Oldal: 1 / 2

Deutsch szerint élet-halál kérdése az MTK Diósgyőr elleni meccse

Elküldve: 2017.05.19. 09:32
Szerző: nb1.hu12
Budapest - Közleményben szólítják fel a biztatásra a drukkereket.

Deutsch szerint élet-halál kérdése az MTK Diósgyőr elleni meccse


Az OTP Bank Liga 32. fordulójában sorsdöntő mérkőzésen látja vendégül az MTK a Diósgyőrt. A mérkőzés tétje igen nagy, hiszen egy vendég győzelem esetén a hazaik búcsúznak az élvonaltól, hiszen a DVTK jelenleg egy ponttal megelőzi őket a tabellán.



„Elérkezik a pillanatm mikor kiderül: az ítélet élet vagy halál” - áll a Deutsch Tamás és Stern Péter által aláírt közleményben, amelyben arra kérik a kék-fehér drukkereket, hogy minél többen menjenek ki a meccsre.





- Minden mérkőzés fontos, de a szombati kimondottan az, és nagyobb téttel is bír, mint a korábbiak, hiszen egy győzelemmel be tudjuk biztosítani a jövő évi NB I.-es tagságunkat – nyilatkozta a találkozót megelőző sajtótájékoztatón Bódog Tamás, a DVTK vezetőedzője. - Arra számítok, hogy a csapatom az első pillanattól kezdve teljes odaadással és olyan hozzáállással fog a meccsbe belemenni, mint ahogy azt a Mezőkövesd elleni második félidőben láthattuk. Ha így tudunk kezdeni, akkor nem érhet minket meglepetés.



 



<blockquote class="embedly-card"><h4><a href="http://nb1.hu/hazai-labdarugas/ragaszkodnak-dardai-palkohoz-a-nemetek">Ragaszkodnak Dárdai Palkóhoz a németek - NB1.hu</a></h4><p>Még mindig van remény</p></blockquote>


<script async src="//cdn.embedly.com/widgets/platform.js" charset="UTF-8"></script>

Re: Deutsch szerint élet-halál kérdése az MTK Diósgyőr elleni meccse

Elküldve: 2017.05.19. 10:02
Szerző: SuperDepor
a hazai szektorokban is mi leszünk Tomi

Re: Deutsch szerint élet-halál kérdése az MTK Diósgyőr elleni meccse

Elküldve: 2017.05.19. 10:12
Szerző: Cselszky
SuperDepor írta:a hazai szektorokban is mi leszünk Tomi

Mely szektorokban?

Re: Deutsch szerint élet-halál kérdése az MTK Diósgyőr elleni meccse

Elküldve: 2017.05.19. 10:19
Szerző: SuperDepor
Cselszky írta:
SuperDepor írta:a hazai szektorokban is mi leszünk Tomi

Mely szektorokban?

Van a két vendégszektor, a mellette lévő szektorokba vehetnek a vendégek is jegyet, nyitják meg őket folyamatosan. 400 körüli a hivatalos vendégjegyek száma, sokan laknak Pesten, szerintem kétezren leszünk, asszem nem kell kártya, így egyébként is szabad a jegyvásárlás

Re: Deutsch szerint élet-halál kérdése az MTK Diósgyőr elleni meccse

Elküldve: 2017.05.19. 11:07
Szerző: Pető
SuperDepor írta:
Cselszky írta:
SuperDepor írta:a hazai szektorokban is mi leszünk Tomi

Mely szektorokban?

Van a két vendégszektor, a mellette lévő szektorokba vehetnek a vendégek is jegyet, nyitják meg őket folyamatosan. 400 körüli a hivatalos vendégjegyek száma, sokan laknak Pesten, szerintem kétezren leszünk, asszem nem kell kártya, így egyébként is szabad a jegyvásárlás


Hosszú idő után kimegyek haverral én is. Remélem nem nyúl bele a politika a mérkőzésbe.....

Re: Deutsch szerint élet-halál kérdése az MTK Diósgyőr elleni meccse

Elküldve: 2017.05.19. 11:14
Szerző: SuperDepor
Pető írta:
SuperDepor írta:
Cselszky írta:Mely szektorokban?

Van a két vendégszektor, a mellette lévő szektorokba vehetnek a vendégek is jegyet, nyitják meg őket folyamatosan. 400 körüli a hivatalos vendégjegyek száma, sokan laknak Pesten, szerintem kétezren leszünk, asszem nem kell kártya, így egyébként is szabad a jegyvásárlás


Hosszú idő után kimegyek haverral én is. Remélem nem nyúl bele a politika a mérkőzésbe.....

A politikának az is az érdeke, h a DVTK ne essen ki.

