Megkérdőjelezte a bajnokság tisztaságát a Kisvárda sportigazgatója

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Megkérdőjelezte a bajnokság tisztaságát a Kisvárda sportigazgatója

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2019.02.19. 14:53

Számon kérte az M4 Sportot is.

Megkérdőjelezte a bajnokság tisztaságát a Kisvárda sportigazgatója

A Paks ellen 0-0-t játszott otthon a Mezőkövesd, a DVTK legyőzte a Honvédot, így a várdaiak a kieső helyre kerültek a bajnokságban. Ám ez nem jelenti azt az nb1.hu szerint, hogy a gárdának nincsen vagy ne lenne helye az élvonalban, mert Dajka László csapata stílusos, jó focit játszó alakulat, olyan csapat, mely mindenkire veszélyes és mindenhol.

A tolnaiak elleni meccsen viszont nem adtak meg egy gólt az újoncnak. Annak az újoncnak, mely csapatnak mindegyik pontra (pontokra) szüksége van a bentmaradásért folytatott ádáz csatában. 

Révész Attila sportigazgató, aki soha nem arról volt híres, hogy visszafogja magát, pláne akkor, ha ki kell állnia a csapatáért, ezúttal is kőkemény nyilatkozatot adott. Méghozzá a klub honlapján, innentől pedig, a helyzet súlyára való tekintettel, változtatás nélkül közöljük a kisvárdaiak felületén megjelent írást, benne Révész nyilatkozatával.

„Huszonhárom ponttal a 11. helyen áll csapatunk, a Kisvárda Master Good. A Nemzeti Sport keddi számában megjelent statisztika szerint az elmúlt tíz évben, a bajnokság ezen szakaszában, vagyis 12 fordulóval a zárás előtt ennyi ponttal mindig a kiesést jelentő vonal felett lehetett állni. Most nem… Pedig a bajnokság kezdeti szakaszában úgy tűnt, ennyi szerzett pont akár a bennmaradáshoz is elegendő lehet a végén, ezzel szemben ezúttal arra mutatkozik esély, hogy megdől a 12 csapatos bajnoki rendszer eddigi rekordja, amikor 2017-ben az MTK 37 ponttal esett ki.

