Ezért nincs szüksége a Fradinak a Videotonra

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Ezért nincs szüksége a Fradinak a Videotonra

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2018.02.25. 13:05

Budapest – Thomas Doll mondta el a lényeget.

Ezért nincs szüksége a Fradinak a Videotonra


Tegnap este 5-2-re verte meg a Fradi a Honvédot, a meccs után Thomas Doll a következőket nyilatkozta a zöldek honlapjának a jelentése szerint:


 


„Nagyon intenzív mérkőzést láthattunk, a nézőknek nagyszerű látvány volt. Magunkra találtunk a mérkőzés kezdetén, majd egy kis figyelmetlenséget a Honvéd kihasznált. Látni lehetett, mennyire megedződött a csapat, visszataláltunk magunkhoz, a félidőben már 3-1-re vezettünk. A második félidő elején már eldönthettük volna a mérkőzést. Annak ellenére, hogy ez akkor még nem sikerült, mégis vezettünk, és nem engedtük vissza az ellenfelet a mérkőzésbe. A találkozónak ebben a szakaszában elveszítettük a céltudatosságunk, rövidpasszos játékot játszottunk, de ez nem sikerült ekkor, és ennek meg is volt a következménye. Dénesnek köszönhetően nem tudtak kiegyenlíteni 3-2-es állásnál. Ez nagyon fontos volt, Magyarország egyik legjobb kapusa van nálunk, már több tizenegyest is fogott. Ez volt a jel, ami felébresztett mindenkit, és így láttuk, hogy az előnyünket nem adhatjuk ilyen könnyen. Ha visszaemlékezünk a meccsre, a háromgólnyi különbség jogos, jobbak voltunk ennyivel. Nagyon sokat dolgoztak a játékosok, jól helyezkedtek, passzoltak, kombináltak. Jól váltottak támadásról a védekezésre, sok olyan dolgot láttam, amelyeket a felkészülés során gyakoroltunk. Ez nagyszerű és optimális kezdet volt az évre, megmutattuk, milyen erősek vagyunk itthon, mindezt a szurkolók támogatásával – mondta Thomas Doll.


 


Egy újságírói kérdésre, miszerint tudta-e a csapat, hogy a mérkőzés előtt a Videoton beért minket pontszámban, vezetőedzőnk határozott választ adott.


 


- Nincs szükség a Videotonra ahhoz, hogy motiváltak legyünk – folytatta Doll. - Saját felkészülésünk volt, hat héten át keményen dolgoztunk. Semmilyen bajnokságot nem döntenek el a 20. fordulóban. Sok fontos mérkőzés van hátra, én vagyok az utolsó, aki a Videotonra figyel, a saját munkánkra kell koncentrálnunk.”


 



Kispesti ultrák és Marco Rossi a Fradi stadionjában - képek - NB1.hu



Kispesti ultrák és Marco Rossi a Fradi stadionjában




Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 92 vendég