Rossi Dunszerdahelyről erősített - Dzsudzsák és Szoboszlai is veszélyben

Avatar
A Vaskezű
Aranylabdás
Hozzászólások: 15271
Csatlakozott: 2009.08.31. 16:02

Re: Rossi Dunszerdahelyről erősített - Dzsudzsák és Szoboszlai is veszélyben

HozzászólásSzerző: A Vaskezű » 2019.10.11. 19:02

sznot írta:
A Vaskezű írta:
MindigÚjpest írta: A nem olyan távoli korábbi években kijutottunk az EB-re,ahhoz képest is előreléptünk?

Szerintem téves ez az értelmezés. Akkor sem léptünk előre semmit, csak Platininek köszönhetően bővítették a létszámot, ezért az akkori harmadik hely pótselejtezőt ért, ott meg éltünk az eséllyel.

A 2012-es EB-selejtezőn is harmadikok lettünk, ami meg akkor pont a semmire volt elég. És most is ott állunk.

Nem kell áltatnunk magunkat azzal, hogy nekünk ott a helyünk. Évtizedek óta nincs elvégezve az ehhez szükséges munka.

Bakker, amikor kijutottunk pont ezt mondtam, és le lettem mindenféle szarembernek hordva.
Csak a nagyon elvakult idióták nem látják, hogy évtizedek óta egy helyben toporgunk, alamizsna EB-től független.

Jaja, én egy időre fel is hagytam a felvilágosító kampánnyal. :D

A nagyobb kudarcok között pár évenként jön egy kifutott eredmény (olimpiai részvétel, olaszok elleni 2-2, németek elpicsázása, olaszok elleni 3-1, U20-as bronz, EB-kijutás), és akkor abba kapaszkodva kibekkelik azt, hogy normális koncepció készüljön. Bár mintha valami változás elindult volna a fiatalabb edzők egy részénél.

Avatar
Szarka
Aranylabdás
Hozzászólások: 34906
Csatlakozott: 2005.03.21. 17:25

Re: Rossi Dunszerdahelyről erősített - Dzsudzsák és Szoboszlai is veszélyben

HozzászólásSzerző: Szarka » 2019.10.11. 20:45

Adamek írta:
Javier Arizmendi írta:
Adamek írta:igaza volt Nyúlnak, ez a tegnapi bennem is megidézte az 1-7 alatti Bánfi Janis forgolódást az ötös sarkán vagy a finn védelem minden csodáját
egy váratlan Lőw hazaadás, egy szép Guzmó indítás, egy Király gól az alapvonalról, egy Palaczki labdalevétel a tizenhatoson belül - ezek miatt érdemes futballt nézni, ezek a szépségei ennek a sportágnak a hazai változatának

ezek közül egyedül Palaczki nincs meg... Lőw kapcsán nekem egy mesteri keresztlabda maradt meg a Fehér Miki emlékmeccsen Wales ellen

https://www.youtube.com/watch?v=hwZ9cu-viVQ
egy percnél indul az akció

eddig ez volt a kedvenc bohóc meccsem, Éger nyitja a show-t de Királyról szólt az este
https://www.youtube.com/watch?v=JhVaZIkdmsE

Lőw Tzitza keresztlabdákkal operált, igen

Hú baszki az a norvég meccs de csúnya volt, már el is felejtettem, hát nem volt jó érzés visszaidézni.
Magyarország - Newcastle - Real Madrid , ebben a sorrendben.
"Intensity is our Identity"

Móni, Boston United, baldj: Nyugodjanak békében

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74822
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Rossi Dunszerdahelyről erősített - Dzsudzsák és Szoboszlai is veszélyben

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.10.11. 21:10

Szarka írta:
Adamek írta:
Javier Arizmendi írta:ezek közül egyedül Palaczki nincs meg... Lőw kapcsán nekem egy mesteri keresztlabda maradt meg a Fehér Miki emlékmeccsen Wales ellen

https://www.youtube.com/watch?v=hwZ9cu-viVQ
egy percnél indul az akció

eddig ez volt a kedvenc bohóc meccsem, Éger nyitja a show-t de Királyról szólt az este
https://www.youtube.com/watch?v=JhVaZIkdmsE

Lőw Tzitza keresztlabdákkal operált, igen

Hú baszki az a norvég meccs de csúnya volt, már el is felejtettem, hát nem volt jó érzés visszaidézni.

