Legalább 100 évnyi lenne a fájdalom – interjú a Hali-szurkolók vezetőjével

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Legalább 100 évnyi lenne a fájdalom – interjú a Hali-szurkolók vezetőjével

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2019.02.12. 08:04

Még bíznak a Hali-Zete csúcsrangadóban.

Legalább 100 évnyi lenne a fájdalom – interjú a Hali-szurkolók vezetőjével


100 évesek!


 


És cserébe olyan fájdalmat éreznek, amit lehet, hogy amúgy 100 év alatt sem tudnának kiheverni, feldolgozni. A Haladás utolsó az NB I-ben, 12 pontra van a bentmaradást jelentő 10. helytől.


 


A helyzet kilátástalannak tűnik, de a gárda még mindig számíthat a leglelkesebb szurkolóira. A Paks elleni, 1-1-re végződött idegenbeli mérkőzés után a klubvezetés a hivatalos honlapon köszönte meg a szurkolóknak, hogy Tolnában is fergeteges biztatásban részesítették a játékosokat.


 


A kialakult helyzetről Keringer Zsolttal, a Haladás Szurkolói Kör elnökével beszélgettünk.


 


100 éves a Haladás. Gondolom, évek óta álmodoztok arról, milyen lesz a jubileumi év. Mikor gondoltál erre először?


Igazából már 2009-ben sok Haladás-szurkoló gondolt a 100 éves évfordulóra, amikor csapatunk története legnagyobb sikerét érte el a bajnokságban és bronzérmes lett. Akkor még mindenki azt remélte, hogy a kerek 100. év alkalmával hasonló büszkeség fog bennünket érni. Aztán elkészült az új stadionunk, ami csodás környezetet biztosít mind a csapatnak, mind pedig nekünk szurkolóknak. Amikor átadásra került a komplexum, mi, szurkolók, már akkor elkezdtünk azon gondolkodni, mit is kellene tennünk annak érdekében, hogy méltóképpen megünnepeljük fennállásunk 100. évfordulóját. Mai napig is kész programunk van, amivel részesei lehetnénk az ünnepnek, de a csapat jelenlegi helyzete beárnyékol mindent. 




A csapat gyengén szerepel, utolsó a bajnokságban, de az igazi, vérbeli ultrák most bizonyíthatják a legjobban, mit jelent számukra a csapat és a szurkolás. Végig kitartotok a csapat mellett?


Úgy gondolom, kevés olyan tábor van ma Magyarországon, akik az ilyen gyenge szereplés mellett is a csapatot támogatják. Pakson is ott voltam pár társammal és a fiúk hallhatták szurkolásunkat, azt, hogy rajtunk nem múlik semmi. A Haladás nekünk egy életforma, ahogy bizonyosan más csapatoknál is így működik a vérbeli fanatikusoknál. Leírhatatlan az a szomorúság és főleg tehetetlenség, ami most van, mert egyszerűen szinte kilátástalan a helyzetünk, de a lényeg, amit mindig éneklünk:


 


„Zeng a dalunk, győzni fogunk, harcoljunk együtt, a Hali mi vagyunk!”


 


Mik lehetnek az okai a Hali gyengélkedésének?


Úgy gondolom, hogy a városnak a stadion megépítése és üzemeltetése kapcsán tett lépései mutatják, hogy minden feltételt próbál megteremteni a csapat sikeres szereplése érdekében. A szakmai részért felelős személyek, azonban komoly hibákat vétettek az elmúlt évek során. Mindig arról voltunk híresek, hogy magyar és helyi kötődésű, saját nevelésű játékosokra építkezve áll össze egy-egy év kerete. A bronzérmes csapat igazából tökéletes példa, az akkori szakmai irányokról. Nekünk a mai „külföldi” játékosokra való berendezkedés nagyon nem elfogadható, és ez azért is fura, mert ugyanaz a szakmai vezetés van a klubnál, mint a bronzkorban!


 


Milyen a kapcsolatotok a játékosokkal?


A külföldiekkel szinte semmilyen. Többségüket el sem fogadja a tábor, mert nem ütik meg azt a szintet, amit elvárunk tőlük. Félreértés ne essék nem sokat várunk tőlük, de azt mindenképpen, hogy minimum kétszer jobb legyen egy légiós, mint a mi „fiúnk”! Ez azonban messze nem így van! A jelenlegi keretben csak a Saláta Kornél az a külföldiek közül, aki megüti a minőséget! A hazai kötődésű magyar játékosokkal normális a kapcsolat és sok mindent meg lehet velük beszélni és meg is tesszük. A kritikai észrevételeket ugyan úgy, mint a jó megoldásokat. Sajnos manapság kevés az örömteli pillanat, de talán eljutunk oda, hogy egyszer ünnepelni is fogunk újra. 


