Usain Bolt: tényleg irány az NB I?

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Usain Bolt: tényleg irány az NB I?

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2018.11.02. 09:30

Fontos hírt közöltek.

Usain Bolt: tényleg irány az NB I?

Távozik az ausztrál élvonalbeli Central Coast Mariners labdarúgócsapatától Usain Bolt nyolcszoros olimpiai bajnok jamaicai sprinter, mert nem tudtak megállapodni a szerződtetéséről.

Ezt Mike Charlesworth klubtulajdonos jelentette be pénteken. Kiemelte: annak ellenére, hogy nem sikerült elérni, hogy Usain Bolt náluk folytassa sportpályafutását, nagyon izgalmas volt az a nyolc hét, amit az olimpiai bajnok, világcsúcstartó futó velük töltött.

A 32 éves sztár leigazolásához támogatókat is keresett a klub.

A világ egyik legsikeresebb atlétája tavalyi visszavonulása óta hangoztatja, hogy futballistaként szeretné folytatni. Szóba került már Németország, a Dél-Afrikai Köztársaság és Norvégia is, végül augusztusban az ausztrál csapatnál állt edzésbe. Bolt felkészülési mérkőzéseken is pályára lépett, és bár az egyiken két gólt szerzett, számos kritika érte a teljesítményét.

Mike Mulvey vezetőedző a két hete úgy fogalmazott, jelenlegi formája miatt nem tud helyet biztosítani a csapatban Boltnak. A klubnál elmondták, komoly fejlődésen ment keresztül az elmúlt hetekben, és törekszenek rá, hogy több intenzív egyéni edzést és játékidőt biztosítsanak számára, de utóbbira bajnoki meccseken egyelőre nem kerülhet sor.

Bolt korábban visszautasította a máltai Valletta FC két évre szóló szerződésajánlatát, de más európai klubok továbbra is érdeklődnek iránta.

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Usain Bolt: tényleg irány az NB I?

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2018.11.02. 09:35

Legalább egyetlen szó erejéig megemlítenék a "cikkben" az NB1-et... a következő mi lesz? A nyári átigazolásoknál Messi is az NB1-be fog tartani? csak mert ennyi erővel... Komolyan, nem ég a pofátok, hogy ezt csináljátok?
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 40664
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Usain Bolt: tényleg irány az NB I?

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2018.11.02. 09:42

egy kicsit el van varázsolva ez az ember, atlétának világsztár volt, de 32 évesen elkezdeni a profi futballt..... ráadásul ahogy ő gondolja, h majd topligában, sztem szakmailag a máltai Valetta volt a legjobb ajánlata, magasabb szinthez kevés
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
nyúl
Kincstári Főegerész
Hozzászólások: 46279
Csatlakozott: 2005.09.14. 13:36

Re: Usain Bolt: tényleg irány az NB I?

HozzászólásSzerző: nyúl » 2018.11.02. 09:54

Reginald McFreez írta:Legalább egyetlen szó erejéig megemlítenék a "cikkben" az NB1-et... a következő mi lesz? A nyári átigazolásoknál Messi is az NB1-be fog tartani? csak mert ennyi erővel... Komolyan, nem ég a pofátok, hogy ezt csináljátok?

Az Akadémia tudja állni a gázsit. Szakmailag is felhozzák. Szőlősi ír egy önéletrajzot, Viktor rendszeresen meghívja egy jó pacalra, és Lőrinc magával viszi kabalaként üzletkötésekre. Megtanítja bekötni a gázt is.

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51159
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Usain Bolt: tényleg irány az NB I?

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2018.11.02. 10:00

SuperDepor írta:egy kicsit el van varázsolva ez az ember, atlétának világsztár volt, de 32 évesen elkezdeni a profi futballt..... ráadásul ahogy ő gondolja, h majd topligában, sztem szakmailag a máltai Valetta volt a legjobb ajánlata, magasabb szinthez kevés

Ja, eléggé el van tévedve, de gondolom arra bazírozott eredetileg, hogy a neve miatt a padra leigazolja valami "márkanév" klub, mint az eddig "edzés lehetőség" szintjén vele szóba hozott MU, Dortmund és pár milláért tízpercekre beállva ott elbohóckodik. Azóta ugyan lentebb adta az igényeit, belátta, hogy ez nem fog menni, de magát továbbra is márkanévnek gondolja a futball területén is és még mindig milliókban gondolkodhat,csakhogy ezek a klubok meg hiába lennének fogadókészek, ennyit tuti nem tudnak/akarnak fizetni neki. Ha tisztán a mozgás és a játék szeretete inspirálta volna a karibi bohócot, pár ezer dollárért is aláírhatott volna az ausztráloknál, jó életszínvonal, kellemes klíma, szép környezet stb és vagy 5-6 évig ott elfutkározhatott volna.

