Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16417
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2019.08.01. 23:42

Fehérvár az EL főtáblát követő évben látványosat botlik. Bamgboyét pályára küldhette volna a tréner, egy gólt összehozott volna. Korábban úgy nézett ki, hogy jól tudnak igazolni, de mostanság néhány húzásuk a Burcsa-érát idézi.
A Honvéd jól tette, hogy megóvta, hátha egyszer nekünk kedvező döntés születik. Az új kopaszolasz maestronak fel van adva a lecke, remélem lehetőséget ad majd egykori szomszédomnak, az ifjú Temesvárinak, hogy letehesse névjegyét az élvonalban.
A Lokinál legalább megint sokan voltak, és legalább rúgtak gólt. Szimpatikus gárda, Haliwoodban is követhetnék ezt a példát, ehelyett megint hozunk olyan csatárokat, akik szökőévente rúgnak gólt, míg az ügyesebb akadémistákat szétszórjuk kölcsönbe.
A Fradi verje meg a Dinamót. Ők mégis magyarok, mégha hazai játékost csak nyomokban tartalmazhatnak.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Szarka
Aranylabdás
Hozzászólások: 34901
Csatlakozott: 2005.03.21. 17:25

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

HozzászólásSzerző: Szarka » 2019.08.02. 00:22

Savaria1919 írta:Fehérvár az EL főtáblát követő évben látványosat botlik. Bamgboyét pályára küldhette volna a tréner, egy gólt összehozott volna. Korábban úgy nézett ki, hogy jól tudnak igazolni, de mostanság néhány húzásuk a Burcsa-érát idézi.
A Honvéd jól tette, hogy megóvta, hátha egyszer nekünk kedvező döntés születik. Az új kopaszolasz maestronak fel van adva a lecke, remélem lehetőséget ad majd egykori szomszédomnak, az ifjú Temesvárinak, hogy letehesse névjegyét az élvonalban.
A Lokinál legalább megint sokan voltak, és legalább rúgtak gólt. Szimpatikus gárda, Haliwoodban is követhetnék ezt a példát, ehelyett megint hozunk olyan csatárokat, akik szökőévente rúgnak gólt, míg az ügyesebb akadémistákat szétszórjuk kölcsönbe.
A Fradi verje meg a Dinamót. Ők mégis magyarok, mégha hazai játékost csak nyomokban tartalmazhatnak.

Mégis hogy hozta ezt össze a Vidi? Pont tőlük nem vártam ilyen égést, a Honvéd kiesése meg se lep, a DVSC meg örülhet hogy rúgott gólt, a Torino védelme a Serie Aban is kiemelkedő.
Magyarország - Newcastle - Real Madrid , ebben a sorrendben.
"Intensity is our Identity"

Móni, Boston United, baldj: Nyugodjanak békében

Kegyetlen
Világsztár
Hozzászólások: 11326
Csatlakozott: 2005.08.17. 06:48

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

HozzászólásSzerző: Kegyetlen » 2019.08.02. 06:18

"Na ugye?!"

Avatar
kristof98.haladas
BL-menõ
Hozzászólások: 8846
Csatlakozott: 2011.05.09. 18:17
Tartózkodási hely: Szombathely/Budapest

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

HozzászólásSzerző: kristof98.haladas » 2019.08.02. 11:04

Szarka írta:
Savaria1919 írta:Fehérvár az EL főtáblát követő évben látványosat botlik. Bamgboyét pályára küldhette volna a tréner, egy gólt összehozott volna. Korábban úgy nézett ki, hogy jól tudnak igazolni, de mostanság néhány húzásuk a Burcsa-érát idézi.
A Honvéd jól tette, hogy megóvta, hátha egyszer nekünk kedvező döntés születik. Az új kopaszolasz maestronak fel van adva a lecke, remélem lehetőséget ad majd egykori szomszédomnak, az ifjú Temesvárinak, hogy letehesse névjegyét az élvonalban.
A Lokinál legalább megint sokan voltak, és legalább rúgtak gólt. Szimpatikus gárda, Haliwoodban is követhetnék ezt a példát, ehelyett megint hozunk olyan csatárokat, akik szökőévente rúgnak gólt, míg az ügyesebb akadémistákat szétszórjuk kölcsönbe.
A Fradi verje meg a Dinamót. Ők mégis magyarok, mégha hazai játékost csak nyomokban tartalmazhatnak.