 


És a vezetőkkel?


Igen furcsa a történet. Sok esetben sikerült közös hangnemet találni velük az elmúlt években , azonban az utóbbi időben az igazolások, a játékospolitika és az edzői stáb kialakítása tekintetében nagyon eltérő véleményen voltunk és vagyunk most is. Az elmúlt években még élt, hogy pár jó minőségű külföldi játékossal megerősített kerettel vágtunk neki egy-egy szezonnak, ahol a gárdán belül megfelelő volt a csapategység. Aztán tavaly nyáron látványosan megváltozott minden, mert az addig kiegyensúlyozott csapategység felbomlott. Az elküldöttek helyett sok, gyenge minőségű külföldi játékos érkezett, aztán megindultunk a lejtőn. Mi, szurkolók úgy gondoljuk, ezért a klub szakmai vezetése a felelős. Sajnáljuk, hogy a több évtizedes tudatos építkezést félredobtuk, mert azt hisszük, ha a megkezdett úton haladtunk volna tovább, nem kerültünk volna ebbe a helyzetbe.


 


Van még esély a bentmaradásra?


Amíg élünk remélünk, de a realitás azt mutatja, hogy az előttünk álló csapatok pontszámban már nagyon „elmentek”. Ettől függetlenül bízunk a csodában!




Melyik táborokkal vagytok jóban? A kispestiekhez fűződő barátságotokról legendákat lehet még mindig hallani.


Igen, a kispestiekkel rettentően jó a kapcsolatunk. A tavaszra tervezett szurkolói rendezvényre, ahol a szurkolók közösen fogják megünnepelni a klub fennállásának 100. évfordulóját, meg fogjuk őket hívni, mert számunkra ez természetes. Már évek óta szervezünk Szombathelyen szurkolói teremfoci tornákat, ahova több első osztályú gárda szurkolói is eljöttek. Régebben, amikor még első osztályban szerepelt a Kecskemét, a Kaposvár, akkor rendszeresen itt voltak ők is nálunk. 


 


Készültök a szlovákok elleni idegenbeli Eb-selejtezőre?


Igen, a Hali Tábor egy része már szervezi az utazást és csatlakozik a magyar szurkolókhoz.


 


Válogatott többi meccsén ott szoktatok lenni? Tervezitek mondjuk a horvátok elleni idegenbeli túrát is?


Horvátok elleni meccsen, akárcsak a többi találkozón, biztos képviseltetni fogjuk magunkat.


 


Ha most érnének véget a bajnokságok, a 100. születésnap évében nem találkoznátok a legnagyobb rivális Zalaegerszeggel. Túl tudnátok ezt élni?


Nagy szerencse, hogy még nem értek véget.

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51347
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Legalább 100 évnyi lenne a fájdalom – interjú a Hali-szurkolók vezetőjével

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2019.02.12. 12:14

nb2-ben még összejöhet, ha a Zete elkúrja a feljutást

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Legalább 100 évnyi lenne a fájdalom – interjú a Hali-szurkolók vezetőjével

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.02.12. 15:18

nem gondoltam volna hogy bárki képes lesz rajtunk kívül ilyen szarul időzíteni az összeesést, de üdv a klubban
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Legalább 100 évnyi lenne a fájdalom – interjú a Hali-szurkolók vezetőjével

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2019.02.12. 17:36

Mennyetek már a faszomba ezzel a nagy fájdalmatokkal. Úgy csináltok baszd meg mintha sosem estetek volna ki.
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

k11zoltan
Kulcsjátékos
Hozzászólások: 2699
Csatlakozott: 2007.09.10. 18:00
Tartózkodási hely: Pápa/Budapest

Re: Legalább 100 évnyi lenne a fájdalom – interjú a Hali-szurkolók vezetőjével

HozzászólásSzerző: k11zoltan » 2019.02.12. 18:13

Ez a főszurkoló?
Én azt hittem a krokesz az.
R.I.P. Lombard Pápa
Élt 11 évet. :)

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16491
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Legalább 100 évnyi lenne a fájdalom – interjú a Hali-szurkolók vezetőjével

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2019.02.12. 18:23

MindigÚjpest írta:Mennyetek már a faszomba ezzel a nagy fájdalmatokkal. Úgy csináltok baszd meg mintha sosem estetek volna ki.

