Kubatov benne lenne, hogy visszatérjenek a szkennerellenesek

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Kubatov benne lenne, hogy visszatérjenek a szkennerellenesek

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.03.18. 09:57

Budapest - Lapszemle: az elnök nyitott a változásra.

Kubatov benne lenne, hogy visszatérjenek a szkennerellenesek


 



Az ulloi129.hu írását változtatás nélkül közöljük.



 



"A Fradi elnökével készült interjúnk második részében szóba kerül a Fradi-család megosztottsága, a nemzetközi sikertelenség okai a fociban és az edzőkérdés is.



 



– Tavaly hosszú idő után bajnok lett a focicsapat, ősszel viszont nem sikerült ezt a szintet tartani, a nemzetközi porondon pedig évek óta kudarcos a szereplésünk, az utolsó két év pedig egyszerűen katasztrofális volt, mi ennek az oka?



 



A futballban van megmagyarázhatatlan. Például az a csoda, amit láttunk a Barca-PSG mérkőzésen is. Náluk sem lehet megmondani, hogy kaphattak ki négy góllal Párizsban, és aztán miként fordíthatták meg az eredményt. Ezért nézzük a focit, mert mindenki abban reménykedik, hogy ő lesz az első, aki ezt a titkot, ezt a csodát megfejti. Egyszerű azt mondani, hogy ez csak pénzkérdés, de a PSG brutális mennyiségű pénzt kap Katarból, mégsem tudnak egy szinten túl előrelépni. Persze a Fradi most más kategória, nem is akartam összehasonlítani bennünket a BL topcsapatokkal, csak a sportágban rejlő megfejthetetlen titokra céloztam. 



Nekünk is van elképzelésünk, hogy miért nem sikerült ezen a relatív sikertelenségen túllépnünk. Az erőnlétért felelős csapat, Bali Petiék folyamatosan fordítanak le tudományos dolgozatokat és van olyan, amelyik ezzel a témakörrel foglalkozik. A kutatók is felismerték, hogy a szellemi fáradtságnak, fásultságnak milyen kihatása van a teljesítményre. Aztán azt se felejtsük el, hogy tavaly nyáron veszítettünk illetve eladtunk játékosokat, hiszen a költségvetésünk miatt szükség volt erre. Nagy Ádám eladása miatt vesztettünk a sebességből, márpedig a védekező középpályás kulcsposzt a modern labdarúgásban. Az gondoltuk, hogy ezt sikerül megoldani, de nem így lett. Egy ilyen BL selejtezős kiesés után, amibe majd belehaltunk mindannyian, mindenkinek keményen oda kellett volna tennie magát, hogy itt a következő cél, a magyar bajnokságban szedjük össze magunkat. Legyünk nagyon őszinték, sajnos, ősszel ez nem sikerült. 



Azt a tanulságot szűrtük le, hogy többet kell foglalkozni a mentális felkészítéssel, ezért dolgozunk ősz óta egy kiváló sportpszichiáterrel, a kétszeres olimpiai bajnok vívót, Szilágyi Áront felkészítő dr. Kárpáti Róberttel. Természetesen idő kellett hozzá, hogy őt a csapat elfogadja, és az egy hosszú folyamat, hogy az eredményeit minél jobban beépítsük a munkába, hogy minél jobban együtt tudjon működni az edzői stábbal. El kell ismerni, hogy a tavaly nyári igazolások se tudtak ősszel annyit hozzá tenni, most a télen talán jobban összeszedtük magunkat és már készülünk a nyárra, hogy kiket lehetne elhozni. De azért most már nehezebb a Fradinak igazolni, hiszen most már nem elég, ha Szerbiából el tudunk hozni egy első osztályú játékost, mert az már kevés. Mivel nem vagyunk ott a csoportkörben, ezért különösen nehéz magas futballkultúrájú helyről játékost hozni.Azt látjuk, hogy ami vonzó lehet a fizetés mellett, az a megfelelő körülmények, az ismert edző és a Fradi neve, hiszen Magyarországról ezt a csapatot ismerik – a Debrecenről még mindig megkérdezik, hogy az budapesti csapat-e. Most olyan játékosokat tudunk elhozni, akik valamilyen szinten elmenedzselték magukat, hiszen nincsen két-három millió eurónk igazolni.



