Rebrov elmondta, mi volt a Fradinak a legfontosabb a Honvéd ellen

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Rebrov elmondta, mi volt a Fradinak a legfontosabb a Honvéd ellen

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2018.09.16. 08:44

Három játékost külön megemlített.

Rebrov elmondta, mi volt a Fradinak a legfontosabb a Honvéd ellen


A Ferencváros 1-0-ra nyert tegnap a Honvéd ellen, így tovább növelte az előnyét a táblázaton. A mérkőzés után, Szerhij Rebrov, a zöld-fehérek mestere a következőket mondta:


 


„Nagyon fontos meccs volt, mert a második helyezett csapattal játszottunk, örülök a győzelemnek. A legfontosabb a három pont megszerzése, bár a második félidőben nem volt látványos a támadójátékunk, annak nagyon örülök, hogy védekezésben szervezettek voltunk. Ekkor már más taktikát alkalmaztunk, de szükségünk volt rá, mert ellenfelünk friss csatárokat hozott be. Leandróra és Blazicra nagy teher hárult, ezért hoztuk be Otigbát, hogy tehermentesítse őket és frissítsük a védekezésünket. Elégedett vagyok vele, hogy jól teljesítettünk védekezésben, és kapott gól nélkül hoztuk le a találkozót. Különböző taktikai felállásokban is képesek vagyunk játszani, ezeket alkalmazzuk majd a szezon során.


 

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96289
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Rebrov elmondta, mi volt a Fradinak a legfontosabb a Honvéd ellen

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2018.09.16. 08:55

Молодець!
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

inreallife
Sztár
Hozzászólások: 3805
Csatlakozott: 2012.08.04. 23:06
Tartózkodási hely: a 3. csillag kapujaban

Re: Rebrov elmondta, mi volt a Fradinak a legfontosabb a Honvéd ellen

HozzászólásSzerző: inreallife » 2018.09.16. 14:30

szerintem nem volt rossz meccs, hianyzott meg par gol, bar dibusznak par hatrafele mozgo 11-esrol valahogy kapufele bolintott bemelegito ugrason kivul dolga nem volt, inkabb mi nem lottuk be azokat, gondolok itt elsosorban varga ures kapus lovesere. supka nem tudom mit latott, ha leo nem lenne 60 eves, akkor hetekig sem rugtak volna golt, azt is csak egyszer sikerult kihasznalni. marpedig az eleg keves taktikanak, hogy majd leot megkeruljuk es golt rugunk, szerintem ezt meg a szurkoloi sem hittek el neki.

mi sem voltunk tul acelosak, ellenben az ukran gyerekrol mar szepen latszik meccsek ota, hogy miert is er annyit. kar, hogy par nappal a selejtezo elott esett be a grupiba, pont ra lett volna szukseg, marmint a jo formajaban levo onmagara. sok mast nem emlitenek, mert nagyjabol mezonyjatek volt, de abban volt jopar igen szep megmozdulas, vagy tamadasepites. jo lesz ez a rebrov, ugy erzem szintet leptunk vele dollhoz kepest, pedig meg csak az elejen jar a munkanak, abban is biztos vagyok.

orosz tavaszra igerte "rebrov csapatat", szerintem az nb1-et a (gatyaba razott) jelenlegiekkel is siman abszolvalna, nagyon nagyon siman. aki mar szamitott, vagy kihivo lenne mar meccseltunk, (nem sok, a vidi es honved) a ket dontetlen ellenere talan a vidi meccs volt az egyetlen, ami jatekra kesztetett minket. igazabol eleg vertelen lett az nb1, a nagy csapatok kuszkodnek a falvak meg szora sem meltoak. szoval rebrovnak is meg a klubnak is mar a nemzetkozi a cel, a bajnoksag elegge egy felhozomeccs kategoriara esett vissza. sajnos. kivancsian varom a jovot, azaz a kov nyarat, hogy mire lesz ez igy eleg, nagyon kene egy sokkal jobb iramu nb1...
kubatov takarodj!

