Wales-Magyarország: megvan a magyar kezdőcsapat

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 40669
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Wales-Magyarország: megvan a magyar kezdőcsapat

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2019.11.18. 12:42

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a hozzáállás és az akarat dönt majd kedden a Wales elleni Európa-bajnoki selejtezőn - a győztes válogatott kijut a jövő évi kontinensviadalra, amelynek egyik helyszíne a budapesti Puskás Aréna lesz.Marco Rossi az elutazást megelőző sajtótájékoztatón a repülőtéren kiemelte, a szakmai stáb minden apró részletre felkészült, ugyanakkor egy mérkőzésen vannak olyan helyzetek, amelyeket nem lehet befolyásolni, de bízik benne hogy a csapat ezekre is jól reagál majd.

A walesiek szombaton Azerbajdzsánban diadalmaskodtak, ezzel kapcsolatban az olasz szakember kiemelte, hogy azon a találkozón nem a legerősebb összeállításában lépett pályára a rivális, de ez nyilvánvalóan Cardiffban már nem így lesz.
MARCO ROSSI HANGSÚLYOZTA, A KEZDŐ TIZENEGY MÁR MEGVAN, CSAK AZ A KÉRDÉS, HOGY MELYIK AZ A HÁROM JÁTÉKOS A KERETBŐL, AKIK MÉG A KISPADRA SEM ÜLHETNEK LE WALESBEN. AZ BIZTOS, HOGY NAGY ZSOLT, AKI AZ URUGUAY PÉNTEKI STADIONAVATÓN BEMUTATKOZOTT, OTT LESZ MAJD A PÁLYÁN, A PUSKÁS AKADÉMIA VÉDŐJÉRŐL A KAPITÁNY AZT MONDTA, A FUTBALLISTA TELJESÍTMÉNYÉVEL MEGGYŐZTE A SZAKMAI STÁBOT. LESZÖGEZTE, A WALESI TALÁLKOZÓN A HOZZÁÁLLÁS ÉS AZ AKARAT LESZ A DÖNTŐ.
A stadionavatóról - amelyen Uruguay 2-1-re nyert - Marco Rossi megjegyezte, az első húsz percet leszámítva a csapat megmutatta, hogy a világ egyik legjobb válogatottjával is képes nyílt sisakos mérkőzést játszani, így volt ez a horvátok elleni idegenbeli találkozót leszámítva a teljes Eb-selejtező sorozatban, és erre lesz szükség majd Walesben is. Kiemelte, különösképpen fontos az első húsz perc, mivel a házigazdák várhatóan nekirontanak majd a válogatottnak. A játékosokat a walesi és a horvátok elleni hazai találkozót is eldöntő Pátkai Máté képviselte. A MOL Fehérvár FC középpályása a stadionavatón nem lépett pályára, Walesben azonban ott lesz a kezdőcsapatban. Mint elmondta, a riválisnak nagyon veszélyes támadói vannak, de a védelmük sebezhető. Hozzátette, a magyar válogatott sem a legjobb védelemmel áll fel, de ha a csapat el tudja hinni, hogy nyerhet - és ez lehet a kulcs -, akkor sikerülhet a bravúr.
Amennyiben a magyar válogatott győz Walesben, akkor kijut a jövő évi kontinensviadalra. Adott esetben ehhez a döntetlen is elég, akkor viszont arra van szükség, hogy a szlovákok ne nyerjenek otthon az azeriek ellen. Vereség esetén pótselejtező vár a magyar válogatottra.
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

sznot
Admin
Hozzászólások: 43792
Csatlakozott: 2005.04.17. 02:49
Tartózkodási hely: Kecskemét

Re: Wales-Magyarország: megvan a magyar kezdőcsapat

HozzászólásSzerző: sznot » 2019.11.18. 13:28

Amíg Lang nincs a pályán addig él a remény.
Ami nincs fent YouTube-on, az meg sem történt, amit nem talál a Google, az nem is létezik, aki nincs regisztrálva Facebook-on, az nem is ember!

¡ɐssɐʌlolǝ ıʞɐ ǝʎlnɥ

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96289
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Wales-Magyarország: megvan a magyar kezdőcsapat

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2019.11.18. 13:43

sznot írta:Amíg Lang nincs a pályán addig él a remény.

