EL: anyagilag is megérte a Vidinek

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

EL: anyagilag is megérte a Vidinek

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2018.12.17. 20:00

Több mint 10 millió euró.

EL: anyagilag is megérte a Vidinek


A Mol Vidi FC nemrég hivatalos honlapján tette közzé, hogy az idei nemzetközi szereplésével hány UEFA-koefficienspontot gyűjtött össze, és ez mit érhet a jövőben, a Nemzeti Sport Online pedig azt is kiszámolta, mennyi pénzt keresett a magyar bajnok azzal, hogy főtáblára jutott az Európa-ligában, és ott hét ponttal fejezte be a szereplését. Íme, a Vidi nemzetközi szereplése a számok nyelvén.


 


Három nyertes és egy vesztes párharc a Bajnokok Ligája selejtezői során, majd két győzelem, egy döntetlen és három vereség az Európa-liga csoportkörében. Ez a Vidi idei mérlege a nemzetközi porondon, és most lássuk, mennyit ér ez az UEFA-nál szakmailag és anyagilag.


 


Ami a Vidi szereplésének anyagi részét illeti: számításaink szerint a fehérváriak 10.39 millió eurót (nagyjából 3.3 milliárd millió forint) kapnak az UEFA-tól annak köszönhetően, hogy a BL-selejtezőn keresztül eljutottak az El főtáblájára, a csoportkört pedig hét ponttal fejezték be. Ehhez az összeghez még hozzájön a közvetítési díjakból származó bevétel, a jegybevétel, és most már az is pluszpénzt jelent, hogy a Vidi növelni tudta koefficienspontjait, de ezen összegeknél a pontos számok nem ismertek. Az viszont biztos, hogy mindent egybevetve jóval 10 millió euró fölötti összegről beszélhetünk.


 


A Vidi azzal, hogy a BL-selejtezőben eljutott a rájátszásig, 1.14 millió eurót kasszírozott, a rájátszásért további 5 millió euró járt, az El-főtábla pedig alanyi jogon további 2.92 millió eurót jelentett. Ehhez jön még hozzá a csoportkörös győzelmek után kétszer 570 ezer euró, az egy döntetlenért pedig 190 ezer euró – ezeket összeadva jön ki a 10.39 millió euró.

moszkvicsslusszkulcs
Profi
Hozzászólások: 2056
Csatlakozott: 2011.05.04. 21:16
Tartózkodási hely: bakterház
Kapcsolat:

Re: EL: anyagilag is megérte a Vidinek

HozzászólásSzerző: moszkvicsslusszkulcs » 2018.12.17. 20:53

jó de ebböl küldeni kell a sporinak aki tegnap szenzációsan odafújta a meccset..verjem a faszom a szájukba..
"javulnék én édesanyám,de nem olyan könnyû az faluhelyen"


kubatov takarodj !!!

Lilafoci
Világsztár
Hozzászólások: 10296
Csatlakozott: 2005.03.20. 20:17
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:

Re: EL: anyagilag is megérte a Vidinek

HozzászólásSzerző: Lilafoci » 2018.12.17. 23:36

moszkvicsslusszkulcs írta:jó de ebböl küldeni kell a sporinak aki tegnap szenzációsan odafújta a meccset..verjem a faszom a szájukba..


a fradista Erdősről beszélünk? Nem láttam a meccset, de tuti ződ síppal fújt.
Hajrá Lilák!

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: EL: anyagilag is megérte a Vidinek

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2018.12.18. 06:34

Most már ideje lenne a Fradinak is felnőni a feladathoz, bevételeket szerezni. Nagyon nagy a harc a bronzért, a felszabaduló összegekkel azt a pozíciót is le lehetne osztani egy helyes kis falusi klub javára.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74813
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: EL: anyagilag is megérte a Vidinek

HozzászólásSzerző: Adamek » 2018.12.18. 06:40

Reginald McFreez írta:Most már ideje lenne a Fradinak is felnőni a feladathoz, bevételeket szerezni. Nagyon nagy a harc a bronzért, a felszabaduló összegekkel azt a pozíciót is le lehetne osztani egy helyes kis falusi klub javára.

ez utóbbi már teljesült is,
Boldog Karácsonyt!
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: EL: anyagilag is megérte a Vidinek

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2018.12.18. 07:05

Adamek írta:
Reginald McFreez írta:Most már ideje lenne a Fradinak is felnőni a feladathoz, bevételeket szerezni. Nagyon nagy a harc a bronzért, a felszabaduló összegekkel azt a pozíciót is le lehetne osztani egy helyes kis falusi klub javára.

ez utóbbi már teljesült is,
Boldog Karácsonyt!