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Usain Bolt: tényleg irány az NB I?

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2018.11.02. 10:23

SuperDepor írta:egy kicsit el van varázsolva ez az ember, atlétának világsztár volt, de 32 évesen elkezdeni a profi futballt..... ráadásul ahogy ő gondolja, h majd topligában, sztem szakmailag a máltai Valetta volt a legjobb ajánlata, magasabb szinthez kevés

Persze, de azért lássuk be, hogy ezen elvarázsoltság nélkül most legfeljebb a burwoodi strandig hallatszana a neve, és nem világszerte...
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Usain Bolt: tényleg irány az NB I?

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2018.11.02. 10:30

Maradonapoli írta:
SuperDepor írta:egy kicsit el van varázsolva ez az ember, atlétának világsztár volt, de 32 évesen elkezdeni a profi futballt..... ráadásul ahogy ő gondolja, h majd topligában, sztem szakmailag a máltai Valetta volt a legjobb ajánlata, magasabb szinthez kevés

Ja, eléggé el van tévedve, de gondolom arra bazírozott eredetileg, hogy a neve miatt a padra leigazolja valami "márkanév" klub, mint az eddig "edzés lehetőség" szintjén vele szóba hozott MU, Dortmund és pár milláért tízpercekre beállva ott elbohóckodik. Azóta ugyan lentebb adta az igényeit, belátta, hogy ez nem fog menni, de magát továbbra is márkanévnek gondolja a futball területén is és még mindig milliókban gondolkodhat,csakhogy ezek a klubok meg hiába lennének fogadókészek, ennyit tuti nem tudnak/akarnak fizetni neki. Ha tisztán a mozgás és a játék szeretete inspirálta volna a karibi bohócot, pár ezer dollárért is aláírhatott volna az ausztráloknál, jó életszínvonal, kellemes klíma, szép környezet stb és vagy 5-6 évig ott elfutkározhatott volna.

Akár ingyen is, semmi szüksége nincs pénzre. Nem is értem. Vagyis értem, persze, csak mégsem. Mókusnyi agy kell ahhoz, hogy az ember csak gyűjtögessen, és ne fogja fel, hogy három generációra elég mogyorója van már...
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51159
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Usain Bolt: tényleg irány az NB I?

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2018.11.02. 10:36

Reginald McFreez írta:

De ezek a mókusok nem az átlag ember szintjén élnek, gondolkodnak, egész addigi életüket burokban élik, amikor pedig vége szakad a luxuséletet garantáló pályafutásnak jó pár emberke 5-10 éven belül csőd szélére sodródik, mivel ahhoz szoktak amihez szocializálódtak, de fenntartani már egyre nehezebben végül egyáltalán nem tudják. Amcsi sportolóknál könyveket írnak ezekről, akik kb. /közülük néhányan ténylegesen/ hajléktalanok lettek a milliárdos élet után és manapság már rosszabbul élnek, mint te vagy én

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Usain Bolt: tényleg irány az NB I?

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2018.11.02. 10:38

Maradonapoli írta:
Reginald McFreez írta:
Maradonapoli írta:Ja, eléggé el van tévedve, de gondolom arra bazírozott eredetileg, hogy a neve miatt a padra leigazolja valami "márkanév" klub, mint az eddig "edzés lehetőség" szintjén vele szóba hozott MU, Dortmund és pár milláért tízpercekre beállva ott elbohóckodik. Azóta ugyan lentebb adta az igényeit, belátta, hogy ez nem fog menni, de magát továbbra is márkanévnek gondolja a futball területén is és még mindig milliókban gondolkodhat,csakhogy ezek a klubok meg hiába lennének fogadókészek, ennyit tuti nem tudnak/akarnak fizetni neki. Ha tisztán a mozgás és a játék szeretete inspirálta volna a karibi bohócot, pár ezer dollárért is aláírhatott volna az ausztráloknál, jó életszínvonal, kellemes klíma, szép környezet stb és vagy 5-6 évig ott elfutkározhatott volna.