Mégis hogy hozta ezt össze a Vidi? Pont tőlük nem vártam ilyen égést, a Honvéd kiesése meg se lep, a DVSC meg örülhet hogy rúgott gólt, a Torino védelme a Serie Aban is kiemelkedő.

Valami nincs rendben a Vidinél már a Zeta elleni visszavágó óta. Pedig a tavalyi után idén is illet volna valami komolyabbat hozniuk. El sem kezdődött még a bajnokság, de a két csapat szereplését összevetve én sima címvédésre tippelek. A Honvédnak nem volt szerencséje a a tizenegyespárbajban, ezért kár ,hogy otthon nem gyömöszöltek be valahogy egy gólt, mert az őrjöngő, agresszív román horda előtt szép kihúzni a 0:0-t. A Debrecent nem érheti kritika, a Torino más szint.
HAJRÁ HALI!

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 37821
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

HozzászólásSzerző: SAW » 2019.08.02. 21:28

Savaria1919 írta:Fehérvár az EL főtáblát követő évben látványosat botlik. Bamgboyét pályára küldhette volna a tréner, egy gólt összehozott volna. Korábban úgy nézett ki, hogy jól tudnak igazolni, de mostanság néhány húzásuk a Burcsa-érát idézi.
A Honvéd jól tette, hogy megóvta, hátha egyszer nekünk kedvező döntés születik. Az új kopaszolasz maestronak fel van adva a lecke, remélem lehetőséget ad majd egykori szomszédomnak, az ifjú Temesvárinak, hogy letehesse névjegyét az élvonalban.
A Lokinál legalább megint sokan voltak, és legalább rúgtak gólt. Szimpatikus gárda, Haliwoodban is követhetnék ezt a példát, ehelyett megint hozunk olyan csatárokat, akik szökőévente rúgnak gólt, míg az ügyesebb akadémistákat szétszórjuk kölcsönbe.
A Fradi verje meg a Dinamót. Ők mégis magyarok, mégha hazai játékost csak nyomokban tartalmazhatnak.

Mi erkölcsileg égtünk meg a Vaduz ellen, a Vidi futballszakmailag.
A Honvédnak drukkoltam, de az olasz foci legalávalóbb kliséit idézte a játékuk. A botrány miatt esélyesnek érzem, hogy kizárják az ellenfelüket.
A Lokit nem láttam, de az erőviszonyokat ismerve nem meglepetés ami történt.
A Dinamonak fogok drukkolni.
Minden határon túlmenő arcátlanság, ahogyan a Fradiba önti a pénzt a NER.
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

John McClane
Aranylabdás
Hozzászólások: 60308
Csatlakozott: 2009.04.02. 18:29
Tartózkodási hely: Szombat

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

HozzászólásSzerző: John McClane » 2019.08.02. 22:25

Maccabi Tel-Aviv (izraeli)/Suduva (litván)
Ararat-Armenia (örmény)/Szaburtalo Tbiliszi (grúz)
Riga FC (lett)/HJK (finn)
F91 Dudelange (luxemburgi)/Nomme Kalju (észt)
Sheriff Tiraspol (moldovai)/AIK (svéd)
Ha kiesünk a Dinamó ellen,akkor az EL playoffban ezeknek a párharcoknak a továbbjutói közül kapunk ellenfelet.
Azt lehet mondani szerencsénk volt,mert a másik ág jóval keményebb
Szutjeszka Niksics (montenegrói)/Linfield FC (északír)
Ludorogec (bolgár)/The New Saints (walesi)
FK Sarajevo (bosnyák)/BATE Boriszov (fehérorosz)
Asztana FK (kazah)/Valletta FC (máltai)
Slovan Bratislava (szlovák)/Dundalk (ír)
Cech-Ivanovic,Terry,Dragoner,Szkukalek-Lampard,Wedgbury-Kriston,Gera,Hazard-Drogba
Edzo:Jose Mourinho
Dibusz-Stockley,Gyepes,Carvalho,Ashley Cole-Essien,Lipcsei-Seydi,Lisztes,Podolski-Elding
Edzo:Kondas Elemer

