Elvett győzelem – Vignjevics értékelése

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Elvett győzelem – Vignjevics értékelése

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2018.09.02. 08:52

Teljesen szabályos gólt rúgtak a Honvédnak.

Elvett győzelem – Vignjevics értékelése

Hiába szerzett Novothny Soma révén teljesen szabályos gólt a Honvéd elleni rangadó 75. percében az Újpest, a lila-fehérek nem nyerték meg a meccset. Nem azért, mert utána kiegyenlített a vendégcsapat (és még a győzelmet is megszerezte), hanem azért, mert a játékvezető les címén érvénytelenítette a teljesen szabályos találatot. Mivel akkor 0-0 maradt, többször meg nem rezdült meg a háló a hátralévő időben, bele kellett törődniük a feleknek a remibe.

Nebojsa Vignjevics, a lila-fehérek vezetőedzője így értékelt a lefújás után:

„„A találkozó végén nem lehetek boldog a megszerzett egy ponttal, de annak örülök, ahogy futballoztunk. Az első 30 percben azt tették a fiúk, amit kértünk tőlük, türelmesen járatták a labdát, ekkor több lehetőséget is kidolgoztunk, amelyeket ki kellett volna használnunk. A Honvéd több labdarúgója is veszélyes volt a kontratámadásoknál, ugyanakkor sikeresen megállítottuk őket. Nagyot léptünk előre a mutatott játékkal, remélem mostantól a szerencse is mellénk áll majd és megjönnek a gólok és a pontok is”.

BSTH

Re: Elvett győzelem – Vignjevics értékelése

HozzászólásSzerző: BSTH » 2018.09.02. 08:58

Szabályos gólnak tűnt.

Avatar
P22
Tartalék
Hozzászólások: 1760
Csatlakozott: 2008.03.18. 19:43
Tartózkodási hely: VÖRÖSVÁR

Re: Elvett győzelem – Vignjevics értékelése

HozzászólásSzerző: P22 » 2018.09.02. 09:04

BSTH írta:Szabályos gólnak tűnt.

Az is volt. Szerencsével szereztünk 1 pontot Újpesten, a lilák jobban játszottak, közelebb álltak a győzelemhez.
Lassú, de pontatlan!

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Elvett győzelem – Vignjevics értékelése

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2018.09.02. 09:07

P22 írta:
BSTH írta:Szabályos gólnak tűnt.

Az is volt. Szerencsével szereztünk 1 pontot Újpesten, a lilák jobban játszottak, közelebb álltak a győzelemhez.

Tudom, hogy necces ilyen következtetést levonni, de annál a Kispestnél volt jobb az Uppe, amelyik simán alázta a Debrecent?? Oszt ezen klubok szurkolói picsogják tele a fórumot? Hát állott fokhagymás böff az órotok alá kismajmocskáim...
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74933
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Elvett győzelem – Vignjevics értékelése

HozzászólásSzerző: Adamek » 2018.09.02. 10:40

Reginald McFreez írta:
P22 írta:
BSTH írta:Szabályos gólnak tűnt.

Az is volt. Szerencsével szereztünk 1 pontot Újpesten, a lilák jobban játszottak, közelebb álltak a győzelemhez.

Tudom, hogy necces ilyen következtetést levonni, de annál a Kispestnél volt jobb az Uppe, amelyik simán alázta a Debrecent?? Oszt ezen klubok szurkolói picsogják tele a fórumot? Hát állott fokhagymás böff az órotok alá kismajmocskáim...

és azt az Újpestet verte magabiztosan az az MTK aki otthon kikapott az NB3-as K'várdától akit majdnem vertek a vergődő diók
nem tom lejött e, hogy hetente változik ki a makkalsó és ki a király idehaza
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
TOROSIK
Világsztár
Hozzászólások: 11026
Csatlakozott: 2005.07.22. 16:24
Tartózkodási hely: Dobogótetõ

Re: Elvett győzelem – Vignjevics értékelése

HozzászólásSzerző: TOROSIK » 2018.09.02. 10:44

A gólon kívül Nagy Gergő kiállítása is elmaradt. Sárgája piros is lehetett volna, majd amikor a fekát felbaszta, kötelező lett volna a zuhany. De Iványi nem lepett meg most sem...