 




Quentin Tarantino jelenti: így ultráskodott Schiffer András - NB1.hu



Így ultráskodott Schiffer András




 



– Erre jelentene megoldást, ha az utánpótlásból jönnének fel a fiatal magyar, fradista tehetségek, úgy, mint régen.



 



Persze, az lenne az ideális, ha nevelni tudnánk minél több játékost, de azért az se úgy van, mint régen, ahogy Csoboth Kevin esete is mutatja. Ma már egy 16 éves játékost is nehéz megtartani, hiszen ott ólálkodnak körülöttük a menedzserek, akik külföldi szerződést ígérnek nekik. És persze olyan is van, hogy valaki fiatalon tehetség, szerződést ígérsz neki, aláírja, de megakad a fejlődése és nem lesz belőle használható játékos. Szóval ez sem egy könnyű út.



 



– Volt olyan pillanat, amikor megingott a bizalom Thomas Doll iránt? Hiszen óhatatlanul felmerül az ő felelőssége is.



 



Bennem sosem ingott meg a bizalom.. Elolvastam a Manchester United legendás menedzsere, Sir Alex Ferguson könyvét, amiből megtanultam, hogy bármi történik is, érdemes nyugodtan dönteni. Thomas Doll pedig Tóth-Potya István és Novák Dezső mellett a Ferencváros egyik legsikeresebb, legtöbb címet nyert edzője, ezért sem érdemes kapkodni, amíg emberi problémák nincsenek, vagy amíg Thomas nem érzi úgy, hogy ezt nem képes tovább csinálni, mert kiégett ebben a feladatban vagy módosítaná a pályáját. Magyarországon olyan a futballkultúra, hogy ha pár meccsen nem nyersz, akkor a menedzsment azt az egyszerű vagy annak tűnő megoldást választja, hogy elküldi az edzőt, így tolva le magáról a felelősséget. Thomasról tudni kell, hogy egy nagyon inspiráló személyiség. Nagyon sok mindent olvas, nagyon sokfelé tájékozódik, képzi magát, én azt gondolom, hogy a tudásával még mindig a Ferencváros jelenlegi szintje fölött áll. 



Eleve koncepció kérdése volt, hogy milyen futballkultúrából érkezzen az edző. Olasz edzőt a rájuk jellemző taktikus játékkal a mi szurkolóink nem fogadnának el, mi nem játszhatunk csak kontrára. Novák Dezsőt már azért kritizálták, hogy nem lövünk elég gólt, pedig mindent megnyertünk vele, győztes meccsek után szidták. Angliában nem véletlen, hogy mindenhol külföldi edző van, tehát az sem megoldás. A spanyolok taktikus kis passzjátékot játszanak, de a Fradi stílusa nem ez. Mi megszerezzük a labdát, kitesszük szélre, beadjuk és ott valakinek érkezni kell, ez jellemezte a Fradit mindig is. Ha domináns támadó focit szeretnék játszani, akkor belga, holland vagy német edző lehet az ideális. 



Ricardo Moniz szerződtetése is már ez az út volt. Sosem felejtem el, hogy mennyit tanultam tőle: amikor például felírt egy csapatot és azt mondta, a bajnoksághoz 60 gól kell, s oda írta, hogy melyik játékos mennyit fog tudni megszerezni ebből a 60-ból. A magyar edzőkkel meg az a baj, hogy nagyon kevés beszél nyelvet és nem elég ismertek ahhoz, hogy egy nyugati vagy más magasabb futballkultúrájú játékos ide jöjjön, ők például nem tudták volna felhívni a Werder Brement, hogy Kleinheisler Laci minket válasszon vagy egy Amadou idejöjjön, akiben még sok örömünk lehet, hiszen nagyon jók a fizikai adottságai és remekül cselez.