Avatar
BEARGRYLLS
Sztár
Hozzászólások: 4657
Csatlakozott: 2011.01.02. 19:52
Tartózkodási hely: Mainz

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

HozzászólásSzerző: BEARGRYLLS » 2019.08.02. 22:53

John McClane írta:Maccabi Tel-Aviv (izraeli)/Suduva (litván)

Ha átmákolnánk magunkat a zágrábi dinamo-n:

Labdarúgás, Bajnokok Ligája, selejtező
A selejtező playoffkörének kiemelése a sorsolás előtt:
Kiemelt csapatok

PAOK (görög) / Ajax (holland)
CFR Kolozsvár (romániai) / Celtic (skót)
Crvena zvezda (szerb) / København (dán)
GNK Dinamo (horvát) / Ferencváros

Nem kiemelt csapatok

Young Boys (svájci)
APOEL (ciprusi) / Qarabağ (azeri)
Slavia Praha (cseh)
Maribor (szlovén) / Rosenborg (norvég)

Ha itt elkerülnénk a Young Boys és a Slavia csapatát az egy most vagy soha szitu lenne.
Szívünk zöld-fehér, mindennél többet ér...
FK Anzsi Mahacskala

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 36775
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

HozzászólásSzerző: RC » 2019.08.02. 23:10

SAW írta:
Savaria1919 írta:Fehérvár az EL főtáblát követő évben látványosat botlik. Bamgboyét pályára küldhette volna a tréner, egy gólt összehozott volna. Korábban úgy nézett ki, hogy jól tudnak igazolni, de mostanság néhány húzásuk a Burcsa-érát idézi.
A Honvéd jól tette, hogy megóvta, hátha egyszer nekünk kedvező döntés születik. Az új kopaszolasz maestronak fel van adva a lecke, remélem lehetőséget ad majd egykori szomszédomnak, az ifjú Temesvárinak, hogy letehesse névjegyét az élvonalban.
A Lokinál legalább megint sokan voltak, és legalább rúgtak gólt. Szimpatikus gárda, Haliwoodban is követhetnék ezt a példát, ehelyett megint hozunk olyan csatárokat, akik szökőévente rúgnak gólt, míg az ügyesebb akadémistákat szétszórjuk kölcsönbe.
A Fradi verje meg a Dinamót. Ők mégis magyarok, mégha hazai játékost csak nyomokban tartalmazhatnak.

Mi erkölcsileg égtünk meg a Vaduz ellen, a Vidi futballszakmailag.
A Honvédnak drukkoltam, de az olasz foci legalávalóbb kliséit idézte a játékuk. A botrány miatt esélyesnek érzem, hogy kizárják az ellenfelüket.
A Lokit nem láttam, de az erőviszonyokat ismerve nem meglepetés ami történt.
A Dinamonak fogok drukkolni.
Minden határon túlmenő arcátlanság, ahogyan a Fradiba önti a pénzt a NER.

Szíved joga, én ezt a nagy Fradi-Újpest ellentétet mindig erőltetettnek tartottam, mondjuk egy Ajax-Feyenoord vagy egy Celtic-Rangers fényében. Olyan gyűlölettel vagytok néhányan egymás (csapata) iránt, mintha az őseitek egymást nyírkálták volna valami polgárháborúban.
SABARIA 1926

