EL-döntő: történelmet írhatna a Marseille

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

EL-döntő: történelmet írhatna a Marseille

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2018.05.16. 09:57

Lyon - Nagy lehetőség kapujában a francia gárda.

EL-döntő: történelmet írhatna a Marseille


Nyolc éven belül az ötödik - összességében a kilencedik - európai kupadöntőjére készül az Atlético Madrid, míg az Olympique Marseille története ötödik nemzetközi fináléjában szerepel szerdán az Európa Liga lyoni zárómérkőzésén.


 


A madridi csapat 2010-ben megnyerte az EL-t, majd már a jelenlegi edzője, Diego Simeone irányításával 2012-ben ismét a legjobb lett ebben a sorozatban. 2013 óta rendre a Bajnokok Ligájában szerepelt, s ez idő alatt kétszer játszott döntőt, egyszer pedig az elődöntőig jutott. Ennek fényében csalódásként élhette meg, hogy az idei egyenes kieséses szakaszt csak az EL-ben kezdhette meg, ugyanakkor bizonyította, hogy továbbra is a világ élvonalába tartozik, rendkívüli magabiztossággal jutott el a fináléig.


 


Az OM az emlékezetes 1993-as Bajnokok Ligája-győzelme óta 1999-ben és 2004-ben is döntőt játszhatott a második számú európai kupában, de mindkétszer elbukott. Francia csapatnak még sohasem sikerült elhódítania ezt a trófeát, a Marseille-en kívül a Bastiának (1977/78) és Girondins Bordeaux-nak (1995/96) volt lehetősége UEFA Kupa-diadal kiharcolására.


 




A két csapat csak két mérkőzést vívott egymással a nemzetközi porondon, a Bajnokok Ligája 2008/09-es idényében a Javier Aguirre irányította Atlético 2-1-re legyőzte otthon Eric Gerets csapatát, míg a Stade Vélodrome-ban gól nélküli döntetlennel zártak a felek.


 


A statisztikák spanyol sikert jósolnak, ugyanis a Marseille 15 spanyol csapat elleni kupamérkőzéséből mindössze négyet nyert meg, igaz, kettőt ezek közül a mostani idény nyolcaddöntőjében az Athletic Bilbao ellen. Ezzel szemben az Atlético 12 francia ellenféllel szemben vívott összecsapásából csak egyet veszített el, még az UEFA Kupa 1999/2000-es kiírásában a Lensszal szemben. Érdekesség ugyanakkor, hogy Franciaországban közel 57 (!) éve nem győzött le francia csapatot a madridi együttes, igaz, a monacói II. Lajos Stadionban 2010-ben és 2012-ben is elhódította az európai Szuperkupát, az Internazionale és a Chelsea elleni diadallal.


 


Amióta Európa Ligának nevezik a sorozatot, ez lesz a kilencedik döntő. A korábbi nyolc fináléban 21 gól esett, ez 2,625-ös átlagot jelent. A legnagyobb különbségű győzelem az Atlético nevéhez fűződik, amely 2012-ben 3-0-ra verte az ugyancsak spanyol Athletic Bilbaót.


 


A szerdai találkozót Björn Kuipers vezeti majd: a 45 éves holland bíró 2013-ban dirigálta a Chelsea-Benfica EL-döntőt, egy évvel később pedig a Real Madrid-Atlético Madrid BL-finálét.


 


A mérkőzés 20.45 órakor kezdődik, várhatóan telt ház, 56 500 néző előtt.


 



Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: EL-döntő: történelmet írhatna a Marseille

HozzászólásSzerző: ManBat » 2018.05.16. 10:51

mekkora lenne már, ha pont Lyonban szereznének egy ekkora trófeát :)
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: EL-döntő: történelmet írhatna a Marseille

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2018.05.16. 11:27

Ne tegye.
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Avatar
Milito
Tartalék
Hozzászólások: 1029
Csatlakozott: 2016.07.14. 14:09
Tartózkodási hely: Budapest

Re: EL-döntő: történelmet írhatna a Marseille

HozzászólásSzerző: Milito » 2018.05.16. 11:40

Vegre egy döntő, ami tényleg erdekel is. A Betis mellett annak idején a Marseille lett a "kedvenc"
CS.A.K.

John McClane
Aranylabdás
Hozzászólások: 60308
Csatlakozott: 2009.04.02. 18:29
Tartózkodási hely: Szombat

Re: EL-döntő: történelmet írhatna a Marseille

HozzászólásSzerző: John McClane » 2018.05.16. 15:14

Rég vártam ennyire nemzetközi kupa döntőt,nagyon örülnék az OM győzelmének,nagy dolog lenne,mondjuk nem hiszem,hogy verhető nekik ez az Atketico,de hátha...
Cech-Ivanovic,Terry,Dragoner,Szkukalek-Lampard,Wedgbury-Kriston,Gera,Hazard-Drogba
Edzo:Jose Mourinho
Dibusz-Stockley,Gyepes,Carvalho,Ashley Cole-Essien,Lipcsei-Seydi,Lisztes,Podolski-Elding
Edzo:Kondas Elemer

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96324
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: EL-döntő: történelmet írhatna a Marseille

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2018.05.16. 15:31

Remélem, Karaszjev és a haverjai is élvezni fogják.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: RAUL7 valamint 93 vendég