Oldal: 1 / 2

"Véged van" - pisztollyal ment a bíróhoz a klubtulajdonos

Elküldve: 2018.03.12. 18:24
Szerző: nb1.hu12
Görögország - Hatalmas a botrány!

"Véged van" - pisztollyal ment a bíróhoz a klubtulajdonos


 



Letartóztatási parancsot adtak ki Ivan Szavvidisz, a PAOK Szaloniki futballklub tulajdonosa ellen, aki vasárnap pisztollyal ment be a pályára az AEK Athén elleni bajnokin. 



 



A georgiai születésű, dúsgazdag vállalkozó azt kifogásolta nem sokkal a lefújás előtt, hogy Jorgosz Kominosz játékvezető 0-0-ás állásnál nem adta meg a PAOK gólját les miatt. A tévéfelvételek szerint Szavvidisz testőreitől kísérve berontott a pályára, és megindult a bíró felé, az övén lévő fegyverét azonban nem húzta elő. A PAOK igazgatója, a szlovák Lubos Michel - aki korábban maga is elismert játékvezető volt - állítólag azt mondta Kominosznak, hogy „vége van”. A bíró és a csapatok az öltözőbe vonultak, majd Kominosz két órával később bejelentette, hogy a gól mégis érvényes. A PAOK előtt kétpontos különbséggel éllovas AEK válaszul közölte, hogy nem tér vissza a pályára.



 



Jorgosz Vassziliadisz sportminiszter hétfőn bejelentette, hogy határozatlan időre felfüggeszti a bajnokságot: „Addig nem folytatódnak a küzdelmek, amíg nem tisztázzuk a helyzetet úgy, ahogy mindenkinek megfelel” – tette hozzá a miniszter. A PAOK stadionjában előzőleg február 25-én tört ki botrány, amikor egy hazai szurkoló a kezdés előtt egy papírtekerccsel fejbe dobta Oscar Garciát, az Olimpiakosz edzőjét. A tettest másnap őrizetbe vették, a meccset nem játszották le, és 3-0-ás megállapított eredménnyel az Olimpiakosz kapta meg a három pontot. bajnokin.




Re: "Véged van" - pisztollyal ment a bíróhoz a klubtulajdonos

Elküldve: 2018.03.12. 21:03
Szerző: BEARGRYLLS
Elvetemült egy gazember lehet.

Re: "Véged van" - pisztollyal ment a bíróhoz a klubtulajdonos

Elküldve: 2018.03.13. 01:39
Szerző: Pauly D
A Paok sajat maganak azaz a szurkoloknak es az elnoknek koszonheti hogy nem lesz bajnok. A jatekosokat sajnalom. Az Aek meg jol jar.

Re: "Véged van" - pisztollyal ment a bíróhoz a klubtulajdonos

Elküldve: 2018.03.13. 05:38
Szerző: SuperDepor
rendes főnök lehet ez az ember

Re: "Véged van" - pisztollyal ment a bíróhoz a klubtulajdonos

Elküldve: 2018.03.13. 05:44
Szerző: Reginald McFreez
"A georgiai születésű"

Grúziai (egész pontosan szovjetunióbeli) születésű, nem amerikai.

Re: "Véged van" - pisztollyal ment a bíróhoz a klubtulajdonos

Elküldve: 2018.03.13. 05:46
Szerző: SuperDepor
Reginald McFreez írta:"A georgiai születésű"

Grúziai születésű, nem amerikai.

többször látom így írva a grúziai szót, ritka nagy baromság

Re: "Véged van" - pisztollyal ment a bíróhoz a klubtulajdonos

Elküldve: 2018.03.13. 05:51
Szerző: Reginald McFreez
SuperDepor írta:
Reginald McFreez írta:"A georgiai születésű"

Grúziai születésű, nem amerikai.

többször látom így írva a grúziai szót, ritka nagy baromság

Baromság, nyelvtanilag helytelen - és igénytelen. "Mintha azt írnák, hogy az osprey (halászsas) jellemzően két egget (tojást) rak."

Re: "Véged van" - pisztollyal ment a bíróhoz a klubtulajdonos

Elküldve: 2018.03.13. 07:20
Szerző: MindigÚjpest
Pauly D írta:A Paok sajat maganak azaz a szurkoloknak es az elnoknek koszonheti hogy nem lesz bajnok. A jatekosokat sajnalom. Az Aek meg jol jar.
Jól elbaszták,pedig nem minden évben van ilyen lehetőségük a bajnoki címre.