Avatar
PTi
Tartalék
Hozzászólások: 1053
Csatlakozott: 2016.10.28. 16:08

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

HozzászólásSzerző: PTi » 2019.08.02. 23:13

John McClane írta:Maccabi Tel-Aviv (izraeli)/Suduva (litván)
Ararat-Armenia (örmény)/Szaburtalo Tbiliszi (grúz)
Riga FC (lett)/HJK (finn)
F91 Dudelange (luxemburgi)/Nomme Kalju (észt)
Sheriff Tiraspol (moldovai)/AIK (svéd)
Ha kiesünk a Dinamó ellen,akkor az EL playoffban ezeknek a párharcoknak a továbbjutói közül kapunk ellenfelet.
Azt lehet mondani szerencsénk volt,mert a másik ág jóval keményebb
Szutjeszka Niksics (montenegrói)/Linfield FC (északír)
Ludorogec (bolgár)/The New Saints (walesi)
FK Sarajevo (bosnyák)/BATE Boriszov (fehérorosz)
Asztana FK (kazah)/Valletta FC (máltai)
Slovan Bratislava (szlovák)/Dundalk (ír)

Hogyan sorsolnak 3 kiemelthez 5 nem kiemeltet?

John McClane
Aranylabdás
Hozzászólások: 60308
Csatlakozott: 2009.04.02. 18:29
Tartózkodási hely: Szombat

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

HozzászólásSzerző: John McClane » 2019.08.03. 00:01

PTi írta:
John McClane írta:Maccabi Tel-Aviv (izraeli)/Suduva (litván)
Ararat-Armenia (örmény)/Szaburtalo Tbiliszi (grúz)
Riga FC (lett)/HJK (finn)
F91 Dudelange (luxemburgi)/Nomme Kalju (észt)
Sheriff Tiraspol (moldovai)/AIK (svéd)
Ha kiesünk a Dinamó ellen,akkor az EL playoffban ezeknek a párharcoknak a továbbjutói közül kapunk ellenfelet.
Azt lehet mondani szerencsénk volt,mert a másik ág jóval keményebb
Szutjeszka Niksics (montenegrói)/Linfield FC (északír)
Ludorogec (bolgár)/The New Saints (walesi)
FK Sarajevo (bosnyák)/BATE Boriszov (fehérorosz)
Asztana FK (kazah)/Valletta FC (máltai)
Slovan Bratislava (szlovák)/Dundalk (ír)

Hogyan sorsolnak 3 kiemelthez 5 nem kiemeltet?

6 csapat esik ki a BL-ből és 10 jut tovább az EL 3. fordulójából az EL bajnoki ágán,az előbbiek a kiemeltek az utóbbiak a nem kiemeltek.
A 2 csoport 3-3 kiemelt csapatához húznak 3-3 nem kiemeltet,a maradék 4 csapatot pedig összesorsolják egymás ellen.
Cech-Ivanovic,Terry,Dragoner,Szkukalek-Lampard,Wedgbury-Kriston,Gera,Hazard-Drogba
Edzo:Jose Mourinho
Dibusz-Stockley,Gyepes,Carvalho,Ashley Cole-Essien,Lipcsei-Seydi,Lisztes,Podolski-Elding
Edzo:Kondas Elemer

Avatar
gw
kávboj
Hozzászólások: 14249
Csatlakozott: 2005.07.29. 13:38

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

HozzászólásSzerző: gw » 2019.08.03. 07:05

SAW írta:
Savaria1919 írta:Fehérvár az EL főtáblát követő évben látványosat botlik. Bamgboyét pályára küldhette volna a tréner, egy gólt összehozott volna. Korábban úgy nézett ki, hogy jól tudnak igazolni, de mostanság néhány húzásuk a Burcsa-érát idézi.
A Honvéd jól tette, hogy megóvta, hátha egyszer nekünk kedvező döntés születik. Az új kopaszolasz maestronak fel van adva a lecke, remélem lehetőséget ad majd egykori szomszédomnak, az ifjú Temesvárinak, hogy letehesse névjegyét az élvonalban.
A Lokinál legalább megint sokan voltak, és legalább rúgtak gólt. Szimpatikus gárda, Haliwoodban is követhetnék ezt a példát, ehelyett megint hozunk olyan csatárokat, akik szökőévente rúgnak gólt, míg az ügyesebb akadémistákat szétszórjuk kölcsönbe.
A Fradi verje meg a Dinamót. Ők mégis magyarok, mégha hazai játékost csak nyomokban tartalmazhatnak.

