Játszhatnak-e még idén a Honvéd alapemberei?

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Játszhatnak-e még idén a Honvéd alapemberei?

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.12.01. 16:25

Budapest - Hősei voltak a tavalyi menetelésnek.

Játszhatnak-e még idén a Honvéd alapemberei?


Minden csapat megérezné, ha Bobál Dávid, Nagy Gergő, Ikenne-King és Ivan Lovric nem állhatna a vezetőedzője rendelkezésére. Így van ez Kispesten is, a négy említett egyébként főszereplője volt az előző bajnokságban kiharcolt aranyéremnek. A klub honlapja az alábbiakat jelentette a négyekről.


 


"Már csak két forduló van hátra az őszi szezonból, holnap Debrecenben a Lokival, egy hét múlva a Pakssal a Bozsik Stadionban játszunk. Számba vettük a csapat sérültjeit, ki az, aki idén még játszhat és ki az, akire már csak tavasszal számíthatunk. A legjobb helyzetben Ivan Lovric van, vádli sérülése rendbe jött, így holnap akár pályára is léphet a DVSC ellen.


 


Bobál Dávid makacs Achilles-ín sérüléssel bajlódik, védőnket valószínűleg idén már nem látjuk a pályán.


 


Nagy Gergő meglehetősen balszerencsés, miután térdsérüléséből felépült, és a PAFC ellen újra játszhatott volna, a meccs előtti edzés utolsó percben, egy ütközésnél újra megsérült a térde.


 


Legrégebbi sérültünk Patrick Ikenne-King, még az 1. forduló 4. percében szenvedett súlyos térdsérülést. Szerencsére műtéti beavatkozásra nem került sor, de így is hosszú ideig nem edzhetett. King már a csapattal tréningezik, de a hosszú kihagyás miatt, idén már nem számíthatunk a játékára."



Bódog és a vér szaga - NB1.hu



Bódog és a vér szaga




Avatar
Apuka
Profi
Hozzászólások: 2414
Csatlakozott: 2005.04.12. 11:12
Tartózkodási hely: Kispad mellett állok

Re: Játszhatnak-e még idén a Honvéd alapemberei?

HozzászólásSzerző: Apuka » 2017.12.01. 19:26

Ugyan már!
Két emberes csapat. A többi csak gladiátor aki pótolható.

Avatar
P22
Tartalék
Hozzászólások: 1760
Csatlakozott: 2008.03.18. 19:43
Tartózkodási hely: VÖRÖSVÁR

Re: Játszhatnak-e még idén a Honvéd alapemberei?

HozzászólásSzerző: P22 » 2017.12.02. 07:30

Apuka írta:Ugyan már!
Két emberes csapat. A többi csak gladiátor aki pótolható.


Eppel is gladiátor. Mondjuk a jobb fajtából, az igaz...
Lassú, de pontatlan!

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Játszhatnak-e még idén a Honvéd alapemberei?

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.12.02. 09:25

Apuka írta:Ugyan már!
Két emberes csapat. A többi csak gladiátor aki pótolható.

Ja. Annyi kiegészítéssel, hogy az NB1-ben nincsenek gladiátorok.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 71 vendég