Oldal: 1 / 2

Bréking: hoppá, velük játszik még idén a válogatott!

Elküldve: 2017.09.22. 11:41
Szerző: nb1.hu12
Magyarország - Érdekes ellenfelei lesznek a mieinknek.

Bréking: hoppá, velük játszik még idén a válogatott!


 



Hivatalossá vált, hogy a magyar labdarúgó-válogatott a vb-selejtezők októberi zárását követően idén még két felkészülési mérkőzést játszik: november 10-én Luxemburggal idegenben, négy nappal később Costa Ricával hazai pályán mérkőzik meg.



 



A magyar válogatott mind a tíz mérkőzését megnyerte az európai miniállam csapatával szemben, a karibi együttessel viszont még nem találkozott. Costa Rica csapata novemberben vélhetőleg világbajnoki résztvevőként érkezik Magyarországra, mivel a CONCACAF zóna utolsó csoportkörében, két fordulóval a vége előtt a biztos kijutást jelentő második helyen áll. A csapat hat ponttal előzi meg a negyedik, pótselejtezős pozíciót elfoglaló Egyesült Államok, illetve az ötödik Honduras válogatottját is. A magyar válogatottra még két vb-selejtező vár az évben: október 7-én Bázelben lép pályára a házigazda svájciak ellen, majd október 10-én a Feröer-szigetek válogatottját fogadja a Groupama Arénában.



 



Sorsoltak a Magyar Kupában, óriási rangadók jönnek! - NB1.hu


Re: Bréking: hoppá, velük játszik még idén a válogatott!

Elküldve: 2017.09.22. 11:43
Szerző: extex
Bréking hoppá, tuti hogy olvassátok a fórumot.

Re: Bréking: hoppá, velük játszik még idén a válogatott!

Elküldve: 2017.09.22. 11:43
Szerző: Adamek
breakshirt: pontot, pontokat várok

Re: Bréking: hoppá, velük játszik még idén a válogatott!

Elküldve: 2017.09.22. 11:44
Szerző: Adamek
extex írta:Bréking hoppá, tuti hogy olvassátok a fórumot.

a probléma az, hogy írják is

Re: Bréking: hoppá, velük játszik még idén a válogatott!

Elküldve: 2017.09.22. 11:45
Szerző: BlancoAgilon38
Luxemburg az fontos állomás lesz. Remélem kikapunk.
Costa Rica még sosem volt ellenfél, remélem nem ők lesznek a tizenkettedikek, akiket sosem tudtunk még legyűrni.

Re: Bréking: hoppá, velük játszik még idén a válogatott!

Elküldve: 2017.09.22. 11:45
Szerző: BlancoAgilon38
Adamek írta:
extex írta:Bréking hoppá, tuti hogy olvassátok a fórumot.

a probléma az, hogy írják is

Nekem tetszik tőlük ez a finom kis tüske. :)

Re: Bréking: hoppá, velük játszik még idén a válogatott!

Elküldve: 2017.09.22. 12:17
Szerző: SuperDepor
BlancoAgilon38 írta:
Adamek írta:
extex írta:Bréking hoppá, tuti hogy olvassátok a fórumot.

a probléma az, hogy írják is

Nekem tetszik tőlük ez a finom kis tüske. :)

az a kérdés, h tüskének szánják vagy gyárilag ilyenek

Re: Bréking: hoppá, velük játszik még idén a válogatott!

Elküldve: 2017.09.22. 12:24
Szerző: BlancoAgilon38
SuperDepor írta:
BlancoAgilon38 írta:
Adamek írta:a probléma az, hogy írják is

Nekem tetszik tőlük ez a finom kis tüske. :)

az a kérdés, h tüskének szánják vagy gyárilag ilyenek

Elég egyértelmű, hogy az utóbbiak már szurkák.

Re: Bréking: hoppá, velük játszik még idén a válogatott!

Elküldve: 2017.09.22. 12:25
Szerző: ryanmckane
döbbenet, nem áll még a bál?

Re: Bréking: hoppá, velük játszik még idén a válogatott!

Elküldve: 2017.09.22. 12:31
Szerző: SuperDepor
BlancoAgilon38 írta:
SuperDepor írta:
BlancoAgilon38 írta:Nekem tetszik tőlük ez a finom kis tüske. :)

az a kérdés, h tüskének szánják vagy gyárilag ilyenek

Elég egyértelmű, hogy az utóbbiak már szurkák.

remélem

Re: Bréking: hoppá, velük játszik még idén a válogatott!

