Ilyen komoly célokkal ritkán érkezik játékos az NB I-be

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Ilyen komoly célokkal ritkán érkezik játékos az NB I-be

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2018.01.19. 10:03

Székesfehérvár - Nem semmi nyilatkozat!

Ilyen komoly célokkal ritkán érkezik játékos az NB I-be


 



Mint arról beszámoltunk, aláírt a Videotonhoz a macedón válogatott középpályás, Boban Nikolov. A Vardar Szkopjétól érkező 26 éves játékos komoly nyilatkozattal indított. 



 



"Nagyon boldog vagyok, hogy a Videoton FC-hez igazoltam. Szeretném már most leszögezni, hogy azzal a határozott céllal érkeztem, hogy bajnok legyek a Vidivel. Ennek eléréséhez minden körülmény adott, a játékosállomány, a szakmai stáb és az infrastruktúra is kiváló. A váltásban döntő szerepet játszott, hogy a felvázolt projekt vonzó számomra, így nem is haboztam sokáig. Az ősszel nagy bravúrt hajtottunk végre a Vardar Szkopjéval, hiszen sikerült bejutnunk az Európa Liga csoportkörébe, ami egy fiatal játékosnak különösen nagy élmény. Biztos vagyok benne ugyanakkor, hogy nem ez volt az utolsó alkalom pályafutásom során, amikor a főtáblán játszhattam, Székesfehérváron még jobb esélyekkel indulhatunk majd el a nemzetközi kupaőszhöz vezető úton!" - fogalmazott a vidi.hu-nak.




Válogatott játékos írt alá a Videotonhoz - NB1.hu



Válogatott játékos írt alá a Videotonhoz




Avatar
imici
Aranylabdás
Hozzászólások: 17925
Csatlakozott: 2005.08.11. 16:30
Tartózkodási hely: Tengeri fõd

Re: Ilyen komoly célokkal ritkán érkezik játékos az NB I-be

HozzászólásSzerző: imici » 2018.01.19. 11:28

A kis páncél józsi is komoly célokkal érkezett, de az a fránya belga csokitól maláriát kapott...
Hajrá Fradi! Hajrá Nagyvárad!
DePower, minden másra ott a Mászterkárd

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74933
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Ilyen komoly célokkal ritkán érkezik játékos az NB I-be

HozzászólásSzerző: Adamek » 2018.01.19. 11:36

az igen, megjelent az első fecske aki nyerni akar
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
kristof98.haladas
BL-menõ
Hozzászólások: 8846
Csatlakozott: 2011.05.09. 18:17
Tartózkodási hely: Szombathely/Budapest

Re: Ilyen komoly célokkal ritkán érkezik játékos az NB I-be

HozzászólásSzerző: kristof98.haladas » 2018.01.19. 12:43

Mondjuk ilyen anyagi háttérrel ez a Videotonnak és a Fradinak elvárás. A Skopje kevesebből jutott be, hasonló anyagi helyzetű csapatok (pl. Rijeka) pedig rendszeres résztvevői az EL csoportkörének.
HAJRÁ HALI!

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Ilyen komoly célokkal ritkán érkezik játékos az NB I-be

HozzászólásSzerző: ManBat » 2018.01.19. 14:35

kristof98.haladas írta:Mondjuk ilyen anyagi háttérrel ez a Videotonnak és a Fradinak elvárás. A Skopje kevesebből jutott be, hasonló anyagi helyzetű csapatok (pl. Rijeka) pedig rendszeres résztvevői az EL csoportkörének.

A Vardar Szkopjénak nem valami csillmilliárdos ruszki tulaja van? A Fiume persze megint más kérdés.
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
kristof98.haladas
BL-menõ
Hozzászólások: 8846
Csatlakozott: 2011.05.09. 18:17
Tartózkodási hely: Szombathely/Budapest

Re: Ilyen komoly célokkal ritkán érkezik játékos az NB I-be

HozzászólásSzerző: kristof98.haladas » 2018.01.19. 15:20

ManBat írta:
kristof98.haladas írta:Mondjuk ilyen anyagi háttérrel ez a Videotonnak és a Fradinak elvárás. A Skopje kevesebből jutott be, hasonló anyagi helyzetű csapatok (pl. Rijeka) pedig rendszeres résztvevői az EL csoportkörének.

