Ők segíthetik Leekens munkáját a magyar válogatottnál

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Ők segíthetik Leekens munkáját a magyar válogatottnál

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2018.02.01. 08:53

Magyarország - Szélesi Zoltánnak elméletileg biztos a helye.

Ők segíthetik Leekens munkáját a magyar válogatottnál


Bár a múlt heti sajtótájékoztatóján a 68 esztendős szakvezető úgy fogalmazott, két-három hét múlva  nyilvánosságra hozza a végleges névsort, nem lenne meglepő, ha Róth Antalra is számítana – őt  ugyanis név szerint említette - jelezte az nso.hu.


 


„Hozhattam volna Belgiumból segítőket, de én nem ezt az utat járom – mondta a sajtótájékoztatón Georges Leekens. – Olyan segítőket szeretnék, akik azonosulnak a gondolataimmal és azzal, amit képviselek. Szükség van nagy nevekre, mint például Róth Antal, aki jól ismeri a játékosokat, ugyanakkor lesznek kevésbé ismert tagok is. Nem vagyok könnyű ember, megpróbálom felmérni, kik segíthetnek nekem.”


 


Róth Antalén kívül Disztl László nevét is többször lehetett hallani az utóbbi időben, a 28-szoros válogatott labdarúgó a magyar és a belga  futballban is ismert, 1989 és 1994 között ugyanis az FC Bruges-ben  szerepelt, és Georges Leekens is volt az edzője. Esetleges szerepvállalásával kapcsolatban lapunk is kereste a legutóbb Siófokon dolgozó edzőt, ám ő közölte, hogy egyelőre nincs mit mondania.


 


Az is kérdéses, hogy ki felel majd a kapusok felkészítéséért. Nem tudni ugyanis, melyik szakember léphet a Bernd Storckkal együtt távozó ugyancsak német Holger Gehrke helyére.


 


Az sejthető, hogy magyar szakemberek alkotják majd a stábot, mert Leekens a legutóbbi sajtótájékoztatón is elmondta, hogy ez fontos szempont a szövetség számára.


 


 



A Windeckernek tett ajánlat majdnem semmi, eláruljuk a legmagasabb itthoni fizetést - NB1.hu



Az NB I-es játékosok fizetései




Gunners
Aranylabdás
Hozzászólások: 21806
Csatlakozott: 2009.02.28. 19:33
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: Ők segíthetik Leekens munkáját a magyar válogatottnál

HozzászólásSzerző: Gunners » 2018.02.01. 18:45

Róth meg Disztl Laci( egyébként kedvelem, de azért edzőnek nem jó :) ) ? Vannak bajok.
Go Gunners Hajrá Videoton

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96330
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Ők segíthetik Leekens munkáját a magyar válogatottnál

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2018.02.01. 19:03

Gunners írta:Róth meg Disztl Laci( egyébként kedvelem, de azért edzőnek nem jó :) ) ? Vannak bajok.

Róth Anti már lejáratta magát U-szinten...
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Gunners
Aranylabdás
Hozzászólások: 21806
Csatlakozott: 2009.02.28. 19:33
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: Ők segíthetik Leekens munkáját a magyar válogatottnál

HozzászólásSzerző: Gunners » 2018.02.01. 19:10

Cselszky írta:
Gunners írta:Róth meg Disztl Laci( egyébként kedvelem, de azért edzőnek nem jó :) ) ? Vannak bajok.

Róth Anti már lejáratta magát U-szinten...

Az NB1-ben is bukott ha jól emlékszem.
Go Gunners Hajrá Videoton

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Ők segíthetik Leekens munkáját a magyar válogatottnál

HozzászólásSzerző: ManBat » 2018.02.01. 19:17

Gunners írta:
Cselszky írta:
Gunners írta:Róth meg Disztl Laci( egyébként kedvelem, de azért edzőnek nem jó :) ) ? Vannak bajok.