Re: "Véged van" - pisztollyal ment a bíróhoz a klubtulajdonos

Elküldve: 2018.03.13. 08:58
Szerző: Adamek
Reginald McFreez írta:"A georgiai születésű"

Grúziai (egész pontosan szovjetunióbeli) születésű, nem amerikai.

az egész csak Hruscsovék hülyesége, ha nem olyan beszariak most szovjet testvérállam lehetne a kettő Grúzia és Új-Grúzia néven

Re: "Véged van" - pisztollyal ment a bíróhoz a klubtulajdonos

Elküldve: 2018.03.13. 09:42
Szerző: nyúl
A Família Kft-ből a nagypapa tehát tényleg maffiózó.

Re: "Véged van" - pisztollyal ment a bíróhoz a klubtulajdonos

Elküldve: 2018.03.13. 09:51
Szerző: ManBat
SuperDepor írta:
Reginald McFreez írta:"A georgiai születésű"

Grúziai születésű, nem amerikai.

többször látom így írva a grúziai szót, ritka nagy baromság

grúz diplomáciai kérés volt jó 10 éve hogy hivatalos kommunikációban legyen így, mert az orosz eredetű Grúzia név nekik derogatív

Re: "Véged van" - pisztollyal ment a bíróhoz a klubtulajdonos

Elküldve: 2018.03.13. 09:55
Szerző: SuperDepor
ManBat írta:
SuperDepor írta:
Reginald McFreez írta:"A georgiai születésű"

Grúziai születésű, nem amerikai.

többször látom így írva a grúziai szót, ritka nagy baromság

grúz diplomáciai kérés volt jó 10 éve hogy hivatalos kommunikációban legyen így, mert az orosz eredetű Grúzia név nekik derogatív

hogy te miket tudsz...

Re: "Véged van" - pisztollyal ment a bíróhoz a klubtulajdonos

Elküldve: 2018.03.13. 10:00
Szerző: imici
SuperDepor írta:
ManBat írta:
SuperDepor írta:többször látom így írva a grúziai szót, ritka nagy baromság

grúz diplomáciai kérés volt jó 10 éve hogy hivatalos kommunikációban legyen így, mert az orosz eredetű Grúzia név nekik derogatív

hogy te miket tudsz...

Érdekes dolog: http://www.origo.hu/itthon/20110721-gru ... erium.html

Re: "Véged van" - pisztollyal ment a bíróhoz a klubtulajdonos

Elküldve: 2018.03.13. 10:11
Szerző: G_Gergely
ahhaaaa....na most már tudom mire mondja az mlsz, hogy "másokban félelmet keltő magatartás"!!! :::LOOOL:::

Re: "Véged van" - pisztollyal ment a bíróhoz a klubtulajdonos

Elküldve: 2018.03.13. 15:30
Szerző: MindigÚjpest
SuperDepor írta:
ManBat írta:
SuperDepor írta:többször látom így írva a grúziai szót, ritka nagy baromság

grúz diplomáciai kérés volt jó 10 éve hogy hivatalos kommunikációban legyen így, mert az orosz eredetű Grúzia név nekik derogatív

hogy te miket tudsz...
ManBat balkán specialista.

Re: "Véged van" - pisztollyal ment a bíróhoz a klubtulajdonos

Elküldve: 2018.03.13. 15:58
Szerző: Blowfish
Ezeknél akkor nem lenne hír, hogy Pinyő a meccs végén bement eldiskurálni a bíróval :)

Re: "Véged van" - pisztollyal ment a bíróhoz a klubtulajdonos

Elküldve: 2018.03.13. 16:13
Szerző: Adamek
Blowfish írta:Ezeknél akkor nem lenne hír, hogy Pinyő a meccs végén bement eldiskurálni a bíróval :)

nehogy azt gondold, hogy egy beszélő vaddisznó arrafelé nem lenne különleges

Re: "Véged van" - pisztollyal ment a bíróhoz a klubtulajdonos

Elküldve: 2018.03.13. 16:22
Szerző: ManBat
MindigÚjpest írta:
SuperDepor írta:
ManBat írta:grúz diplomáciai kérés volt jó 10 éve hogy hivatalos kommunikációban legyen így, mert az orosz eredetű Grúzia név nekik derogatív

hogy te miket tudsz...
ManBat balkán specialista.

Grúzia az már jobbkán

Re: "Véged van" - pisztollyal ment a bíróhoz a klubtulajdonos

Elküldve: 2018.03.13. 17:03
Szerző: Reginald McFreez
ManBat írta:
SuperDepor írta:
Reginald McFreez írta:"A georgiai születésű"

Grúziai születésű, nem amerikai.

többször látom így írva a grúziai szót, ritka nagy baromság

grúz diplomáciai kérés volt jó 10 éve hogy hivatalos kommunikációban legyen így, mert az orosz eredetű Grúzia név nekik derogatív

Oppsz. Akkor én kérek elnézést.

Re: "Véged van" - pisztollyal ment a bíróhoz a klubtulajdonos

Elküldve: 2018.03.13. 17:17
Szerző: cain
két éve argentínában lőttek már le pályán bírót piros lapért.