Egészen elképesztő információkat közölt a DVSC

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Egészen elképesztő információkat közölt a DVSC

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2018.02.22. 18:51

Debrecen - Nagyon érdekes dolgok hangoztak el!

Egészen elképesztő információkat közölt a DVSC


 



Szerda este szurkolói ankétot tartott a DVSC csapata. A klub honlapjának beszámolójából idézünk.



 



"Herczeg András szeretné, ha megtartanánk a harmadik helyet, de mint mondta, komoly riválisaink vannak, és nagyon nehéz időszak elé nézünk. Ha nem sikerül, akkor is reméli, hogy a szurkolók nem lesznek csalódottak, mert ez egy szerethető csapat, sok saját nevelésű játékossal. Bényei Balázs a tavaszi bajnoki rajtról mondott pár szót. Mint elmondta, a csapat arra készül, hogy a Balmazújváros ellen közönségszórakoztató játékkal szerzi meg a három pontot. Új kapusunk, Tomás Kosicky pedig eddigi pályafutásáról beszélt a megjelenteknek.



Ezt követően a szurkolók tették fel kérdéseiket. Szó esett többek között az őszi szezon mérkőzéseiről, a taktikáról, ki milyen poszton futballozik és miért. Felvetődött, hogy ismét lehetne a meccseken a „hajrá, Debrecen!” szurkolás. Bukta Csaba is szóba került, a felszólaló és Herczeg András is sajnálja, hogy a debreceni drukkerek nem láthatták a Loki felnőtt csapatában játszani. Dr. Róka Géza ehhez hozzáfűzte, hogy a vagyoni értékű jogokból származó bevétel mellett a klub a játékosok eladásából él, és nehéz helyzet volt, de ezt most meg kellett lépni. Megtudtuk, hogy a fiatal labdarúgóért az Inter, a Juventus és a Salzburg versenyzett, ami jelzi a kvalitását."



Dr. Róka Géza a klub pénzügyeiről is beszélt. "Jelenleg nagyjából 1.1 milliárdos költségvetésünk van, ez jelenleg az NB I-ben egy középmezőnyre elég. Ha ezt veszem alapul, és összehasonlítom az eredményességgel, akkor azt kell mondani, hogy erőn felül teljesítettünk. Nagyon nehéz pénzt szerezni, megfelelő szponzort találni, aki jelentős összeget tud a csapatba invesztálni. Sajnos ezek a dolgok nem rajtam múlnak, egyúttal megköszönöm a jelenlegi szponzorainknak, hogy most is ott állnak a csapat mögött. Jelenleg a Debrecen Autóház a legnagyobb szponzorunk, de tőlük is csak autókat kapunk. Nincs olyan szponzorunk jelenleg, aki nagyobb pénzt tudna betenni" - idézte a lokiblog.eu a cégvezetőt.



 




Ekkortól lehet jegyet kapni a Leekens-csapat első meccseire - NB1.hu



Ekkor indul a jegyárusítás a Leekens-csapat első meccseire




Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96287
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Egészen elképesztő információkat közölt a DVSC

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2018.02.22. 18:58

Egészen elképesztő az újabb szánalmas clickbait cím.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 37821
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Egészen elképesztő információkat közölt a DVSC

HozzászólásSzerző: SAW » 2018.02.22. 19:25

"Jelenleg a Debrecen Autóház a legnagyobb szponzorunk, de tőlük is csak autókat kapunk."

Kedves Géza, ha tárgyalni is olyan profin tárgyalsz ahogyan kommunikálsz, akkor nem csodálom, hogy nem tülekednek a szponzorok.
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

Tesoro
Tartalék
Hozzászólások: 1201
Csatlakozott: 2009.08.15. 22:04
Tartózkodási hely: Debrecen

Re: Egészen elképesztő információkat közölt a DVSC

HozzászólásSzerző: Tesoro » 2018.02.22. 20:16

Az, hogy nem tudnak / nem akarnak újabb szponzorokat felhajtani, véleményem szerint jelentős mértékben a klubvezetés sara is. Szinte kizártnak tartom,hogy egy olyan csapat iránt ne lenne érdeklődés, mely az ország második legnagyobb városában székel, a jelenlegi évezred legsikeresebb magyar futballcsapata, egy modern stadionnal és a magyar viszonyok között magas átlagnézőszámmal - viszonylag nagy 'passzív' szurkolótáborral - rendelkezik.