Ez a mostani egy hosszúra nyúlt lejtmenet következménye lesz, a klubvezetés mindig tudta eggyel űberelni a hibás lépéseit. Ennek a rövidtávú következménye a kiesés, attól meg előre rettegek, mi lesz nyáron. Lassú kínhalál.
15 éve derült égből villámcsapásként érte a szurkolókat Bíró Péter húzása (amikor ugyan nem estünk ki, csak átvitte az indulási jogot Pápára), de utána következett egy nagyon sikeres újjáépülés, a helyi fiatalokkal. Elsőre ugyan csak az NB2 átszervezése mentett meg a harmadosztálytól, de utána három éven belül 2 NB2-es bajnoki cím, majd egy bronzérem következett.
Előtte a Szentes-féle brazilos gárda esett ki, de annak a brigádnak volt még némi respectje a szurkolók részéről, meg csak sikerült eljutni a kupában a fináléig.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16491
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Legalább 100 évnyi lenne a fájdalom – interjú a Hali-szurkolók vezetőjével

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2019.02.12. 18:25

k11zoltan írta:Ez a főszurkoló?
Én azt hittem a krokesz az.

Ő. Őt rúgdosta meg az egykori kapusotok.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Legalább 100 évnyi lenne a fájdalom – interjú a Hali-szurkolók vezetőjével

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.02.12. 18:51

MindigÚjpest írta:Mennyetek már a faszomba ezzel a nagy fájdalmatokkal. Úgy csináltok baszd meg mintha sosem estetek volna ki.

könnyű annak a kiesésről észt osztania, aki még nem tapasztalta meg
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 36786
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

Re: Legalább 100 évnyi lenne a fájdalom – interjú a Hali-szurkolók vezetőjével

HozzászólásSzerző: RC » 2019.02.12. 18:55

MindigÚjpest írta:Mennyetek már a faszomba ezzel a nagy fájdalmatokkal. Úgy csináltok baszd meg mintha sosem estetek volna ki.

Az Újpestnek is hasonló jókat a közeljövőben :)
SABARIA 1926

Avatar
kristof98.haladas
BL-menõ
Hozzászólások: 8846
Csatlakozott: 2011.05.09. 18:17
Tartózkodási hely: Szombathely/Budapest

Re: Legalább 100 évnyi lenne a fájdalom – interjú a Hali-szurkolók vezetőjével

HozzászólásSzerző: kristof98.haladas » 2019.02.12. 19:19

MindigÚjpest írta:Mennyetek már a faszomba ezzel a nagy fájdalmatokkal. Úgy csináltok baszd meg mintha sosem estetek volna ki.

Ha visszajutunk rögtön,nincs nagy baj.De nem efelé haladunk,óriási hiba,hogy jelenleg semmi koncepciónk nincs arra,hogyan építsünk egy feljutó csapatot.
HAJRÁ HALI!

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Legalább 100 évnyi lenne a fájdalom – interjú a Hali-szurkolók vezetőjével

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2019.02.13. 04:56

RC írta:
MindigÚjpest írta:Mennyetek már a faszomba ezzel a nagy fájdalmatokkal. Úgy csináltok baszd meg mintha sosem estetek volna ki.

Az Újpestnek is hasonló jókat a közeljövőben :)
Úgy látom valamit félreértettél.
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 36786
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

Re: Legalább 100 évnyi lenne a fájdalom – interjú a Hali-szurkolók vezetőjével

HozzászólásSzerző: RC » 2019.02.13. 07:35

MindigÚjpest írta:
RC írta:
MindigÚjpest írta:Mennyetek már a faszomba ezzel a nagy fájdalmatokkal. Úgy csináltok baszd meg mintha sosem estetek volna ki.

Az Újpestnek is hasonló jókat a közeljövőben :)
Úgy látom valamit félreértettél.

Egyáltalán nem.
Egy centenáriumi évi kiesés sokkal hangsúlyosabb, pláne, hogy magához képest viszonylag hosszú időt töltött nb1-ben a Hali a legutóbbi feljutás óta. A hozzászólásban nem volt semmi indulat, sosem volt szimpatikus az UTE. A Dogs Elite és a Viola Kaos nyomán kialakult barátsághoz semmi közöm.
SABARIA 1926

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Legalább 100 évnyi lenne a fájdalom – interjú a Hali-szurkolók vezetőjével

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2019.02.13. 07:47

RC írta:
MindigÚjpest írta:
RC írta:Az Újpestnek is hasonló jókat a közeljövőben :)
Úgy látom valamit félreértettél.

