Horváth Ferenc ezen a hétvégén is nyerni készül

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Horváth Ferenc ezen a hétvégén is nyerni készül

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2019.03.08. 22:53

Nem számolgat a Hali trénere

Horváth Ferenc ezen a hétvégén is nyerni készül


Továbbra is rendkívül nehéz helyzetben van a Haladás, de múlt heti Honvéd elleni győzelmük egy kis reményt adhatott a csapatnak. Most is fővárosi csapat, az Újpest ellen készülnek, de már jobb hangulatba, ahogy azt Horváth Ferenc is kiemelte.


 


– Egy győztes meccs után mindig jobb a hangulat az edzéseken, de mindannyian tudjuk, hogy nagyon messze van még az út vége – mondta Horváth Ferenc, a Haladás edzője klubja honlapjának. – Éppen ezért nem számolgatunk, csakis és kizárólag a következő meccset akarjuk megnyerni – jelen esetben a szombatit. Ami az Újpestet illeti, egy nagyon jó, képzett játékosokból álló, tervszerűen felépített együttes lesz az ellenfelünk, amely csapatként is erős, egységes. Az újpestiek idén még nem kaptak ki – ősszel is már régen – nagyon nehéz dolgunk lesz tehát. Bosnjak Predrag, Priskin Tamás, Jagodics Márk, Gyurján Márton változatlanul sérült.


 


Múlt heti győzelmével megszerezte idénybeli 13. pontját és harmadik győzelmét a csapat. Ezzel egy nyolcmeccses nyeretlenségi szériát szakítottak meg a bajnokságban, valamint közelebb értek a DVTK-hoz és a Kisvárdához. Így jelenleg 11 pontnyira vannak a bentmaradástól.


 


Jelenlegi ellenfelük az Újpest valóban jó szériát tudhat maga mögött. A ligában legutóbb november végén kaptak ki a Vidi ellen. Azóta 3 győzelmet és 6 döntetlent értek el. Legutóbb az MTK-val ikszeltek, de előtte a DVTK-t egy 5-sel küldték haza.


 


Tehát adott a feladat Horváth Ferencéknek. Fent kell tartani a jó szériát, és ismét minél több pontot bezsebelni, hogy egy eszméletlen bajnok hajrával benntartsák a csapatot.


 


Várható összeállítás a klub weboldala szerint: Király – Habovda, Saláta, Tamás, Németh Milán – Dausvili, Golodiuk, Ivanov, Ofosu – Rui Pedro, Gaál.

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Horváth Ferenc ezen a hétvégén is nyerni készül

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2019.03.09. 00:17

Pedig most nem kéne.
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Horváth Ferenc ezen a hétvégén is nyerni készül

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2019.03.09. 06:44

MindigÚjpest írta:Pedig most nem kéne.

Szerintem annyira nem fognak beleszaladni a késbe, mint a diók, de meg lesz mártva bennük.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
kristof98.haladas
BL-menõ
Hozzászólások: 8846
Csatlakozott: 2011.05.09. 18:17
Tartózkodási hely: Szombathely/Budapest

Re: Horváth Ferenc ezen a hétvégén is nyerni készül

HozzászólásSzerző: kristof98.haladas » 2019.03.09. 11:13

Nagy kérdés,hogy tényleg egy felívelő szakasz kezdete volt-e a múlt heti,vagy pofáncsap minket a realitás.Bízom egy jobb teljesítményben,mégha a bennmaradás szempontjából túlzott jelentősége már nincs is.Persze ha az Újpest a tudásának megfelelően játszik,nyerni fog.
HAJRÁ HALI!

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Horváth Ferenc ezen a hétvégén is nyerni készül

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2019.03.09. 11:23

Reginald McFreez írta:
MindigÚjpest írta:Pedig most nem kéne.

Szerintem annyira nem fognak beleszaladni a késbe, mint a diók, de meg lesz mártva bennük.
Szerintem x lesz,nem a diók elleni 5-0 az igazi arcunk. Sajnos.
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Horváth Ferenc ezen a hétvégén is nyerni készül

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.03.09. 13:43

MindigÚjpest írta:
Reginald McFreez írta:
MindigÚjpest írta:Pedig most nem kéne.

Szerintem annyira nem fognak beleszaladni a késbe, mint a diók, de meg lesz mártva bennük.
Szerintem x lesz,nem a diók elleni 5-0 az igazi arcunk. Sajnos.

a Halinak múlt héten kiszakadt a gólzsák, de amúgy amivel simán megfoghatók az a védelem, ha kicsit is szervezett - márpedig a tiétek az - akkor túl sok mindent nem tudnak a kapu előtt csinálni, utána pedig minimum egy bekapott gólt maguknak is összehoznak segítség nélkül
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Horváth Ferenc ezen a hétvégén is nyerni készül

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2019.03.09. 14:22

ManBat írta:
MindigÚjpest írta:
Reginald McFreez írta:Szerintem annyira nem fognak beleszaladni a késbe, mint a diók, de meg lesz mártva bennük.
Szerintem x lesz,nem a diók elleni 5-0 az igazi arcunk. Sajnos.

a Halinak múlt héten kiszakadt a gólzsák, de amúgy amivel simán megfoghatók az a védelem, ha kicsit is szervezett - márpedig a tiétek az - akkor túl sok mindent nem tudnak a kapu előtt csinálni, utána pedig minimum egy bekapott gólt maguknak is összehoznak segítség nélkül
Júliusban voltam,akkor 2-2 lett. Most sem vennék mérget a győzelmünkre.
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

k11zoltan
Kulcsjátékos
Hozzászólások: 2699
Csatlakozott: 2007.09.10. 18:00
Tartózkodási hely: Pápa/Budapest

Re: Horváth Ferenc ezen a hétvégén is nyerni készül

HozzászólásSzerző: k11zoltan » 2019.03.09. 18:53

Reginald McFreez írta:
MindigÚjpest írta:Pedig most nem kéne.

Szerintem annyira nem fognak beleszaladni a késbe, mint a diók, de meg lesz mártva bennük.

Elbaszta az Újpest.
R.I.P. Lombard Pápa
Élt 11 évet. :)

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Horváth Ferenc ezen a hétvégén is nyerni készül

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2019.03.09. 18:54

k11zoltan írta:
Reginald McFreez írta:
MindigÚjpest írta:Pedig most nem kéne.

Szerintem annyira nem fognak beleszaladni a késbe, mint a diók, de meg lesz mártva bennük.

Elbaszta az Újpest.
Nem kicsit.
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 37821
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Horváth Ferenc ezen a hétvégén is nyerni készül

HozzászólásSzerző: SAW » 2019.03.09. 23:17

MindigÚjpest írta:
k11zoltan írta:
Reginald McFreez írta:Szerintem annyira nem fognak beleszaladni a késbe, mint a diók, de meg lesz mártva bennük.

Elbaszta az Újpest.
Nem kicsit.

Régen nem láttam ilyen érthetetlen rövidzárlatot.
Vignjevics focija épp olyan, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő.
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 71 vendég