"Minősíthetetlen" - keményen őszinte szavak az MTK edzőjétől

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 40674
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

"Minősíthetetlen" - keményen őszinte szavak az MTK edzőjétől

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2019.05.20. 12:11

Szerinte nem a pályán veszítették el NB I-es tagságukat.


Mint ismeretes, a Kanta József kiállítása miatt a második félidő elején megfogyatkozó, majd tizenegyest hibázó MTK vasárnap hazai pályán 4-1-re kapott ki a Honvédtól, így a Haladás mellett búcsúzik az NB I-től. A lefújást követően Lucszánszky Tamás vezetőedző értékelte a látottakat, egyben a tavaszi szezont.


"Ez egy 130 éves klub, óriási hagyományokkal, ennek fényében is nézve a tavaszi szereplésünk sajnos minősíthetetlenül sikerült. NB I-es tagságunkat legkevésbé sem a pályán veszítettük el, ebbe egyéb körülmények is belejátszottak, de ezzel együtt is azt kell mondanom, hogy az érdemeink szerinti helyen zártunk - nincs más hátra, mint azoknak gratulálni, akik elérték azt, ami nekünk nem sikerült. Amikor átvettem a csapatot, már rendkívül nagy volt a probléma. A csapat már akkor is rossz sorozatban volt, már előtte elindult egy folyamat, amit nem sikerült megállítani. Nekem sem sikerült azokat a változásokat bevezetni, amit előzetesen elterveztem, így a csapat sorsa valahogy végig ugyanolyan mederben csordogált. Más csapatok is belekerültek hullámvölgybe a szezon során, mi sajnos a legrosszabbkor. A Diósgyőr elleni meccs és győzelem után túlzottan magabiztosak, önelégültek lettünk, és ebből már nem tudtuk kilábalni. Az irányításom alatti kilenc meccsből elszenvedett nyolc vereség természetesen önmagáért beszél, így nem szeretnék kibúvókat keresni a saját szerepemet illetően sem" - fogalmazott a klub honlapjának.



A kék-fehérek kilenc éven belül harmadszor estek ki a másodosztályba.
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: "Minősíthetetlen" - keményen őszinte szavak az MTK edzőjétől

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.05.20. 12:50

SuperDepor írta:NB I-es tagságunkat legkevésbé sem a pályán veszítettük el, ebbe egyéb körülmények is belejátszottak

azért ezt az ex-sportminiszter csapatánál erősen hiteltelen egy mondat
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 40674
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: "Minősíthetetlen" - keményen őszinte szavak az MTK edzőjétől

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2019.05.20. 12:52

ManBat írta:
SuperDepor írta:NB I-es tagságunkat legkevésbé sem a pályán veszítettük el, ebbe egyéb körülmények is belejátszottak

azért ezt az ex-sportminiszter csapatánál erősen hiteltelen egy mondat

azért veszítették el, mert ez a Lucsánszky a legnagyobb kókler az nb1ben
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74819
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: "Minősíthetetlen" - keményen őszinte szavak az MTK edzőjétől

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.05.20. 12:57

ManBat írta:
SuperDepor írta:NB I-es tagságunkat legkevésbé sem a pályán veszítettük el, ebbe egyéb körülmények is belejátszottak

azért ezt az ex-sportminiszter csapatánál erősen hiteltelen egy mondat

simán el tudom képzelni, hogy a fogadóirodákban veszítették el
és most nem az ártatlanságukat, mert azt már régebben valahol ugyanott
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

k11zoltan
Kulcsjátékos
Hozzászólások: 2699
Csatlakozott: 2007.09.10. 18:00
Tartózkodási hely: Pápa/Budapest

Re: "Minősíthetetlen" - keményen őszinte szavak az MTK edzőjétől

HozzászólásSzerző: k11zoltan » 2019.05.20. 19:29

Bunda gecik vagytok!
R.I.P. Lombard Pápa
Élt 11 évet. :)


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 120 vendég