Mi erkölcsileg égtünk meg a Vaduz ellen, a Vidi futballszakmailag.
A Honvédnak drukkoltam, de az olasz foci legalávalóbb kliséit idézte a játékuk. A botrány miatt esélyesnek érzem, hogy kizárják az ellenfelüket.
A Lokit nem láttam, de az erőviszonyokat ismerve nem meglepetés ami történt.
A Dinamonak fogok drukkolni.
Minden határon túlmenő arcátlanság, ahogyan a Fradiba önti a pénzt a NER.

http://shop.gnkdinamo.hr/djecji-asortim ... uda-dinamo

szives figyelmedbe.
E.E.E.

kávbojnak úgysem tűnsz, csak marhapásztornak

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2019.08.03. 15:37

https://index.hu/sport/futball/2019/08/ ... ropa_liga/

Baszki ezt a gyógysorsolást, a Fradinak konkrét ciki lesz nem bejutni valami csoportkörbe... na de hátha sikerül összehozniuk.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74816
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.08.03. 16:20

Reginald McFreez írta:https://index.hu/sport/futball/2019/08/03/fradi_lehetseges_ellenfelek_bajnokok_ligaja_europa_liga/

Baszki ezt a gyógysorsolást, a Fradinak konkrét ciki lesz nem bejutni valami csoportkörbe... na de hátha sikerül összehozniuk.

mi akkor is nyerünk ha kikapunk, ráadás a neked szerzett fődöntúli bódottá
mi jöhet még? világbéke?
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Snowblind
Aranylabdás
Hozzászólások: 26725
Csatlakozott: 2008.01.29. 12:37
Kapcsolat:

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

HozzászólásSzerző: Snowblind » 2019.08.03. 16:20

BEARGRYLLS írta:
John McClane írta:Maccabi Tel-Aviv (izraeli)/Suduva (litván)
Ararat-Armenia (örmény)/Szaburtalo Tbiliszi (grúz)
Riga FC (lett)/HJK (finn)
F91 Dudelange (luxemburgi)/Nomme Kalju (észt)
Sheriff Tiraspol (moldovai)/AIK (svéd)
Ha kiesünk a Dinamó ellen,akkor az EL playoffban ezeknek a párharcoknak a továbbjutói közül kapunk ellenfelet.
Azt lehet mondani szerencsénk volt,mert a másik ág jóval keményebb
Szutjeszka Niksics (montenegrói)/Linfield FC (északír)
Ludorogec (bolgár)/The New Saints (walesi)
FK Sarajevo (bosnyák)/BATE Boriszov (fehérorosz)
Asztana FK (kazah)/Valletta FC (máltai)
Slovan Bratislava (szlovák)/Dundalk (ír)

Ha átmákolnánk magunkat a zágrábi dinamo-n:

Labdarúgás, Bajnokok Ligája, selejtező
A selejtező playoffkörének kiemelése a sorsolás előtt:
Kiemelt csapatok

PAOK (görög) / Ajax (holland)
CFR Kolozsvár (romániai) / Celtic (skót)
Crvena zvezda (szerb) / København (dán)
GNK Dinamo (horvát) / Ferencváros

Nem kiemelt csapatok

Young Boys (svájci)
APOEL (ciprusi) / Qarabağ (azeri)
Slavia Praha (cseh)
Maribor (szlovén) / Rosenborg (norvég)

Ha itt elkerülnénk a Young Boys és a Slavia csapatát az egy most vagy soha szitu lenne.

A BL-t felesleges is nézegetni, mert kizárt, hogy a Dinamót kiejtik, de ebből a 6-ból szerintem egyedül a Maribor ellen lenne reális esélyük.

