Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

BSTH

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: BSTH » 2018.08.04. 01:19

velasco írta:
BSTH írta:
velasco írta:
megtisztelsz ezzel az írással. annyival egészíteném ki, hogy az ország génállománya és nyelve nem változott, tehát újra képesek lennénk megalkotni a futballunkat. illetve ennek bizonyítékául a stílus egyes jegyei a mai napig olykor felfedik magukat. Példa: Kleinheisler és Szalai összjátéka a magyar-osztrák EB meccsen a gól előtt, vagy Dzsudzsák bal lába, Gera ötletes játéka, de mondhatnám a legújabbak közül Sallai leleményes megmozdulásait, Szoboszlai rúgótechnikáját. A szellemi, morális, erkölcsi lecsúszás valós, következménye a jelentős visszaesés. Egy spirituális témájú könyvben olvastam, hogy a nagy civilizációk, nemzetek nagy generációinak utódai fokozatosan gyengébbek jellemileg, szellemileg aminek következtében az adott civilizáció, nép fokozatos hanyatlásba kezd. Számtalan ilyen elbukás volt már a történelem folyamán, ezért érdekesnek találtam a gondolatot. Nyilván nem lehet kimondottan a futballra ezt ráhúzni, mert akkor a brazilok, olaszok stb. nem lennének folyamatosan az elitben. Viszont a társadalomra kivetítve és ezen keresztül a labdarúgás irányvonalára vonatkoztatva van összefüggés. Nagyon elszomorító, hogy Ferenczi Attilán és pár lelkes fociszerető emberen kívül senki nem foglalkozik ezzel, illetve ha sikerül is jottányit felfogniuk, ráérezniük, csak a felszínt kapargatják és szerény szellemi adottságaiknak köszönhetően nincsenek tisztában a szavak mögötti tényleges tartalommal. Lásd a hordóhasú gyáva szardarab nyilatkozatában a duna-menti futballkultúra felemlegetését. Az utolsó mondathoz: azért a politika fej-fej mellett halad ebben a focival :)

Elbaszott egy dolog a mai magyar futball. De ha már hagyomány és genetika: a japánok építettek egy fasza kis csapatsportot a semmiből. Zsolt István írta: a tokiói olimpia idején még hangosan röhögtek, ha valaki belerúgott a labdába. De lehet példának hozni Izlandot. A tematikus, kitartó és alázatos szakmai munka hiányzik innen, semmi más.

természetesen az lenne az alapja mindennek. de ahogy látjuk izlandot sem emeli önmagában ez túl magasra. ők egy teljesen más beállítottságú népcsoport mint mi. ők izlandiul fociznak. csak magyarul kéne nekünk is, az általad felsorolt követelmények mellett. Pl. el kéne érni hogy egy gyerek tinédzser korára jó barátságba kerüljön a labdával, bele ivódjanak a labda nélküli mozgások, és legalább középpályától felfelé bárki 25-ön belül bárhonnan kapura tudja küldeni erővel a lasztit, tudjanak megcsinálni egy cselt. a lehető leggyorsabban tudják tenni egymás között a labdát. tököm se tudja mi a jó eget csinálnak ezek az akadémiákon, de ilyeneket nem igen látunk viszont.

Mit csinálnak? Az edzők isznak, az akadémiák meg állítólag drog, alkohol és kurva című dolgok melegágyai. Egyszer egy egykori Videoton-legenda dolgozott egy akadémián. Meg kellett volna dumálni a vezetőknek, edzőknek valamit. Hol találták meg? A lelátón egy üveg Borsodival a kezében.
Jogos, Adamek haver már mondta régebben: lehet tanítani alapokat, kell, hogy megmutassa az edző: hogyan tartsd a patádat bizonyos helyzetekben, átvételkor, lövéseknél.
Ronaldo képes volt kint maradni Manchesterben a szabadrúgásokat gyakorolni edzések után is, manapság ez nem jellemző felénk, csak a frizura legyen rendben. Meg az alkar, vagy az ujjak tetovált állapota.
Az utolsó ilyen edző itthon talán Varga Zoli volt, "vidéken" meg Puskás Öcsi, akiről senki se hitte, hogy elvezeti a Panát a BEK döntőjéig. Legendás menetelés volt, különösen ahogyan ő mesélte. Azt hiszem nem kért semmi továbbjutás pénzt, hanem egy összeget a döntőért. Mivel senki se hitte el, belementek. Nagy bravúr volt, de megcsinálták. Idegenben, Belgrádban 1-4, otthon kellett a minimum 3-0. A legvégén sikerült begyötörni a harmadikat.

