A Vasas is Izraelbe megy – Sorsoltak az Európa-ligában

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

A Vasas is Izraelbe megy – Sorsoltak az Európa-ligában

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.06.19. 13:22

Nyon – Otthon kezd a Videoton és a Ferencváros is.

A Vasas is Izraelbe megy – Sorsoltak az Európa-ligában


Miután kiderült, hogy a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörében a magyar bajnok Budapest Honvéd a Hapoel Beer-Sheva csapatával mérkőzik, az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában kisorsolták az Európa-liga kvalifikációs szakaszának menetrendjét is. A Videoton máltai, a Vasas izraeli, a Ferencváros pedig lett ellenfelet kapott.



 



Száz csapat – köztük a bajnoki ezüstérmes Vidi, a harmadik helyezett Vasas és a kupagyőztes FTC – várta ellenfelét az Európa-liga selejtezőjének nyitányára. A szervezők minden csapathoz rendeltek egy számot: a kiemelteket egytől ötig, a többieket 6-10 között rangsorolták, majd számítógépre bízták a sorsolást.



 



Mindjárt az első pár után kialakult az első magyar érdekeltségű találkozó menetrendje: az előző idényt az OTP Bank Ligában bronzéremmel, a Magyar Kupában ezüsttel záró Vasas a Beitar Jeruzsálem otthonában kezd.



 



A folytatásban a két kiemelt magyar résztvevő is megkapta ellenfelét: a Fradira a lett Jelgava, a Videotonra pedig a máltai Balzan vár. Mindkét hazai klub saját pályáján kezdheti a párharcot.



Az első mérkőzéseket június 29-én, a visszavágókat július 6-án rendezik.



 




Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu



Vasárnap 10.21: Összejön nekik? 10.04: Brémában biztos, hogy nem marad! 9.46: Németországból igazolták Szombat 18.29: Hajnal Tamás még egy évig biztosan marad a zöld-fehéreknél. 17.50: Korábbi Vidi-kapus lesz Balajcza utódja. 17.10: Marco Rossi kapust igazolt. 16.37: Alapemberrel hosszabbított a Szpari.




laller89
Ifista
Hozzászólások: 555
Csatlakozott: 2016.07.13. 20:41

Re: A Vasas is Izraelbe megy – Sorsoltak az Európa-ligában

HozzászólásSzerző: laller89 » 2017.06.19. 13:29

Fradi mekkora makk volt en nem tudom hogy kaptak meg a leggyengebb elnenfelet.

Na mindegy is se mondom biztosra hogy tovabb mennek. :)

Vasas megszivta, videoton meg kötelezö 2- ös gyözelem ott nincs mese.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74933
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: A Vasas is Izraelbe megy – Sorsoltak az Európa-ligában

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.06.19. 13:37

ezek akarnak tőlünk valamit
vagy a világhírű ivóvizeinket vagy Pataky Ateszt
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Gunners
Aranylabdás
Hozzászólások: 21806
Csatlakozott: 2009.02.28. 19:33
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: A Vasas is Izraelbe megy – Sorsoltak az Európa-ligában

HozzászólásSzerző: Gunners » 2017.06.19. 13:47

Fradinak meg nekünk kötelező a továbbjutás. A Vasast sem írnám le. Azért nem kell hasra esni az izraeli klubfocitól sem. Van két jó csapat a többi max kicsit jobb mint az NB1-esek.
Go Gunners Hajrá Videoton

BlancoAgilon38

Re: A Vasas is Izraelbe megy – Sorsoltak az Európa-ligában

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.06.19. 13:51

Számítógépes sorsolás? Ezek nem láttak még NCIS Cybert.

laller89
Ifista
Hozzászólások: 555
Csatlakozott: 2016.07.13. 20:41

Re: A Vasas is Izraelbe megy – Sorsoltak az Európa-ligában

HozzászólásSzerző: laller89 » 2017.06.19. 13:52

Gunners írta:Fradinak meg nekünk kötelező a továbbjutás. A Vasast sem írnám le. Azért nem kell hasra esni az izraeli klubfocitól sem. Van két jó csapat a többi max kicsit jobb mint az NB1-esek.



Viccelsz nezd meg a stadiont hol fog jatszani a vasas :) abban igazat adok hogy nem sokkal jobb az izraeli bajnoksag viszont a mentalitas miatt sokkal pörgösebb jobb mecsek vannak es ezt a vasas nem tudja semmivel potolni.


https://www.youtube.com/watch?v=rANPtd4Klao

meg kepen nem lattak ekkora satdiont a vasas jatekosok a hangulatrol nem is beszelve.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára laller89 2017.06.19. 14:00-kor.

BlancoAgilon38

Re: A Vasas is Izraelbe megy – Sorsoltak az Európa-ligában

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.06.19. 13:53

laller89 írta:Fradi mekkora makk volt en nem tudom hogy kaptak meg a leggyengebb elnenfelet.

