Pintér elmondta, miért nem játszanak fiatalok a Puskás Akadémiában

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Pintér elmondta, miért nem játszanak fiatalok a Puskás Akadémiában

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.11.19. 08:57

Felcsút – A Fradit hozta föl példának.

Pintér elmondta, miért nem játszanak fiatalok a Puskás Akadémiában


Szeptember tizenhatodika után nyerte tegnap újra élvonalbeli mérkőzést a Puskás Akadémia, a felcsútiak áldozata a DVTK volt. Még a mérkőzés előtt az M4 Sportnak Pintér Attila, a gárda vezetőedzője elárulta, miért játszik kevés fiatal a Puskás Akadémiában:



„A mai napig nagyon imádom a Ferencvárost. Amikor odakerültünk heten-nyolcan fiatalok és megpróbáltak minket együtt játszatni, a kiesés ellen kellett küzdenünk és amikor visszarakták a rutinosabb labdarúgókat és kevesebb lett a fiatal, akkor elindultunk és stabilizáltuk a helyünket. Ha van, higgyék el én lennék a legboldogabb, ha tiszta szívvel be tudnám már most tenni a fiatalokat, de jelen helyzetben stabilizálni kell a csapat helyzetét az NB I-ben. Minden egyes mérkőzés élet-halál kérdés számunkra.”




Ezúttal a pályán volt balhé a Loki meccsén - NB1.hu



Loki-Vidi balhé




Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 65908
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: vadiúj fórummotor

Re: Pintér elmondta, miért nem játszanak fiatalok a Puskás Akadémiában

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.11.19. 10:57

kösz a megerősítést, szóval kevésbé vagy hülye mint amennyire egy rohadék pártdroid
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 16715
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: Miskolc, BAZ, Hungary

Re: Pintér elmondta, miért nem játszanak fiatalok a Puskás Akadémiában

HozzászólásSzerző: ManBat » 2017.11.19. 11:02

hogy is volt anno a feljutós nyilatkozatuk, még B.M. ottani ténykedése idején? nekik nem az NB1-es tagság, hanem az akadémiai szerep a fontos?
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Pintér elmondta, miért nem játszanak fiatalok a Puskás Akadémiában

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.11.19. 11:06

ManBat írta:hogy is volt anno a feljutós nyilatkozatuk, még B.M. ottani ténykedése idején? nekik nem az NB1-es tagság, hanem az akadémiai szerep a fontos?

Mikor tevékenykedett a Felcsútnál a Bögyös Maca?
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 35392
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Pintér elmondta, miért nem játszanak fiatalok a Puskás Akadémiában

HozzászólásSzerző: SAW » 2017.11.19. 11:18

Mily jó dolga van Attilának
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 16715
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: Miskolc, BAZ, Hungary

Re: Pintér elmondta, miért nem játszanak fiatalok a Puskás Akadémiában

HozzászólásSzerző: ManBat » 2017.11.19. 11:20

Reginald McFreez írta:
ManBat írta:hogy is volt anno a feljutós nyilatkozatuk, még B.M. ottani ténykedése idején? nekik nem az NB1-es tagság, hanem az akadémiai szerep a fontos?

Mikor tevékenykedett a Felcsútnál a Bögyös Maca?

2012-2015
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
Lobanovszkij
Tartalék
Hozzászólások: 1726
Csatlakozott: 2008.04.07. 21:47
Tartózkodási hely: Belföld

Re: Pintér elmondta, miért nem játszanak fiatalok a Puskás Akadémiában

HozzászólásSzerző: Lobanovszkij » 2017.11.19. 11:23

Pinyő most lenyilatkozta, hogy az ég kék, a fű meg zöld. Ha száraz, üreges, morzsás a kenyér, akkor miért a pénztárost kérdezzük a pék helyett? Az ifiedzők meg békésen alszanak.
Gyõri ETO FC
Everybody do you, ingem rövi-do-you

Avatar
P22
Tartalék
Hozzászólások: 1760
Csatlakozott: 2008.03.18. 19:43
Tartózkodási hely: VÖRÖSVÁR

Re: Pintér elmondta, miért nem játszanak fiatalok a Puskás Akadémiában

HozzászólásSzerző: P22 » 2017.11.19. 11:55

És amikor az UTE-t az ificsapat tartotta bent?
Lassú, de pontatlan!