Avatar
velasco
Tartalék
Hozzászólások: 1864
Csatlakozott: 2018.06.20. 00:10

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: velasco » 2018.08.04. 01:41

BSTH írta:
velasco írta:
BSTH írta:Elbaszott egy dolog a mai magyar futball. De ha már hagyomány és genetika: a japánok építettek egy fasza kis csapatsportot a semmiből. Zsolt István írta: a tokiói olimpia idején még hangosan röhögtek, ha valaki belerúgott a labdába. De lehet példának hozni Izlandot. A tematikus, kitartó és alázatos szakmai munka hiányzik innen, semmi más.

természetesen az lenne az alapja mindennek. de ahogy látjuk izlandot sem emeli önmagában ez túl magasra. ők egy teljesen más beállítottságú népcsoport mint mi. ők izlandiul fociznak. csak magyarul kéne nekünk is, az általad felsorolt követelmények mellett. Pl. el kéne érni hogy egy gyerek tinédzser korára jó barátságba kerüljön a labdával, bele ivódjanak a labda nélküli mozgások, és legalább középpályától felfelé bárki 25-ön belül bárhonnan kapura tudja küldeni erővel a lasztit, tudjanak megcsinálni egy cselt. a lehető leggyorsabban tudják tenni egymás között a labdát. tököm se tudja mi a jó eget csinálnak ezek az akadémiákon, de ilyeneket nem igen látunk viszont.

Mit csinálnak? Az edzők isznak, az akadémiák meg állítólag drog, alkohol és kurva című dolgok melegágyai. Egyszer egy egykori Videoton-legenda dolgozott egy akadémián. Meg kellett volna dumálni a vezetőknek, edzőknek valamit. Hol találták meg? A lelátón egy üveg Borsodival a kezében.
Jogos, Adamek haver már mondta régebben: lehet tanítani alapokat, kell, hogy megmutassa az edző: hogyan tartsd a patádat bizonyos helyzetekben, átvételkor, lövéseknél.
Ronaldo képes volt kint maradni Manchesterben a szabadrúgásokat gyakorolni edzések után is, manapság ez nem jellemző felénk, csak a frizura legyen rendben. Meg az alkar, vagy az ujjak tetovált állapota.
Az utolsó ilyen edző itthon talán Varga Zoli volt, "vidéken" meg Puskás Öcsi, akiről senki se hitte, hogy elvezeti a Panát a BEK döntőjéig. Legendás menetelés volt, különösen ahogyan ő mesélte. Azt hiszem nem kért semmi továbbjutás pénzt, hanem egy összeget a döntőért. Mivel senki se hitte el, belementek. Nagy bravúr volt, de megcsinálták. Idegenben, Belgrádban 1-4, otthon kellett a minimum 3-0. A legvégén sikerült begyötörni a harmadikat.

na igen. fiatal srácok messze a várostól, összezárva. rohadtul nem egészséges. egy elbaxott fiatalkor lesz az eredménye. angliában asszem családoknál szállásolják el őket. sokkal barátibban hangzik.

ronaldo kint maradt és puskás is és még sokan mások. ezt én is nagyon hiányolom a maiakban. a szenvedély, a lelkesedés, a szeretet a játék iránt. és a fejlődés utáni vágy. hogy a labdával keljen feküdjön. asszem Mbappé-ról hallottam hogy szabadidejében szinte csak meccseket néz mert nem érdekli más a focin kívül.