A Vardar Szkopjénak nem valami csillmilliárdos ruszki tulaja van? A Fiume persze megint más kérdés.

Nyilván nem fillérek mennek a focicsapatra sem,de arányaiban leginkább a kézisek vannak ott szerintem kitömve.
HAJRÁ HALI!

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51359
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Ilyen komoly célokkal ritkán érkezik játékos az NB I-be

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2018.01.19. 16:08

ManBat írta:
kristof98.haladas írta:Mondjuk ilyen anyagi háttérrel ez a Videotonnak és a Fradinak elvárás. A Skopje kevesebből jutott be, hasonló anyagi helyzetű csapatok (pl. Rijeka) pedig rendszeres résztvevői az EL csoportkörének.

A Vardar Szkopjénak nem valami csillmilliárdos ruszki tulaja van? A Fiume persze megint más kérdés.

https://www.youtube.com/watch?v=aNYzrYH09-k :cool:

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16494
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Ilyen komoly célokkal ritkán érkezik játékos az NB I-be

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2018.01.19. 16:18

Maradonapoli írta:
ManBat írta:
kristof98.haladas írta:Mondjuk ilyen anyagi háttérrel ez a Videotonnak és a Fradinak elvárás. A Skopje kevesebből jutott be, hasonló anyagi helyzetű csapatok (pl. Rijeka) pedig rendszeres résztvevői az EL csoportkörének.

A Vardar Szkopjénak nem valami csillmilliárdos ruszki tulaja van? A Fiume persze megint más kérdés.

https://www.youtube.com/watch?v=aNYzrYH09-k :cool:

https://www.youtube.com/watch?v=FrqPTmIEkZU ez még coolabb
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51359
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Ilyen komoly célokkal ritkán érkezik játékos az NB I-be

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2018.01.19. 16:19

Savaria1919 írta:
Maradonapoli írta:
ManBat írta:A Vardar Szkopjénak nem valami csillmilliárdos ruszki tulaja van? A Fiume persze megint más kérdés.

https://www.youtube.com/watch?v=aNYzrYH09-k :cool:

https://www.youtube.com/watch?v=FrqPTmIEkZU ez még coolabb

nagy kedvenc

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16494
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Ilyen komoly célokkal ritkán érkezik játékos az NB I-be

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2018.01.19. 16:25

Maradonapoli írta:
Savaria1919 írta:

https://www.youtube.com/watch?v=FrqPTmIEkZU ez még coolabb

nagy kedvenc

https://www.youtube.com/watch?v=XvEBVyC3I08
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Ilyen komoly célokkal ritkán érkezik játékos az NB I-be

HozzászólásSzerző: ManBat » 2018.01.19. 17:35

kristof98.haladas írta:
ManBat írta:
kristof98.haladas írta:Mondjuk ilyen anyagi háttérrel ez a Videotonnak és a Fradinak elvárás. A Skopje kevesebből jutott be, hasonló anyagi helyzetű csapatok (pl. Rijeka) pedig rendszeres résztvevői az EL csoportkörének.

A Vardar Szkopjénak nem valami csillmilliárdos ruszki tulaja van? A Fiume persze megint más kérdés.

Nyilván nem fillérek mennek a focicsapatra sem,de arányaiban leginkább a kézisek vannak ott szerintem kitömve.

Az orosz milliárdosok természetét ismerve ha focicsapat csak egy kis mellékes is, akkor is röhögve többet ér, mint a Fradi, a Vidi és a Felcsút együtt.
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 37821
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Ilyen komoly célokkal ritkán érkezik játékos az NB I-be

HozzászólásSzerző: SAW » 2018.01.19. 22:41

EL csoportkörös csapattól ide igazol, holott a mi csapataink mostanság már az őszt sem érik meg a nemzetközi kupákban.
Ez hogyan jött ki?
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 113 vendég