vannak dolgok amiket időről időre vissza kell nézni, nehogy elfelejtsük kik vagyunk, honnan jöttünk
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16417
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Rossi Dunszerdahelyről erősített - Dzsudzsák és Szoboszlai is veszélyben

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2019.10.11. 21:32

Adamek írta:
Szarka írta:
Adamek írta:
https://www.youtube.com/watch?v=hwZ9cu-viVQ
egy percnél indul az akció

eddig ez volt a kedvenc bohóc meccsem, Éger nyitja a show-t de Királyról szólt az este
https://www.youtube.com/watch?v=JhVaZIkdmsE

Lőw Tzitza keresztlabdákkal operált, igen

Hú baszki az a norvég meccs de csúnya volt, már el is felejtettem, hát nem volt jó érzés visszaidézni.

vannak dolgok amiket időről időre vissza kell nézni, nehogy elfelejtsük kik vagyunk, honnan jöttünk

Fater kivitt volna erre a meccsre, de elfogyott a jegy. Utána valahogy nem bántuk.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
BEARGRYLLS
Sztár
Hozzászólások: 4657
Csatlakozott: 2011.01.02. 19:52
Tartózkodási hely: Mainz

Re: Rossi Dunszerdahelyről erősített - Dzsudzsák és Szoboszlai is veszélyben

HozzászólásSzerző: BEARGRYLLS » 2019.10.11. 21:42

SuperDepor írta:
Javier Arizmendi írta:köszi Adamek, Palaczky nekem még kiesett... de bámulatos valóban.

egyéb: a mi kutyánk kölykei kezdik kelteni a feszkót a Nagy-Magyarország zászló kapcsán:
https://www.index.hr/sport/clanak/madja ... 23083.aspx

Regi meg ne lássa. Horvátország így szeretlek :
"Két napos, szó szerint buszon rohadás után végre hazaértünk Splitből. Ezer éve járom a válogatottal Európa stadionjait, de meg kell mondanom, a kontinens segglyukának nevezett Albániában sem szopatták ennyire rojtosra a magyar szurkolókat, mint tegnap Horvátországban. Sajnálatos módon a 800 évnyi behódolás igazán frusztrálttá tette déli szomszédaink rendőreit. (meg amúgy szívesen a fegyvereket is, amit a délszláv válság idején adtunk nektek!)
Tapasztaltunk mi már gumibotozást, könnygázt, herevizsgálatot, de ennyire -uram bocsá’- b@lf@sz, agresszív, szervezetlen szervvel még nem találkoztunk. Az még teljesen okés, hogy a határon minden alkoholos italt elkoboztak, de az vessen magára, aki nem rejtette el rendesen. De, hogy a pénztáraknál kígyózó drukkerek elé beállva, az embert félrelökve a sor elejére álltak röhögve, provokálva, hogy te itt amúgy egy senkiházi vagy, az már-már bicskanyitogató volt. Találomra, véletlenszerűen vittek el embereket, például olyan nevetséges indokokkal, hogy alkoholos befolyásoltság alatt áll, mert 0,03-at fújt a szondába. Az már ugye teljesen elhanyagolható tény, hogy abban a fostos országban, ahol mi magyarok évről-évre jól megpakoljuk a GDP-jüket, 0,05-ig vezethetsz is... Büntetés 100.000 forint vagy 30 nap elzárás. A szurkolóknak felállított “fan zónánàl” nem tudtuk eldönteni, hogy itt ma vajon meccs lesz-e vagy a The Walking Dead, esetleg a Csernobil sorozat forgatása. Egy ilyen helyre, nemhogy embereket nem tennék be, -ha épelméjű lennék-, de még a kutyámat sem vinném oda szaratni. Teljes káosz és szervezetlenség jellemezte a voucherek beválltását, illetve a bejutást a vendégszektorba. Fel, alá rohangáló rendőrök, akik olyan tanácstalanok voltak, mint egy kisközség. Az egyik beengedi a magyarokat a horvátok közé jegyet beváltani, a másik meg gumibottal esik neki a népnek ordibálva, hogy mi a faszt keresnek itt? Utána ismételten buszon várakoztatás, hadd ne kapjon levegőt a magyar, nesze paraszt, ingyen szauna! A beengedés viszonylag normális, azért itt is kikapkodnak egy-két embert, biztos, ami biztos. Felérve a szektor tetejére későn jön a felismerés, hogy igyunk meg egy sört a büfében. Természetesen egy EU-s tagállamban nem engednek le, majd szünetben lemehetsz inni, hugyozni, sz@rni. Addig oldd meg valahogy, bármilyen bajod van. Amin már nem is csodálkoztunk, hogy természetesen büfé sincs a vendégszektorban, 2019-ben, egy hivatalos Európa bajnoki selejtezőn. Itt már azon filóztam, hogy a g*cibe tudtak ezek vb másodikak lenni, amikor ezek után kb egy fél demalgont nem bíznék rájuk, nemhogy egy olyan feladatot, aminek vajmi kevés köze is van a futballhoz. A magyar szurkolók szomjaznak, de nem baj! Legalább a szektor előtt álló biztonsági őr, olyan szinten rom rottyon van, hogy alig tud állni a lábán és hatalmas tripen van. Meg is találja a tábor a “SECURITY EXTASY” rigmussal.
A meccs lefújása után a magyarokat csak akkor engedik ki, amikor a az utolsó horvát nemhogy kiment a stadionból, hanem haza is ért már. Zágrábba, b@szod! Aztán a szokásos rendőri tökölődés, még két óra értelmetlen várakozás, ordibálás, lökdösődés, mire nagy nehezen elkezdik kivezetni a városból a magyar konvojt. De nyugodjon meg mindenki! Van ott nekünk alelnökünk a ZUEFÁNÁL, aztán majd kapunk jogorvoslatot mindenre. Természetesen abban is biztosak vagyunk, hogy a talán még egyszer Budapestre tévedő horvát szurkolóknak ki lesz nyalva a segge, amivel nincs is baj, mert ebből is látszik, hogy ez itt MAGYARORSZÁG, az meg ott lent, a KIB@SZOTT BALKÁN!