A Pana sztorit én is hallottam a puskás filmben. Öcsi bácsi nem csinált mást mint alkalmazta a magyar tudást. sok magyar edző ért el nagy sikereket sokfelé.

BSTH

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: BSTH » 2018.08.04. 01:46

velasco írta:
BSTH írta:
velasco írta:természetesen az lenne az alapja mindennek. de ahogy látjuk izlandot sem emeli önmagában ez túl magasra. ők egy teljesen más beállítottságú népcsoport mint mi. ők izlandiul fociznak. csak magyarul kéne nekünk is, az általad felsorolt követelmények mellett. Pl. el kéne érni hogy egy gyerek tinédzser korára jó barátságba kerüljön a labdával, bele ivódjanak a labda nélküli mozgások, és legalább középpályától felfelé bárki 25-ön belül bárhonnan kapura tudja küldeni erővel a lasztit, tudjanak megcsinálni egy cselt. a lehető leggyorsabban tudják tenni egymás között a labdát. tököm se tudja mi a jó eget csinálnak ezek az akadémiákon, de ilyeneket nem igen látunk viszont.

Mit csinálnak? Az edzők isznak, az akadémiák meg állítólag drog, alkohol és kurva című dolgok melegágyai. Egyszer egy egykori Videoton-legenda dolgozott egy akadémián. Meg kellett volna dumálni a vezetőknek, edzőknek valamit. Hol találták meg? A lelátón egy üveg Borsodival a kezében.
Jogos, Adamek haver már mondta régebben: lehet tanítani alapokat, kell, hogy megmutassa az edző: hogyan tartsd a patádat bizonyos helyzetekben, átvételkor, lövéseknél.
Ronaldo képes volt kint maradni Manchesterben a szabadrúgásokat gyakorolni edzések után is, manapság ez nem jellemző felénk, csak a frizura legyen rendben. Meg az alkar, vagy az ujjak tetovált állapota.
Az utolsó ilyen edző itthon talán Varga Zoli volt, "vidéken" meg Puskás Öcsi, akiről senki se hitte, hogy elvezeti a Panát a BEK döntőjéig. Legendás menetelés volt, különösen ahogyan ő mesélte. Azt hiszem nem kért semmi továbbjutás pénzt, hanem egy összeget a döntőért. Mivel senki se hitte el, belementek. Nagy bravúr volt, de megcsinálták. Idegenben, Belgrádban 1-4, otthon kellett a minimum 3-0. A legvégén sikerült begyötörni a harmadikat.

na igen. fiatal srácok messze a várostól, összezárva. rohadtul nem egészséges. egy elbaxott fiatalkor lesz az eredménye. angliában asszem családoknál szállásolják el őket. sokkal barátibban hangzik.

ronaldo kint maradt és puskás is és még sokan mások. ezt én is nagyon hiányolom a maiakban. a szenvedély, a lelkesedés, a szeretet a játék iránt. és a fejlődés utáni vágy. hogy a labdával keljen feküdjön. asszem Mbappé-ról hallottam hogy szabadidejében szinte csak meccseket néz mert nem érdekli más a focin kívül.

A Pana sztorit én is hallottam a puskás filmben. Öcsi bácsi nem csinált mást mint alkalmazta a magyar tudást. sok magyar edző ért el nagy sikereket sokfelé.