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Egészen elképesztő információkat közölt a DVSC

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2018.02.22. 20:16

Cselszky írta:Egészen elképesztő az újabb szánalmas clickbait cím.

Szánalmas... jobb pillanataimban nekem is ez a jelző jutna az eszembe, de most úgy szívem szerint inkább letolnék a torkukon egy közepes méretű betárcsázós modemet...
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

BlancoAgilon38

Re: Egészen elképesztő információkat közölt a DVSC

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2018.02.22. 20:21

Reginald McFreez írta:
Cselszky írta:Egészen elképesztő az újabb szánalmas clickbait cím.

Szánalmas... jobb pillanataimban nekem is ez a jelző jutna az eszembe, de most úgy szívem szerint inkább letolnék a torkukon egy közepes méretű betárcsázós modemet...

Csakis Acorp 56000 jöhet szóba.

Avatar
alehndr
Világsztár
Hozzászólások: 13655
Csatlakozott: 2011.08.13. 19:32
Tartózkodási hely: Ibiza

Re: Egészen elképesztő információkat közölt a DVSC

HozzászólásSzerző: alehndr » 2018.02.22. 20:37

legalább a pogácsa jol fogy, ez becsülendő.

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 37821
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Egészen elképesztő információkat közölt a DVSC

HozzászólásSzerző: SAW » 2018.02.22. 20:51

BlancoAgilon38 írta:
Reginald McFreez írta:
Cselszky írta:Egészen elképesztő az újabb szánalmas clickbait cím.

Szánalmas... jobb pillanataimban nekem is ez a jelző jutna az eszembe, de most úgy szívem szerint inkább letolnék a torkukon egy közepes méretű betárcsázós modemet...

Csakis Acorp 56000 jöhet szóba.

Reklám: 3 nap :)
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51161
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Egészen elképesztő információkat közölt a DVSC

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2018.02.22. 20:55

SAW írta:
BlancoAgilon38 írta:
Reginald McFreez írta:Szánalmas... jobb pillanataimban nekem is ez a jelző jutna az eszembe, de most úgy szívem szerint inkább letolnék a torkukon egy közepes méretű betárcsázós modemet...

Csakis Acorp 56000 jöhet szóba.

Reklám: 3 nap :)

Kép

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 37821
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Egészen elképesztő információkat közölt a DVSC

HozzászólásSzerző: SAW » 2018.02.22. 21:01

Maradonapoli írta:
SAW írta:
BlancoAgilon38 írta:Csakis Acorp 56000 jöhet szóba.

Reklám: 3 nap :)

[mg]https://i.ytimg.com/vi/WS8wAINHyd4/hqdefault.jpg[/img]

Elveszem a kenyered: "A törvény mindenkire vonatkozik. Kommunistákra tízszeresen, százszorosan."
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

BlancoAgilon38

Re: Egészen elképesztő információkat közölt a DVSC

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2018.02.22. 21:01

SAW írta:
BlancoAgilon38 írta:
Reginald McFreez írta:Szánalmas... jobb pillanataimban nekem is ez a jelző jutna az eszembe, de most úgy szívem szerint inkább letolnék a torkukon egy közepes méretű betárcsázós modemet...

Csakis Acorp 56000 jöhet szóba.

Reklám: 3 nap :)

Neked volt olyan? Ilyennel kezdtem. Mire betárcsázott, az egész család felébredt. Arról nem is beszélve, hogy milyen lassan töltött be egy pornó oldal.

Kép

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74815
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Egészen elképesztő információkat közölt a DVSC

HozzászólásSzerző: Adamek » 2018.02.22. 21:02

Maradonapoli írta:
SAW írta:
BlancoAgilon38 írta:Csakis Acorp 56000 jöhet szóba.

Reklám: 3 nap :)

Kép


ezért a Demiért?
Kép
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

BlancoAgilon38

Re: Egészen elképesztő információkat közölt a DVSC

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2018.02.22. 21:04

Maradonapoli írta:
SAW írta:
BlancoAgilon38 írta:Csakis Acorp 56000 jöhet szóba.

Reklám: 3 nap :)

Kép

Megbatlak lobon amikol kiti voldam.

