Zárt kapuk mögött következik egy nagyon parázs mérkőzés

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Zárt kapuk mögött következik egy nagyon parázs mérkőzés

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.08.18. 12:55

Újpest - Háromesélyes találkozó.

Zárt kapuk mögött következik egy nagyon parázs mérkőzés


 



Szombati focimeccsek és televíziós közvetítések - NB1.hu



 



ÚJPEST FC–DIÓSGYŐRI VTK



(Szombat, Szusza Ferenc Stadion, 20.30)



 



A lila-fehérek ismét zárt kapuk mögött fogadják soros ellenfelüket. A Vasast így győzték le 1-0-ra augusztus 6-án. A bajnokságban először a múlt héten, a bajnok Honvéd otthonában kaptak ki, addig egy győzelem mellett háromszor döntetlent játszottak. A Diósgyőr a harmadik helyen áll, két győzelem, két döntetlen, egy vereség a mérlege. Már négyszer játszott eddig vendégként, a Vasas és a Haladás ellen nyert, Kispesten döntetlenre végzett, csak Balmazújvárosban kapott ki. Az Újpest ellen 2006 decembere óta nyeretlen vendégként, noha tavaly októberben négy gólt is szerzett (4-4).


Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Zárt kapuk mögött következik egy nagyon parázs mérkőzés

HozzászólásSzerző: ManBat » 2017.08.19. 11:38

Rossz előérzetem van. Sima 2 vagy 3 gólt érzek oda.
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 37821
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Zárt kapuk mögött következik egy nagyon parázs mérkőzés

HozzászólásSzerző: SAW » 2017.08.19. 13:20

ManBat írta:Rossz előérzetem van. Sima 2 vagy 3 gólt érzek oda.

Csodálnám, de nem bánnám.
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74817
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Zárt kapuk mögött következik egy nagyon parázs mérkőzés

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.08.19. 14:02

2-2, nem is lehet más
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 37821
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Zárt kapuk mögött következik egy nagyon parázs mérkőzés

HozzászólásSzerző: SAW » 2017.08.19. 18:42

Adamek írta:2-2, nem is lehet más

Na ja, esetleg egy eseménytelen 4-4.
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Zárt kapuk mögött következik egy nagyon parázs mérkőzés

HozzászólásSzerző: ManBat » 2017.08.19. 18:54

SAW írta:
ManBat írta:Rossz előérzetem van. Sima 2 vagy 3 gólt érzek oda.

Csodálnám, de nem bánnám.

Kettőnk Kispest elleni meccseiből beindulva erősen felétek billen a mérleg. Ne legyen persze igazam!
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Zárt kapuk mögött következik egy nagyon parázs mérkőzés

HozzászólásSzerző: ManBat » 2017.08.19. 20:43

Makraiiiiii b+
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Zárt kapuk mögött következik egy nagyon parázs mérkőzés

HozzászólásSzerző: ManBat » 2017.08.19. 20:44

ManBat írta:Makraiiiiii b+

áháhááá :)
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Zárt kapuk mögött következik egy nagyon parázs mérkőzés

HozzászólásSzerző: ManBat » 2017.08.19. 20:57

Óvári tiszta Dombi, a futással nincs gondja a szélen, csak a labda ne lenne ott
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

BlancoAgilon38

Re: Zárt kapuk mögött következik egy nagyon parázs mérkőzés

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.08.19. 21:01

ManBat írta:Óvári tiszta Dombi, a futással nincs gondja a szélen, csak a labda ne lenne ott

Lehagyja és belebotlik.

Újpesti
Kulcsjátékos
Hozzászólások: 3256
Csatlakozott: 2005.09.19. 21:45

Re: Zárt kapuk mögött következik egy nagyon parázs mérkőzés

HozzászólásSzerző: Újpesti » 2017.08.19. 21:05

Gyanúsan visszafogott játékot produkálunk ma. Vig és csöndben ül a padon. Esetleg félidő vendég, vége hazai?

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Zárt kapuk mögött következik egy nagyon parázs mérkőzés

HozzászólásSzerző: ManBat » 2017.08.19. 21:08

Vad II ma szokatlanul korrekt
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Újpesti
Kulcsjátékos
Hozzászólások: 3256
Csatlakozott: 2005.09.19. 21:45

Re: Zárt kapuk mögött következik egy nagyon parázs mérkőzés

HozzászólásSzerző: Újpesti » 2017.08.19. 21:09

ManBat írta:Vad II ma szokatlanul korrekt


Hazaadást is simán engette.

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Zárt kapuk mögött következik egy nagyon parázs mérkőzés

HozzászólásSzerző: ManBat » 2017.08.19. 21:10

Ugrómókus gyakorolhatná az ugratást
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Zárt kapuk mögött következik egy nagyon parázs mérkőzés

HozzászólásSzerző: ManBat » 2017.08.19. 21:14

a cselek ülnek, az >5m labdák annál kevésbé
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

BlancoAgilon38

Re: Zárt kapuk mögött következik egy nagyon parázs mérkőzés

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.08.19. 21:21

Na, ezen a parázson nem sülne krumpli.

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 40672
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Zárt kapuk mögött következik egy nagyon parázs mérkőzés

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.08.19. 21:22

Nem kéne elbukni innen..
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 37821
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Zárt kapuk mögött következik egy nagyon parázs mérkőzés

HozzászólásSzerző: SAW » 2017.08.19. 21:28

Újpesti írta:Gyanúsan visszafogott játékot produkálunk ma. Vig és csöndben ül a padon. Esetleg félidő vendég, vége hazai?

Nekem is feltűnt.
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Zárt kapuk mögött következik egy nagyon parázs mérkőzés

HozzászólásSzerző: ManBat » 2017.08.19. 21:38

Ugrait le kéne hozni, rémes ma a labdakezelése
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74817
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Zárt kapuk mögött következik egy nagyon parázs mérkőzés

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.08.19. 21:39

ebben a fordulóban sem lettünk topliga
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 80 vendég