Nego magyar lett

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Nego magyar lett

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2019.02.14. 11:41

Hivatalos bejelentés.

Nego magyar lett


Íme, a Vidi bejelentése:


       


"Csütörtök reggel kilenc órára a Székesfehérvári Polgármesteri Hivatal tanácstermébe volt hivatalos jobbhátvédünk, Loic Nego. A párizsi születésű játékos többedmagával együtt állampolgársági esküt tett, így február 14-étől kezdve honfitársunknak, magyar labdarúgónak tekinthető. A ceremóniát Székesfehérvár polgármesterének, dr. Cser-Palkovics Andrásnak a szavai zárták.


 


“Gratulálok önöknek, hogy Szent István városában, történelmi falak között tették le az esküt, nekem pedig megtiszteltetés, hogy én köszönthetem önöket először magyar állampolgárként. Amikor először mondtam eskütétel után beszédet, izgultam, gondolkodtam, hogy mit illik mondani, milyen idézettel üdvözöljem az embereket. De két idős hölgy sokkal jobbakat mondott annál, amit én bárhol is találtam volna. Egyikűjök annyit mondott, hogy hatvan évet várt erre a pillanatra, a másik hölgy pedig azt mondta, hogy ezek után már nyugodtan hal meg. Szerintem ebben a két mondatban minden benne van a mai nap jelentőségéről. A jelenlévőknek szeretném megköszönni, hogy beleegyeztek abba, hogy nyilvánosság előtt tegyék le az esküt. Egyben külön üdvözlöm honfitársaink sorában Nego Loicot, aki sok örömet szerzett már nekünk a Vidi játékosaként, örülök neki, hogy most már magyar állampolgárként is tagja közösségünknek.”


 


Az eskütétel után Nego Loic természeteses mosolyogva válaszolt a jelenlévő újságírók kérdéseire.


 


“Nagy boldogságot érzek, hiszen szeretek Magyarországon élni. Kis megszakítással öt éve vagyok itt, így megtiszteltetés, hogy megkaptam az állampolgárságot. A válogatottságról nem tudok sokat mondani jelenleg, ez nem rajtam múlik. A jelenlegi szabályok mellett nem léphetek pályára a nemzeti csapatban, de majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Melyik nehezebb, gólt lőni a Chelsea-nek, vagy megtanulni magyarul? Hú, egyik sem könnyű! Igyekszem majd minél többet elsajátítani a magyar nyelvből is.”

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74815
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Nego magyar lett

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.02.14. 11:49

jobban örültem volna egy osztrák észtnek
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51161
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Nego magyar lett

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2019.02.14. 11:55

Na kísérjétek vissza gyorsan az ideiglenes déli határzárhoz, de kurva gyorsan! Álszent gecik!

Avatar
zaggar
Tartalék
Hozzászólások: 1581
Csatlakozott: 2015.04.09. 16:10
Tartózkodási hely: Ország gyöngye-aranya

Re: Nego magyar lett

HozzászólásSzerző: zaggar » 2019.02.14. 12:15

Maradonapoli írta:Na kísérjétek vissza gyorsan az ideiglenes déli határzárhoz, de kurva gyorsan! Álszent gecik!


Ez a családpolitika jegyében történik.
Újpest-Munkás
Serie A iránt érdekl?d? (Milan és a többiek)

"Az ön parancsa nekem nem parancs. Az én látható f?hatóságom az árkodi püspök meg a vallás- és közoktatásügyi miniszter, a láthatatlan meg, aki ígéreteimet számon tartja, maga a megváltó Krisztus."

Avatar
S.O.A.D.
Sztár
Hozzászólások: 4975
Csatlakozott: 2006.04.14. 22:25
Tartózkodási hely: Zemplén/Zemplín

Re: Nego magyar lett

HozzászólásSzerző: S.O.A.D. » 2019.02.14. 13:07

Mivel nem játszhat a válogatottban, így ennek sok értelme volt.