Akár ingyen is, semmi szüksége nincs pénzre. Nem is értem. Vagyis értem, persze, csak mégsem. Mókusnyi agy kell ahhoz, hogy az ember csak gyűjtögessen, és ne fogja fel, hogy három generációra elég mogyorója van már...

De ezek a mókusok nem az átlag ember szintjén élnek, gondolkodnak, egész addigi életüket burokban élik, amikor pedig vége szakad a luxuséletet garantáló pályafutásnak jó pár emberke 5-10 éven belül csőd szélére sodródik, mivel ahhoz szoktak amihez szocializálódtak, de fenntartani már egyre nehezebben végül egyáltalán nem tudják. Amcsi sportolóknál könyveket írnak ezekről, akik kb. /közülük néhányan ténylegesen/ hajléktalanok lettek a milliárdos élet után és manapság már rosszabbul élnek, mint te vagy én

És ezzel hol cáfoltad meg azt, hogy annyi az eszük, mint egy rágcsálónak?
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51159
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Usain Bolt: tényleg irány az NB I?

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2018.11.02. 10:39

Reginald McFreez írta:
Maradonapoli írta:
Reginald McFreez írta:Akár ingyen is, semmi szüksége nincs pénzre. Nem is értem. Vagyis értem, persze, csak mégsem. Mókusnyi agy kell ahhoz, hogy az ember csak gyűjtögessen, és ne fogja fel, hogy három generációra elég mogyorója van már...

De ezek a mókusok nem az átlag ember szintjén élnek, gondolkodnak, egész addigi életüket burokban élik, amikor pedig vége szakad a luxuséletet garantáló pályafutásnak jó pár emberke 5-10 éven belül csőd szélére sodródik, mivel ahhoz szoktak amihez szocializálódtak, de fenntartani már egyre nehezebben végül egyáltalán nem tudják. Amcsi sportolóknál könyveket írnak ezekről, akik kb. /közülük néhányan ténylegesen/ hajléktalanok lettek a milliárdos élet után és manapság már rosszabbul élnek, mint te vagy én

És ezzel hol cáfoltad meg azt, hogy annyi az eszük, mint egy rágcsálónak?

mér, akartam?

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Usain Bolt: tényleg irány az NB I?

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2018.11.02. 10:43

Maradonapoli írta:
Reginald McFreez írta:
Maradonapoli írta:De ezek a mókusok nem az átlag ember szintjén élnek, gondolkodnak, egész addigi életüket burokban élik, amikor pedig vége szakad a luxuséletet garantáló pályafutásnak jó pár emberke 5-10 éven belül csőd szélére sodródik, mivel ahhoz szoktak amihez szocializálódtak, de fenntartani már egyre nehezebben végül egyáltalán nem tudják. Amcsi sportolóknál könyveket írnak ezekről, akik kb. /közülük néhányan ténylegesen/ hajléktalanok lettek a milliárdos élet után és manapság már rosszabbul élnek, mint te vagy én

És ezzel hol cáfoltad meg azt, hogy annyi az eszük, mint egy rágcsálónak?

mér, akartam?

Nem tudom, akartad?
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51159
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Usain Bolt: tényleg irány az NB I?

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2018.11.02. 10:44

Reginald McFreez írta:
Maradonapoli írta:
Reginald McFreez írta:És ezzel hol cáfoltad meg azt, hogy annyi az eszük, mint egy rágcsálónak?

mér, akartam?

Nem tudom, akartad?

nem tudom, már nem emlékszem

Mrs.Dolcetti
Aranylabdás
Hozzászólások: 31315
Csatlakozott: 2006.08.21. 13:57
Tartózkodási hely: a Bozsik stadiontól 10km-re
Kapcsolat:

Re: Usain Bolt: tényleg irány az NB I?