Neked is. :)
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

BSTH

Re: EL: anyagilag is megérte a Vidinek

HozzászólásSzerző: BSTH » 2018.12.18. 07:41

Mindenképpen kellene még igazolniuk ilyen gladiátorokat, Mint Kokker, vagy tízet.

moszkvicsslusszkulcs
Profi
Hozzászólások: 2056
Csatlakozott: 2011.05.04. 21:16
Tartózkodási hely: bakterház
Kapcsolat:

Re: EL: anyagilag is megérte a Vidinek

HozzászólásSzerző: moszkvicsslusszkulcs » 2018.12.18. 08:19

Lilafoci írta:
moszkvicsslusszkulcs írta:jó de ebböl küldeni kell a sporinak aki tegnap szenzációsan odafújta a meccset..verjem a faszom a szájukba..


a fradista Erdősről beszélünk? Nem láttam a meccset, de tuti ződ síppal fújt.

buta
"javulnék én édesanyám,de nem olyan könnyû az faluhelyen"


kubatov takarodj !!!

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74813
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: EL: anyagilag is megérte a Vidinek

HozzászólásSzerző: Adamek » 2018.12.18. 08:39

Lilafoci írta:
moszkvicsslusszkulcs írta:jó de ebböl küldeni kell a sporinak aki tegnap szenzációsan odafújta a meccset..verjem a faszom a szájukba..


a fradista Erdősről beszélünk? Nem láttam a meccset, de tuti ződ síppal fújt.

tisztelem benned, hogy nem hazudsz, tényleg nem láttad a meccset
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: EL: anyagilag is megérte a Vidinek

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2018.12.18. 08:47

Ki gondolta volna?
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51161
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: EL: anyagilag is megérte a Vidinek

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2018.12.18. 09:05

Akkor ezt vissza is fizethetnék az államnak, hogy pl. kórház felújításokra költsék, ugye?

Avatar
kolo68
Profi
Hozzászólások: 2213
Csatlakozott: 2010.03.25. 15:37
Kapcsolat:

Re: EL: anyagilag is megérte a Vidinek

HozzászólásSzerző: kolo68 » 2018.12.18. 12:09

Maradonapoli írta:Akkor ezt vissza is fizethetnék az államnak, hogy pl. kórház felújításokra költsék, ugye?

hova gondolsz, pista már el is rakta magának kis leosztással .
Hajrá Videoton !

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: EL: anyagilag is megérte a Vidinek

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2018.12.18. 12:47

Maradonapoli írta:Akkor ezt vissza is fizethetnék az államnak, hogy pl. kórház felújításokra költsék, ugye?
Nem kölcsön volt. Csak úgy kapták.
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Avatar
BEARGRYLLS
Sztár
Hozzászólások: 4657
Csatlakozott: 2011.01.02. 19:52
Tartózkodási hely: Mainz

Re: EL: anyagilag is megérte a Vidinek

HozzászólásSzerző: BEARGRYLLS » 2018.12.18. 15:22

Maradonapoli írta:Akkor ezt vissza is fizethetnék az államnak, hogy pl. kórház felújításokra költsék, ugye?

Járj utána, hogy ebből mennyit fognak adózni.
Szívünk zöld-fehér, mindennél többet ér...
FK Anzsi Mahacskala

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: EL: anyagilag is megérte a Vidinek

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2018.12.18. 17:23

BEARGRYLLS írta:
Maradonapoli írta:Akkor ezt vissza is fizethetnék az államnak, hogy pl. kórház felújításokra költsék, ugye?

Járj utána, hogy ebből mennyit fognak adózni.

Valószínűleg nem az egészet, és az is vissza fog folyni tahó támogatásban - megspékelve egy kis karácsonyi-húsvéti extra apanázzsal.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 147 vendég