Avatar
adrenalin69
Aranylabdás
Hozzászólások: 18892
Csatlakozott: 2006.05.06. 16:50
Tartózkodási hely: Firenze
Kapcsolat:

Re: Elvett győzelem – Vignjevics értékelése

HozzászólásSzerző: adrenalin69 » 2018.09.02. 11:08

Reginald McFreez írta:
P22 írta:
BSTH írta:Szabályos gólnak tűnt.

Az is volt. Szerencsével szereztünk 1 pontot Újpesten, a lilák jobban játszottak, közelebb álltak a győzelemhez.

Tudom, hogy necces ilyen következtetést levonni, de annál a Kispestnél volt jobb az Uppe, amelyik simán alázta a Debrecent?? Oszt ezen klubok szurkolói picsogják tele a fórumot? Hát állott fokhagymás böff az órotok alá kismajmocskáim...

Nyitogatod te annak a ládának a fedelét....
Az Újpest csapata megszakítás nélkül,1912-óta nb1-es.
Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország.

Mrs.Dolcetti
Aranylabdás
Hozzászólások: 31315
Csatlakozott: 2006.08.21. 13:57
Tartózkodási hely: a Bozsik stadiontól 10km-re
Kapcsolat:

Re: Elvett győzelem – Vignjevics értékelése

HozzászólásSzerző: Mrs.Dolcetti » 2018.09.02. 11:45

Van amikor rosszul jövünk ki a bírók hülyeségeiből,van amikor meg jól. Egyébként a mi gólunk is megadható lett volna.
"Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetõségem volt ez a gyönyörû országot, Magyarországot, képviselni."-Karl Erik Böhn

Avatar
TOROSIK
Világsztár
Hozzászólások: 11026
Csatlakozott: 2005.07.22. 16:24
Tartózkodási hely: Dobogótetõ

Re: Elvett győzelem – Vignjevics értékelése

HozzászólásSzerző: TOROSIK » 2018.09.02. 12:50

Mrs.Dolcetti írta:Van amikor rosszul jövünk ki a bírók hülyeségeiből,van amikor meg jól. Egyébként a mi gólunk is megadható lett volna.

Már a felugráskor lefújta! Ezért nem is ment utána senki. Ezt csak a fasz edzőtök szerint volt gól.

sm
Toborzórajáró
Hozzászólások: 165
Csatlakozott: 2005.03.21. 13:24

Re: Elvett győzelem – Vignjevics értékelése

HozzászólásSzerző: sm » 2018.09.02. 13:48

Komolytalan "elvett győzelem"-ről beszélni, mert van 1-2 szépséghiba a történetben:
1: A meg nem adott gól előtti újpesti támadás egy ellentétes ítéletből indult. Az egyik - sajnos tényleg kevés ilyen volt - gyors labdakihozatalunk végén egy újpesti védő kirúgta Danilo elöl a labdát a szögletzászlóhoz közel, oldalra. Majd leestem a székről, hogy ezután újpesti bedobást ítélt... Ebből indult a kontra, aminek a vége ismert. Szóval csak igazságot szolgáltatott a sors.
2: Még ha meg is adja, csak egy buta ember számára lehet az egyértelmű, hogy marad az 1-0.
3: Az a "kapus-ütközés" is durva ítélet volt. Akár leállt a védelem, akár nem, akkor is Kispest játékos elé pattant a labda, ez minimum potenciális gólhelyzet, de az "elvett győzelem" logikájával szintén egy elvett gól.

BSTH

Re: Elvett győzelem – Vignjevics értékelése

HozzászólásSzerző: BSTH » 2018.09.02. 14:02

sm írta:Komolytalan "elvett győzelem"-ről beszélni, mert van 1-2 szépséghiba a történetben:

Csak egy okos ember mond ekkora faszságot.