Az EL meglehet, ha a makkabeusokat és a svédeket elkerülik.
teljesen alkalmatlan

Avatar
PTi
Tartalék
Hozzászólások: 1053
Csatlakozott: 2016.10.28. 16:08

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

HozzászólásSzerző: PTi » 2019.08.03. 16:26

Adamek írta:
Reginald McFreez írta:https://index.hu/sport/futball/2019/08/03/fradi_lehetseges_ellenfelek_bajnokok_ligaja_europa_liga/

Baszki ezt a gyógysorsolást, a Fradinak konkrét ciki lesz nem bejutni valami csoportkörbe... na de hátha sikerül összehozniuk.

mi akkor is nyerünk ha kikapunk, ráadás a neked szerzett fődöntúli bódottá
mi jöhet még? világbéke?

a budideszka népe is maga alá csinálna az örömtől

Avatar
nyúl
Kincstári Főegerész
Hozzászólások: 46279
Csatlakozott: 2005.09.14. 13:36

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

HozzászólásSzerző: nyúl » 2019.08.03. 17:36

SAW írta:
Savaria1919 írta:Fehérvár az EL főtáblát követő évben látványosat botlik. Bamgboyét pályára küldhette volna a tréner, egy gólt összehozott volna. Korábban úgy nézett ki, hogy jól tudnak igazolni, de mostanság néhány húzásuk a Burcsa-érát idézi.
A Honvéd jól tette, hogy megóvta, hátha egyszer nekünk kedvező döntés születik. Az új kopaszolasz maestronak fel van adva a lecke, remélem lehetőséget ad majd egykori szomszédomnak, az ifjú Temesvárinak, hogy letehesse névjegyét az élvonalban.
A Lokinál legalább megint sokan voltak, és legalább rúgtak gólt. Szimpatikus gárda, Haliwoodban is követhetnék ezt a példát, ehelyett megint hozunk olyan csatárokat, akik szökőévente rúgnak gólt, míg az ügyesebb akadémistákat szétszórjuk kölcsönbe.
A Fradi verje meg a Dinamót. Ők mégis magyarok, mégha hazai játékost csak nyomokban tartalmazhatnak.

Mi erkölcsileg égtünk meg a Vaduz ellen, a Vidi futballszakmailag.
A Honvédnak drukkoltam, de az olasz foci legalávalóbb kliséit idézte a játékuk. A botrány miatt esélyesnek érzem, hogy kizárják az ellenfelüket.
A Lokit nem láttam, de az erőviszonyokat ismerve nem meglepetés ami történt.
A Dinamonak fogok drukkolni.
Minden határon túlmenő arcátlanság, ahogyan a Fradiba önti a pénzt a NER.
Adom.
Kivéve az utolsó előtti sort. Akkor is nekik drukkolok, ha a horvátokat jobban csípem az ukránoknál. De amíg magyar mez van rajtuk, így lesz.

Ferencváros // Man Utd
BL-menõ
Hozzászólások: 7740
Csatlakozott: 2008.10.22. 13:20
Tartózkodási hely: IX - Bajnokok helye

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

HozzászólásSzerző: Ferencváros // Man Utd » 2019.08.03. 20:23

RC írta:
SAW írta:
Savaria1919 írta:Fehérvár az EL főtáblát követő évben látványosat botlik. Bamgboyét pályára küldhette volna a tréner, egy gólt összehozott volna. Korábban úgy nézett ki, hogy jól tudnak igazolni, de mostanság néhány húzásuk a Burcsa-érát idézi.
A Honvéd jól tette, hogy megóvta, hátha egyszer nekünk kedvező döntés születik. Az új kopaszolasz maestronak fel van adva a lecke, remélem lehetőséget ad majd egykori szomszédomnak, az ifjú Temesvárinak, hogy letehesse névjegyét az élvonalban.
A Lokinál legalább megint sokan voltak, és legalább rúgtak gólt. Szimpatikus gárda, Haliwoodban is követhetnék ezt a példát, ehelyett megint hozunk olyan csatárokat, akik szökőévente rúgnak gólt, míg az ügyesebb akadémistákat szétszórjuk kölcsönbe.
A Fradi verje meg a Dinamót. Ők mégis magyarok, mégha hazai játékost csak nyomokban tartalmazhatnak.

