Virágkarnevált tartana a Loki a Nagyerdőben - előzetes

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Virágkarnevált tartana a Loki a Nagyerdőben - előzetes

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.08.18. 11:02

Debrecen - A forduló rangadója következik?

Virágkarnevált tartana a Loki a Nagyerdőben - előzetes


 



Hazai mérkőzés vár a DVSC-re, amely ezúttal pénteken este a Vasast fogadja a Nagyerdei Stadionban az OTP Bank Liga 6. fordulójában - írja beharangozójában a dvsc.hu. A tavalyi három egymás elleni összecsapásukból kettőt a fővárosban, míg egyet Debrecenben rendeztek - kettőt a fővárosiak, egyet a cívisvárosiak nyertek. A két együttesnek a pénteki lesz a 82. egymás elleni mérkőzése. Az örökmérleg kiegyenlített, 31 debreceni-, és vasas-győzelem mellett 19-szer játszottak döntetlent a felek. A gólkülönbség szintén nagyon szoros, 136-133 a Loki javára.



 



A debreceni csapat még nyeretlen a mostani bajnoki szezonban, két döntetlen mellett háromszor kikapott. Debrecenben két meccsen egy pontot szerzett eddig. A 450 játékperc alatt mindössze két gólt ért el. Hasonlóan rossz sorozata Leonel Pontessel volt tavaly az ősz derekától, akkor hét találkozón át nem tudott nyerni az OTP Bank Ligában. A hazai mérleg is a pontesi időket idézi. A Vasas az első öt fordulóban kétszer nyert és kétszer kapott ki, egy döntetlen mellett. Vendégként Balmazújvárosban nyert, a Szusza Ferenc Stadionban az Újpesttől pedig kikapott, egyaránt 1-0-ra. A fővároson kívül mindössze egy bajnoki vereséget szenvedett eddig 2017-ben, április végén a Diósgyőr verte meg. A piros-kékek tavaly októberben nyerni tudtak a DVSC ellen idegenben, ezzel 2000 ősze óta tartó rossz sorozatot szakítottak meg - fogalmaz a meccsről az MLSZ.



 



A pénteken 19.30 órakor kezdődő találkozó játékvezetője Iványi Zoltán lesz. A meccset az M4 Sport élőben közvetíti.


Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96330
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Virágkarnevált tartana a Loki a Nagyerdőben - előzetes

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.08.18. 20:09

wtf
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Gunners
Aranylabdás
Hozzászólások: 21806
Csatlakozott: 2009.02.28. 19:33
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: Virágkarnevált tartana a Loki a Nagyerdőben - előzetes

HozzászólásSzerző: Gunners » 2017.08.18. 20:10

Aláz a Loki :D
Go Gunners Hajrá Videoton

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74928
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Virágkarnevált tartana a Loki a Nagyerdőben - előzetes

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.08.18. 20:12

Cselszky írta:wtf


fel a fejjel, majd találtok más okot a mélabúra
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96330
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Virágkarnevált tartana a Loki a Nagyerdőben - előzetes

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.08.18. 20:18

Adamek írta:
Cselszky írta:wtf


fel a fejjel, majd találtok más okot a mélabúra

Nehéz feladat, hisz fényes a jelen.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96330
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Virágkarnevált tartana a Loki a Nagyerdőben - előzetes

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.08.18. 20:19

Holman eltakarodott. Valószínűleg az általam gondoltnál is nagyobb jelentősége van.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74928
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Virágkarnevált tartana a Loki a Nagyerdőben - előzetes

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.08.18. 20:22

Cselszky írta:Holman eltakarodott. Valószínűleg az általam gondoltnál is nagyobb jelentősége van.

vagy Onassis már távcsővel figyeli a cirkálójáról kire számíthat és neki pörgetik a skacok
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Mrs.Dolcetti
Aranylabdás
Hozzászólások: 31315
Csatlakozott: 2006.08.21. 13:57
Tartózkodási hely: a Bozsik stadiontól 10km-re
Kapcsolat:

Re: Virágkarnevált tartana a Loki a Nagyerdőben - előzetes

HozzászólásSzerző: Mrs.Dolcetti » 2017.08.18. 20:27

Eddig meg is van.de mi történt itt egy hét alatt? Vagy a végén meg nyer 5:4-re a Vasas?
"Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetõségem volt ez a gyönyörû országot, Magyarországot, képviselni."-Karl Erik Böhn

Avatar
just
Tartalék
Hozzászólások: 1226
Csatlakozott: 2007.03.28. 11:13

Re: Virágkarnevált tartana a Loki a Nagyerdőben - előzetes

HozzászólásSzerző: just » 2017.08.18. 20:34

Most jön az a james akinek akkora fordulóköre van mint a kamionnak..gaál.pavlov meg a padon ülnek..de a majom köcsögje akit egy ifista oda vert az fent van. A 4-et meg várta,nem nyúlt bele a meccsbe..hiába..tényleg nagy ász..
"Úgy vélem,a mûvem csak akkor lesz befejezve ha meghaltam és eltemetnek" John Lennon
Angyalföld
http://www.youtube.com/watch?v=I-NRriHlLUk

Avatar
alehndr
Világsztár
Hozzászólások: 13657
Csatlakozott: 2011.08.13. 19:32
Tartózkodási hely: Ibiza

Re: Virágkarnevált tartana a Loki a Nagyerdőben - előzetes

HozzászólásSzerző: alehndr » 2017.08.18. 20:56

szimpatikus húzás Banditól, nem akarja emberelőnyben lejátszani a hátralévő időt.


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 152 vendég