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Elvett győzelem – Vignjevics értékelése

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2018.09.02. 14:09

Ez a cím már megint olyan,mint ha xman mondta volna,hogy elvették tőlünk a győzelmet. Pedig ebben a szövegben,amit iderittyentettetek semmi ilyen nincs. Úgyhogy bekaphatjátok ti is,meg ettől függetlenül xman is.
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Avatar
adrenalin69
Aranylabdás
Hozzászólások: 18892
Csatlakozott: 2006.05.06. 16:50
Tartózkodási hely: Firenze
Kapcsolat:

Re: Elvett győzelem – Vignjevics értékelése

HozzászólásSzerző: adrenalin69 » 2018.09.02. 14:11

sm írta:Komolytalan "elvett győzelem"-ről beszélni, mert van 1-2 szépséghiba a történetben:
1: A meg nem adott gól előtti újpesti támadás egy ellentétes ítéletből indult. Az egyik - sajnos tényleg kevés ilyen volt - gyors labdakihozatalunk végén egy újpesti védő kirúgta Danilo elöl a labdát a szögletzászlóhoz közel, oldalra. Majd leestem a székről, hogy ezután újpesti bedobást ítélt... Ebből indult a kontra, aminek a vége ismert. Szóval csak igazságot szolgáltatott a sors.
2: Még ha meg is adja, csak egy buta ember számára lehet az egyértelmű, hogy marad az 1-0.
3: Az a "kapus-ütközés" is durva ítélet volt. Akár leállt a védelem, akár nem, akkor is Kispest játékos elé pattant a labda, ez minimum potenciális gólhelyzet, de az "elvett győzelem" logikájával szintén egy elvett gól.

:D
Az Újpest csapata megszakítás nélkül,1912-óta nb1-es.
Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország.

Avatar
TOROSIK
Világsztár
Hozzászólások: 11026
Csatlakozott: 2005.07.22. 16:24
Tartózkodási hely: Dobogótetõ

Re: Elvett győzelem – Vignjevics értékelése

HozzászólásSzerző: TOROSIK » 2018.09.02. 14:30

sm írta:Komolytalan "elvett győzelem"-ről beszélni, mert van 1-2 szépséghiba a történetben:
1: A meg nem adott gól előtti újpesti támadás egy ellentétes ítéletből indult. Az egyik - sajnos tényleg kevés ilyen volt - gyors labdakihozatalunk végén egy újpesti védő kirúgta Danilo elöl a labdát a szögletzászlóhoz közel, oldalra. Majd leestem a székről, hogy ezután újpesti bedobást ítélt... Ebből indult a kontra, aminek a vége ismert. Szóval csak igazságot szolgáltatott a sors.
2: Még ha meg is adja, csak egy buta ember számára lehet az egyértelmű, hogy marad az 1-0.
3: Az a "kapus-ütközés" is durva ítélet volt. Akár leállt a védelem, akár nem, akkor is Kispest játékos elé pattant a labda, ez minimum potenciális gólhelyzet, de az "elvett győzelem" logikájával szintén egy elvett gól.

Esetleg lenne valami okosságod Nagy Gergőre is? Első sárgája piroshoz közelebb álló volt, majd később letarolta a fekánkat.
Egyébként lehetnél a Honvéd edzője, mert Supka is ezeket a faszságokat mondta, hogy szabályos gól itt, 1 ott, meg azt, hogy a Honvéd meg is nyerhette volna a meccset. Egyébként kapura rúgás nélkül hogy????

sm
Toborzórajáró
Hozzászólások: 165
Csatlakozott: 2005.03.21. 13:24

Re: Elvett győzelem – Vignjevics értékelése

HozzászólásSzerző: sm » 2018.09.02. 14:49

Bammeg, közben visszanéztem az összefoglalót, hát az ember feje igenis egy pár centivel előrébb is volt, tehát sima les. :) Hagyjuk, nem is érdemes vele többet foglalkozni.

A Nagy Gerié határeset, persze újpesti szemüvegen keresztül egyből sárga + piros, azt elhiszem.