Mi erkölcsileg égtünk meg a Vaduz ellen, a Vidi futballszakmailag.
A Honvédnak drukkoltam, de az olasz foci legalávalóbb kliséit idézte a játékuk. A botrány miatt esélyesnek érzem, hogy kizárják az ellenfelüket.
A Lokit nem láttam, de az erőviszonyokat ismerve nem meglepetés ami történt.
A Dinamonak fogok drukkolni.
Minden határon túlmenő arcátlanság, ahogyan a Fradiba önti a pénzt a NER.

Szíved joga, én ezt a nagy Fradi-Újpest ellentétet mindig erőltetettnek tartottam, mondjuk egy Ajax-Feyenoord vagy egy Celtic-Rangers fényében. Olyan gyűlölettel vagytok néhányan egymás (csapata) iránt, mintha az őseitek egymást nyírkálták volna valami polgárháborúban.

Fűrész mesternek elég nagy szerencséje, hogy nem 20-30 évvel korábban született, megnézném ezután a kommentje után, hogyan szorítana a kis kedvenceinek :)
29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29

Avatar
gw
kávboj
Hozzászólások: 14249
Csatlakozott: 2005.07.29. 13:38

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

HozzászólásSzerző: gw » 2019.08.03. 21:38

Ferencváros // Man Utd írta:
RC írta:
SAW írta:Mi erkölcsileg égtünk meg a Vaduz ellen, a Vidi futballszakmailag.
A Honvédnak drukkoltam, de az olasz foci legalávalóbb kliséit idézte a játékuk. A botrány miatt esélyesnek érzem, hogy kizárják az ellenfelüket.
A Lokit nem láttam, de az erőviszonyokat ismerve nem meglepetés ami történt.
A Dinamonak fogok drukkolni.
Minden határon túlmenő arcátlanság, ahogyan a Fradiba önti a pénzt a NER.

Szíved joga, én ezt a nagy Fradi-Újpest ellentétet mindig erőltetettnek tartottam, mondjuk egy Ajax-Feyenoord vagy egy Celtic-Rangers fényében. Olyan gyűlölettel vagytok néhányan egymás (csapata) iránt, mintha az őseitek egymást nyírkálták volna valami polgárháborúban.

Fűrész mesternek elég nagy szerencséje, hogy nem 20-30 évvel korábban született, megnézném ezután a kommentje után, hogyan szorítana a kis kedvenceinek :)

dinamo-dinamo, mit szamit? :)

https://images.app.goo.gl/o4YGAjyByKjrinfp6
E.E.E.

kávbojnak úgysem tűnsz, csak marhapásztornak

Avatar
BEARGRYLLS
Sztár
Hozzászólások: 4657
Csatlakozott: 2011.01.02. 19:52
Tartózkodási hely: Mainz

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

HozzászólásSzerző: BEARGRYLLS » 2019.08.03. 22:24

Snowblind írta:
BEARGRYLLS írta:
John McClane írta:Maccabi Tel-Aviv (izraeli)/Suduva (litván)
Ararat-Armenia (örmény)/Szaburtalo Tbiliszi (grúz)
Riga FC (lett)/HJK (finn)
F91 Dudelange (luxemburgi)/Nomme Kalju (észt)
Sheriff Tiraspol (moldovai)/AIK (svéd)
Ha kiesünk a Dinamó ellen,akkor az EL playoffban ezeknek a párharcoknak a továbbjutói közül kapunk ellenfelet.
Azt lehet mondani szerencsénk volt,mert a másik ág jóval keményebb
Szutjeszka Niksics (montenegrói)/Linfield FC (északír)
Ludorogec (bolgár)/The New Saints (walesi)
FK Sarajevo (bosnyák)/BATE Boriszov (fehérorosz)
Asztana FK (kazah)/Valletta FC (máltai)
Slovan Bratislava (szlovák)/Dundalk (ír)

Ha átmákolnánk magunkat a zágrábi dinamo-n:

Labdarúgás, Bajnokok Ligája, selejtező
A selejtező playoffkörének kiemelése a sorsolás előtt:
Kiemelt csapatok

PAOK (görög) / Ajax (holland)
CFR Kolozsvár (romániai) / Celtic (skót)
Crvena zvezda (szerb) / København (dán)
GNK Dinamo (horvát) / Ferencváros

Nem kiemelt csapatok

Young Boys (svájci)
APOEL (ciprusi) / Qarabağ (azeri)
Slavia Praha (cseh)
Maribor (szlovén) / Rosenborg (norvég)

Ha itt elkerülnénk a Young Boys és a Slavia csapatát az egy most vagy soha szitu lenne.