Anno Fiume-Fradin egy hajógyár területén keresztül terelgettek minket.Nagyjából a többi része is ugyanúgy zajlott és megtörtént akkor is.A balkáni sötétség és a nyugati nagyképűség keveredik náluk csak azt nem tudom utóbbi mire fel.
Szívünk zöld-fehér, mindennél többet ér...
FK Anzsi Mahacskala

Avatar
PTi
Tartalék
Hozzászólások: 1053
Csatlakozott: 2016.10.28. 16:08

Re: Rossi Dunszerdahelyről erősített - Dzsudzsák és Szoboszlai is veszélyben

HozzászólásSzerző: PTi » 2019.10.11. 22:01

De legalább az U21..ja,nem.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74822
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Rossi Dunszerdahelyről erősített - Dzsudzsák és Szoboszlai is veszélyben

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.10.11. 22:13

Savaria1919 írta:
Adamek írta:
Szarka írta:Hú baszki az a norvég meccs de csúnya volt, már el is felejtettem, hát nem volt jó érzés visszaidézni.

vannak dolgok amiket időről időre vissza kell nézni, nehogy elfelejtsük kik vagyunk, honnan jöttünk

Fater kivitt volna erre a meccsre, de elfogyott a jegy. Utána valahogy nem bántuk.

az évtized meccse volt
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
nyúl
Kincstári Főegerész
Hozzászólások: 46281
Csatlakozott: 2005.09.14. 13:36

Re: Rossi Dunszerdahelyről erősített - Dzsudzsák és Szoboszlai is veszélyben

HozzászólásSzerző: nyúl » 2019.10.11. 22:36

Adamek írta:
Savaria1919 írta:
Adamek írta:vannak dolgok amiket időről időre vissza kell nézni, nehogy elfelejtsük kik vagyunk, honnan jöttünk

Fater kivitt volna erre a meccsre, de elfogyott a jegy. Utána valahogy nem bántuk.

az évtized meccse volt

"Profi vagyok, előre nézek." (Mackóalsó)

Avatar
nyúl
Kincstári Főegerész
Hozzászólások: 46281
Csatlakozott: 2005.09.14. 13:36

Re: Rossi Dunszerdahelyről erősített - Dzsudzsák és Szoboszlai is veszélyben

HozzászólásSzerző: nyúl » 2019.10.11. 22:40

BEARGRYLLS írta:
SuperDepor írta:
Javier Arizmendi írta:köszi Adamek, Palaczky nekem még kiesett... de bámulatos valóban.

egyéb: a mi kutyánk kölykei kezdik kelteni a feszkót a Nagy-Magyarország zászló kapcsán:
https://www.index.hr/sport/clanak/madja ... 23083.aspx