Avatar
imici
Aranylabdás
Hozzászólások: 17925
Csatlakozott: 2005.08.11. 16:30
Tartózkodási hely: Tengeri fõd

Re: Nego magyar lett

HozzászólásSzerző: imici » 2019.02.14. 13:08

Adamek írta:jobban örültem volna egy osztrák észtnek

Négey Lajos büszke magyar szeretett volna lenni és sikerült is neki.
Hajrá Fradi! Hajrá Nagyvárad!
DePower, minden másra ott a Mászterkárd

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74815
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Nego magyar lett

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.02.14. 13:10

S.O.A.D. írta:Mivel nem játszhat a válogatottban, így ennek sok értelme volt.

felszabadult egy idegenlégiós hely a benzinkutasoknál
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

RAUL7
BL-menõ
Hozzászólások: 7851
Csatlakozott: 2010.02.26. 14:16

Re: Nego magyar lett

HozzászólásSzerző: RAUL7 » 2019.02.14. 13:12

S.O.A.D. írta:Mivel nem játszhat a válogatottban, így ennek sok értelme volt.

Miért nem játszhat? Még nem volt felnőtt válogatott.

Közben elolvastam az nso cikkét, érdekes.

Avatar
imici
Aranylabdás
Hozzászólások: 17925
Csatlakozott: 2005.08.11. 16:30
Tartózkodási hely: Tengeri fõd

Re: Nego magyar lett

HozzászólásSzerző: imici » 2019.02.14. 13:16

Adamek írta:
S.O.A.D. írta:Mivel nem játszhat a válogatottban, így ennek sok értelme volt.

felszabadult egy idegenlégiós hely a benzinkutasoknál

Nincs szükség idegenlégiósra, az utánpótlásuk legendás, két nb1-es csapatot is ellát. Náluk már csak mi vagyunk jobbak, nálunk csak olyanok játszanak akiknek a családjában van legalább egy 70 éve kiváltott Ferencvárosi szurkolói kártya. Természetesen egy történet kisgyerekkorukból hogy miért fradisták ugyanúgy szükséges.
Hajrá Fradi! Hajrá Nagyvárad!
DePower, minden másra ott a Mászterkárd

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74815
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Nego magyar lett

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.02.14. 14:03

imici írta:
Adamek írta:
S.O.A.D. írta:Mivel nem játszhat a válogatottban, így ennek sok értelme volt.

felszabadult egy idegenlégiós hely a benzinkutasoknál

Nincs szükség idegenlégiósra, az utánpótlásuk legendás, két nb1-es csapatot is ellát. Náluk már csak mi vagyunk jobbak, nálunk csak olyanok játszanak akiknek a családjában van legalább egy 70 éve kiváltott Ferencvárosi szurkolói kártya. Természetesen egy történet kisgyerekkorukból hogy miért fradisták ugyanúgy szükséges.

a magyarok nemet mondtak a bevándorlókra, helyettük a fodbalisták szülését támogatjuk, mert különben 45 éves korukig játszaniuk kell a kiöregdedett játékosoknak
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
BEARGRYLLS
Sztár
Hozzászólások: 4657
Csatlakozott: 2011.01.02. 19:52
Tartózkodási hely: Mainz

Re: Nego magyar lett

HozzászólásSzerző: BEARGRYLLS » 2019.02.14. 15:21

Adamek írta:
S.O.A.D. írta:Mivel nem játszhat a válogatottban, így ennek sok értelme volt.

felszabadult egy idegenlégiós hely a benzinkutasoknál

Ha elutazik a közel keletre és elrabolják majd meglátják, hogy magyar akkor egyből szabadon is engedik.
Szívünk zöld-fehér, mindennél többet ér...
FK Anzsi Mahacskala

Gunners
Aranylabdás
Hozzászólások: 21806
Csatlakozott: 2009.02.28. 19:33
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: Nego magyar lett

HozzászólásSzerző: Gunners » 2019.02.14. 16:02

Fasza! így tudnak hozni egy Scsepovicshoz hasonló balfaszt pluszban Kovács Zoliék. Azért grat Negonak, bár így hogy nem lehet válogatott tényleg lényegtelen az egész.
Go Gunners Hajrá Videoton

Avatar
Walek
Tartalék
Hozzászólások: 1013
Csatlakozott: 2012.03.06. 16:53
Tartózkodási hely: IV. Ker.

Re: Nego magyar lett

HozzászólásSzerző: Walek » 2019.02.14. 19:19

Az a cím...
Állampolgár lett. Van egy kis különbség.
DUCHATELET TAKARODJ!!!
Újpest FC
Arsenal
Fiorentina

Ferrari
Raikonnen
Leclerc

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Nego magyar lett

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2019.02.14. 20:43

Walek írta:Az a cím...
Állampolgár lett. Van egy kis különbség.

