Magyarország-Feröer-szigetek 1-0
A 37. percben lett elege végleg a közönségnek a szenvedésből.
Először ébresztőt kiabáltak, majd jelezték a játékosoknak, hogy kurva gyenge, amit nyújtanak. Utána a szövetség illetékeseinek üzentek Dárdai Pál nevének az emlegetésével, majd elköszöntek Bernd Storcktól.
Magyarország-Feröer: élő közvetítés! - NB1.hu
Magyarország-Feröer: élő közvetítés!
Mindezt azok után, hogy az első 10 percben eleve nem szurkoltak. Nyilván a svájci ötös és amiatt, hogy nem jutottunk ki a világbajnokságra. Utóbbival kapcsolatban – sajnos – már a sorsolásnál eldőlt a sorsunk.
A felsoroltak viszont nem jogosítják fel a válogatott játékosait arra, hogy olyan játékkal és hozzáállással rukkoljanak elő, mint tették azt Feröer-szigetek ellen az utolsó, ráadásul hazai világbajnoki selejtező döntő részében. Akkor, amikor még mindig kimentek nekik vagy húszezren szurkolni.
Fordulás után még nagyobb volt a szenvedés, még nagyobb volt Storck és a válogatott elleni tüntetés, volt, hogy akkor ollézott a közönség, ha a vendégek passzolgattak egymással.
Mikor már végleg belekeseredtünk, hogy nem nyerünk, érkezett Böde Dániel (már megint) és Dzsudzsák szöglete után közelről a kapuba kotorta a labdát a 81. percben.
És mi megint boldogok voltunk!
De csak egy pillanatra, mert a szerencsés gól és ezáltal a szerencsés győzelem nem szabad, hogy elfeledtesse azt, amit mindenki átélhetett vagy láthatott a meccsen: a közönség a szövetségi kapitány és a csapat ellen tüntetett!
Határozottan, félre nem érthetően!
Sokan tanulhatnának a Trónok harca készítői a cigándi videósoktól - filmelemzés - NB1.hu
Csillagok háborúja, Hitchcock? Ugyan már!