Baráth, Lang, Szalai és Pávkovics közül lehet választani.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Wales-Magyarország: megvan a magyar kezdőcsapat

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2019.11.18. 13:46

Nem látom,hol van?
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74816
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Wales-Magyarország: megvan a magyar kezdőcsapat

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.11.18. 13:54

hála az égnek, amikor elveszett nagyon megijedtem
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

sznot
Admin
Hozzászólások: 43792
Csatlakozott: 2005.04.17. 02:49
Tartózkodási hely: Kecskemét

Re: Wales-Magyarország: megvan a magyar kezdőcsapat

HozzászólásSzerző: sznot » 2019.11.18. 13:59

Cselszky írta:
sznot írta:Amíg Lang nincs a pályán addig él a remény.

Baráth, Lang, Szalai és Pávkovics közül lehet választani.


Konkrétan bárki jöhet. Egy téglát is letehetünk a posztjára, az is többet ér.
Ami nincs fent YouTube-on, az meg sem történt, amit nem talál a Google, az nem is létezik, aki nincs regisztrálva Facebook-on, az nem is ember!

¡ɐssɐʌlolǝ ıʞɐ ǝʎlnɥ

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96289
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Wales-Magyarország: megvan a magyar kezdőcsapat

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2019.11.18. 14:18

sznot írta:
Cselszky írta:
sznot írta:Amíg Lang nincs a pályán addig él a remény.

Baráth, Lang, Szalai és Pávkovics közül lehet választani.


Konkrétan bárki jöhet. Egy téglát is letehetünk a posztjára, az is többet ér.

Pávkovicsot nem javaslom.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Wales-Magyarország: megvan a magyar kezdőcsapat

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.11.18. 18:23

Cselszky írta:
sznot írta:Amíg Lang nincs a pályán addig él a remény.

Baráth, Lang, Szalai és Pávkovics közül lehet választani.

Baráth elég bizonytalan volt amikor pályán volt, Pávkovics nulla, Szalait nem nagyon ismerem
Lang, mint francia lelátókat látott ember talán kevésbé csinálja össze magát a velsz ebek előtt, egyébként egyikük sem megnyugtató
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
beroka
Aranylabdás
Hozzászólások: 20769
Csatlakozott: 2005.08.02. 20:46
Tartózkodási hely: Tatabánya

Re: Wales-Magyarország: megvan a magyar kezdőcsapat

HozzászólásSzerző: beroka » 2019.11.18. 18:35

ManBat írta:
Cselszky írta:
sznot írta:Amíg Lang nincs a pályán addig él a remény.

Baráth, Lang, Szalai és Pávkovics közül lehet választani.

Baráth elég bizonytalan volt amikor pályán volt, Pávkovics nulla, Szalait nem nagyon ismerem
Lang, mint francia lelátókat látott ember talán kevésbé csinálja össze magát a velsz ebek előtt, egyébként egyikük sem megnyugtató

Ha az említett 4 fő a lehetőség akkor Baráth legyen.
De mindegy hogy mi a védelem ha eggyel több gólt lövünk a rettenthetetlenek kapujába :)

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Wales-Magyarország: megvan a magyar kezdőcsapat

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.11.18. 18:49

fél-off: Haratyint honosítani akarta/ja(?) Rossi
http://www.csakfoci.hu/magyar-foci/valo ... nositasrol
saját állítása szerint vannak magyar felmenői, én azért egy ennyire saját bevallása szerint is ukrán érzelmű játékost, akinél ráadásul nem is utal semmi a feltételezett magyarságára, óvatosan kezelnék
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
moti77
Sztár
Hozzászólások: 3936
Csatlakozott: 2012.02.15. 00:34
Tartózkodási hely: Hóm Offísz

Re: Wales-Magyarország: megvan a magyar kezdőcsapat

HozzászólásSzerző: moti77 » 2019.11.18. 21:37

Lang kezd, fasza. Lehet rakni a Wales hendit. Ez a gyerek állandóan vissza sírja magát a válogatotba, beszarás.

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Wales-Magyarország: megvan a magyar kezdőcsapat

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.11.18. 21:59

moti77 írta:Lang kezd, fasza. Lehet rakni a Wales hendit. Ez a gyerek állandóan vissza sírja magát a válogatotba, beszarás.

még mindig jobban járunk vele, mint Viníciusszal vagy Pávkoviccsal
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
kristof98.haladas
BL-menõ
Hozzászólások: 8846
Csatlakozott: 2011.05.09. 18:17
Tartózkodási hely: Szombathely/Budapest

Re: Wales-Magyarország: megvan a magyar kezdőcsapat

HozzászólásSzerző: kristof98.haladas » 2019.11.19. 10:12

Egy meccs. Nem szabad megijedni tőlük, oda kell baszni!
Csak hátul ne bakizzunk...
HAJRÁ HALI!

