Oldal: 1 / 1

A nigériai válogatott szerint olyan a focink, mint a német

Elküldve: 2017.08.12. 15:15
Szerző: nb1.hu12
Budapest - Honfitársa pótlására igazolta a Honvéd.

A nigériai válogatott szerint olyan a focink, mint a német


Szereti a várost és a csapatot, és a bajnokság színvonalát is megfelelőnek tartja, sőt a profi körülményeket is kiemelte a Honvéd jobbhátvédje, aki Németországhoz hasonlította hazánkat.


 


„Az álmom, hogy a legmagasabb szinten játsszak, és családom büszke legyen rám” – fogalmazott Akeem Latifu az M4 Sportnak, aki azt szeretné, hogy gyerekei felnézzenek rá, valamint feltett szándéka a válogatottban is többet szerepelni.


 


A kétszeres nigériai válogatott játékost két hete igazolta le a Honvéd, amely honfitársa, a súlyos sérülést szenvedő Ikenne-King pótlására igazolta a kispesti védelem jobb oldalára. A két játékos természetesen ismeri egymást, sőt ideérkezése előtt beszéltek is a budapesti körülményekről.


 


 


A 27 éves légiós korábban megfordult Norvégiában és Ukrajnában is, valamint tagja volt a 2007-es, kanadai U20-as világbajnokságon szereplő nigériai válogatottnak. Honfitársán kívül a vezetőedzőt, Erik van der Meert is ismerte, hiszen az előző évben Ukrajnában éppen a holland volt csapat edzője.


 


Nem gondolkozott sokat az ajánlaton, szereti a várost és a csapatot, és a bajnokság színvonalát is megfelelőnek tartja, sőt a profi körülményeket is kiemelte. „Sok kívülálló nem hisz a magyar NB I-ben, de ha idejön és játszik, akkor rájön, hogy nagy a tempó, profik a körülmények vannak. Németországhoz tudnám hasonlítani. Persze nem teljesen olyan, de közel áll hozzá.”


 



Élő közvetítés az 5. forduló meccseiről - NB1.hu



Élő közvetítés az 5. forduló meccseiről




Re: A nigériai válogatott szerint olyan a focink, mint a német

Elküldve: 2017.08.12. 15:37
Szerző: Maradonapoli
Iker King eltitkolt tessvére.

Re: A nigériai válogatott szerint olyan a focink, mint a német

Elküldve: 2017.08.12. 16:02
Szerző: SuperDepor
van közte hasonlóság, kétségtelen, kapu, labda, gyep stb

Re: A nigériai válogatott szerint olyan a focink, mint a német

Elküldve: 2017.08.12. 16:07
Szerző: _carlos_
kedves nyilatkozat.

Re: A nigériai válogatott szerint olyan a focink, mint a német

Elküldve: 2017.08.12. 16:47
Szerző: Kegyetlen
a foci olyan. a futballjuk más.