Róth Anti már lejáratta magát U-szinten...

Az NB1-ben is bukott ha jól emlékszem.

Hol nem bukott?
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Gunners
Aranylabdás
Hozzászólások: 21806
Csatlakozott: 2009.02.28. 19:33
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: Ők segíthetik Leekens munkáját a magyar válogatottnál

HozzászólásSzerző: Gunners » 2018.02.01. 19:22

ManBat írta:
Gunners írta:
Cselszky írta:Róth Anti már lejáratta magát U-szinten...

Az NB1-ben is bukott ha jól emlékszem.

Hol nem bukott?

A felnőtt válogatottnál még nem, így most tesznek róla hogy ez is pipa legyen.
Go Gunners Hajrá Videoton

Fehervaralé
Tartalék
Hozzászólások: 1599
Csatlakozott: 2007.11.05. 20:48

Re: Ők segíthetik Leekens munkáját a magyar válogatottnál

HozzászólásSzerző: Fehervaralé » 2018.02.01. 19:40

Disztl Laci kapusedzőnek meg Disztl Peti meg egy kis kannásbor és elég kis vidám napok lesznek arrafelé.
Kár is nekifogni az egésznek ha ezek a nevek még gondolat gyanánt is felvetődnek.
Kezd elegem lenni ebb?l a fentr?l irányított bajnokságból.

BlancoAgilon38

Re: Ők segíthetik Leekens munkáját a magyar válogatottnál

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2018.02.01. 19:52

Fehervaralé írta:Disztl Laci kapusedzőnek meg Disztl Peti meg egy kis kannásbor és elég kis vidám napok lesznek arrafelé.
Kár is nekifogni az egésznek ha ezek a nevek még gondolat gyanánt is felvetődnek.

Miért, isznak a testvérek?

Avatar
kristof98.haladas
BL-menõ
Hozzászólások: 8846
Csatlakozott: 2011.05.09. 18:17
Tartózkodási hely: Szombathely/Budapest

Re: Ők segíthetik Leekens munkáját a magyar válogatottnál

HozzászólásSzerző: kristof98.haladas » 2018.02.01. 20:19

Gunners írta:
Cselszky írta:
Gunners írta:Róth meg Disztl Laci( egyébként kedvelem, de azért edzőnek nem jó :) ) ? Vannak bajok.

Róth Anti már lejáratta magát U-szinten...

Az NB1-ben is bukott ha jól emlékszem.

Nem volt egy sikerszéria a szombathelyi edzősködése...
HAJRÁ HALI!

BlancoAgilon38

Re: Ők segíthetik Leekens munkáját a magyar válogatottnál

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2018.02.01. 20:21

Cselszky írta:
Gunners írta:Róth meg Disztl Laci( egyébként kedvelem, de azért edzőnek nem jó :) ) ? Vannak bajok.

Róth Anti már lejáratta magát U-szinten...

Tényleg. Vele volt a szerbek elleni nagy bukta?

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16494
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Ők segíthetik Leekens munkáját a magyar válogatottnál

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2018.02.01. 20:47

kristof98.haladas írta:
Gunners írta:
Cselszky írta:Róth Anti már lejáratta magát U-szinten...

Az NB1-ben is bukott ha jól emlékszem.

Nem volt egy sikerszéria a szombathelyi edzősködése...

Nem szerették a szurkolók. Csertői után vette át a csapatot, egy harmatgyenge ősz után hozott egy vállalható tavaszt, aztán otthagyott minket szezonkezdés előtt, amikor hívták edzősködni az U-válogatotthoz.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
dingo
Sztár
Hozzászólások: 4146
Csatlakozott: 2008.10.05. 04:18
Tartózkodási hely: Kecskemét

Re: Ők segíthetik Leekens munkáját a magyar válogatottnál

HozzászólásSzerző: dingo » 2018.02.01. 20:55

BlancoAgilon38 írta:
Cselszky írta:
Gunners írta:Róth meg Disztl Laci( egyébként kedvelem, de azért edzőnek nem jó :) ) ? Vannak bajok.