Re: Deutsch szerint élet-halál kérdése az MTK Diósgyőr elleni meccse

Elküldve: 2017.05.19. 11:35
Szerző: Cselszky
SuperDepor írta:
Cselszky írta:
SuperDepor írta:a hazai szektorokban is mi leszünk Tomi

Mely szektorokban?

Van a két vendégszektor, a mellette lévő szektorokba vehetnek a vendégek is jegyet, nyitják meg őket folyamatosan. 400 körüli a hivatalos vendégjegyek száma, sokan laknak Pesten, szerintem kétezren leszünk, asszem nem kell kártya, így egyébként is szabad a jegyvásárlás

OK, köszi. Lehet, hogy kinézek én is.

Re: Deutsch szerint élet-halál kérdése az MTK Diósgyőr elleni meccse

Elküldve: 2017.05.19. 12:30
Szerző: SuperDepor
Cselszky írta:
SuperDepor írta:
Cselszky írta:Mely szektorokban?

Van a két vendégszektor, a mellette lévő szektorokba vehetnek a vendégek is jegyet, nyitják meg őket folyamatosan. 400 körüli a hivatalos vendégjegyek száma, sokan laknak Pesten, szerintem kétezren leszünk, asszem nem kell kártya, így egyébként is szabad a jegyvásárlás

OK, köszi. Lehet, hogy kinézek én is.

V1 szektor, 15/5, ha netán arra jársz, nem tudom, h milyen az szektorok közötti átjárás

Re: Deutsch szerint élet-halál kérdése az MTK Diósgyőr elleni meccse

Elküldve: 2017.05.19. 12:53
Szerző: Cselszky
SuperDepor írta:
Cselszky írta:
SuperDepor írta:Van a két vendégszektor, a mellette lévő szektorokba vehetnek a vendégek is jegyet, nyitják meg őket folyamatosan. 400 körüli a hivatalos vendégjegyek száma, sokan laknak Pesten, szerintem kétezren leszünk, asszem nem kell kártya, így egyébként is szabad a jegyvásárlás

OK, köszi. Lehet, hogy kinézek én is.

V1 szektor, 15/5, ha netán arra jársz, nem tudom, h milyen az szektorok közötti átjárás

Olvasom, hogy nem lesz nyitva a vendégpénztár, szóval ha megyek is, csak hazaiba tudok. De gyanítom, ott is közel annyi miskolci érzelmű lesz, mint amennyi MTK-s.

Re: Deutsch szerint élet-halál kérdése az MTK Diósgyőr elleni meccse

Elküldve: 2017.05.19. 16:19
Szerző: aszurkolo
Cselszky írta:
SuperDepor írta:
Cselszky írta:OK, köszi. Lehet, hogy kinézek én is.

V1 szektor, 15/5, ha netán arra jársz, nem tudom, h milyen az szektorok közötti átjárás

Olvasom, hogy nem lesz nyitva a vendégpénztár, szóval ha megyek is, csak hazaiba tudok. De gyanítom, ott is közel annyi miskolci érzelmű lesz, mint amennyi MTK-s.

A V1-4 telt meg a B9-8-7-... töltjük fel folyamatosan.

Re: Deutsch szerint élet-halál kérdése az MTK Diósgyőr elleni meccse

Elküldve: 2017.05.19. 16:53
Szerző: Maradonapoli
Kb. félórája láttam a skacok buszát a Győri Kapu-Thököly utca kereszteződésénél a pirosnál várakozni. Csak ennyit szerettem volna mondani.
Meg hogy: NEMÉRDEKELMÁÁÁÁSCSAKADIÓÓÓSGYŐRCSAKDIÓSGYŐŐŐŐŐRCSAKADIÓÓÓÓÓSGYŐŐŐŐŐR!!!!
Köszönöm a lehetőséget, hogy elmondhattam.

Re: Deutsch szerint élet-halál kérdése az MTK Diósgyőr elleni meccse

Elküldve: 2017.05.19. 20:39
Szerző: Bejg Lee
Ha kell, akkor már sokkal inkább a Dió maradjon benn !!!!!

Re: Deutsch szerint élet-halál kérdése az MTK Diósgyőr elleni meccse

Elküldve: 2017.05.19. 21:34
Szerző: SuperDepor
aszurkolo írta:
Cselszky írta:
SuperDepor írta:V1 szektor, 15/5, ha netán arra jársz, nem tudom, h milyen az szektorok közötti átjárás

Olvasom, hogy nem lesz nyitva a vendégpénztár, szóval ha megyek is, csak hazaiba tudok. De gyanítom, ott is közel annyi miskolci érzelmű lesz, mint amennyi MTK-s.

