
Csatlakozott: 2006.05.06. 16:50
Tartózkodási hely: Firenze
Kapcsolat:

Re: Régi ismerős tért vissza a Lokihoz

HozzászólásSzerző: adrenalin69 » 2017.06.27. 13:32

ManBat írta:
adrenalin69 írta:
beroka írta:Na...
Spicit ne hasonlítsuk már így....

Pedig olyan barbi színű a pólója!

csabai

Csak vicceltem! Azért még nem vagyok olyan vén trotty,hogy ne ismerném a saját játékosainkat!
Az Újpest csapata megszakítás nélkül,1912-óta nb1-es.
Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország.

Avatar
beroka
Aranylabdás
Hozzászólások: 20769
Csatlakozott: 2005.08.02. 20:46
Tartózkodási hely: Tatabánya

Re: Régi ismerős tért vissza a Lokihoz

HozzászólásSzerző: beroka » 2017.06.27. 14:02

adrenalin69 írta:
ManBat írta:
adrenalin69 írta:Pedig olyan barbi színű a pólója!

csabai

Csak vicceltem! Azért még nem vagyok olyan vén trotty,hogy ne ismerném a saját játékosainkat!

Ha belegondolok én is hogy 30 éve járok (már 1-2 éve csak néha ha otthon vagyok) ilyen sztárral még nem találkoztam mint a druszám...
Pedig az utóbbi időben van kihívója bőven.

Várom hogy visszatérjen mert ebbe a csapatba pont bele illene...
Azért ilyenkor kíváncsi lennék annak az usernek a véleményére aki anno nagyon védte szimabőrűt...
Most nem ugrik be pedig volt bőven neki.
Ő volt a Loki szurkolók Igazsága...

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Régi ismerős tért vissza a Lokihoz

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.06.27. 14:32

Ez egy elkeseredett - és alapvetően téves - lépés az NB1-ben maradáshoz. Az utánpótlás sosem látott mélységekben, a felnőtt csapat színtelen-szagtalan. Nem lesz semmi, a következő szezon.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 110 vendég