Elkelt az összes jegy a Szlovákok elleni összecsapásra

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Elkelt az összes jegy a Szlovákok elleni összecsapásra

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2019.02.06. 14:33

Kiderült mi volt reggel a probléma az MLSZ rendszerével.

Elkelt az összes jegy a Szlovákok elleni összecsapásra


Reggel jeleztük, hogy több olvasónk is panaszkodott arról, nem tud jegyet vásárolni magának az év mérkőzésére. Az MLSZ legfrissebb közlése szerint viszont délutánra minden jegy elkelt, és azt is tudni vélik, hogy mi okozhatta a fennakadást:


 


A szlovák szövetség által biztosított mintegy kétezer, a vendégszektorba szóló belépő mindegyike elkelt szerda délutánra a magyar labdarúgó-válogatott Szlovákia ellen március 21-én, Nagyszombaton sorra kerülő Európa-bajnoki selejtezőjére.


 


A magyar szövetség (MLSZ) a Facebook-oldalán azt írta, "a jegyek értékesítése az előzetesen meghirdetetteknek megfelelően reggel 8 órakor elindult", ugyanakkor "az online rendszer a kiemelkedően nagy érdeklődés miatt a beérkező igényeket hosszabb várakozás után tudta beengedni a vásárlási felületre". A jegyek 7800 és 9900 forintba kerültek.


 


Az MLSZ emlékeztetett rá, hogy a hazai Eb-selejtezőkre bérletet is lehet majd váltani, elsőként péntektől vasárnapig a Szurkolói Klub tagjai vehetik meg bérleteiket a négy hazai meccsre, jövő hétfőtől az első budapesti mérkőzés napjáig pedig mindenki számára megnyitják a vásárlási lehetőséget.


 


Az mlsz.hu múlt pénteken azt írta, a március 24-i Magyarország-Horvátország találkozó kiemelt mérkőzésnek minősül, ezért a törvény névre szóló jegyértékesítést ír elő az MLSZ számára. A jegyárak nem változtak a korábbi tétmérkőzésekhez képest: elhelyezkedéstől függően 3500-tól 15 000 forintig válthatók meg. A jegyeket elsőként február 15-től 17-ig kizárólag a Szurkolói Klub tagjai vásárolhatják meg, majd február 18-tól a meccsnapig mindenki számára megnyílik a jegyvásárlási lehetőség. Egy személy egy tranzakció keretében legfeljebb négy jegyet vásárolhat.


 


"A bérletek megvásárlásával a szurkolók húsz százalékkal olcsóbban juthatnak be a hazai mérkőzésekre, mint ha egyenként vásárolnák meg azokra a jegyeket" - hangsúlyozza az MLSZ.


 


A magyar válogatott 2019-es Eb-selejtezőinek időpontjai: 


 


március 21.: Szlovákia-Magyarország


március 24.: Magyarország-Horvátország


június 8.: Azerbajdzsán-Magyarország


június 11.: Magyarország-Wales


szeptember 9.: Magyarország-Szlovákia


október 10.: Horvátország-Magyarország


október 13.: Magyarország-Azerbajdzsán


november 19.: Wales-Magyarország



Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Elkelt az összes jegy a Szlovákok elleni összecsapásra

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.02.06. 15:37

Eltűnt Az Összes Lap A Nagybetűk Helyes Alkalmazásáról A Helyesírási Szótáratokból
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
BEARGRYLLS
Sztár
Hozzászólások: 4657
Csatlakozott: 2011.01.02. 19:52
Tartózkodási hely: Mainz

Re: Elkelt az összes jegy a Szlovákok elleni összecsapásra

HozzászólásSzerző: BEARGRYLLS » 2019.02.06. 18:01

Várható volt, meg sem próbáltam vásárolni.
Szívünk zöld-fehér, mindennél többet ér...
FK Anzsi Mahacskala

bebé88
Kulcsjátékos
Hozzászólások: 3449
Csatlakozott: 2011.10.30. 13:27
Tartózkodási hely: Felvidék

Re: Elkelt az összes jegy a Szlovákok elleni összecsapásra

HozzászólásSzerző: bebé88 » 2019.02.06. 19:09

nyolctól délig várakoztunk, de semmi...
marad a hazai
DAC 1904
Ferencváros
Chelsea

moszkvicsslusszkulcs
Profi
Hozzászólások: 2056
Csatlakozott: 2011.05.04. 21:16
Tartózkodási hely: bakterház
Kapcsolat:

Re: Elkelt az összes jegy a Szlovákok elleni összecsapásra

HozzászólásSzerző: moszkvicsslusszkulcs » 2019.02.06. 19:30

drágább jegyeket fel sem dobta.. 3 orán át probaltam persze sikertelenül..de megyunk. kivancsi vagyok mol groupama stb csokosok mennyi jegyet kaptak.. na mindegy remélem lesz akkora balhé kint hogy az összes hazai zártos lesz. BUZImlsz
"javulnék én édesanyám,de nem olyan könnyû az faluhelyen"


kubatov takarodj !!!

