Két győzelemmel zárna a Fradi – Interjú Thomas Dollal

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Két győzelemmel zárna a Fradi – Interjú Thomas Dollal

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.05.26. 11:56

Budapest – Bronzérem helyett derbi- és kupagyőzelem a cél a Ferencvárosnál

Két győzelemmel zárna a Fradi – Interjú Thomas Dollal


Mindkét hátralévő mérkőzését megnyerné a Ferencváros, amely a kupagyőzelemmel elfogadhatóra alakítaná a szezonját – ezt Thomas Doll, az együttes vezetőedzője nyilatkozta az nb1.hu-nak. A német szakember a napokban az Újpest elleni ideális kezdőcsapat kialakításán dolgozott, a két idény közötti – nem is olyan hosszú – időszakot pedig Magyarországon tölti.



 



Őrlődik még a Videoton elleni 4-1-es vereség miatt?



- El kell ismerni a teljesítményüket, de azért nem szabad túlértékelni sem, hiszen több kiesett játékosom volt, így nem tudtuk megnehezíteni a dolgukat, nem tudtunk komoly ellenállást tanúsítani. A Videotonnak egyszerű dolga volt ellenünk, hiszen nem is voltunk igazán jelen a pályán.



 



A bajnoki cím és a kiesés kérdése mellett a szombati fordulóban következő Ferencváros–Újpest mérkőzés talán kicsit kevesebb figyelmet kap a héten. Nyugodtabb így a felkészülésük?



- Habár már nem a bajnoki címért versengünk, a nyomás állandóan érezhető a csapaton. Számomra a legfontosabb a héten, hogy megtaláljam a legerősebb összeállítást, hiszen vannak, akikre sérülés miatt nem számíthatok, mások pedig nem tudták azt a teljesítményt nyújtani, amit elvártunk volna. A legstabilabb csapat fog játszani az Újpest ellen. Azok a futballisták, akik a legtöbbet nyújtják, akiken a leginkább azt látom: győzni szeretnének.  



 



A játékosait az éremszerzés lehetőségével motiválja az Újpest ellen, vagy már a kupadöntőre is koncentrálva inkább a két győzelem a kitűzött cél?



- Két győzelemmel szeretnénk zárni a szezont. Sajnos az már nem csak a mi kezünkben van, hogy odaérünk-e a dobogóra, így nem is abból indulunk ki, hogy a Vasas veszíteni fog a Mezőkövesd ellen. Csak magunkra szabad koncentrálni, s el kell végezni a feladatainkat.



 



Egy olyan klubnál, ahol a tradíciók alapján mindig az elsőség az elvárás, s ehhez adottak is a feltételek, van annak jelentősége, hogy harmadikként vagy negyedikként zár a csapat?



- Persze, jó volna, ha harmadikként fejeznénk be a bajnokságot, de ha megnyerjük a Magyar Kupa döntőjét, s végül csak negyedikek vagyunk, a bajnokságról úgysem fog beszélni senki. Egy dolog világos és egyértelmű: félig-meddig még elfogadható módon tudjuk alakítani ezt a szezont, ha egymás után harmadszorra is megnyerjük a kupát. Természetesen a Vasas is a győzelmet célozta meg sok-sok év után, de hiszek benne, hogy a siker csak rajtunk múlik.



 



A Videotonnal a legutóbbi játéknapon találkoztak, a Honvéddal pedig többször is az utóbbi hónapokban… Ön szerint mi döntheti el a bajnoki címet köztük?



- Mindkét csapat nagyon jó formában van, szombaton pedig a napi forma lesz a döntő. Ilyen tekintetben szerintem nincs jelentősége, hogy a Honvéd lesz hazai pályán; amelyik együttes kevesebbet hibázik, s lendületesebben támad, az nyer. A Honvédnak elegendő a döntetlen, ez jelenthet számukra némi előnyt, ám a másik oldalon pszichológiai szempontból ez veszélyes is lehet.



 



Hosszú szezon ér véget napokon belül. Két meccs között készül már a pihenésre is?



- A kupadöntőt követő napon még leülök az egyesülettel, sok dolgot kell megbeszélünk. Innentől nincs sok idő, hiszen június 11-én már kezdődik a következő felkészülési időszak. Itt leszek Magyarországon, elérhető leszek, bármi van, akár az új játékosokkal vagy más dolgokkal kapcsolatban, állok rendelkezésre. Annak ellenére, hogy bármikor elérhető leszek, azért a kikapcsolódásra is jut majd idő.



 




Magyar válogatottakat igazolhat a Fradi - NB1.hu



A Fradi igazolásai




 



Egy ilyen idény után elegendő a feltöltődésre az a néhány nap?



- Számomra elegendő, a játékosok tekintetében viszont meglehet, túl rövid. Igaz, hogy decemberben volt egy néhány hetes szünet, ám ne feledjük, a fiúk számára az az éves szabadság. Ugyanakkor nincs okunk panaszra: nemzetközi szinten nem játszunk, a játékosok többsége pedig nem válogatott. Spanyolországban, Olaszországban vagy Angliában ezzel szemben végigjátsszák az évet, 70-75 mérkőzést teljesítenek, háromnaponta teljes meccseket játszanak. Nem kell attól megijednünk, hogy hetente egyszer van mérkőzés. Egy fitt játékos, aki profiként él, heti egy-egy mérkőzést kell, hogy tudjon teljesíteni. A mentális felkészítés ugyanakkor nagyon fontos.



 



Fontos a mentális felkészítés, de egy derbi- és kupagyőzelem után aligha kéne motiválni a játékosokat az újrakezdéskor…



- Ez így van. Ha egy csapat megnyer ez címet, természetesen öröm tölti el annak minden tagját. Reméljük, hogy a következő felkészülési időszakot így, két siker után tudjuk elkezdeni. 


Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74813
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Két győzelemmel zárna a Fradi – Interjú Thomas Dollal

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.05.26. 13:14

das ist tök jó
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 37821
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Két győzelemmel zárna a Fradi – Interjú Thomas Dollal

HozzászólásSzerző: SAW » 2017.05.26. 14:15

Az utolsó kapcsolja le a villanyt!
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: Google Adsense [Bot], Szarka valamint 131 vendég