Thomas Doll bajnokcsapathoz igazolt

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 36775
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

Thomas Doll bajnokcsapathoz igazolt

HozzászólásSzerző: RC » 2019.08.09. 08:50

A ciprusi bajnokcsapat, az APOEL vezetőedzője lesz Thomas Doll, a Fradi korábbi trénere - jelentette be a klub vezetősége.


Dollt, mint egykori kitűnő játékost mutatja be a klub közleménye, felsorolva edzői pályafutása eddigi állomáshelyeit is. A tíz hónappal ezelőtt kinevezett olasz szakvezetőnek, Paolo Tramezzaninak azt követően kellett távoznia, hogy csapata kedden házigazdaként 2-1-re kikapott az azeri Qarabag együttesétől a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának első meccsén. A visszavágót jövő kedden rendezik. A klub célja a BL-csoportkörbe kerülés, ezért is döntöttek a váltás mellett.


A 28-szoros bajnok klub közleménye szerint Tramezzani szerződését kölcsönös megállapodással bontották fel. Az edző a mérkőzés után kijelentette, teljes mértékben vállalja a felelősséget a vereség miatt.


Utódja az 53 éves német Thomas Doll lett, aki 2013 és 2018 között a Ferencváros trénereként egy bajnoki címet és három Magyar Kupa-trófeát nyert, tavasszal pedig a Bundesligából kiesett Hannovert irányította. Szerződése 2021 májusáig szól. A klub honlapjának beszámolója szerint már a Qarabag elleni visszavágón is Doll ül az APOEL FC kispadján. Az APOEL-nél az elmúlt négy évben átlagosan félévente cseréltek edzőt.
SABARIA 1926

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Thomas Doll bajnokcsapathoz igazolt

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2019.08.11. 15:38

Komolyan elgondolkodtató a ciprusiak szellemi állapota annak fényében, amit szeretnének elérni, és amit Doll produkált a nemzetközi porondon a zöld méhecskékkel.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 36775
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

Re: Thomas Doll bajnokcsapathoz igazolt

HozzászólásSzerző: RC » 2019.08.12. 20:53

Az utolsó mondat azért árulkodó. A holland Mario Beent pl mindössze 3 BL-selejtező meccs után küldték el: az első párharcban a már számunkra is ismert Dudalángost múlták felül, majd jött a román Viitorul elleni meccs idegenben, 1-0-ra kikaptak. Ezután lapát. Pedig otthon játszva egyáltalán nem volt esélytelen a továbbjutásuk. Hasonló körülmények közti elbocsátást azért nem kívánok Thomasnak.
SABARIA 1926

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74812
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Thomas Doll bajnokcsapathoz igazolt

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.08.13. 19:56

úgy néz ki a jó Thomas főtáblás lesz végre
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 36775
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

Re: Thomas Doll bajnokcsapathoz igazolt

HozzászólásSzerző: RC » 2019.08.13. 20:30

Adamek írta:úgy néz ki a jó Thomas főtáblás lesz végre

(Be)leült a tutiba.
SABARIA 1926

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74812
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Thomas Doll bajnokcsapathoz igazolt

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.08.13. 20:51

RC írta:
Adamek írta:úgy néz ki a jó Thomas főtáblás lesz végre

(Be)leült a tutiba.

Paliék könnyelműen elengedték, pedig csak jó zsugások kellenek és ő repíti a brigádot
mi meg belefulladunk az uncsi szovjetekbe, a nyakunkon ragadt gólyalábú Szigonnyal az élén, hetente eladunk egy másik csatárt, hogy ő beférjen
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
BEARGRYLLS
Sztár
Hozzászólások: 4657
Csatlakozott: 2011.01.02. 19:52
Tartózkodási hely: Mainz

Re: Thomas Doll bajnokcsapathoz igazolt

HozzászólásSzerző: BEARGRYLLS » 2019.08.13. 22:57

Adamek írta:úgy néz ki a jó Thomas főtáblás lesz végre

Igazán vicces lenne ha túljutna az Ajaxon is.
Szívünk zöld-fehér, mindennél többet ér...
FK Anzsi Mahacskala

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74812
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Thomas Doll bajnokcsapathoz igazolt

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.08.13. 23:23

BEARGRYLLS írta:
Adamek írta:úgy néz ki a jó Thomas főtáblás lesz végre

Igazán vicces lenne ha túljutna az Ajaxon is.

az EL már tuti neki, az Ajax valszeg felmosná a komplett ciprusi lakosságot egyszerre a pályán, az más kaliber mint a selejtezőben bárki
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Thomas Doll bajnokcsapathoz igazolt

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2019.08.14. 04:39

RC írta:
Adamek írta:úgy néz ki a jó Thomas főtáblás lesz végre

(Be)leült a tutiba.

Majd jól megbukkakézik őket az EL-ben, bár a sok lúzer között talán sikerült elkerülniük egy-két spriccet.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: Adamek valamint 134 vendég