A BL-t felesleges is nézegetni, mert kizárt, hogy a Dinamót kiejtik, de ebből a 6-ból szerintem egyedül a Maribor ellen lenne reális esélyük.

Az EL meglehet, ha a makkabeusokat és a svédeket elkerülik.

72 millio a Dinamo értéke de ebből Dani Olmo egymaga 15 millio.Kb. Ludogorec szint csak az ő csapatuk nem nyugdíjasokból áll hanem tinikből.A bolgár párharc előtt le is írtam, hogy túl vannak már a csúcson és örültem a sorsolásnak.Itt az ellenkezőjébe lehet kapaszkodni ráadásul 3-4 ezer nézőhöz szoktak és a hétvégén megsérült Dilaver.Az sem lehet túl jó nekik, hogy a Hajduk lecsúszott és a Rijeka sem tudott hozzájuk felnőni, nincs komoly vetélytársuk a bajnokságban.Én ezt azért még nem engedném el.
Szívünk zöld-fehér, mindennél többet ér...
FK Anzsi Mahacskala

Avatar
kristof98.haladas
BL-menõ
Hozzászólások: 8846
Csatlakozott: 2011.05.09. 18:17
Tartózkodási hely: Szombathely/Budapest

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

HozzászólásSzerző: kristof98.haladas » 2019.08.04. 00:02

BEARGRYLLS írta:
Snowblind írta:
BEARGRYLLS írta:
Ha átmákolnánk magunkat a zágrábi dinamo-n:

Labdarúgás, Bajnokok Ligája, selejtező
A selejtező playoffkörének kiemelése a sorsolás előtt:
Kiemelt csapatok

PAOK (görög) / Ajax (holland)
CFR Kolozsvár (romániai) / Celtic (skót)
Crvena zvezda (szerb) / København (dán)
GNK Dinamo (horvát) / Ferencváros

Nem kiemelt csapatok

Young Boys (svájci)
APOEL (ciprusi) / Qarabağ (azeri)
Slavia Praha (cseh)
Maribor (szlovén) / Rosenborg (norvég)

Ha itt elkerülnénk a Young Boys és a Slavia csapatát az egy most vagy soha szitu lenne.

A BL-t felesleges is nézegetni, mert kizárt, hogy a Dinamót kiejtik, de ebből a 6-ból szerintem egyedül a Maribor ellen lenne reális esélyük.

Az EL meglehet, ha a makkabeusokat és a svédeket elkerülik.

72 millio a Dinamo értéke de ebből Dani Olmo egymaga 15 millio.Kb. Ludogorec szint csak az ő csapatuk nem nyugdíjasokból áll hanem tinikből.A bolgár párharc előtt le is írtam, hogy túl vannak már a csúcson és örültem a sorsolásnak.Itt az ellenkezőjébe lehet kapaszkodni ráadásul 3-4 ezer nézőhöz szoktak és a hétvégén megsérült Dilaver.Az sem lehet túl jó nekik, hogy a Hajduk lecsúszott és a Rijeka sem tudott hozzájuk felnőni, nincs komoly vetélytársuk a bajnokságban.Én ezt azért még nem engedném el.

Benne lehet a bravúr, de védekezésben nagyon fel kell javulni. Attól nem féltelek titeket, hogy a góllövés kint ne menne, de rohadtul más 2:2-vel fordulni a visszavágóra, mint 1:4-el, mert pár védelmi megingással egy ilyen kaliberű csapat ellen pillanatok alatt ott egy ilyen
eredmény.
HAJRÁ HALI!

Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 17 vendég