HozzászólásSzerző: Mrs.Dolcetti » 2018.11.02. 12:15

Ebből a cikkból tutira az jön le,hogy az nb1-be jön,ja nem.
"Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetõségem volt ez a gyönyörû országot, Magyarországot, képviselni."-Karl Erik Böhn

Kegyetlen
Világsztár
Hozzászólások: 11326
Csatlakozott: 2005.08.17. 06:48

Re: Usain Bolt: tényleg irány az NB I?

HozzászólásSzerző: Kegyetlen » 2018.11.02. 13:18

Bohócot a bohócligába!

BSTH

Re: Usain Bolt: tényleg irány az NB I?

HozzászólásSzerző: BSTH » 2018.11.02. 19:38

Szerencsétlen. Akár vissza is vonulhatna úgy, hogy nem hagy maga után röhejes nyomokat. Végighaknizza a világot mint Ganca Zoli és a Bartel.

Avatar
nick2005
Sztár
Hozzászólások: 4556
Csatlakozott: 2006.05.16. 16:28

Re: Usain Bolt: tényleg irány az NB I?

HozzászólásSzerző: nick2005 » 2018.11.02. 21:16

Akár össze is jöhetett volna az ausztrál üzlet, ha egy szponzor bevállalta volna a támogatást. És elvileg még akár jól is ki lehetett volna hozni üzletileg. A tök ismeretlen ausztrál csapat hirtelen ismert lett, biztos sokszor annyian keresik fel pl. a honlapjukat, mint korábban, tehát elvileg drágább ott hirdetni, stb. De ha már így alakult, a Haliba beférne :)

Amúgy tényleg elfogadhatta volna az ajánlatot. Az jutott eszembe, hogy a 90-es években egyszer olvastam egy cikket egy kosarasról. Nagyon sajnálom, hogy nem jegyeztem meg a nevét. A srác jogászként végzett, de az egyetem után szeretett volna kosarazni, hol máshol, mint az NBA-ben. Nagy dumás srác volt, gyakorlatilag bepofátlankodott a Los Angeles Lakers edzésére, összehaverkodott mindenkivel, jó fej volt, mondta a poénokat. Valahogy bevették a csapatba. 12. ember lett, időkéréskor osztotta a törölköző, vizet, de ő szerette a légkört, együtt edzett a sztárokkal, stb. NBA-s minimálbért kapott, ügyvédként ennél többet keresett volna, de nem érdekelte. Aztán a következő szezonban ugyanígy került a Chichago Bullshoz. Csak akkor állt be 1-1 percre, ha a csapat vezetett 30 ponttal, vagy ha az ellenfél. Egyszer egy ilyen szituban, amikor a Chichago már nagyon vezetett beállhatott. Szabálytalankodtak ellene, dobhatott 2 büntetőt, az egyiket bedobta. Meccs után azt nyilatkozta, hogy "Csodálatos este volt Michael Jordannel ketten 52 pontot dobtunk." Jordan azon a meccsen 51-et dobott :)
########################
HAJRÁ HALI!

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 37821
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Usain Bolt: tényleg irány az NB I?

HozzászólásSzerző: SAW » 2018.11.02. 21:38

Ez egy nevetséges bohóckodás.
Bolt rommá kereste magát atlétaként, miért nem képes "szakmáján" belül maradni? Ez ócska celebkedés.
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

BSTH

Re: Usain Bolt: tényleg irány az NB I?

HozzászólásSzerző: BSTH » 2018.11.03. 03:43

nick2005 írta:Akár össze is jöhetett volna az ausztrál üzlet, ha egy szponzor bevállalta volna a támogatást. És elvileg még akár jól is ki lehetett volna hozni üzletileg. A tök ismeretlen ausztrál csapat hirtelen ismert lett, biztos sokszor annyian keresik fel pl. a honlapjukat, mint korábban, tehát elvileg drágább ott hirdetni, stb. De ha már így alakult, a Haliba beférne :)