. Engem is meglep ez a helyzet, viszont ez egyértelműen mutatja a bajnokság színvonalának emelkedését, másrészt pedig azt, hogy mi is jól teljesítünk – mondta Révész Attila sportigazgató. – Előzetesen azt gondoltuk, a bajnokság ezen szakaszába érve huszonhárom ponttal nem lehetnek kiesési gondjaink, de a jelek szerint minden korábbinál több pont kell majd a megkapaszkodáshoz. Ezzel nincs is semmi gond, más miatt vannak aggályaink. Emlékezhetünk a tavalyi bajnokság utolsó fordulójára, amikor felmerült a kérdés, hogy a két nagycsapat vajon a legjobb összeállításában állt-e ki a két kiesésben érintett ellenfelével szemben? Továbbá, pusztán a véletlen műve-e, hogy a kiesés elleni harcban évről évre az előző évben feljutó csapatok voltak érintve, és többnyire ők húzták a rövidebbet? Van-e helyük ezeknek a kis kluboknak az élvonalban a tradicionálisan nagy csapatok mellett? Ezek a kérdések nagyban foglalkoztatnak engem. Nem is azért, mert egy ilyen kis közösség, mint a miénk érezhetően jól végzi a dolgát, hanem azért is, mert a Paks elleni mérkőzésünkön történtek olyan események, amelyek elgondolkodtattak. Továbbá nem is azért, mert nem adták meg a szakemberek szerint is teljesen egyértelműen szabályos gólunkat, hanem inkább az a közöny, ami azt körülvette. Az általam korrektnek, a futballt nagyban népszerűsítő, a közvetítési jogokat birtokló M4 Sport csatorna az összefoglaló műsorában említést sem tett erről a jelenetről, elkerülve ezáltal a konfliktus lehetőségét. Véleményem szerint nem ez lenne a megoldás. Hanem az – pontosan azért, hogy a hajrában elkerüljük a korábban is említett szóbeszédeket –, hogy beszéljünk ezekről a történésekről, hiszen a bajnoki hajrához közeledve minden ilyen tévedésnek hatványozott jelentősége lehet. Az elmúlt hétvégén a Debrecen kétségkívül gyönyörű győztes gólja jelentette a slágertémát, de az, hogy említést sem tettek a mi meg nem adott gólunkról, az számomra megint azt a kérdést erősíti, hogy van-e helye a hozzánk hasonló kiscsapatoknak az NB I-ben? Hozzáteszem és a döntetlen miatt csalódottságot érző szurkolóinknak is üzenem, hogy eddig semmi okunk nem volt összeesküvés-elmélet gyártására, amiben azért mi, magyarok elég jók vagyunk. Egyszer éreztem hasonlót: amikor a Mol Vidi–Ferencváros meccsen tapasztalt a durvaságok sokasága kellett ahhoz, hogy az egy fordulóval korábban játszott Diósgyőr–Kisvárda mérkőzésen történtek is terítékre kerüljenek, és a súlyosan szabálytalankodó hazai játékost utólagosan eltiltották. Hozzáteszem, őt végül felmentették, és persze, hogy ő szerezte csapata első idei meccsen a vereség elkerülését jelentő gólt a hosszabbításban. Ezzel csak megint azt szeretném megerősíteni, hogy nem tudhatjuk, melyik ítélet vagy külső döntés befolyásolhatja a végén mondjuk a kiesés sorsát, ezért kell beszélni ezekről a helyzetekről. Megvan itt az esélyegyenlőség? Pedig, ha jobban belegondolunk, az évek óta a kiesésért küzdő, nagymúltú csapatok csak köszönhetnek a hozzánk hasonló kluboknak, amelyek évről évre megnehezítik a dolgukat a bennmaradásért vívott harcban. Ha mi nem lennénk, még jobban elkényelmesednének, nem lennének rákényszerítve az olyan teljesítményre, amelyet a túlélésért vívnak. Ezáltal pedig a magyar bajnokság és a magyar futball ázsiója is nőhet. Márpedig ha ez így van, akkor a kiscsapatok is egyenlő bánásmódot érdemelnek.”

„Felmerül még bennem az is, mit kell tennünk akkor, ha az igazságérzetünket bántják? – folytatta Révész Attila. – Harsányabbnak lenni? Holott a nyilatkozatot adó vezetőedzőnktől és a játékosoktól is elvárjuk, sőt megköveteljük az ellenfél és a játékvezetők tiszteletét továbbá a szerénységet. Úgy gondolom, ez minden meccs után megnyilvánulásunkból ki is tűnik. Azért mert nem verjük az asztalt a meccsek után az ilyen ítéletek után, azért még megérdemeljük az egyenlő bánásmódot. Ha kikapunk tisztességes küzdelemben, akkor emelt fővel elbúcsúzunk. Ám ha van lehetőség esélyegyenlőség mellett bennmaradni, akkor azzal az eséllyel élni kívánunk!”

Annyit nyugodtan kijelenthetünk, Révész lehet, hogy hosszú időre tematizálta a magyar labdarúgást szerető közvéleményt...

Avatar
zaggar
Tartalék
Hozzászólások: 1675
Csatlakozott: 2015.04.09. 16:10
Tartózkodási hely: Ország gyöngye-aranya

Re: Megkérdőjelezte a bajnokság tisztaságát a Kisvárda sportigazgatója

HozzászólásSzerző: zaggar » 2019.02.19. 15:00

"Van-e helyük ezeknek a kis kluboknak az élvonalban a tradicionálisan nagy csapatok mellett?"

Ezeknek? Nincs.
Újpest-Munkás
Serie A iránt érdekl?d? (Milan és a többiek)

"Az ön parancsa nekem nem parancs. Az én látható f?hatóságom az árkodi püspök meg a vallás- és közoktatásügyi miniszter, a láthatatlan meg, aki ígéreteimet számon tartja, maga a megváltó Krisztus."

