Véber György visszatért

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Véber György visszatért

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.07.21. 09:19

Magyarország – Ismét vezetőedzői munkát kapott.

Véber György visszatért


Véber György lett a Pest megyei másodosztályban induló Duna-Tisza Aszfalt Törteli KSK új vezetőedzője – számolt be róla a cegledinfo.hu.



 



Véber Györgyöt először bő egy hónappal ezelőtt kereste meg a törteli polgármester azzal, hogy nagy tervei vannak a csapattal és szeretné, ha a korábbi háromszoros válogatott labdarúgó segítene a megvalósításban. Az együttes elsődleges célja az, hogy megnyerje a Pest megyei másodosztályú bajnokságot, majd két év alatt két osztályt ugorva az NB III-ba kerüljön.



 



 „Nagy feladat, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk a csapatból úgy, hogy heti három tréning van, illetve a játékosok a szabadidejüket áldozzák a futballra – mondta a városi portálnak a tréner. – Eredményt produkálni bármely osztályban csak munkával lehet, a cél tehát, hogy jól felkészüljünk és a bajnokságot »csont nélkül« megnyerjük."



 



Véber György edzői pályafutása során dolgozott többek között Pápán, Mezőkövesden és Nyíregyházán is – a szabolcsi klubtól idén áprilisban menesztették –, de a megyei bajnokság sem ismeretlen számára, mivel korábban a Pest megyei első osztályú Nagykőrösnél is edzősködött. A tréner szerződése – első körben  – 2018. június 30-ig szól a törteli klubnál – írta az nso.hu.




Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu



Átigazolási hírek




Westman
Tartalék
Hozzászólások: 1674
Csatlakozott: 2014.01.26. 10:19
Tartózkodási hely: Hungary

Re: Véber György visszatért

HozzászólásSzerző: Westman » 2017.07.21. 16:11

Végre jó helyen vagy Gyuri,kb ez a te szinted edzőként.

Avatar
PTi
Tartalék
Hozzászólások: 1053
Csatlakozott: 2016.10.28. 16:08

Re: Véber György visszatért

HozzászólásSzerző: PTi » 2017.07.22. 10:11

megyekettes futballisták, a faszomat már :(

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Véber György visszatért

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.07.22. 10:14

Westman írta:Végre jó helyen vagy Gyuri,kb ez a te szinted edzőként.

+1 Bár szerintem ott sem húzza sokáig. Az amatőrök igen könnyen elküldik majd a kurvannyába.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
moti77
Sztár
Hozzászólások: 3936
Csatlakozott: 2012.02.15. 00:34
Tartózkodási hely: Hóm Offísz

Re: Véber György visszatért

HozzászólásSzerző: moti77 » 2017.07.22. 12:46

Sajnálom, hogy, ennyire le adta magát. Annak idején, Mészöly-Véber párost bírtam a Ute-nél. Hátha, egyszer, összejön, újból a páros. De, csak, hátha....

Avatar
A Vaskezű
Aranylabdás
Hozzászólások: 15271
Csatlakozott: 2009.08.31. 16:02

Re: Véber György visszatért

HozzászólásSzerző: A Vaskezű » 2017.07.22. 15:02

Reginald McFreez írta:
Westman írta:Végre jó helyen vagy Gyuri,kb ez a te szinted edzőként.

+1 Bár szerintem ott sem húzza sokáig. Az amatőrök igen könnyen elküldik majd a kurvannyába.

Ez ennél azért összetettebb.

Először a játékosok tüntetőleg a teljesítményükkel fogják elküldeni őt a kurva anyjába. Azután ő a játékosait. Ezután a klubvezető őt. Végül, ő a klubvezetőt. Itt jön a szerződésbontás, és egy nyilvános pszichoterápia keretén belül mindenki beszámol a sérelmeiről.

Senki nem maradhat a másik adósa. Szemet szemért, kurvannyát kurvannyáért. Ez egy ilyen körforgás, ószövetségi szellemben, az idők végezetéig.

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Véber György visszatért

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.07.22. 15:22

A Vaskezű írta:
Reginald McFreez írta:
Westman írta:Végre jó helyen vagy Gyuri,kb ez a te szinted edzőként.

+1 Bár szerintem ott sem húzza sokáig. Az amatőrök igen könnyen elküldik majd a kurvannyába.

Ez ennél azért összetettebb.

Először a játékosok tüntetőleg a teljesítményükkel fogják elküldeni őt a kurva anyjába. Azután ő a játékosait. Ezután a klubvezető őt. Végül, ő a klubvezetőt. Itt jön a szerződésbontás, és egy nyilvános pszichoterápia keretén belül mindenki beszámol a sérelmeiről.

Senki nem maradhat a másik adósa. Szemet szemért, kurvannyát kurvannyáért. Ez egy ilyen körforgás, ószövetségi szellemben, az idők végezetéig.

Jó, lehet, lényeg, hogy nem onnan fog nyugdíjba menni, de valószínűleg már a következő nyáron sem náluk írja alá a szabadságos papírját (ha van még olyan egyáltalán).
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
banok
Aranylabdás
Hozzászólások: 29048
Csatlakozott: 2005.03.20. 03:08
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:

Re: Véber György visszatért

HozzászólásSzerző: banok » 2017.07.22. 19:48

Az ő szintje

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51351
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Véber György visszatért

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.07.23. 09:43

Gyuri! Nem szóltak még? Irány Ózd!

Avatar
zaggar
Tartalék
Hozzászólások: 1689
Csatlakozott: 2015.04.09. 16:10
Tartózkodási hely: Ország gyöngye-aranya

Re: Véber György visszatért

HozzászólásSzerző: zaggar » 2017.07.23. 10:22

Aztán seperc alatt felviszi őket az nb2-be és lészen nagy csodálkozás a részetekről :)
Újpest-Munkás
Serie A iránt érdekl?d? (Milan és a többiek)

"Az ön parancsa nekem nem parancs. Az én látható f?hatóságom az árkodi püspök meg a vallás- és közoktatásügyi miniszter, a láthatatlan meg, aki ígéreteimet számon tartja, maga a megváltó Krisztus."


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 83 vendég