Oldal: 1 / 1

A BL mára maradt egyetlen kérdése: Barca vagy Chelsea?

Elküldve: 2018.03.14. 08:49
Szerző: nb1.hu12
Európa - A Bayern München továbbjutása eléggé tutinak tűnik.

A BL mára maradt egyetlen kérdése: Barca vagy Chelsea?


Szerdán zárul a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntője, a Bayern München továbbjutása szinte teljesen biztos a Besiktas elen az első meccsen elért 5–0-s sikere után, a Barcelona–Chelsea összecsapás azonban 1–1-ről indulva komoly izgalmakat ígér.


 


A katalán és a londoni csapat párharca a XXI. század egyik slágerpárosítása a BL-ben, ugyanis 2000 óta 13 alkalommal játszottak egymás ellen, s ötször kerültek szembe az egyenes kieséses szakaszban. A 2012-es elődöntőben a Chelsea, 2009-ben ugyancsak a négy között a Barcelona ünnepelhetett továbbjutást. A nyolcaddöntőben 2006-ban a katalánok, egy évvel korábban az angolok nyerték a párharcot, míg 2000-ben a nyolc között a Barcelona diadalmaskodott.


 


A Barcelona a 2004/05-ös idény óta sorozatban 13. alkalommal szerepel a nyolcaddöntőben, mindössze kétszer búcsúzott a sorozat ezen szakaszában, de mindkét alkalommal brit riválissal szemben: 2005-ben éppen a Chelsea, két évvel később pedig a Liverpool hajtotta végre a bravúrt.


 


A statisztika a Barcelonának kedvez, ugyanis a katalánok 2013 szeptembere óta nem kaptak ki a Camp Nou Stadionban a BL-ben, ráadásul ezeken a meccseken 22 győzelmet és mindössze két döntetlent értek el. A katalán sztárcsapat története során 24 olyan párharcot játszott a nemzetközi kupaporondon, amelynek első mérkőzésén idegenben döntetlent ért el, ezek közül végül 19-et nyert meg. Idegenbeli 1-1 után még ennél is jobb, 11/9 a mutatója.


 


A Chelsea is „mutatós” számokkal készülhet az összecsapásra, ugyanis több mint tizenkét éve nem kapott ki Spanyolországban, legutóbb 2005. november 1-én még egy Real Betis elleni csoportmérkőzésen maradt alul. A spanyol riválisokkal szemben is imponáló mutatója, utóbbi 21 mérkőzéséből csak kettőt veszített el.


 


A Chelsea története során hat olyan európai kupapárharcot vívott, amelyet hazai döntetlennel kezdett, ezek közül végül négyet nyert meg összesítésben.


 



Mourinho beszólt az MU-ra a kiesés után - NB1.hu



Mourinho beszólása




Re: A BL mára maradt egyetlen kérdése: Barca vagy Chelsea?

Elküldve: 2018.03.14. 11:08
Szerző: MindigÚjpest
Sajnos ez nem igazán kérdés.