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74909
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Megkérdőjelezte a bajnokság tisztaságát a Kisvárda sportigazgatója

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.02.19. 15:11

egrészt alap, hogy nem tiszta másrészt kurvára nincs helyetek itt (bár én nem vagyok a fellegvár-fanclub tagja sem)
harmadrészt meg mi a fasz lehetne egy friss feljutó elsőbálozó helyzete egy ilyen szűk mezőnyben?
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Megkérdőjelezte a bajnokság tisztaságát a Kisvárda sportigazgatója

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2019.02.19. 15:15

:lol: Master Good
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 40699
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Megkérdőjelezte a bajnokság tisztaságát a Kisvárda sportigazgatója

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2019.02.19. 15:30

nagyon hülye vagy révész
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Megkérdőjelezte a bajnokság tisztaságát a Kisvárda sportigazgatója

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.02.19. 16:43

valóban megkérdőjelezhető, ennek az ékes bizonyítéka hogy nb3 felett vagytok
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Megkérdőjelezte a bajnokság tisztaságát a Kisvárda sportigazgatója

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2019.02.19. 17:13

ManBat írta:valóban megkérdőjelezhető, ennek az ékes bizonyítéka hogy nb3 felett vagytok
10/10
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

k11zoltan
Kulcsjátékos
Hozzászólások: 2699
Csatlakozott: 2007.09.10. 18:00
Tartózkodási hely: Pápa/Budapest

Re: Megkérdőjelezte a bajnokság tisztaságát a Kisvárda sportigazgatója

HozzászólásSzerző: k11zoltan » 2019.02.20. 18:16

Hajrá Várda! Szopjanak a fellegvárak!!!!
:P :P :P
R.I.P. Lombard Pápa
Élt 11 évet. :)

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 37821
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Megkérdőjelezte a bajnokság tisztaságát a Kisvárda sportigazgatója

HozzászólásSzerző: SAW » 2019.02.20. 20:15

Van bőr a képén.
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

Gunners
Aranylabdás
Hozzászólások: 21806
Csatlakozott: 2009.02.28. 19:33
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: Megkérdőjelezte a bajnokság tisztaságát a Kisvárda sportigazgatója

HozzászólásSzerző: Gunners » 2019.02.20. 21:29

Úgy se estek ki ne fossál Révész! Szerintem mi jövő héten teszünk is az ügy érdekében.
Go Gunners Hajrá Videoton

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Megkérdőjelezte a bajnokság tisztaságát a Kisvárda sportigazgatója

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.02.20. 21:34

Gunners írta:Úgy se estek ki ne fossál Révész! Szerintem mi jövő héten teszünk is az ügy érdekében.

pedig szívesen meghallgatnám egy másik észak-alföldi mikrocsapat teljes stábjától is, hogy mekkora buzi faszszopók vagyunk amiért több győzelmet merészelünk szerezni, pedig jobbak voltak egy olyan mutatóban amit a szabályok hátrébb rangsorolnak pontegyenlőséges döntésre
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
Libritor
Aranylabdás
Hozzászólások: 61573
Csatlakozott: 2007.01.31. 20:36
Tartózkodási hely: Mátészalka

Re: Megkérdőjelezte a bajnokság tisztaságát a Kisvárda sportigazgatója

HozzászólásSzerző: Libritor » 2019.02.20. 22:04

ManBat írta:valóban megkérdőjelezhető, ennek az ékes bizonyítéka hogy nb3 felett vagytok

Ne remegj! :D

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 37821
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Megkérdőjelezte a bajnokság tisztaságát a Kisvárda sportigazgatója

HozzászólásSzerző: SAW » 2019.02.20. 22:21

ManBat írta:
Gunners írta:Úgy se estek ki ne fossál Révész! Szerintem mi jövő héten teszünk is az ügy érdekében.

pedig szívesen meghallgatnám egy másik észak-alföldi mikrocsapat teljes stábjától is, hogy mekkora buzi faszszopók vagyunk amiért több győzelmet merészelünk szerezni, pedig jobbak voltak egy olyan mutatóban amit a szabályok hátrébb rangsorolnak pontegyenlőséges döntésre

Abban bízom, hogy kikaptok most hétvégén, abban nem, hogy Révész vagy a másik kreált lufibanda veszít a valódi pozíciójából.
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Megkérdőjelezte a bajnokság tisztaságát a Kisvárda sportigazgatója