Elküldve: 2017.09.22. 12:32
Szerző: RC
Akkor lényegében rangadókat fog játszani a válogatott. Csak ne legyenek horrorsérülések, pl bréking.

Re: Bréking: hoppá, velük játszik még idén a válogatott!

Elküldve: 2017.09.22. 12:47
Szerző: Adamek
RC írta:Akkor lényegében rangadókat fog játszani a válogatott. Csak ne legyenek horrorsérülések, pl bréking.

fura: pont erre gondoltam én is és egy izraeli ultra is

Re: Bréking: hoppá, velük játszik még idén a válogatott!

Elküldve: 2017.09.22. 12:57
Szerző: extex
Adamek írta:
RC írta:Akkor lényegében rangadókat fog játszani a válogatott. Csak ne legyenek horrorsérülések, pl bréking.

fura: pont erre gondoltam én is és egy izraeli ultra is

Na és te is vagy olyan kemény, mint egy izraeli ultra?

Re: Bréking: hoppá, velük játszik még idén a válogatott!

Elküldve: 2017.09.22. 13:02
Szerző: BlancoAgilon38
extex írta:
Adamek írta:
RC írta:Akkor lényegében rangadókat fog játszani a válogatott. Csak ne legyenek horrorsérülések, pl bréking.

fura: pont erre gondoltam én is és egy izraeli ultra is

Na és te is vagy olyan kemény, mint egy izraeli ultra?

Keményebb. Beceneve: Vídia. Egyszer láttam, mikor átfúrt egy olajszállító tankhajót.

Re: Bréking: hoppá, velük játszik még idén a válogatott!

Elküldve: 2017.09.22. 13:05
Szerző: Adamek
extex írta:
Adamek írta:
RC írta:Akkor lényegében rangadókat fog játszani a válogatott. Csak ne legyenek horrorsérülések, pl bréking.

fura: pont erre gondoltam én is és egy izraeli ultra is

Na és te is vagy olyan kemény, mint egy izraeli ultra?

sokk: ez lehetetlen

Re: Bréking: hoppá, velük játszik még idén a válogatott!

Elküldve: 2017.09.22. 13:07
Szerző: alehndr
San Marino gondolom nem ért rá, Andorrának meg visszalépés lenne

Re: Bréking: hoppá, velük játszik még idén a válogatott!

Elküldve: 2017.09.22. 13:08
Szerző: BlancoAgilon38
alehndr írta:San Marino gondolom nem ért rá, Andorrának meg visszalépés lenne

Gibraltár meg röhögött egyet és inkább sörözni mennek.

Re: Bréking: hoppá, velük játszik még idén a válogatott!

Elküldve: 2017.09.22. 15:12
Szerző: kristof98.haladas
Azta!

Re: Bréking: hoppá, velük játszik még idén a válogatott!

Elküldve: 2017.09.22. 16:36
Szerző: Rockiton
Eleinte alapból voltak segghülyék az NB1.hu szerkesztői, most már nyilvánvalóan magukat parodizálják. Ez nem vicces, hanem rohadtul szánalmas.
Őrület ez a fejetlenség, ami szegény Imre Mátyás halála óta folyik itt újságírás címén. Kezdve a Pintért-szopó cikkel, hogy szerintük miért ő az NB1 legjobb edzője, a tavalyi Vasas - Fradi (2:2) meccs, amiről kijelentették, hogy ez az év meccse volt, bárki bármint mond ((burkoltan: "KUSSOLJATOK, A KURVA ANYÁTOKAT!").
Aztán idén a rengeteg zsidós cikk, egy másik oldalról átvett Storck nyilatkozat a facebookról, amit nyilvánvalóan kamu nickkel írtak. Nem beszélve ezekról az idióta címekről: "hoppá, bréking, ez igen".

Pedig annak idején még tök jó kezdeményezések is voltak, mint például a fotópályázat, hogy akinek a képe a legtöbb like-ot kapja facebookon, az kap a kedvenc csapata meccsére egy éves bérletet.

Istenem, baszd meg... totál káosz, ami itt folyik.

Re: Bréking: hoppá, velük játszik még idén a válogatott!

Elküldve: 2017.09.22. 23:02
Szerző: HattoriHanzo
Luxemburg és Costa Rica ellen is a három pont a lényeg. A többi nem számít.