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 37821
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Elkelt az összes jegy a Szlovákok elleni összecsapásra

HozzászólásSzerző: SAW » 2019.02.06. 22:04

moszkvicsslusszkulcs írta:drágább jegyeket fel sem dobta.. 3 orán át probaltam persze sikertelenül..de megyunk. kivancsi vagyok mol groupama stb csokosok mennyi jegyet kaptak.. na mindegy remélem lesz akkora balhé kint hogy az összes hazai zártos lesz. BUZImlsz

Én a balhét könnyű szívvel elengedem, cserébe egy magyar győzelemért.
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Elkelt az összes jegy a Szlovákok elleni összecsapásra

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2019.02.07. 07:10

bebé88 írta:nyolctól délig várakoztunk, de semmi...
marad a hazai
Oda tudnál nekem zsugát venni?
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Elkelt az összes jegy a Szlovákok elleni összecsapásra

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2019.02.07. 07:12

moszkvicsslusszkulcs írta:drágább jegyeket fel sem dobta.. 3 orán át probaltam persze sikertelenül..de megyunk. kivancsi vagyok mol groupama stb csokosok mennyi jegyet kaptak.. na mindegy remélem lesz akkora balhé kint hogy az összes hazai zártos lesz. BUZImlsz
Így-így. Bezzeg bukarestbe nem telt meg a vendégszektor,azt az utat nem vállalták a divatok.
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

moszkvicsslusszkulcs
Profi
Hozzászólások: 2056
Csatlakozott: 2011.05.04. 21:16
Tartózkodási hely: bakterház
Kapcsolat:

Re: Elkelt az összes jegy a Szlovákok elleni összecsapásra

HozzászólásSzerző: moszkvicsslusszkulcs » 2019.02.07. 07:49

SAW írta:
moszkvicsslusszkulcs írta:drágább jegyeket fel sem dobta.. 3 orán át probaltam persze sikertelenül..de megyunk. kivancsi vagyok mol groupama stb csokosok mennyi jegyet kaptak.. na mindegy remélem lesz akkora balhé kint hogy az összes hazai zártos lesz. BUZImlsz

Én a balhét könnyű szívvel elengedem, cserébe egy magyar győzelemért.

en is csak hirtelen felindulasbol irtam. de ez nem normalis..vági fötitkár kizárta a csoportokat a jegyvasarlasbol vagyis azok nem kaptak elso kezbe akik mindig mennek. hol vannak a jegyek? elvileg a fradi is igenyelt vagy 300at de nem a szurkoloknak.. undorito..arrol nem is beszelve hogy majd a divatka sétal a csajjal nagy vagányul a nöjével odalép két csukjás es telibeverik..akkor ki lesz a hibás? egyszerubb lett volna a szervezett utazas..mlsz sara lesz minden levadászás
"javulnék én édesanyám,de nem olyan könnyû az faluhelyen"


kubatov takarodj !!!

moszkvicsslusszkulcs
Profi
Hozzászólások: 2056
Csatlakozott: 2011.05.04. 21:16
Tartózkodási hely: bakterház
Kapcsolat:

Re: Elkelt az összes jegy a Szlovákok elleni összecsapásra

HozzászólásSzerző: moszkvicsslusszkulcs » 2019.02.07. 07:50

MindigÚjpest írta:
moszkvicsslusszkulcs írta:drágább jegyeket fel sem dobta.. 3 orán át probaltam persze sikertelenül..de megyunk. kivancsi vagyok mol groupama stb csokosok mennyi jegyet kaptak.. na mindegy remélem lesz akkora balhé kint hogy az összes hazai zártos lesz. BUZImlsz
Így-így. Bezzeg bukarestbe nem telt meg a vendégszektor,azt az utat nem vállalták a divatok.

én a 2014esen voltam akkor nagyjabol megtelt de az igaz hogy lehettunk volna tobben is
"javulnék én édesanyám,de nem olyan könnyû az faluhelyen"


kubatov takarodj !!!

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Elkelt az összes jegy a Szlovákok elleni összecsapásra

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2019.02.07. 07:55

moszkvicsslusszkulcs írta:
MindigÚjpest írta:
moszkvicsslusszkulcs írta:drágább jegyeket fel sem dobta.. 3 orán át probaltam persze sikertelenül..de megyunk. kivancsi vagyok mol groupama stb csokosok mennyi jegyet kaptak.. na mindegy remélem lesz akkora balhé kint hogy az összes hazai zártos lesz. BUZImlsz
Így-így. Bezzeg bukarestbe nem telt meg a vendégszektor,azt az utat nem vállalták a divatok.

én a 2014esen voltam akkor nagyjabol megtelt de az igaz hogy lehettunk volna tobben is
Nem kelt el az összes jegy amit kaptunk,egyik évben sem.
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

moszkvicsslusszkulcs
Profi
Hozzászólások: 2056
Csatlakozott: 2011.05.04. 21:16
Tartózkodási hely: bakterház
Kapcsolat:

Re: Elkelt az összes jegy a Szlovákok elleni összecsapásra

HozzászólásSzerző: moszkvicsslusszkulcs » 2019.02.07. 08:05

MindigÚjpest írta:
moszkvicsslusszkulcs írta:
MindigÚjpest írta: Így-így. Bezzeg bukarestbe nem telt meg a vendégszektor,azt az utat nem vállalták a divatok.

én a 2014esen voltam akkor nagyjabol megtelt de az igaz hogy lehettunk volna tobben is
Nem kelt el az összes jegy amit kaptunk,egyik évben sem.

ez mondhatjuk elég szégyen volt
"javulnék én édesanyám,de nem olyan könnyû az faluhelyen"


kubatov takarodj !!!

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Elkelt az összes jegy a Szlovákok elleni összecsapásra

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2019.02.07. 13:22

moszkvicsslusszkulcs írta:
MindigÚjpest írta:
moszkvicsslusszkulcs írta: én a 2014esen voltam akkor nagyjabol megtelt de az igaz hogy lehettunk volna tobben is
Nem kelt el az összes jegy amit kaptunk,egyik évben sem.

ez mondhatjuk elég szégyen volt
Igen.
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 125 vendég