Róth Anti már lejáratta magát U-szinten...

Tényleg. Vele volt a szerbek elleni nagy bukta?


Melyik? :) Az U21 esek 0-8-a Bábhidivel volt.
ÁLOMSORSOLÁS!ÁLOMSORSOLÁS!ÁLOMSORSOLÁS! :D

"A fiatal dingó nagyon kedves jószág, ám felnőve bizalmatlanná, harapóssá, rendkívül önállóvá válik, ragadozó természete minduntalan kitör belőle, ezért háziállatként tartása semmiképpen nem ajánlott."

BlancoAgilon38

Re: Ők segíthetik Leekens munkáját a magyar válogatottnál

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2018.02.01. 21:07

dingo írta:
BlancoAgilon38 írta:
Cselszky írta:Róth Anti már lejáratta magát U-szinten...

Tényleg. Vele volt a szerbek elleni nagy bukta?


Melyik? :) Az U21 esek 0-8-a Bábhidivel volt.

Igaz. Nem emlékeztem.

Hat sikertelen kísérlet után hetedszer is megkapta az esélyt Róth Antal, hogy az U21-es válogatottat kijuttassa egy Európa-bajnokságra. Az albánok elleni kínos vereség után igen kevés az esély a továbbjutásra, de havi egymillióért Róth nyilván nem annyira boldogtalan.

Jó kis összeállítás:

https://index.hu/sport/futball/2013/11/ ... tes_rothe/

Avatar
kristof98.haladas
BL-menõ
Hozzászólások: 8846
Csatlakozott: 2011.05.09. 18:17
Tartózkodási hely: Szombathely/Budapest

Re: Ők segíthetik Leekens munkáját a magyar válogatottnál

HozzászólásSzerző: kristof98.haladas » 2018.02.01. 21:13

Savaria1919 írta:
kristof98.haladas írta:
Gunners írta:Az NB1-ben is bukott ha jól emlékszem.

Nem volt egy sikerszéria a szombathelyi edzősködése...

Nem szerették a szurkolók. Csertői után vette át a csapatot, egy harmatgyenge ősz után hozott egy vállalható tavaszt, aztán otthagyott minket szezonkezdés előtt, amikor hívták edzősködni az U-válogatotthoz.

Nekem pozitívumként a Pápa elleni idegenbeli győzelem maradt meg,de voltak kifejezetten kellemetlen meccsek, mint a ZTE és a Videoton megalázó vereségek.
HAJRÁ HALI!

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96330
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Ők segíthetik Leekens munkáját a magyar válogatottnál

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2018.02.01. 21:15

BlancoAgilon38 írta:
dingo írta:
BlancoAgilon38 írta:Tényleg. Vele volt a szerbek elleni nagy bukta?


Melyik? :) Az U21 esek 0-8-a Bábhidivel volt.

Igaz. Nem emlékeztem.

Hat sikertelen kísérlet után hetedszer is megkapta az esélyt Róth Antal, hogy az U21-es válogatottat kijuttassa egy Európa-bajnokságra. Az albánok elleni kínos vereség után igen kevés az esély a továbbjutásra, de havi egymillióért Róth nyilván nem annyira boldogtalan.

Jó kis összeállítás:

https://index.hu/sport/futball/2013/11/ ... tes_rothe/

Ez a meccs belémégett, szörnyen megalázó érzés volt nézni is.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

BlancoAgilon38

Re: Ők segíthetik Leekens munkáját a magyar válogatottnál

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2018.02.01. 21:20

Cselszky írta:
BlancoAgilon38 írta:
dingo írta:
Melyik? :) Az U21 esek 0-8-a Bábhidivel volt.

Igaz. Nem emlékeztem.