Avatar
Savaria1919
Világsztár
Hozzászólások: 10816
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Pintér elmondta, miért nem játszanak fiatalok a Puskás Akadémiában

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2017.11.19. 12:36

Kép
(Mondjuk a mi első helyünkre sem lehetünk túl büszkék, ezzel max Illésék járnak jól)
Zeng a dalunk
Győzni fogunk
Harcoljunk együtt
A Hali mi vagyunk

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 65908
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: vadiúj fórummotor

Re: Pintér elmondta, miért nem játszanak fiatalok a Puskás Akadémiában

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.11.19. 12:40

Savaria1919 írta:Kép
(Mondjuk a mi első helyünkre sem lehetünk túl büszkék, ezzel max Illésék járnak jól)

szóval nagyjából a Vasasnak és a Honvédnak vannak elfogadható és játszó fiataljai, a többi vagy moslék vagy sose tudjuk meg milyen
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

sznot
Admin
Hozzászólások: 42849
Csatlakozott: 2005.04.17. 02:49
Tartózkodási hely: Kecskemét

Re: Pintér elmondta, miért nem játszanak fiatalok a Puskás Akadémiában

HozzászólásSzerző: sznot » 2017.11.19. 22:42

Milyen szépen belesimult a NER-be a röfi is.
Az Akadémia nevet akkor vegyétek le, vagy minden meccs előtt minimum köpjetek fel és álljatok alá.
Ami nincs fent YouTube-on, az meg sem történt, amit nem talál a Google, az nem is létezik, aki nincs regisztrálva Facebook-on, az nem is ember!

¡ɐssɐʌlolǝ ıʞɐ ǝʎlnɥ

sznot
Admin
Hozzászólások: 42849
Csatlakozott: 2005.04.17. 02:49
Tartózkodási hely: Kecskemét

Re: Pintér elmondta, miért nem játszanak fiatalok a Puskás Akadémiában

HozzászólásSzerző: sznot » 2017.11.19. 22:56

A 2007-es második majd 2008-as bajnok MTK csapat tele 20-24 éves játékosokkal:
Végh Zoltán (29/0), Szatmári Zoltán (1/0), kapusok,
Bajúsz Endre (3/0), Bonifert Péter (1/0), Bori Gábor (12/5), Horváth Levente (24/0), Hrepka Ádám (17/2), Kanta József (25/12), Kecskés Tamás (21/0), Kulcsár Tamás, (29/3), Ladóczki István (6/0), Mladen Lambulić (28/7), Lencse László (3/0), Molnár Marcell (4/0), Pál András (17/2), Pátkai Máté (28/5), Pintér Ádám (26/2), Pollák Zoltán (26/2), Rodenbücher István (10/0), Simon Attila (1/0), Szabó Ádám (27/5), Szekeres Adrián (5/0), Urbán Gábor (25/17), Vadnai Dániel (3/0), Vági András (1/0), Zsidai László (25/1)
Oké kell a rutin (Végh, Lambulics), de lehet ezt így is csinálni, látod röfi?
Ami nincs fent YouTube-on, az meg sem történt, amit nem talál a Google, az nem is létezik, aki nincs regisztrálva Facebook-on, az nem is ember!

¡ɐssɐʌlolǝ ıʞɐ ǝʎlnɥ

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 43555
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52
Tartózkodási hely: Internált Server Error
Kapcsolat:

Re: Pintér elmondta, miért nem játszanak fiatalok a Puskás Akadémiában

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.11.19. 23:32

Hablaty, duma, hanuka!

Azér jácanak a zsoldosok, hogy a Nemzethy Akadémia ifjoncait felkészícsék az életre!
GYŐZELMÜNK KOVÁCSA
Bástya elvtárs Emlékzenekar és Tánckar előadása, fogadják szeretettel:
https://www.youtube.com/watch?v=QGDoSJmEyMc

Avatar
S.O.A.D.
Sztár
Hozzászólások: 4923
Csatlakozott: 2006.04.14. 22:25

Re: Pintér elmondta, miért nem játszanak fiatalok a Puskás Akadémiában

HozzászólásSzerző: S.O.A.D. » 2017.11.20. 09:02

Maradonapoli írta:Hablaty, duma, hanuka!

Azér jácanak a zsoldosok, hogy a Nemzethy Akadémia ifjoncait felkészícsék az életre!

Megtanítják őket levelet címezni, lecsót főzni, a kisebb otthoni javítási feladatokat elsajátítani, és még autót is vezetni?

Avatar
adrenalin69
Aranylabdás
Hozzászólások: 16376
Csatlakozott: 2006.05.06. 16:50
Tartózkodási hely: Firenze
Kapcsolat:

Re: Pintér elmondta, miért nem játszanak fiatalok a Puskás Akadémiában

HozzászólásSzerző: adrenalin69 » 2017.11.20. 10:02

Maradonapoli írta:Hablaty, duma, hanuka!

Azér jácanak a zsoldosok, hogy a Nemzethy Akadémia ifjoncait felkészícsék az életre!

Felkészíccsék az két csé!
Az Újpest csapata megszakítás nélkül,1912-óta nb1-es.
Egyszer, mindenért felelni kell, egyszer minden számadásra kerül, él bennünk a töretlen hit, hogy nem mindig a patkány marad felül!