 




Hiába anyázták a Vasas-szurkolók, Mészöly példásan viselkedett - NB1.hu



Nagyon nehezen emésztették meg az angyalföldi drukkerek tegnap a Szusza Ferenc Stadionban, hogy a csapatuk 3-2-es vereséget szenvedett a Haladástól, ráadásul éppen a klub 106. születésnapján. A legnagyobb hibás természetesen mindezekért nem a Vasas vezetőedzője, a középső védő posztján játékost cserélő Michael Oenning, vagy a hatalmasakat hibázó Debreceni András, vagy az enerváltan játszó teljes Vasas volt, hanem Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője.




 



 



– Ha már az örömöt szóba hozta, lesz okunk örömre a bajnokság végén?



 



Remélem. Ahogy azt mindig elmondom, bajnokok akarunk lenni és kupagyőztesek. És mindkét célunk elérhető még.



 



– És ennek majd együtt tud örülni az egész Fradi-család? Van itt egy helyzet, amit részletezni sem kell, naponta szembejön velünk, mindannyiunkkal, ami nem oldódott meg és állandóan rossz hangulatot okoz: egy be nem hegedő seb a Fradi-családban.



 



Úgy látom, nem is fog megoldódni egykönnyen. Egyébként nekünk vannak a legbátrabb szurkolóink, aztán egy ártalmatlan masinától megijednek. Persze tudjuk, legyünk ismét nagyon őszinték, hogy most már nem a vénaszkenner a valódi ok, az egy jelkép lett, most már más a fő kérdés. Nagyon sajnálom, hogy így alakult.



 



– Ha visszacsinálhatná, most is bevezetné a vénaszkennert?



 



Igen, de nyilván nagyon máshogy csinálnám, több türelemmel, megértéssel, átbeszéléssel. Ugyanakkor az okokat is meg kell értenie mindenkinek, még egyszer nem fordulhat elő, hogy megtámadnak, hátba rúgnak egy edzőt a Fradi pályán, hogy Adolf Hitlert köszöntik a születésnapján, még egyszer nem lesz kifeszítve a lelátón horogkeresztes zászló, Csatáry molinó, ezek nem történhetnek meg, mert most biztosan tudható, hogy aki egyszer ilyet csinál, az többet nem tud bejönni. Számos más megoldást megnéztünk, nem találtunk még ennél jobbat, emberségesebbet. Szeretném, ha lenne megegyezés, ne zárjuk ki ennek a lehetőségét sem, én nyitott vagyok, velem sok mindent meg lehet beszélni. Három évig mást sem tettem, mint hogy ezekkel a srácokkal sok mindent átbeszéltem. Bíztam bennük, ők megbízhattak bennem. Remélem, hogy belátják, a vénaszkenner semmilyen veszélyt nem jelent és bejönnek és szurkolnak szenvedélyesen. De ehhez előbb szkennelniük kell.



 



– Csakhogy teljesen eltűnt a régi hangulat a pályáról és ezt nagyon sokan hiányoljuk.



 



Ez így van, én is hiányolom. Jöjjenek be, én sosem mondtam, hogy ne szurkoljanak. Sőt! Nagyon büszke is voltam rájuk, amikor Fehérváron abban a nagy viharban kitartottak, ezt elnökként megélni piszok jó dolog volt. A barátaimnak is megmutattam. Három éven át folyamatosan egyeztettem velük, Ricardo szakmai beszámolót tartott nekik. Nekem az a bajom, hogy nincs egyetlenegy pillanat, amikor azt lehetett volna mondani, hogy a tábor felelősséget vállal bármiért, hogy azt mondták volna, hogy oké, ezt elhibáztuk. Ez nem megy így tovább. Kitették a Csatáry-molinót, pedig külön beszéltünk minden táborvezetővel, hogy ne legyen semmi, ami antiszemitizmussal kapcsolatba hozható. Utána sem azt mondták: „látjuk, hogy mekkora nyomás van a klubon és ez a hét ember volt, találjunk ki valami elfogadható büntetést.” Mindezt akkor, amikor az összes liberális újságtól az izraeli nagykövetig mindenki tiltakozott, az UEFA is kapta a leveleket. És akkor még a szponzorokról nem is beszéltünk. Hogy nem gondolnak bele, hogy azok, akik egy Ákos félmondatért visszavonják a szponzorációjukat, azok mit lépnek egy ilyen esetben? És szinte minden szerződésünkben benne van most is, hogy ilyen esetben felbontható a szponzor részéről. Aztán ha ők elmennek, megint ott leszünk, ahol voltunk. Innen már elzavartak tulajdonost, szponzort, játékost, ezt tovább csinálni nem lehet, mert ha komoly klubot akarunk építeni, akkor ez nem megengedhető. 



