A Paks ellen 0-0-t játszott otthon a Mezőkövesd, a DVTK legyőzte a Honvédot, így a várdaiak a kieső helyre kerültek a bajnokságban. Ám ez nem jelenti azt az nb1.hu szerint, hogy a gárdának nincsen vagy ne lenne helye az élvonalban, mert Dajka László csapata stílusos, jó focit játszó alakulat, olyan csapat, mely mindenkire veszélyes és mindenhol.
A tolnaiak elleni meccsen viszont nem adtak meg egy gólt az újoncnak. Annak az újoncnak, mely csapatnak mindegyik pontra (pontokra) szüksége van a bentmaradásért folytatott ádáz csatában.
Révész Attila sportigazgató, aki soha nem arról volt híres, hogy visszafogja magát, pláne akkor, ha ki kell állnia a csapatáért, ezúttal is kőkemény nyilatkozatot adott. Méghozzá a klub honlapján, innentől pedig, a helyzet súlyára való tekintettel, változtatás nélkül közöljük a kisvárdaiak felületén megjelent írást, benne Révész nyilatkozatával.
„Huszonhárom ponttal a 11. helyen áll csapatunk, a Kisvárda Master Good. A Nemzeti Sport keddi számában megjelent statisztika szerint az elmúlt tíz évben, a bajnokság ezen szakaszában, vagyis 12 fordulóval a zárás előtt ennyi ponttal mindig a kiesést jelentő vonal felett lehetett állni. Most nem… Pedig a bajnokság kezdeti szakaszában úgy tűnt, ennyi szerzett pont akár a bennmaradáshoz is elegendő lehet a végén, ezzel szemben ezúttal arra mutatkozik esély, hogy megdől a 12 csapatos bajnoki rendszer eddigi rekordja, amikor 2017-ben az MTK 37 ponttal esett ki.
. Engem is meglep ez a helyzet, viszont ez egyértelműen mutatja a bajnokság színvonalának emelkedését, másrészt pedig azt, hogy mi is jól teljesítünk – mondta Révész Attila sportigazgató. – Előzetesen azt gondoltuk, a bajnokság ezen szakaszába érve huszonhárom ponttal nem lehetnek kiesési gondjaink, de a jelek szerint minden korábbinál több pont kell majd a megkapaszkodáshoz. Ezzel nincs is semmi gond, más miatt vannak aggályaink. Emlékezhetünk a tavalyi bajnokság utolsó fordulójára, amikor felmerült a kérdés, hogy a két nagycsapat vajon a legjobb összeállításában állt-e ki a két kiesésben érintett ellenfelével szemben? Továbbá, pusztán a véletlen műve-e, hogy a kiesés elleni harcban évről évre az előző évben feljutó csapatok voltak érintve, és többnyire ők húzták a rövidebbet? Van-e helyük ezeknek a kis kluboknak az élvonalban a tradicionálisan nagy csapatok mellett? Ezek a kérdések nagyban foglalkoztatnak engem. Nem is azért, mert egy ilyen kis közösség, mint a miénk érezhetően jól végzi a dolgát, hanem azért is, mert a Paks elleni mérkőzésünkön történtek olyan események, amelyek elgondolkodtattak. Továbbá nem is azért, mert nem adták meg a szakemberek szerint is teljesen egyértelműen szabályos gólunkat, hanem inkább az a közöny, ami azt körülvette. Az általam korrektnek, a futballt nagyban népszerűsítő, a közvetítési jogokat birtokló M4 Sport csatorna az összefoglaló műsorában említést sem tett erről a jelenetről, elkerülve ezáltal a konfliktus lehetőségét. Véleményem szerint nem ez lenne a megoldás. Hanem az – pontosan azért, hogy a hajrában elkerüljük a korábban is említett szóbeszédeket –, hogy beszéljünk ezekről a történésekről, hiszen a bajnoki hajrához közeledve minden ilyen tévedésnek hatványozott jelentősége lehet. Az elmúlt hétvégén a Debrecen kétségkívül gyönyörű győztes gólja jelentette a slágertémát, de az, hogy említést sem tettek a mi meg nem adott gólunkról, az számomra megint azt a kérdést erősíti, hogy van-e helye a hozzánk hasonló kiscsapatoknak az NB I-ben? Hozzáteszem és a döntetlen miatt csalódottságot érző szurkolóinknak is üzenem, hogy eddig semmi okunk nem volt összeesküvés-elmélet gyártására, amiben azért mi, magyarok elég jók vagyunk. Egyszer éreztem hasonlót: amikor a Mol Vidi–Ferencváros meccsen tapasztalt a durvaságok sokasága kellett ahhoz, hogy az egy fordulóval korábban játszott Diósgyőr–Kisvárda mérkőzésen történtek is terítékre kerüljenek, és a súlyosan szabálytalankodó hazai játékost utólagosan eltiltották. Hozzáteszem, őt végül felmentették, és persze, hogy ő szerezte csapata első idei meccsen a vereség elkerülését jelentő gólt a hosszabbításban. Ezzel csak megint azt szeretném megerősíteni, hogy nem tudhatjuk, melyik ítélet vagy külső döntés befolyásolhatja a végén mondjuk a kiesés sorsát, ezért kell beszélni ezekről a helyzetekről. Megvan itt az esélyegyenlőség? Pedig, ha jobban belegondolunk, az évek óta a kiesésért küzdő, nagymúltú csapatok csak köszönhetnek a hozzánk hasonló kluboknak, amelyek évről évre megnehezítik a dolgukat a bennmaradásért vívott harcban. Ha mi nem lennénk, még jobban elkényelmesednének, nem lennének rákényszerítve az olyan teljesítményre, amelyet a túlélésért vívnak. Ezáltal pedig a magyar bajnokság és a magyar futball ázsiója is nőhet. Márpedig ha ez így van, akkor a kiscsapatok is egyenlő bánásmódot érdemelnek.”
„Felmerül még bennem az is, mit kell tennünk akkor, ha az igazságérzetünket bántják? – folytatta Révész Attila. – Harsányabbnak lenni? Holott a nyilatkozatot adó vezetőedzőnktől és a játékosoktól is elvárjuk, sőt megköveteljük az ellenfél és a játékvezetők tiszteletét továbbá a szerénységet. Úgy gondolom, ez minden meccs után megnyilvánulásunkból ki is tűnik. Azért mert nem verjük az asztalt a meccsek után az ilyen ítéletek után, azért még megérdemeljük az egyenlő bánásmódot. Ha kikapunk tisztességes küzdelemben, akkor emelt fővel elbúcsúzunk. Ám ha van lehetőség esélyegyenlőség mellett bennmaradni, akkor azzal az eséllyel élni kívánunk!”
Annyit nyugodtan kijelenthetünk, Révész lehet, hogy hosszú időre tematizálta a magyar labdarúgást szerető közvéleményt...