Avatar
gw
kávboj
Hozzászólások: 14229
Csatlakozott: 2005.07.29. 13:38

Re: Pintér elmondta, miért nem játszanak fiatalok a Puskás Akadémiában

HozzászólásSzerző: gw » 2017.11.20. 10:17

sznot írta:A 2007-es második majd 2008-as bajnok MTK csapat tele 20-24 éves játékosokkal:
Végh Zoltán (29/0), Szatmári Zoltán (1/0), kapusok,
Bajúsz Endre (3/0), Bonifert Péter (1/0), Bori Gábor (12/5), Horváth Levente (24/0), Hrepka Ádám (17/2), Kanta József (25/12), Kecskés Tamás (21/0), Kulcsár Tamás, (29/3), Ladóczki István (6/0), Mladen Lambulić (28/7), Lencse László (3/0), Molnár Marcell (4/0), Pál András (17/2), Pátkai Máté (28/5), Pintér Ádám (26/2), Pollák Zoltán (26/2), Rodenbücher István (10/0), Simon Attila (1/0), Szabó Ádám (27/5), Szekeres Adrián (5/0), Urbán Gábor (25/17), Vadnai Dániel (3/0), Vági András (1/0), Zsidai László (25/1)
Oké kell a rutin (Végh, Lambulics), de lehet ezt így is csinálni, látod röfi?


van a nevsorban egy srac, akivel akkoriban sokat fociztam egyutt. inkabb bohockodjanak Felcsuton, mint ugy induljanak a karrierjuknek, ahogy az akkori MTK-nal.
E.E.E.

kávbojnak úgysem tűnsz, csak marhapásztornak

Mrs.Dolcetti
Aranylabdás
Hozzászólások: 31315
Csatlakozott: 2006.08.21. 13:57
Tartózkodási hely: a Bozsik stadiontól 10km-re
Kapcsolat:

Re: Pintér elmondta, miért nem játszanak fiatalok a Puskás Akadémiában

HozzászólásSzerző: Mrs.Dolcetti » 2017.11.20. 13:31

Nem mintha szezon elején többet játszottak volna a fiatalok.Csak azt nem értem,hogy akkor mitől Akadémia a csapat neve? A Puskást meg főleg nem értem.
"Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetõségem volt ez a gyönyörû országot, Magyarországot, képviselni."-Karl Erik Böhn

Ferencváros // Man Utd
BL-menõ
Hozzászólások: 7617
Csatlakozott: 2008.10.22. 13:20
Tartózkodási hely: IX - Bajnokok helye

Re: Pintér elmondta, miért nem játszanak fiatalok a Puskás Akadémiában

HozzászólásSzerző: Ferencváros // Man Utd » 2017.11.20. 15:24

Mert nem szorultok rá, te TA(h)O.
29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Pintér elmondta, miért nem játszanak fiatalok a Puskás Akadémiában

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.11.20. 15:31

Mrs.Dolcetti írta:Nem mintha szezon elején többet játszottak volna a fiatalok.Csak azt nem értem,hogy akkor mitől Akadémia a csapat neve? A Puskást meg főleg nem értem.

Pedig hótt egyszerű a kérdésedre a válasz: azért, mert kurva az anyjuk.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

sznot
Admin
Hozzászólások: 42849
Csatlakozott: 2005.04.17. 02:49
Tartózkodási hely: Kecskemét

Re: Pintér elmondta, miért nem játszanak fiatalok a Puskás Akadémiában

HozzászólásSzerző: sznot » 2017.11.20. 18:39

gw írta:
sznot írta:A 2007-es második majd 2008-as bajnok MTK csapat tele 20-24 éves játékosokkal:
Végh Zoltán (29/0), Szatmári Zoltán (1/0), kapusok,
Bajúsz Endre (3/0), Bonifert Péter (1/0), Bori Gábor (12/5), Horváth Levente (24/0), Hrepka Ádám (17/2), Kanta József (25/12), Kecskés Tamás (21/0), Kulcsár Tamás, (29/3), Ladóczki István (6/0), Mladen Lambulić (28/7), Lencse László (3/0), Molnár Marcell (4/0), Pál András (17/2), Pátkai Máté (28/5), Pintér Ádám (26/2), Pollák Zoltán (26/2), Rodenbücher István (10/0), Simon Attila (1/0), Szabó Ádám (27/5), Szekeres Adrián (5/0), Urbán Gábor (25/17), Vadnai Dániel (3/0), Vági András (1/0), Zsidai László (25/1)
Oké kell a rutin (Végh, Lambulics), de lehet ezt így is csinálni, látod röfi?


van a nevsorban egy srac, akivel akkoriban sokat fociztam egyutt. inkabb bohockodjanak Felcsuton, mint ugy induljanak a karrierjuknek, ahogy az akkori MTK-nal.


Mert?
Ami nincs fent YouTube-on, az meg sem történt, amit nem talál a Google, az nem is létezik, aki nincs regisztrálva Facebook-on, az nem is ember!

¡ɐssɐʌlolǝ ıʞɐ ǝʎlnɥ


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 4 vendég