Regi meg ne lássa. Horvátország így szeretlek :
"Két napos, szó szerint buszon rohadás után végre hazaértünk Splitből. Ezer éve járom a válogatottal Európa stadionjait, de meg kell mondanom, a kontinens segglyukának nevezett Albániában sem szopatták ennyire rojtosra a magyar szurkolókat, mint tegnap Horvátországban. Sajnálatos módon a 800 évnyi behódolás igazán frusztrálttá tette déli szomszédaink rendőreit. (meg amúgy szívesen a fegyvereket is, amit a délszláv válság idején adtunk nektek!)
Tapasztaltunk mi már gumibotozást, könnygázt, herevizsgálatot, de ennyire -uram bocsá’- b@lf@sz, agresszív, szervezetlen szervvel még nem találkoztunk. Az még teljesen okés, hogy a határon minden alkoholos italt elkoboztak, de az vessen magára, aki nem rejtette el rendesen. De, hogy a pénztáraknál kígyózó drukkerek elé beállva, az embert félrelökve a sor elejére álltak röhögve, provokálva, hogy te itt amúgy egy senkiházi vagy, az már-már bicskanyitogató volt. Találomra, véletlenszerűen vittek el embereket, például olyan nevetséges indokokkal, hogy alkoholos befolyásoltság alatt áll, mert 0,03-at fújt a szondába. Az már ugye teljesen elhanyagolható tény, hogy abban a fostos országban, ahol mi magyarok évről-évre jól megpakoljuk a GDP-jüket, 0,05-ig vezethetsz is... Büntetés 100.000 forint vagy 30 nap elzárás. A szurkolóknak felállított “fan zónánàl” nem tudtuk eldönteni, hogy itt ma vajon meccs lesz-e vagy a The Walking Dead, esetleg a Csernobil sorozat forgatása. Egy ilyen helyre, nemhogy embereket nem tennék be, -ha épelméjű lennék-, de még a kutyámat sem vinném oda szaratni. Teljes káosz és szervezetlenség jellemezte a voucherek beválltását, illetve a bejutást a vendégszektorba. Fel, alá rohangáló rendőrök, akik olyan tanácstalanok voltak, mint egy kisközség. Az egyik beengedi a magyarokat a horvátok közé jegyet beváltani, a másik meg gumibottal esik neki a népnek ordibálva, hogy mi a faszt keresnek itt? Utána ismételten buszon várakoztatás, hadd ne kapjon levegőt a magyar, nesze paraszt, ingyen szauna! A beengedés viszonylag normális, azért itt is kikapkodnak egy-két embert, biztos, ami biztos. Felérve a szektor tetejére későn jön a felismerés, hogy igyunk meg egy sört a büfében. Természetesen egy EU-s tagállamban nem engednek le, majd szünetben lemehetsz inni, hugyozni, sz@rni. Addig oldd meg valahogy, bármilyen bajod van. Amin már nem is csodálkoztunk, hogy természetesen büfé sincs a vendégszektorban, 2019-ben, egy hivatalos Európa bajnoki selejtezőn. Itt már azon filóztam, hogy a g*cibe tudtak ezek vb másodikak lenni, amikor ezek után kb egy fél demalgont nem bíznék rájuk, nemhogy egy olyan feladatot, aminek vajmi kevés köze is van a futballhoz. A magyar szurkolók szomjaznak, de nem baj! Legalább a szektor előtt álló biztonsági őr, olyan szinten rom rottyon van, hogy alig tud állni a lábán és hatalmas tripen van. Meg is találja a tábor a “SECURITY EXTASY” rigmussal.
A meccs lefújása után a magyarokat csak akkor engedik ki, amikor a az utolsó horvát nemhogy kiment a stadionból, hanem haza is ért már. Zágrábba, b@szod! Aztán a szokásos rendőri tökölődés, még két óra értelmetlen várakozás, ordibálás, lökdösődés, mire nagy nehezen elkezdik kivezetni a városból a magyar konvojt. De nyugodjon meg mindenki! Van ott nekünk alelnökünk a ZUEFÁNÁL, aztán majd kapunk jogorvoslatot mindenre. Természetesen abban is biztosak vagyunk, hogy a talán még egyszer Budapestre tévedő horvát szurkolóknak ki lesz nyalva a segge, amivel nincs is baj, mert ebből is látszik, hogy ez itt MAGYARORSZÁG, az meg ott lent, a KIB@SZOTT BALKÁN!

Anno Fiume-Fradin egy hajógyár területén keresztül terelgettek minket.Nagyjából a többi része is ugyanúgy zajlott és megtörtént akkor is.A balkáni sötétség és a nyugati nagyképűség keveredik náluk csak azt nem tudom utóbbi mire fel.

