Mélyponton a magyar foci: a női válogatott is nagyot zakózott

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Mélyponton a magyar foci: a női válogatott is nagyot zakózott

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2018.06.13. 12:52

Dánia - Megsemmisítő vereség.

Mélyponton a magyar foci: a női válogatott is nagyot zakózott


 



A magyar női labdarúgó-válogatott kedden súlyos, 5-1-es vereséget szenvedett Dániában a világbajnoki selejtezősorozatban. Az ötfős csoportban a 4. helyen álló, azaz a kijutásra már esélytelen mieink gólját Jakabfi Zsanett szerezte.



 





 



"Gratulálok a lányoknak, emelt fővel veszítettük el ezt a mérkőzést. Az első 45 percben mindent megvalósítottunk, ami gyakoroltunk, amiért jöttünk, amit szerettünk volna elérni. Persze ekkor is akadtak helyzetei a világelithez tartozó ellenfelünknek, de közel egyenrangú ellenfelei tudtunk lenni a dánoknak. A második félidőre úgy mentünk ki, hogy higgadt, okos futballal megpróbálunk igazi bravúrt elérni, de a dánokban még volt egy fokozat, hatalmas nyomás alá kerültünk, ami eldöntötte az összecsapást. A játékunk mellett annak is örülök, hogy aki akarta, otthon is tudta követni az összecsapást, és láthatta, milyen körítéssel, hogyan futballozik egy világklasszis csapat 8.000 hazai néző biztatása előtt – értékelte a találkozót Markó Edina szövetségi kapitány.


Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Mélyponton a magyar foci: a női válogatott is nagyot zakózott

HozzászólásSzerző: ManBat » 2018.06.13. 13:02

Markó is jó nagy kókler, szerencséje, hogy annyira érdektelen a női foci, hogy semmilyen kudarc nincs, ami elmozdíthatná
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
Milito
Tartalék
Hozzászólások: 1029
Csatlakozott: 2016.07.14. 14:09
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Mélyponton a magyar foci: a női válogatott is nagyot zakózott

HozzászólásSzerző: Milito » 2018.06.13. 13:05

Most bunkó leszek ugyan, de ez senkit nem érdekel.
CS.A.K.

BSTH

Re: Mélyponton a magyar foci: a női válogatott is nagyot zakózott

HozzászólásSzerző: BSTH » 2018.06.13. 13:05

Az utolsó világklasszisunk Bártfai Ági volt.

Javier Arizmendi
Kulcsjátékos
Hozzászólások: 2820
Csatlakozott: 2006.01.18. 17:32

Re: Mélyponton a magyar foci: a női válogatott is nagyot zakózott

HozzászólásSzerző: Javier Arizmendi » 2018.06.13. 16:00

BSTH írta:Az utolsó világklasszisunk Bártfai Ági volt.

a Marozsán lány az smafu?
ETO

ZotyeszKB
Ifista
Hozzászólások: 510
Csatlakozott: 2005.07.09. 21:00
Tartózkodási hely: Kazincbarcelona
Kapcsolat:

Re: Mélyponton a magyar foci: a női válogatott is nagyot zakózott

HozzászólásSzerző: ZotyeszKB » 2018.06.13. 16:10

Végülis a dánok EB 2.-ak voltak, míg mi azért nem tartozunk az élvonalban...a hazai vereség után szerintem nincs ebben semmi meglepő..
Hajrá Vegyész!!

sznot
Admin
Hozzászólások: 43792
Csatlakozott: 2005.04.17. 02:49
Tartózkodási hely: Kecskemét

Re: Mélyponton a magyar foci: a női válogatott is nagyot zakózott

HozzászólásSzerző: sznot » 2018.06.13. 16:22

Na, ugye.
Ami nincs fent YouTube-on, az meg sem történt, amit nem talál a Google, az nem is létezik, aki nincs regisztrálva Facebook-on, az nem is ember!

¡ɐssɐʌlolǝ ıʞɐ ǝʎlnɥ

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Mélyponton a magyar foci: a női válogatott is nagyot zakózott

HozzászólásSzerző: ManBat » 2018.06.13. 16:26

Javier Arizmendi írta:
BSTH írta:Az utolsó világklasszisunk Bártfai Ági volt.

a Marozsán lány az smafu?

ő mióta a miénk?
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Gunners
Aranylabdás
Hozzászólások: 21806
Csatlakozott: 2009.02.28. 19:33
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: Mélyponton a magyar foci: a női válogatott is nagyot zakózott

HozzászólásSzerző: Gunners » 2018.06.13. 18:10

Milito írta:Most bunkó leszek ugyan, de ez senkit nem érdekel.

Volt hogy megnéztem egy két meccset, de szerintem a BL győztest is szarrá verné egy megye 1-es férfi csapat. :D
Go Gunners Hajrá Videoton

BSTH

Re: Mélyponton a magyar foci: a női válogatott is nagyot zakózott

HozzászólásSzerző: BSTH » 2018.06.13. 18:18

ManBat írta:
Javier Arizmendi írta:
BSTH írta:Az utolsó világklasszisunk Bártfai Ági volt.

a Marozsán lány az smafu?

ő mióta a miénk?

Hát, vagy hogy én komolyan írtam-e...
Olyan volt a Bártfai idején a női foci, mint az első vébé. Az vett részt rajta, aki el tudott utazni. Rimet úgy könyörgött össze pár európai csapatot, mert innen senki se akarta a drága hajóutat vállalni Uruguayba.

Avatar
Milito
Tartalék
Hozzászólások: 1029
Csatlakozott: 2016.07.14. 14:09
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Mélyponton a magyar foci: a női válogatott is nagyot zakózott

HozzászólásSzerző: Milito » 2018.06.13. 19:38

Gunners írta:
Milito írta:Most bunkó leszek ugyan, de ez senkit nem érdekel.

Volt hogy megnéztem egy két meccset, de szerintem a BL győztest is szarrá verné egy megye 1-es férfi csapat. :D

http://www.nemzetisport.hu/minden_mas_f ... at-2503429
Ez annak idején megmaradt bennem. Nem kell ehhez férfi csapat.
CS.A.K.

Gunners
Aranylabdás
Hozzászólások: 21806
Csatlakozott: 2009.02.28. 19:33
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: Mélyponton a magyar foci: a női válogatott is nagyot zakózott

HozzászólásSzerző: Gunners » 2018.06.13. 19:55

Milito írta:
Gunners írta:
Milito írta:Most bunkó leszek ugyan, de ez senkit nem érdekel.

Volt hogy megnéztem egy két meccset, de szerintem a BL győztest is szarrá verné egy megye 1-es férfi csapat. :D

http://www.nemzetisport.hu/minden_mas_f ... at-2503429
Ez annak idején megmaradt bennem. Nem kell ehhez férfi csapat.

:lol: Az igen!
Go Gunners Hajrá Videoton


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 106 vendég