Hat sikertelen kísérlet után hetedszer is megkapta az esélyt Róth Antal, hogy az U21-es válogatottat kijuttassa egy Európa-bajnokságra. Az albánok elleni kínos vereség után igen kevés az esély a továbbjutásra, de havi egymillióért Róth nyilván nem annyira boldogtalan.

Jó kis összeállítás:

https://index.hu/sport/futball/2013/11/ ... tes_rothe/

Ez a meccs belémégett, szörnyen megalázó érzés volt nézni is.

A 0-8? Nem láttam, de hallottam utórengésekről. Vass Ádám odabaszta az öltözőben a szerkót a bundagyanú miatt, Várhidi meg bambán pislogott, mikor pofázni kellett volna.

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96330
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Ők segíthetik Leekens munkáját a magyar válogatottnál

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2018.02.01. 21:24

BlancoAgilon38 írta:
Cselszky írta:
BlancoAgilon38 írta:Igaz. Nem emlékeztem.

Hat sikertelen kísérlet után hetedszer is megkapta az esélyt Róth Antal, hogy az U21-es válogatottat kijuttassa egy Európa-bajnokságra. Az albánok elleni kínos vereség után igen kevés az esély a továbbjutásra, de havi egymillióért Róth nyilván nem annyira boldogtalan.

Jó kis összeállítás:

https://index.hu/sport/futball/2013/11/ ... tes_rothe/

Ez a meccs belémégett, szörnyen megalázó érzés volt nézni is.

A 0-8? Nem láttam, de hallottam utórengésekről. Vass Ádám odabaszta az öltözőben a szerkót a bundagyanú miatt, Várhidi meg bambán pislogott, mikor pofázni kellett volna.

Nem arra céloztam (úgy rémlik, azt itthon nem is közvetítették), hanem a magyar-albánra.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

BlancoAgilon38

Re: Ők segíthetik Leekens munkáját a magyar válogatottnál

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2018.02.01. 21:27

Cselszky írta:
BlancoAgilon38 írta:
Cselszky írta:Ez a meccs belémégett, szörnyen megalázó érzés volt nézni is.

A 0-8? Nem láttam, de hallottam utórengésekről. Vass Ádám odabaszta az öltözőben a szerkót a bundagyanú miatt, Várhidi meg bambán pislogott, mikor pofázni kellett volna.

Nem arra céloztam (úgy rémlik, azt itthon nem is közvetítették), hanem a magyar-albánra.

Ja. 0-2. Sikeresek ezek a gyerekek. Várom mikor kapják elő majd Csuhay Józsit is, aki utánpótlás-edzőként egyszer eltűnt egy egri tornán. Azt hiszem Fehérváron melózott. Sorsolni kellett. Józsi délelőtt fél tízkor a lelátón sörözgetett békésen. Példakép.

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16494
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Ők segíthetik Leekens munkáját a magyar válogatottnál

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2018.02.01. 21:29

kristof98.haladas írta:
Savaria1919 írta:
kristof98.haladas írta:Nem volt egy sikerszéria a szombathelyi edzősködése...

Nem szerették a szurkolók. Csertői után vette át a csapatot, egy harmatgyenge ősz után hozott egy vállalható tavaszt, aztán otthagyott minket szezonkezdés előtt, amikor hívták edzősködni az U-válogatotthoz.

Nekem pozitívumként a Pápa elleni idegenbeli győzelem maradt meg,de voltak kifejezetten kellemetlen meccsek, mint a ZTE és a Videoton megalázó vereségek.

Igen, na azóta sem nyertünk Pápán. Pedig akkor jó sorozatban voltak k11zoliék.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96330
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Ők segíthetik Leekens munkáját a magyar válogatottnál

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2018.02.01. 21:30

Jova, Lang, Kelemen, Windecker, Radó, Szolnoki, Ugrai, Poór, Szakály A., Adorján, Kovács I.
Ez volt az álomcsapatunk.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 105 vendég