Tetű usztasák. Valamiért jobb a sajtójuk, mint a csetniknek. Pedig ugyanaz a mocsok szemet szemért népség, ugyanaz a mássalhangzó torlódásos ősember nyelv, csak latin a liturgia.

Avatar
banok
Aranylabdás
Hozzászólások: 29039
Csatlakozott: 2005.03.20. 03:08
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:

Re: Rossi Dunszerdahelyről erősített - Dzsudzsák és Szoboszlai is veszélyben

HozzászólásSzerző: banok » 2019.10.11. 23:13

Tehát megint szar minden. :(

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Rossi Dunszerdahelyről erősített - Dzsudzsák és Szoboszlai is veszélyben

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.10.14. 16:29

nyúl írta:
BEARGRYLLS írta:
SuperDepor írta:Regi meg ne lássa. Horvátország így szeretlek :

mert ők a muszlimánokkal karöltve a jelen időpillanatban a világtérképen legnagyobbiknak számító péniszt nyaldossák
ahogyan nem is olyan rég még Sándor király és Tito torz délszláv nagybirodalma volt a világbéke konszenzusos fenntartási normája a Balkánon, úgy simán lehet, hogy egy kisebb szélfordulóval nyom nélkül eltűnik az Izetbegović-klán műállama, vagy Knin nevét ismét cirillel fogják írni
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16417
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Rossi Dunszerdahelyről erősített - Dzsudzsák és Szoboszlai is veszélyben

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2019.10.14. 16:51

ManBat írta:mert ők a muszlimánokkal karöltve a jelen időpillanatban a világtérképen legnagyobbiknak számító péniszt nyaldossák
ahogyan nem is olyan rég még Sándor király és Tito torz délszláv nagybirodalma volt a világbéke konszenzusos fenntartási normája a Balkánon, úgy simán lehet, hogy egy kisebb szélfordulóval nyom nélkül eltűnik az Izetbegović-klán műállama, vagy Knin nevét ismét cirillel fogják írni

Sándornak annyira nem ment a szekér, már ami az első jugó királyságot (tudom, 29-ig szerbhorvátszlovén) illeti. Radic-ék bridádja hamar belátta, hogy ez a közös állam nem akkora móka, le is lőtték a parlamentben, aztán néhány évvel később Sándort is Marseilleben. Más kérdés, hogy utána Pavelic NDH-ja sem sikersztori, Macekék parasztpártjánál sose tudtak népszerűbbek lenni, stratégiai döntéseik rendre félresikerültek.
Tito előtt mondjuk volt egy Bleiburg, azt se szabad kifelejteni.
Sose volt az a vidék a béke szigete, és szerintem nem is lesz.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Rossi Dunszerdahelyről erősített - Dzsudzsák és Szoboszlai is veszélyben

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.10.14. 16:53

Savaria1919 írta:
ManBat írta:mert ők a muszlimánokkal karöltve a jelen időpillanatban a világtérképen legnagyobbiknak számító péniszt nyaldossák
ahogyan nem is olyan rég még Sándor király és Tito torz délszláv nagybirodalma volt a világbéke konszenzusos fenntartási normája a Balkánon, úgy simán lehet, hogy egy kisebb szélfordulóval nyom nélkül eltűnik az Izetbegović-klán műállama, vagy Knin nevét ismét cirillel fogják írni

Sándornak annyira nem ment a szekér, már ami az első jugó királyságot (tudom, 29-ig szerbhorvátszlovén) illeti. Radic-ék bridádja hamar belátta, hogy ez a közös állam nem akkora móka, le is lőtték a parlamentben, aztán néhány évvel később Sándort is Marseilleben. Más kérdés, hogy utána Pavelic NDH-ja sem sikersztori, Macekék parasztpártjánál sose tudtak népszerűbbek lenni, stratégiai döntéseik rendre félresikerültek.
Tito előtt mondjuk volt egy Bleiburg, azt se szabad kifelejteni.
Sose volt az a vidék a béke szigete, és szerintem nem is lesz.

nem arra céloztam, hogy neki személyesen jól ment volna, hanem hogy a világszintű földesuraknál éppen ő volt a favorizált zsellér
a Balkánon soha nem fogják az adott nemzetek önmaguk útját kijárni, mindig az lesz éppen felül akit a nagyobbik oldal tol hátulról
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 125 vendég