Mindenesetre hosszú évek óta most először voltatok egy icipicit jobbak, ezt el kell ismerni, de túlzás telebömbölni a netet, "elvett győzelem", persze, persze. Igazából max (!) egy elmaradt sárgát kérhettek számon.

Avatar
Walek
Tartalék
Hozzászólások: 1013
Csatlakozott: 2012.03.06. 16:53
Tartózkodási hely: IV. Ker.

Re: Elvett győzelem – Vignjevics értékelése

HozzászólásSzerző: Walek » 2018.09.02. 15:06

sm írta:Bammeg, közben visszanéztem az összefoglalót, hát az ember feje igenis egy pár centivel előrébb is volt, tehát sima les. :) Hagyjuk, nem is érdemes vele többet foglalkozni.

A Nagy Gerié határeset, persze újpesti szemüvegen keresztül egyből sárga + piros, azt elhiszem.

Mindenesetre hosszú évek óta most először voltatok egy icipicit jobbak, ezt el kell ismerni, de túlzás telebömbölni a netet, "elvett győzelem", persze, persze. Igazából max (!) egy elmaradt sárgát kérhettek számon.

Szerintem ne eröltesd ezt tovább, egyre mélyebbre ásod magad. :D
Újpest FC
Arsenal
Fiorentina

Ferrari
Raikonnen
Leclerc

Avatar
velasco
Tartalék
Hozzászólások: 1864
Csatlakozott: 2018.06.20. 00:10

Re: Elvett győzelem – Vignjevics értékelése

HozzászólásSzerző: velasco » 2018.09.02. 15:08

nagy ötlet volt Obinnát centerben játszatni amúgy. ja nem.

Avatar
adrenalin69
Aranylabdás
Hozzászólások: 18892
Csatlakozott: 2006.05.06. 16:50
Tartózkodási hely: Firenze
Kapcsolat:

Re: Elvett győzelem – Vignjevics értékelése

HozzászólásSzerző: adrenalin69 » 2018.09.02. 15:32

sm írta:Bammeg, közben visszanéztem az összefoglalót, hát az ember feje igenis egy pár centivel előrébb is volt, tehát sima les. :) Hagyjuk, nem is érdemes vele többet foglalkozni.

A Nagy Gerié határeset, persze újpesti szemüvegen keresztül egyből sárga + piros, azt elhiszem.

Mindenesetre hosszú évek óta most először voltatok egy icipicit jobbak, ezt el kell ismerni, de túlzás telebömbölni a netet, "elvett győzelem", persze, persze. Igazából max (!) egy elmaradt sárgát kérhettek számon.

A múlt fordulóban Diallo esetét milyen szemüvegen nézték? :D
Az Újpest csapata megszakítás nélkül,1912-óta nb1-es.
Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország.

Avatar
Sub Pop
Moderátor
Hozzászólások: 27958
Csatlakozott: 2006.07.29. 17:15

Re: Elvett győzelem – Vignjevics értékelése

HozzászólásSzerző: Sub Pop » 2018.09.02. 15:33

Nevetséges ítélet.
Teljesen megérdemelt lett volna az Újpest győzelme.
Ugyanakkor minket is hányszor sújtottak hasonló jókkal a bírók.
Ezen a téren is rendet kéne már rakni.
Puskás-Kispest-Hungary

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Elvett győzelem – Vignjevics értékelése

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2018.09.02. 15:35

sm írta:Bammeg, közben visszanéztem az összefoglalót, hát az ember feje igenis egy pár centivel előrébb is volt, tehát sima les. :) Hagyjuk, nem is érdemes vele többet foglalkozni.

A Nagy Gerié határeset, persze újpesti szemüvegen keresztül egyből sárga + piros, azt elhiszem.

Mindenesetre hosszú évek óta most először voltatok egy icipicit jobbak, ezt el kell ismerni, de túlzás telebömbölni a netet, "elvett győzelem", persze, persze. Igazából max (!) egy elmaradt sárgát kérhettek számon.
Hosszú évek óta először voltatok picit jobbak. :lol: :lol: :lol:
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 100 vendég