Egyáltalán nem.
Egy centenáriumi évi kiesés sokkal hangsúlyosabb, pláne, hogy magához képest viszonylag hosszú időt töltött nb1-ben a Hali a legutóbbi feljutás óta. A hozzászólásban nem volt semmi indulat, sosem volt szimpatikus az UTE. A Dogs Elite és a Viola Kaos nyomán kialakult barátsághoz semmi közöm.
Roppant érdekes.
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Avatar
dingo
Sztár
Hozzászólások: 4146
Csatlakozott: 2008.10.05. 04:18
Tartózkodási hely: Kecskemét

Re: Legalább 100 évnyi lenne a fájdalom – interjú a Hali-szurkolók vezetőjével

HozzászólásSzerző: dingo » 2019.02.14. 20:48

RC írta:
MindigÚjpest írta:
RC írta:Az Újpestnek is hasonló jókat a közeljövőben :)
Úgy látom valamit félreértettél.

Egyáltalán nem.
Egy centenáriumi évi kiesés sokkal hangsúlyosabb, pláne, hogy magához képest viszonylag hosszú időt töltött nb1-ben a Hali a legutóbbi feljutás óta. A hozzászólásban nem volt semmi indulat, sosem volt szimpatikus az UTE. A Dogs Elite és a Viola Kaos nyomán kialakult barátsághoz semmi közöm.


Talán a második leghosszabb kiesés nélküli szakasz volt ez
ÁLOMSORSOLÁS!ÁLOMSORSOLÁS!ÁLOMSORSOLÁS! :D

"A fiatal dingó nagyon kedves jószág, ám felnőve bizalmatlanná, harapóssá, rendkívül önállóvá válik, ragadozó természete minduntalan kitör belőle, ezért háziállatként tartása semmiképpen nem ajánlott."

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 36786
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

Re: Legalább 100 évnyi lenne a fájdalom – interjú a Hali-szurkolók vezetőjével

HozzászólásSzerző: RC » 2019.02.14. 20:51

dingo írta:
RC írta:
MindigÚjpest írta:Úgy látom valamit félreértettél.

Egyáltalán nem.
Egy centenáriumi évi kiesés sokkal hangsúlyosabb, pláne, hogy magához képest viszonylag hosszú időt töltött nb1-ben a Hali a legutóbbi feljutás óta. A hozzászólásban nem volt semmi indulat, sosem volt szimpatikus az UTE. A Dogs Elite és a Viola Kaos nyomán kialakult barátsághoz semmi közöm.


Talán a második leghosszabb kiesés nélküli szakasz volt ez

Meglehet.
SABARIA 1926

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 36786
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

Re: Legalább 100 évnyi lenne a fájdalom – interjú a Hali-szurkolók vezetőjével

HozzászólásSzerző: RC » 2019.02.14. 20:56

MindigÚjpest írta:
RC írta:
MindigÚjpest írta:Úgy látom valamit félreértettél.

Egyáltalán nem.
Egy centenáriumi évi kiesés sokkal hangsúlyosabb, pláne, hogy magához képest viszonylag hosszú időt töltött nb1-ben a Hali a legutóbbi feljutás óta. A hozzászólásban nem volt semmi indulat, sosem volt szimpatikus az UTE. A Dogs Elite és a Viola Kaos nyomán kialakult barátsághoz semmi közöm.
Roppant érdekes.

Inkább az, hogy egy újpesti fogalmaz meg ilyen véleményt ilyen stílusban, akinek a csapata 1993-ban megjárt azért egy hatvani osztályozót nagy nehezen bennmaradva, rá 20 évre meg kis híján megszűnt. Az Újpestet mondjuk sosem hagyják majd eltűnni a süllyesztőben, bár ha a belga megunja majd, nem tudom, ki veheti majd át. Nagy UTE-rajongó NER-es pl nem igazán rémlik.
SABARIA 1926

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Legalább 100 évnyi lenne a fájdalom – interjú a Hali-szurkolók vezetőjével

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2019.02.15. 07:20

RC írta:
MindigÚjpest írta:
RC írta:Egyáltalán nem.
Egy centenáriumi évi kiesés sokkal hangsúlyosabb, pláne, hogy magához képest viszonylag hosszú időt töltött nb1-ben a Hali a legutóbbi feljutás óta. A hozzászólásban nem volt semmi indulat, sosem volt szimpatikus az UTE. A Dogs Elite és a Viola Kaos nyomán kialakult barátsághoz semmi közöm.
Roppant érdekes.

Inkább az, hogy egy újpesti fogalmaz meg ilyen véleményt ilyen stílusban, akinek a csapata 1993-ban megjárt azért egy hatvani osztályozót nagy nehezen bennmaradva, rá 20 évre meg kis híján megszűnt. Az Újpestet mondjuk sosem hagyják majd eltűnni a süllyesztőben, bár ha a belga megunja majd, nem tudom, ki veheti majd át. Nagy UTE-rajongó NER-es pl nem igazán rémlik.
Szörnyű.
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 95 vendég