Ezt nem is tudtam eddig. :O

"példátlan, ami az olasz Serie A 1933/34-es idényében történt: a 18 csapatból 12-nek volt magyar a vezetőedzője"

https://index.hu/sport/futball/2015/02/ ... aszorszag/

Avatar
velasco
Tartalék
Hozzászólások: 1864
Csatlakozott: 2018.06.20. 00:10

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: velasco » 2018.08.04. 01:57

BSTH írta:
velasco írta:
BSTH írta:Mit csinálnak? Az edzők isznak, az akadémiák meg állítólag drog, alkohol és kurva című dolgok melegágyai. Egyszer egy egykori Videoton-legenda dolgozott egy akadémián. Meg kellett volna dumálni a vezetőknek, edzőknek valamit. Hol találták meg? A lelátón egy üveg Borsodival a kezében.
Jogos, Adamek haver már mondta régebben: lehet tanítani alapokat, kell, hogy megmutassa az edző: hogyan tartsd a patádat bizonyos helyzetekben, átvételkor, lövéseknél.
Ronaldo képes volt kint maradni Manchesterben a szabadrúgásokat gyakorolni edzések után is, manapság ez nem jellemző felénk, csak a frizura legyen rendben. Meg az alkar, vagy az ujjak tetovált állapota.
Az utolsó ilyen edző itthon talán Varga Zoli volt, "vidéken" meg Puskás Öcsi, akiről senki se hitte, hogy elvezeti a Panát a BEK döntőjéig. Legendás menetelés volt, különösen ahogyan ő mesélte. Azt hiszem nem kért semmi továbbjutás pénzt, hanem egy összeget a döntőért. Mivel senki se hitte el, belementek. Nagy bravúr volt, de megcsinálták. Idegenben, Belgrádban 1-4, otthon kellett a minimum 3-0. A legvégén sikerült begyötörni a harmadikat.

na igen. fiatal srácok messze a várostól, összezárva. rohadtul nem egészséges. egy elbaxott fiatalkor lesz az eredménye. angliában asszem családoknál szállásolják el őket. sokkal barátibban hangzik.

ronaldo kint maradt és puskás is és még sokan mások. ezt én is nagyon hiányolom a maiakban. a szenvedély, a lelkesedés, a szeretet a játék iránt. és a fejlődés utáni vágy. hogy a labdával keljen feküdjön. asszem Mbappé-ról hallottam hogy szabadidejében szinte csak meccseket néz mert nem érdekli más a focin kívül.

A Pana sztorit én is hallottam a puskás filmben. Öcsi bácsi nem csinált mást mint alkalmazta a magyar tudást. sok magyar edző ért el nagy sikereket sokfelé.

Ezt nem is tudtam eddig. :O

"példátlan, ami az olasz Serie A 1933/34-es idényében történt: a 18 csapatból 12-nek volt magyar a vezetőedzője"

https://index.hu/sport/futball/2015/02/ ... aszorszag/

ezt pofáztam egész nap itt ezeknek.....

BSTH

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: BSTH » 2018.08.04. 02:03

Naaa...ezeknek. :-) Senkit ne nézz le, vagy küldd el a picsába egyenesen!

Avatar
velasco
Tartalék
Hozzászólások: 1864
Csatlakozott: 2018.06.20. 00:10

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: velasco » 2018.08.04. 02:06

BSTH írta:
velasco írta:
BSTH írta:Ezt nem is tudtam eddig. :O

"példátlan, ami az olasz Serie A 1933/34-es idényében történt: a 18 csapatból 12-nek volt magyar a vezetőedzője"

https://index.hu/sport/futball/2015/02/ ... aszorszag/

ezt pofáztam egész nap itt ezeknek.....

Naaa...ezeknek. :-) Senkit ne nézz le, vagy küldd el a picsába egyenesen!

ők baxogattak engem :)

BSTH

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: BSTH » 2018.08.04. 02:07

velasco írta:
BSTH írta:
velasco írta:
ezt pofáztam egész nap itt ezeknek.....

Naaa...ezeknek. :-) Senkit ne nézz le, vagy küldd el a picsába egyenesen!

ők baxogattak engem :)

Fognak is. Meg én is, ha olyan a szitu. Tud egy nyomasztó stílusod lenni.

Avatar
velasco
Tartalék
Hozzászólások: 1864
Csatlakozott: 2018.06.20. 00:10

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: velasco » 2018.08.04. 02:09

BSTH írta:
velasco írta:
BSTH írta:Naaa...ezeknek. :-) Senkit ne nézz le, vagy küldd el a picsába egyenesen!