Csomó tervünk volt a táborral kapcsolatban. Hogy az új stadionba behívjuk őket hangpróbára, hogy együtt avatjuk föl a sas szobrot és még sorolhatnám. Aztán amikor bejöttek a vénaszkennerről beszélni, megmondták, ha ez lesz, akkor nem jönnek be. Kértük, kértem, hogy alaposan gondolják át, tárgyaljunk róla pár hetet. De ők azt válaszolták, hogy ezt végiggondolták, így nem jönnek be. Márpedig valamilyen formában felelősséget kell vállalni azért, amit idebent tesz valaki.



 



– Van egy legendánk, akinek a neve sokszor fölmerül, és akiről sokan úgy gondolják, hogy Albert Flóri bácsi utóda lehetne lelki értelemben a klubnál, ő Nyilasi Tibor. Milyen a viszonya most vele a klubnak?



 



Látom, hogy némelyek megpróbálnak éket verni közénk, de hiába. Nyilasi Tibor családtagunk és legendánk. Számos eseményünkön részt vesz, a hazai mérkőzéseket szinte kivétel nélkül együtt szoktuk nézni, lefújás után egy kis elemzést is tart nekünk. Azt hiszem, hogy senkinek nem okozok meglepetést, ha elmondom, hogy nagyon jó meglátásai vannak. Nem merült fel, hogy más szerepre vágyna. Megbecsüljük őt is, ahogy a többi legendánkat is.


Mrs.Dolcetti
Aranylabdás
Hozzászólások: 31315
Csatlakozott: 2006.08.21. 13:57
Tartózkodási hely: a Bozsik stadiontól 10km-re
Kapcsolat:

Re: Kubatov benne lenne, hogy visszatérjenek a szkennerellenesek

HozzászólásSzerző: Mrs.Dolcetti » 2017.03.18. 10:21

Sokadik cikk a semmiről.Benne lenne,de ő nem változtat semmit,hagyjuk már.
"Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetõségem volt ez a gyönyörû országot, Magyarországot, képviselni."-Karl Erik Böhn

Avatar
adrenalin69
Aranylabdás
Hozzászólások: 18892
Csatlakozott: 2006.05.06. 16:50
Tartózkodási hely: Firenze
Kapcsolat:

Re: Kubatov benne lenne, hogy visszatérjenek a szkennerellenesek

HozzászólásSzerző: adrenalin69 » 2017.03.18. 13:00

Mrs.Dolcetti írta:Sokadik cikk a semmiről.Benne lenne,de ő nem változtat semmit,hagyjuk már.

Mi a szart vársz az állami pénzből agyontámogatott Csekeytől? Kibaszott seggnyaló!
Az Újpest csapata megszakítás nélkül,1912-óta nb1-es.
Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország.

inreallife
Sztár
Hozzászólások: 3805
Csatlakozott: 2012.08.04. 23:06
Tartózkodási hely: a 3. csillag kapujaban

Re: Kubatov benne lenne, hogy visszatérjenek a szkennerellenesek

HozzászólásSzerző: inreallife » 2017.03.18. 13:02

igazabol kar elolvasni, mindig ugyanazt mondja. majd ha a lemondasarol jon cikk, abban lesz legalabb tartalom...
kubatov takarodj!


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 92 vendég