A V1-4 telt meg a B9-8-7-... töltjük fel folyamatosan.

Debrecenben 3000-en voltunk, Pesten több DVTK szurkoló lakik, mint a Hajduságban, vörös lesz az MTK stadion

Re: Deutsch szerint élet-halál kérdése az MTK Diósgyőr elleni meccse

Elküldve: 2017.05.19. 21:51
Szerző: Maradonapoli
SuperDepor írta:
aszurkolo írta:
Cselszky írta:Olvasom, hogy nem lesz nyitva a vendégpénztár, szóval ha megyek is, csak hazaiba tudok. De gyanítom, ott is közel annyi miskolci érzelmű lesz, mint amennyi MTK-s.

A V1-4 telt meg a B9-8-7-... töltjük fel folyamatosan.

Debrecenben 3000-en voltunk, Pesten több DVTK szurkoló lakik, mint a Hajduságban, vörös lesz az MTK stadion

Mire készülsz Ser Pisti... ?

https://www.youtube.com/watch?v=Ygcff7xaZfk

Re: Deutsch szerint élet-halál kérdése az MTK Diósgyőr elleni meccse

Elküldve: 2017.05.19. 21:58
Szerző: SuperDepor
Maradonapoli írta:
SuperDepor írta:
aszurkolo írta:A V1-4 telt meg a B9-8-7-... töltjük fel folyamatosan.

Debrecenben 3000-en voltunk, Pesten több DVTK szurkoló lakik, mint a Hajduságban, vörös lesz az MTK stadion

Mire készülsz Ser Pisti... ?

https://www.youtube.com/watch?v=Ygcff7xaZfk

én óvatos duhaj vagyok, az utóbbi két meccs után jó lenne egy kis nyugalom, valami szar 1:0 ide, egy öngóllal, csak lenne már vége

Re: Deutsch szerint élet-halál kérdése az MTK Diósgyőr elleni meccse

Elküldve: 2017.05.19. 22:50
Szerző: kristof98.haladas
SuperDepor írta:
aszurkolo írta:
Cselszky írta:Olvasom, hogy nem lesz nyitva a vendégpénztár, szóval ha megyek is, csak hazaiba tudok. De gyanítom, ott is közel annyi miskolci érzelmű lesz, mint amennyi MTK-s.

A V1-4 telt meg a B9-8-7-... töltjük fel folyamatosan.

Debrecenben 3000-en voltunk, Pesten több DVTK szurkoló lakik, mint a Hajduságban, vörös lesz az MTK stadion

Na már ezért ti érdemlitek meg jobban a bennmaradást.Szurkolok is,hogy sikerüljön.

Re: Deutsch szerint élet-halál kérdése az MTK Diósgyőr elleni meccse

Elküldve: 2017.05.20. 10:40
Szerző: SuperDepor
kristof98.haladas írta:
SuperDepor írta:
aszurkolo írta:A V1-4 telt meg a B9-8-7-... töltjük fel folyamatosan.

Debrecenben 3000-en voltunk, Pesten több DVTK szurkoló lakik, mint a Hajduságban, vörös lesz az MTK stadion

Na már ezért ti érdemlitek meg jobban a bennmaradást.Szurkolok is,hogy sikerüljön.

köszi

Re: Deutsch szerint élet-halál kérdése az MTK Diósgyőr elleni meccse

Elküldve: 2017.05.20. 11:00
Szerző: Stewe
SuperDepor írta:a hazai szektorokban is mi leszünk Tomi


... :lol: :lol: :lol: ... !!! ...

... már régen írtam a csata kiáltásunkat ... !!! ... de most újra eljött az idő ... !!! ... szóval ...

... RRROOOHHHAAAAAAAAAAAAAAAAAAAMMMRRRAAAAAAAAAAAA ... !!! ...
... ÉS ...
... TTTÁÁÁMMMAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAADDDDÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁSSS ... !!! ...
... mint'állat ... !!! ...
... TOTÁLIS HAJRÁ DIÓSGYŐR ... !!! ...

Re: Deutsch szerint élet-halál kérdése az MTK Diósgyőr elleni meccse

Elküldve: 2017.05.20. 11:09
Szerző: Reginald McFreez
Én remélem nyer az MTK és szopikázik a Mezőkövesd.

Re: Deutsch szerint élet-halál kérdése az MTK Diósgyőr elleni meccse

Elküldve: 2017.05.20. 12:10
Szerző: SuperDepor
Reginald McFreez írta:Én remélem nyer az MTK és szopikázik a Mezőkövesd.

miért, nektek nem lenne jobb, ha a DVTK DVSC meccs tét nélküli lenne, vagy abból indulsz ki, h az MTK Kövesd duóból esik ki az egyik