Van is, meg nincs is.
A "magyar" jelző érthető nemzetiségre és állampolgárságra is.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
cain
Aranylabdás
Hozzászólások: 34447
Csatlakozott: 2005.06.13. 17:54
Tartózkodási hely: nagyfalu

Re: Nego magyar lett

HozzászólásSzerző: cain » 2019.02.14. 20:55

Adamek írta:
S.O.A.D. írta:Mivel nem játszhat a válogatottban, így ennek sok értelme volt.

felszabadult egy idegenlégiós hely a benzinkutasoknál

eredetileg francia... volt (hagyjuk), emiatt nem szabadult fel.
Life is death, death is life.
No life, no death.
Life is life, death is death.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74815
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Nego magyar lett

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.02.14. 21:10

cain írta:
Adamek írta:
S.O.A.D. írta:Mivel nem játszhat a válogatottban, így ennek sok értelme volt.

felszabadult egy idegenlégiós hely a benzinkutasoknál

eredetileg francia... volt (hagyjuk), emiatt nem szabadult fel.

felszabadult, semmi köze az eu-s, nem eu-s kérdéskörhöz a szabályzatnak, egyszerűen 10 játékengedélyt adnak ki csapatonként külföldi szövetség kötelékéhez tartozó spílerre, egyedül a kettős állampolgárok és az X életkor előtt már hazai játékengedéllyel rendelkezettek kivételek
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Nego magyar lett

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.02.14. 21:29

cain írta:
Adamek írta:
S.O.A.D. írta:Mivel nem játszhat a válogatottban, így ennek sok értelme volt.

felszabadult egy idegenlégiós hely a benzinkutasoknál

eredetileg francia... volt (hagyjuk), emiatt nem szabadult fel.

ez csak a válogatott szempontjából releváns, állampolgársággal az MLSZ-nél már automatikusan futballmagyar (lásd pl. Radoš)
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 37821
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Nego magyar lett

HozzászólásSzerző: SAW » 2019.02.14. 21:41

Reginald McFreez írta:
Walek írta:Az a cím...
Állampolgár lett. Van egy kis különbség.

Van is, meg nincs is.
A "magyar" jelző érthető nemzetiségre és állampolgárságra is.

Így van.
Azt meg tényleg halkan jegyzem meg, hogy mi van akkor, ha érdekektől függetlenül ez neki is fontos volt. Mert az is lehet és az jó.
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

Fehervaralé
Tartalék
Hozzászólások: 1599
Csatlakozott: 2007.11.05. 20:48

Re: Nego magyar lett

HozzászólásSzerző: Fehervaralé » 2019.02.14. 22:01

ManBat írta:
cain írta:
Adamek írta:felszabadult egy idegenlégiós hely a benzinkutasoknál

eredetileg francia... volt (hagyjuk), emiatt nem szabadult fel.

ez csak a válogatott szempontjából releváns, állampolgársággal az MLSZ-nél már automatikusan futballmagyar (lásd pl. Radoš)


Nem számított futballmagyarnak.
Kezd elegem lenni ebb?l a fentr?l irányított bajnokságból.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74815
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Nego magyar lett

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.02.14. 22:07

ManBat írta:
cain írta:
Adamek írta:felszabadult egy idegenlégiós hely a benzinkutasoknál

eredetileg francia... volt (hagyjuk), emiatt nem szabadult fel.

ez csak a válogatott szempontjából releváns, állampolgársággal az MLSZ-nél már automatikusan futballmagyar (lásd pl. Radoš)

nem igazán futtbalmagyar, ő mától igazi magyar az mlsz (és a magyar állam) szerint
futballmagyar az a nem magyar állampolgár aki X (sajna nem tudom pontosan) éves kora előtt már rendelkezett mlsz játékengedéllyel
tehát mondjuk egy határon túli magyar ha átbiceg 25 évesen ide akkor is légiós (hacsak nem kettős állampolgár), egy százszoros ugandai válogatott ha 19 évesen már le volt itt igazolva és volt kiváltott játékengedélye akkor futtbalmagyar és nem légiós akkor se ha közben 15 évet máshol is légióskodott
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: Adamek, Szarka valamint 37 vendég