ők baxogattak engem :)

Fognak is. Meg én is, ha olyan a szitu. Tud egy nyomasztó stílusod lenni.

ja, egy párszor kiakadtam már itt :D de nem tervezem, tudom magam moderálni

BSTH

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: BSTH » 2018.08.04. 02:13

velasco írta:
BSTH írta:
velasco írta:ők baxogattak engem :)

Fognak is. Meg én is, ha olyan a szitu. Tud egy nyomasztó stílusod lenni.

ja, egy párszor kiakadtam már itt :D de nem tervezem, tudom magam moderálni

Jól is csinálod, lehet veled kommunikálni. Ha nem oktató, sőt kioktató a stílusod. Bár, fasz tudja, időnként én se vagyok elviselhető. Na, iszok tovább, mert az imázsom fontos: alkoholista, rasszista, idegengyűlölő gyökér vagyok.

Avatar
velasco
Tartalék
Hozzászólások: 1864
Csatlakozott: 2018.06.20. 00:10

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: velasco » 2018.08.04. 02:21

BSTH írta:
velasco írta:
BSTH írta:Fognak is. Meg én is, ha olyan a szitu. Tud egy nyomasztó stílusod lenni.

ja, egy párszor kiakadtam már itt :D de nem tervezem, tudom magam moderálni

Jól is csinálod, lehet veled kommunikálni. Ha nem oktató, sőt kioktató a stílusod. Bár, fasz tudja, időnként én se vagyok elviselhető. Na, iszok tovább, mert az imázsom fontos: alkoholista, rasszista, idegengyűlölő gyökér vagyok.

"kész vagyok, tönkre vagyok, totál vagyok. egy nulla, érted? egy zéró morféma. régebben még tényező voltam, figyeltek rám, felgyújtották a garázsomat. szegény vagyok, csóró vagyok, árva vagyok, néger vagyok, zsidó vagyok, cigány vagyok" (Pepe)

:D

BSTH

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: BSTH » 2018.08.04. 02:23

velasco írta:
BSTH írta:
velasco írta:ja, egy párszor kiakadtam már itt :D de nem tervezem, tudom magam moderálni

Jól is csinálod, lehet veled kommunikálni. Ha nem oktató, sőt kioktató a stílusod. Bár, fasz tudja, időnként én se vagyok elviselhető. Na, iszok tovább, mert az imázsom fontos: alkoholista, rasszista, idegengyűlölő gyökér vagyok.

"kész vagyok, tönkre vagyok, totál vagyok. egy nulla, érted? egy zéró morféma. régebben még tényező voltam, figyeltek rám, felgyújtották a garázsomat. szegény vagyok, csóró vagyok, árva vagyok, néger vagyok, zsidó vagyok, cigány vagyok" (Pepe)

:D

Feminista is. Azt is szeretem, ha valaki az.

Avatar
velasco
Tartalék
Hozzászólások: 1864
Csatlakozott: 2018.06.20. 00:10

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: velasco » 2018.08.04. 13:15

BSTH írta:
velasco írta:
BSTH írta:Jól is csinálod, lehet veled kommunikálni. Ha nem oktató, sőt kioktató a stílusod. Bár, fasz tudja, időnként én se vagyok elviselhető. Na, iszok tovább, mert az imázsom fontos: alkoholista, rasszista, idegengyűlölő gyökér vagyok.

"kész vagyok, tönkre vagyok, totál vagyok. egy nulla, érted? egy zéró morféma. régebben még tényező voltam, figyeltek rám, felgyújtották a garázsomat. szegény vagyok, csóró vagyok, árva vagyok, néger vagyok, zsidó vagyok, cigány vagyok" (Pepe)

:D

Feminista is. Azt is szeretem, ha valaki az.

https://www.youtube.com/watch?v=i-gg74RYJ80

Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: Adamek valamint 112 vendég