Na mindegy is se mondom biztosra hogy tovabb mennek. :)

Vasas megszivta, videoton meg kötelezö 2- ös gyözelem ott nincs mese.

Máltára nyerni jár minden magyar csapat.

laller89
Ifista
Hozzászólások: 555
Csatlakozott: 2016.07.13. 20:41

Re: A Vasas is Izraelbe megy – Sorsoltak az Európa-ligában

HozzászólásSzerző: laller89 » 2017.06.19. 13:57

BlancoAgilon38 írta:
laller89 írta:Fradi mekkora makk volt en nem tudom hogy kaptak meg a leggyengebb elnenfelet.

Na mindegy is se mondom biztosra hogy tovabb mennek. :)

Vasas megszivta, videoton meg kötelezö 2- ös gyözelem ott nincs mese.

Máltára nyerni jár minden magyar csapat.


Videotont erzem a legbiztosabb pontnak a keret igazolasok csapat jatek.

Nem latok okot miert ne lehetne 2-ös gyözelem.

BlancoAgilon38

Re: A Vasas is Izraelbe megy – Sorsoltak az Európa-ligában

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.06.19. 14:03

laller89 írta:
BlancoAgilon38 írta:
laller89 írta:Fradi mekkora makk volt en nem tudom hogy kaptak meg a leggyengebb elnenfelet.

Na mindegy is se mondom biztosra hogy tovabb mennek. :)

Vasas megszivta, videoton meg kötelezö 2- ös gyözelem ott nincs mese.

Máltára nyerni jár minden magyar csapat.


Videotont erzem a legbiztosabb pontnak a keret igazolasok csapat jatek.

Nem latok okot miert ne lehetne 2-ös gyözelem.

Persze, lehetséges. De hogy nem fogadnék egyik csapatra sem az tuti. Szép lassan kinőttem a remenykedő szerepkört.

Gunners
Aranylabdás
Hozzászólások: 21806
Csatlakozott: 2009.02.28. 19:33
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: A Vasas is Izraelbe megy – Sorsoltak az Európa-ligában

HozzászólásSzerző: Gunners » 2017.06.19. 14:07

laller89 írta:
Gunners írta:Fradinak meg nekünk kötelező a továbbjutás. A Vasast sem írnám le. Azért nem kell hasra esni az izraeli klubfocitól sem. Van két jó csapat a többi max kicsit jobb mint az NB1-esek.



Viccelsz nezd meg a stadiont hol fog jatszani a vasas :) abban igazat adok hogy nem sokkal jobb az izraeli bajnoksag viszont a mentalitas miatt sokkal pörgösebb jobb mecsek vannak es ezt a vasas nem tudja semmivel potolni.


https://www.youtube.com/watch?v=rANPtd4Klao

meg kepen nem lattak ekkora satdiont a vasas jatekosok a hangulatrol nem is beszelve.

Esélyesebb a zsicci csapat, de egy Vojvodina szvsz sokkal szarabb lett volna a Vasasnak.
Go Gunners Hajrá Videoton

laller89
Ifista
Hozzászólások: 555
Csatlakozott: 2016.07.13. 20:41

Re: A Vasas is Izraelbe megy – Sorsoltak az Európa-ligában

HozzászólásSzerző: laller89 » 2017.06.19. 14:09

BlancoAgilon38 írta:
laller89 írta:
BlancoAgilon38 írta:Máltára nyerni jár minden magyar csapat.


Videotont erzem a legbiztosabb pontnak a keret igazolasok csapat jatek.

Nem latok okot miert ne lehetne 2-ös gyözelem.

Persze, lehetséges. De hogy nem fogadnék egyik csapatra sem az tuti. Szép lassan kinőttem a remenykedő szerepkört.


Öszinten en csak a vidire , meg a fradi tovabb jutast se merem irni pedig a lehetö leggyengebb elenfelet kaptak.

De amilyen gyenge sz.r mecset produkaltak mult heten nagyon meg lennek lepve ha barmi ertelmeset mutatni tudnanak a palyan.

laller89
Ifista
Hozzászólások: 555
Csatlakozott: 2016.07.13. 20:41

Re: A Vasas is Izraelbe megy – Sorsoltak az Európa-ligában

HozzászólásSzerző: laller89 » 2017.06.19. 14:10

Gunners írta:
laller89 írta:
Gunners írta:Fradinak meg nekünk kötelező a továbbjutás. A Vasast sem írnám le. Azért nem kell hasra esni az izraeli klubfocitól sem. Van két jó csapat a többi max kicsit jobb mint az NB1-esek.



Viccelsz nezd meg a stadiont hol fog jatszani a vasas :) abban igazat adok hogy nem sokkal jobb az izraeli bajnoksag viszont a mentalitas miatt sokkal pörgösebb jobb mecsek vannak es ezt a vasas nem tudja semmivel potolni.


https://www.youtube.com/watch?v=rANPtd4Klao

meg kepen nem lattak ekkora satdiont a vasas jatekosok a hangulatrol nem is beszelve.