Avatar
Milito
Tartalék
Hozzászólások: 1029
Csatlakozott: 2016.07.14. 14:09
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Wales-Magyarország: megvan a magyar kezdőcsapat

HozzászólásSzerző: Milito » 2019.11.19. 12:06

kristof98.haladas írta:Egy meccs. Nem szabad megijedni tőlük, oda kell baszni!
Csak hátul ne bakizzunk...

A labda gömbölyű. 0-0-ról indul a meccs.
CS.A.K.

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96289
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Wales-Magyarország: megvan a magyar kezdőcsapat

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2019.11.19. 12:47

Milito írta:
kristof98.haladas írta:Egy meccs. Nem szabad megijedni tőlük, oda kell baszni!
Csak hátul ne bakizzunk...

A labda gömbölyű. 0-0-ról indul a meccs.

Ők is csak emberek. A minimális elvárás az, hogy legyenek biztató momentumaink.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
kristof98.haladas
BL-menõ
Hozzászólások: 8846
Csatlakozott: 2011.05.09. 18:17
Tartózkodási hely: Szombathely/Budapest

Re: Wales-Magyarország: megvan a magyar kezdőcsapat

HozzászólásSzerző: kristof98.haladas » 2019.11.19. 12:59

Cselszky írta:
Milito írta:
kristof98.haladas írta:Egy meccs. Nem szabad megijedni tőlük, oda kell baszni!
Csak hátul ne bakizzunk...

A labda gömbölyű. 0-0-ról indul a meccs.

Ők is csak emberek. A minimális elvárás az, hogy legyenek biztató momentumaink.

Igazából azt kell valahogy megfogni, hogy gyorsítsák a játékot. Gólt fogunk lőni szerintem, hátul lehetnek infarktusos szituk. De nem kell kishitűnek lenni, ez messze nem egy topcsapat.
HAJRÁ HALI!

Avatar
alehndr
Világsztár
Hozzászólások: 13655
Csatlakozott: 2011.08.13. 19:32
Tartózkodási hely: Ibiza

Re: Wales-Magyarország: megvan a magyar kezdőcsapat

HozzászólásSzerző: alehndr » 2019.11.19. 17:18

Cselszky írta:
Milito írta:
kristof98.haladas írta:Egy meccs. Nem szabad megijedni tőlük, oda kell baszni!
Csak hátul ne bakizzunk...

A labda gömbölyű. 0-0-ról indul a meccs.

Ők is csak emberek. A minimális elvárás az, hogy legyenek biztató momentumaink.

Menni kell előre becsülettel, és jól kell sáfárkodni a helyzetekkel.

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96289
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Wales-Magyarország: megvan a magyar kezdőcsapat

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2019.11.19. 17:37

kristof98.haladas írta:
Cselszky írta:
Milito írta:A labda gömbölyű. 0-0-ról indul a meccs.

Ők is csak emberek. A minimális elvárás az, hogy legyenek biztató momentumaink.

Igazából azt kell valahogy megfogni, hogy gyorsítsák a játékot. Gólt fogunk lőni szerintem, hátul lehetnek infarktusos szituk. De nem kell kishitűnek lenni, ez messze nem egy topcsapat.

Őket is anya szülte.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96289
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Wales-Magyarország: megvan a magyar kezdőcsapat

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2019.11.19. 17:38

alehndr írta:
Cselszky írta:
Milito írta:A labda gömbölyű. 0-0-ról indul a meccs.

Ők is csak emberek. A minimális elvárás az, hogy legyenek biztató momentumaink.

Menni kell előre becsülettel, és jól kell sáfárkodni a helyzetekkel.

Meg a szélről tenni kell befele aaaa izéknek.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74816
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Wales-Magyarország: megvan a magyar kezdőcsapat

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.11.19. 18:04

Cselszky írta:
kristof98.haladas írta:
Cselszky írta:Ők is csak emberek. A minimális elvárás az, hogy legyenek biztató momentumaink.

Igazából azt kell valahogy megfogni, hogy gyorsítsák a játékot. Gólt fogunk lőni szerintem, hátul lehetnek infarktusos szituk. De nem kell kishitűnek lenni, ez messze nem egy topcsapat.

Őket is anya szülte.

b-anya
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 18 vendég