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74822
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Rebrov elmondta, mi volt a Fradinak a legfontosabb a Honvéd ellen

HozzászólásSzerző: Adamek » 2018.09.16. 14:32

remélem a védők felépülésével Leo is megy a lecsóba Hajnalék után
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

inreallife
Sztár
Hozzászólások: 3805
Csatlakozott: 2012.08.04. 23:06
Tartózkodási hely: a 3. csillag kapujaban

Re: Rebrov elmondta, mi volt a Fradinak a legfontosabb a Honvéd ellen

HozzászólásSzerző: inreallife » 2018.09.16. 14:46

Adamek írta:remélem a védők felépülésével Leo is megy a lecsóba Hajnalék után

ez sonszos, de utana meg ott a siger, akin szornyulkodni lehet, nem latom azt a klasszist benne, ami a fradiba predesztinalna a sracot, na jo ez vicc volt, de akkor is, fogalmam sincs, hogy a gorriaran posztjan o peldaul hogyan jut szohoz. vagy most azert jatszik, hogy meglegyen a meccsszama, ami utan mar penzt kerhetunk erte? vajon kinek kell egy siger, vagy a finn, aki izlandi?

a masik, raneztem a football managerben, hogy milyen ertekeket produkalnak a jatekosok. allitolag annyira tuti a pontozasuk, hogy a scoutok is ez alapjan jarjak a meccseket a top csapatoknal is. gondolom a magyar reszere nem akkora energiat forditanak, mint pl a spanyolra, de meglepo, hogy csernik igen brutalis pontszamokat kapott, mert eddig ember nem latta, hogy valaha is focista lesz belole. aztan mondjuk megcafolhat, mert masok is korberohogik es en sem tudom mondani, hogy alaptalanul...
kubatov takarodj!

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74822
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Rebrov elmondta, mi volt a Fradinak a legfontosabb a Honvéd ellen

HozzászólásSzerző: Adamek » 2018.09.16. 16:15

inreallife írta:
Adamek írta:remélem a védők felépülésével Leo is megy a lecsóba Hajnalék után

ez sonszos, de utana meg ott a siger, akin szornyulkodni lehet, nem latom azt a klasszist benne, ami a fradiba predesztinalna a sracot, na jo ez vicc volt, de akkor is, fogalmam sincs, hogy a gorriaran posztjan o peldaul hogyan jut szohoz. vagy most azert jatszik, hogy meglegyen a meccsszama, ami utan mar penzt kerhetunk erte? vajon kinek kell egy siger, vagy a finn, aki izlandi?

a masik, raneztem a football managerben, hogy milyen ertekeket produkalnak a jatekosok. allitolag annyira tuti a pontozasuk, hogy a scoutok is ez alapjan jarjak a meccseket a top csapatoknal is. gondolom a magyar reszere nem akkora energiat forditanak, mint pl a spanyolra, de meglepo, hogy csernik igen brutalis pontszamokat kapott, mert eddig ember nem latta, hogy valaha is focista lesz belole. aztan mondjuk megcafolhat, mert masok is korberohogik es en sem tudom mondani, hogy alaptalanul...

Sigérnél nagyobb sügér Bőle, Lovrencsics II. és Csernik, őket kell legelőször elcserélni két vadi új szögletzászlóra
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
gw
kávboj
Hozzászólások: 14249
Csatlakozott: 2005.07.29. 13:38

Re: Rebrov elmondta, mi volt a Fradinak a legfontosabb a Honvéd ellen

HozzászólásSzerző: gw » 2018.09.16. 17:51

ez a faszi az elso figura, aki nem "Fradizik" es nem nyaladzik. na jo, Gatyas sem csinalta, de O szerintem azt sem vagta melyik kontinensen van.
E.E.E.

kávbojnak úgysem tűnsz, csak marhapásztornak

Avalon
Aranylabdás
Hozzászólások: 21186
Csatlakozott: 2005.07.01. 20:23
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Rebrov elmondta, mi volt a Fradinak a legfontosabb a Honvéd ellen

HozzászólásSzerző: Avalon » 2018.09.16. 22:30

Gratulálok a Ferencváros 30. bajnoki címéhez!
"A magyar klubfutballnak is kell egy-két zászlóshajó, a Ferencvárosnak ott kellene lenni mindig a legjobbak között és lehetőleg még egy klubnak."

_carlos_
Légiós
Hozzászólások: 5724
Csatlakozott: 2009.12.04. 09:41
Tartózkodási hely: ms Zuiderdam

Re: Rebrov elmondta, mi volt a Fradinak a legfontosabb a Honvéd ellen

HozzászólásSzerző: _carlos_ » 2018.09.16. 22:34

Gyengék voltunk, de lényegesen több ebben az állományban nincs. Nagy G. játéka nem volt rossz, sajnos ha beadásokra játszunk, akkor meg kell velük próbálni eltalálni a tizenhatost legalább.
Kispest távdrukker


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 127 vendég