Esélyesebb a zsicci csapat, de egy Vojvodina szvsz sokkal szarabb lett volna a Vasasnak.


Ezt lehetett tudni könnyü elenfelet nem fognak kapni..

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74933
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: A Vasas is Izraelbe megy – Sorsoltak az Európa-ligában

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.06.19. 14:18

BlancoAgilon38 írta:
laller89 írta:
BlancoAgilon38 írta:Máltára nyerni jár minden magyar csapat.


Videotont erzem a legbiztosabb pontnak a keret igazolasok csapat jatek.

Nem latok okot miert ne lehetne 2-ös gyözelem.

Persze, lehetséges. De hogy nem fogadnék egyik csapatra sem az tuti. Szép lassan kinőttem a remenykedő szerepkört.

a Vidi menetelésben van, megírta az nb1.hu is, mi meg a Balkán helyett Baltikumra megyünk, ez mumuskerülést jelent
a két sarukészitős kaland durvább lesz
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: A Vasas is Izraelbe megy – Sorsoltak az Európa-ligában

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.06.19. 14:19

A Videoton máltai, a Vasas izraeli csapatot kapott, a Ferencvárosnak pedig lett ellenfele lett.

(ú, de ócska, valaki öljön meg)
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Gunners
Aranylabdás
Hozzászólások: 21806
Csatlakozott: 2009.02.28. 19:33
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: A Vasas is Izraelbe megy – Sorsoltak az Európa-ligában

HozzászólásSzerző: Gunners » 2017.06.19. 14:25

laller89 írta:
Gunners írta:
laller89 írta:

Viccelsz nezd meg a stadiont hol fog jatszani a vasas :) abban igazat adok hogy nem sokkal jobb az izraeli bajnoksag viszont a mentalitas miatt sokkal pörgösebb jobb mecsek vannak es ezt a vasas nem tudja semmivel potolni.


https://www.youtube.com/watch?v=rANPtd4Klao

meg kepen nem lattak ekkora satdiont a vasas jatekosok a hangulatrol nem is beszelve.

Esélyesebb a zsicci csapat, de egy Vojvodina szvsz sokkal szarabb lett volna a Vasasnak.


Ezt lehetett tudni könnyü elenfelet nem fognak kapni..

Persze, de még mindig jobb mint a szerbek szerintem. Szerintem nem simázzák le a Vasast, remélem odateszik magukat náluk a fiatalok.
Go Gunners Hajrá Videoton

BlancoAgilon38

Re: A Vasas is Izraelbe megy – Sorsoltak az Európa-ligában

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.06.19. 14:35

Reginald McFreez írta:A Videoton máltai, a Vasas izraeli csapatot kapott, a Ferencvárosnak pedig lett ellenfele lett.

(ú, de ócska, valaki öljön meg)

A második lett nem kell lett volna.

Gunners
Aranylabdás
Hozzászólások: 21806
Csatlakozott: 2009.02.28. 19:33
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: A Vasas is Izraelbe megy – Sorsoltak az Európa-ligában

HozzászólásSzerző: Gunners » 2017.06.19. 14:36

BlancoAgilon38 írta:
Reginald McFreez írta:A Videoton máltai, a Vasas izraeli csapatot kapott, a Ferencvárosnak pedig lett ellenfele lett.

(ú, de ócska, valaki öljön meg)

A második lett nem kell lett volna.

Ilyeneken nem akadok itt fent. Sokkal cifrább dolgok fordulnak elő. :D
Go Gunners Hajrá Videoton

Space
Serdülõ
Hozzászólások: 292
Csatlakozott: 2016.05.21. 15:24
Tartózkodási hely: Versenypálya

Re: A Vasas is Izraelbe megy – Sorsoltak az Európa-ligában

HozzászólásSzerző: Space » 2017.06.19. 14:43

Videoton belehúzott a jóba

Mantequilla
Aranylabdás
Hozzászólások: 28691
Csatlakozott: 2007.10.02. 17:59
Tartózkodási hely: El Pollo Loco

Re: A Vasas is Izraelbe megy – Sorsoltak az Európa-ligában

HozzászólásSzerző: Mantequilla » 2017.06.19. 14:46

Space írta:Videoton belehúzott a jóba

Észt vagy feröeri csapat a második körben, ha továbbjutunk.
"A texasiról kiderült, hogy jóindulatú, nagylelk? és kedves ember. Három nap múlva mindenki utálta."

VIDEOTON
¡VIVA LA MEHEECO!

Space
Serdülõ
Hozzászólások: 292
Csatlakozott: 2016.05.21. 15:24
Tartózkodási hely: Versenypálya

Re: A Vasas is Izraelbe megy – Sorsoltak az Európa-ligában

HozzászólásSzerző: Space » 2017.06.19. 14:47

A Fradi megkaphatja a Midtjylland-Derry City továbbjutóját


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 164 vendég