Amúgy tényleg elfogadhatta volna az ajánlatot. Az jutott eszembe, hogy a 90-es években egyszer olvastam egy cikket egy kosarasról. Nagyon sajnálom, hogy nem jegyeztem meg a nevét. A srác jogászként végzett, de az egyetem után szeretett volna kosarazni, hol máshol, mint az NBA-ben. Nagy dumás srác volt, gyakorlatilag bepofátlankodott a Los Angeles Lakers edzésére, összehaverkodott mindenkivel, jó fej volt, mondta a poénokat. Valahogy bevették a csapatba. 12. ember lett, időkéréskor osztotta a törölköző, vizet, de ő szerette a légkört, együtt edzett a sztárokkal, stb. NBA-s minimálbért kapott, ügyvédként ennél többet keresett volna, de nem érdekelte. Aztán a következő szezonban ugyanígy került a Chichago Bullshoz. Csak akkor állt be 1-1 percre, ha a csapat vezetett 30 ponttal, vagy ha az ellenfél. Egyszer egy ilyen szituban, amikor a Chichago már nagyon vezetett beállhatott. Szabálytalankodtak ellene, dobhatott 2 büntetőt, az egyiket bedobta. Meccs után azt nyilatkozta, hogy "Csodálatos este volt Michael Jordannel ketten 52 pontot dobtunk." Jordan azon a meccsen 51-et dobott :)

A tök ismeretlen ausztrál csapat hirtelen ismert lett, biztos sokszor annyian keresik fel pl. a honlapjukat, mint korábban, tehát elvileg drágább ott hirdetni, stb. De ha már így alakult, a Haliba beférne :)

Ezt nevezik, ha már élet, tiszavirágnak. Dehogy fognak ott hirdetni drágábban meg meg tolongani.

moszkvicsslusszkulcs
Profi
Hozzászólások: 2056
Csatlakozott: 2011.05.04. 21:16
Tartózkodási hely: bakterház
Kapcsolat:

Re: Usain Bolt: tényleg irány az NB I?

HozzászólásSzerző: moszkvicsslusszkulcs » 2018.11.03. 07:59

Maradonapoli írta:
SuperDepor írta:egy kicsit el van varázsolva ez az ember, atlétának világsztár volt, de 32 évesen elkezdeni a profi futballt..... ráadásul ahogy ő gondolja, h majd topligában, sztem szakmailag a máltai Valetta volt a legjobb ajánlata, magasabb szinthez kevés

Ja, eléggé el van tévedve, de gondolom arra bazírozott eredetileg, hogy a neve miatt a padra leigazolja valami "márkanév" klub, mint az eddig "edzés lehetőség" szintjén vele szóba hozott MU, Dortmund és pár milláért tízpercekre beállva ott elbohóckodik. Azóta ugyan lentebb adta az igényeit, belátta, hogy ez nem fog menni, de magát továbbra is márkanévnek gondolja a futball területén is és még mindig milliókban gondolkodhat,csakhogy ezek a klubok meg hiába lennének fogadókészek, ennyit tuti nem tudnak/akarnak fizetni neki. Ha tisztán a mozgás és a játék szeretete inspirálta volna a karibi bohócot, pár ezer dollárért is aláírhatott volna az ausztráloknál, jó életszínvonal, kellemes klíma, szép környezet stb és vagy 5-6 évig ott elfutkározhatott volna.

egy kicsit erös a világ leggyorsabb emberét lebohócozni..alázattal áll a focihoz is. "ha tisztán a mozgás és játék szeretete". jesszuska ne legyél már ilyen álszerény..te usain boltként elmennel a szomáliai kettőbe biztos...lolol.. azon kivül igaz amit irtál. de ki tudja.. lehet leigazolja egy "erösebb" csapat.
"javulnék én édesanyám,de nem olyan könnyû az faluhelyen"

kubatov takarodj !!!

Avatar
nyúl
Kincstári Főegerész
Hozzászólások: 46279
Csatlakozott: 2005.09.14. 13:36

Re: Usain Bolt: tényleg irány az NB I?

HozzászólásSzerző: nyúl » 2018.11.03. 08:07

SAW írta:Ez egy nevetséges bohóckodás.
Bolt rommá kereste magát atlétaként, miért nem képes "szakmáján" belül maradni? Ez ócska celebkedés.

Lélekben nem nőtt fel. Kitalált egy új álmot, ami persze üzletnek se volna utolsó.
Szerintem nem a celebkedésről szól, hiszen a világ 10 legismertebb embere között van, így nincs szüksége hírverésre.

Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: Google Adsense [Bot], Savaria1919 valamint 142 vendég