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.02.20. 22:31

SAW írta:

érzésre vagy 6 pontot szerzünk a kövi két meccsen, vagy nullát, középút nem nagyon van
a Várda remélhetőleg a helyén marad, a Vidi sztem megpofozza őket jövő héten, a mi megyei mesterségesen felhízlalt abominációnk pedig tehetne egy szívességet azzal hogy megcsapja a szomszéd megyei mesterségesen felhízlalt abominációt
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 37821
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Megkérdőjelezte a bajnokság tisztaságát a Kisvárda sportigazgatója

HozzászólásSzerző: SAW » 2019.02.20. 22:42

ManBat írta:
SAW írta:
ManBat írta:pedig szívesen meghallgatnám egy másik észak-alföldi mikrocsapat teljes stábjától is, hogy mekkora buzi faszszopók vagyunk amiért több győzelmet merészelünk szerezni, pedig jobbak voltak egy olyan mutatóban amit a szabályok hátrébb rangsorolnak pontegyenlőséges döntésre

Abban bízom, hogy kikaptok most hétvégén, abban nem, hogy Révész vagy a másik kreált lufibanda veszít a valódi pozíciójából.

érzésre vagy 6 pontot szerzünk a kövi két meccsen, vagy nullát, középút nem nagyon van
a Várda remélhetőleg a helyén marad, a Vidi sztem megpofozza őket jövő héten, a mi megyei mesterségesen felhízlalt abominációnk pedig tehetne egy szívességet azzal hogy megcsapja a szomszéd megyei mesterségesen felhízlalt abominációt

Pedig egy - általad negligált - forgatókönyvben benne lennék, nálunk legyen nullátok, a következőn meg három.
A NER lufiklubjai mehetnek a levesbe.
De sajnos a Hali fog.
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Megkérdőjelezte a bajnokság tisztaságát a Kisvárda sportigazgatója

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.02.20. 22:54

SAW írta:
ManBat írta:
SAW írta:Abban bízom, hogy kikaptok most hétvégén, abban nem, hogy Révész vagy a másik kreált lufibanda veszít a valódi pozíciójából.

érzésre vagy 6 pontot szerzünk a kövi két meccsen, vagy nullát, középút nem nagyon van
a Várda remélhetőleg a helyén marad, a Vidi sztem megpofozza őket jövő héten, a mi megyei mesterségesen felhízlalt abominációnk pedig tehetne egy szívességet azzal hogy megcsapja a szomszéd megyei mesterségesen felhízlalt abominációt

Pedig egy - általad negligált - forgatókönyvben benne lennék, nálunk legyen nullátok, a következőn meg három.
A NER lufiklubjai mehetnek a levesbe.
De sajnos a Hali fog.

az egyik végletre a reményt a tényleg fizikailag leírható dolgokkal magyarázhatatlan sorozatunk adja, a másikra a fájdalmas predesztinációt a tradícionálisan botrányszar teljesítményünk a Megyerin és az Üllőin
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Megkérdőjelezte a bajnokság tisztaságát a Kisvárda sportigazgatója

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2019.02.21. 06:42

ManBat írta:
SAW írta:
ManBat írta:pedig szívesen meghallgatnám egy másik észak-alföldi mikrocsapat teljes stábjától is, hogy mekkora buzi faszszopók vagyunk amiért több győzelmet merészelünk szerezni, pedig jobbak voltak egy olyan mutatóban amit a szabályok hátrébb rangsorolnak pontegyenlőséges döntésre

Abban bízom, hogy kikaptok most hétvégén, abban nem, hogy Révész vagy a másik kreált lufibanda veszít a valódi pozíciójából.

érzésre vagy 6 pontot szerzünk a kövi két meccsen, vagy nullát, középút nem nagyon van
a Várda remélhetőleg a helyén marad, a Vidi sztem megpofozza őket jövő héten, a mi megyei mesterségesen felhízlalt abominációnk pedig tehetne egy szívességet azzal hogy megcsapja a szomszéd megyei mesterségesen felhízlalt abominációt
Akkor maradjunk a nullás verziónál.
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 88 vendég