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 37821
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Egészen elképesztő információkat közölt a DVSC

HozzászólásSzerző: SAW » 2018.02.22. 21:17

Adamek írta:
Maradonapoli írta:
SAW írta:Reklám: 3 nap :)

Kép


ezért a Demiért?
[ig]http://delina.hu/userfiles/_others/HD/0/20150108demi-moore-sztriptiz.jpg[/img]

Az egyik legrosszabb színésznő akit láttam.
Amikor nem jött be a spirituális, fazekaskorongos nyálaskodás, akkor felszilikonozta magát szoft örömlányba.
Ha gondoljátok folytatni, helyezzük át a filmes könyvtárba, ti láttátok értékelhető filmben értékelhető alakítását?
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

BlancoAgilon38

Re: Egészen elképesztő információkat közölt a DVSC

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2018.02.22. 21:22

SAW írta:
Adamek írta:
Maradonapoli írta:Kép


ezért a Demiért?
[ig]http://delina.hu/userfiles/_others/HD/0/20150108demi-moore-sztriptiz.jpg[/img]

Az egyik legrosszabb színésznő akit láttam.
Amikor nem jött be a spirituális, fazekaskorongos nyálaskodás, akkor felszilikonozta magát szoft örömlányba.
Ha gondoljátok folytatni, helyezzük át a filmes könyvtárba, ti láttátok értékelhető filmben értékelhető alakítását?

Áthelyeztem.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74815
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Egészen elképesztő információkat közölt a DVSC

HozzászólásSzerző: Adamek » 2018.02.22. 21:25

SAW írta:
Adamek írta:
Maradonapoli írta:Kép


ezért a Demiért?
[ig]http://delina.hu/userfiles/_others/HD/0/20150108demi-moore-sztriptiz.jpg[/img]

Az egyik legrosszabb színésznő akit láttam.
Amikor nem jött be a spirituális, fazekaskorongos nyálaskodás, akkor felszilikonozta magát szoft örömlányba.
Ha gondoljátok folytatni, helyezzük át a filmes könyvtárba, ti láttátok értékelhető filmben értékelhető alakítását?

tény, hogy jobb őt bámulni mint nézni
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Fehervaralé
Tartalék
Hozzászólások: 1599
Csatlakozott: 2007.11.05. 20:48

Re: Egészen elképesztő információkat közölt a DVSC

HozzászólásSzerző: Fehervaralé » 2018.02.22. 22:43

Adamek írta:
SAW írta:
Adamek írta:
ezért a Demiért?
[ig]http://delina.hu/userfiles/_others/HD/0/20150108demi-moore-sztriptiz.jpg[/img]

Az egyik legrosszabb színésznő akit láttam.
Amikor nem jött be a spirituális, fazekaskorongos nyálaskodás, akkor felszilikonozta magát szoft örömlányba.
Ha gondoljátok folytatni, helyezzük át a filmes könyvtárba, ti láttátok értékelhető filmben értékelhető alakítását?

tény, hogy jobb őt bámulni mint nézni


Soha rosszabat
Kezd elegem lenni ebb?l a fentr?l irányított bajnokságból.

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 37821
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Egészen elképesztő információkat közölt a DVSC

HozzászólásSzerző: SAW » 2018.02.22. 22:44

Fehervaralé írta:
Adamek írta:
SAW írta:Az egyik legrosszabb színésznő akit láttam.
Amikor nem jött be a spirituális, fazekaskorongos nyálaskodás, akkor felszilikonozta magát szoft örömlányba.
Ha gondoljátok folytatni, helyezzük át a filmes könyvtárba, ti láttátok értékelhető filmben értékelhető alakítását?

tény, hogy jobb őt bámulni mint nézni


Soha rosszabat

Bámulni. Legfeljebb.
De arra is vannak jobbak.
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

BlancoAgilon38

Re: Egészen elképesztő információkat közölt a DVSC

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2018.02.22. 23:18

Fehervaralé írta:
Adamek írta:
SAW írta:Az egyik legrosszabb színésznő akit láttam.
Amikor nem jött be a spirituális, fazekaskorongos nyálaskodás, akkor felszilikonozta magát szoft örömlányba.
Ha gondoljátok folytatni, helyezzük át a filmes könyvtárba, ti láttátok értékelhető filmben értékelhető alakítását?

tény, hogy jobb őt bámulni mint nézni


Soha rosszabat

Akkor nem veszünk össze.

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Egészen elképesztő információkat közölt a DVSC

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2018.02.23. 07:13

Nincspíz. Mi ebben az elképesztő?
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 28 vendég