Messi az utolsó percben intézte el a Reált

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Messi az utolsó percben intézte el a Reált

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.04.23. 22:44

Madrid - Az utóbbi évek legszebb El Classicóját játszották.

Messi az utolsó percben intézte el a Reált


Az utóbbi évek legjobb El Classicóját játszottak Madridban, ahol a Barcelona Messi vezérletével legyőzte a Real Madridot. Sergio Ramos ezúttal is főszereplő volt, csak most nem góljával, hanem gólt eredményzező kapufával, majd egy durva belépő miatti piros lapjával vetette észre magát.



 



A hazaiak kezdték jobban a találkozót és egy pontrúgás után a vezetést is sikerült megszerezniük: Marcelo beadását Ramos lőtte a kapufára, a kipattanót pedig Casemiro pöckölte közelről a kapuba. Nem sokáig örülhettek azonban a madridiak, Messi ugyanis egy szép egyéni akció után hamarosan egyenlített, így 1-1-el vonulhattak a félidői pihenőre a csapatok.





 



A második félidőre mindkét csapat úgy jött ki, hogy megnyeri a találkozót. A kapuk egymás után forogtak veszélyben, Der Stegen és Navas is bravúrok sorozatát mutatta be. Előbb Ronaldo hagyta ki a lehetetlent, majd Suarez lövését védte a costa-ricai kapus. Gólt előbb a Barcelona szerzett, Rakitic vehette át a labdát a tizenhatos előtt, ballal lőtt, és a hosszúba tartó labdát már Navas sem



védhette.



 



Pár perc múva úgy tűnt, befellegzett a Reálnak, Sergio Ramos ugyanis egy durva belépő után pirosat kapott, így tíz főre fogyatkozott a Real.





 



Zidane a kiállítás ellenére sem védőt hozott be, hanem Jamest, aki egy ideig nyerő cserének bizonyult, a vége előtt pár perccel ugyanis egynlített a kolumbiai. Ezt követően is támadott mindkét csapat, a Real tíz emberrel is nyerni akart, Messi azonban az utolsó percekben belőtte a győztes találatot. Ezzel a Barcelona pontszámban beérte és megelőzte az egy meccsel kevesebbett játszó madridiakot.


Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96324
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Messi az utolsó percben intézte el a Reált

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.04.23. 23:01

Nem volt szar.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
cain
Aranylabdás
Hozzászólások: 34451
Csatlakozott: 2005.06.13. 17:54
Tartózkodási hely: nagyfalu

Re: Messi az utolsó percben intézte el a Reált

HozzászólásSzerző: cain » 2017.04.23. 23:08

a spori itt sem volt jobb, mint kassai.
Life is death, death is life.
No life, no death.
Life is life, death is death.

Avatar
Littbarski
Moderátor
Hozzászólások: 43490
Csatlakozott: 2005.05.06. 14:08

Re: Messi az utolsó percben intézte el a Reált

HozzászólásSzerző: Littbarski » 2017.04.24. 01:39

csoda, hogy a monolkis Messi túlélte ezt a hetet, fejre esett kedden a Juve ellen, Marcella ma kiütötte, suttyó Ramos is hogy ment rá (apropó, a tapsikolásért jár neki is a Neymar féle eltiltás)... nem hittem volna, hogy ezt behúzza a Barcelona amilyen rakat szar a hátsó szekció idén, de hát ez a Lionel... már most elszomorít, hogy csak 5-6 éve van kb a pályafutásából.

Avatar
Pető
Aranylabdás
Hozzászólások: 33587
Csatlakozott: 2008.05.08. 19:19
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Messi az utolsó percben intézte el a Reált

HozzászólásSzerző: Pető » 2017.04.24. 07:47

Messi összeteheti a két kezét, hogy Ramos nem találta el.
Bayern München
DVTK
Depower

csecsko5
Aranylabdás
Hozzászólások: 16761
Csatlakozott: 2010.04.11. 12:36

Re: Messi az utolsó percben intézte el a Reált

HozzászólásSzerző: csecsko5 » 2017.04.24. 14:57

ilyen amatőr módon bukni a pontot az utolsó percben már rég láttam a csapatot. eddig pont ez volt ami a mezőny fölé emelte őket, a mentális erő, erre most ilyen szinten odaajándékozták a meccset a barcának. kár érte, mert még 10 emberrel is nyerhető lett volna, de hát bemákolták a végén.

Avatar
krisztian
Admin
Hozzászólások: 97080
Csatlakozott: 2008.02.07. 22:48
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:

Re: Messi az utolsó percben intézte el a Reált

HozzászólásSzerző: krisztian » 2017.04.24. 16:35

cain írta:a spori itt sem volt jobb, mint kassai.

Hát azért olyan szintre nem ért el. Egy meg nem adott tizenegyes, plusz Casemiro lapjai. Ennyit lehet felróni, de ezek kb. egalizálták is egymást.

A csecsko által írt megállapítás meg helytálló, hihetetlen, hogy így elbassza a végét a Madrid. Nem is az, hogy megy a csapat a győzelemeért tíz emberrel is, de mikor 20 másodperc van és megindulnak a katalánok, kb 3-4 ember is nyomhatott volna egy taktikai faultot, lapot is bevállalva, hogy ne menjenek át rajtuk villámgyorsan, senki sem tette meg.
“Ha egy kérdés megoldható, felesleges aggódni miatta. Ha nem lehet megoldani, az aggódás nem segít.”
LAZIO GRANDE LAZIO! A ROMA LA LAZIO C’E’ SOLO LA LAZIO
دولة اسرائيل Facebook Torna Club
1526. augusztus 29. Nem felejtünk!

Avatar
cain
Aranylabdás
Hozzászólások: 34451
Csatlakozott: 2005.06.13. 17:54
Tartózkodási hely: nagyfalu

Re: Messi az utolsó percben intézte el a Reált

HozzászólásSzerző: cain » 2017.04.24. 16:50

krisztian írta:
cain írta:a spori itt sem volt jobb, mint kassai.

Hát azért olyan szintre nem ért el. Egy meg nem adott tizenegyes, plusz Casemiro lapjai. Ennyit lehet felróni, de ezek kb. egalizálták is egymást.

A csecsko által írt megállapítás meg helytálló, hihetetlen, hogy így elbassza a végét a Madrid. Nem is az, hogy megy a csapat a győzelemeért tíz emberrel is, de mikor 20 másodperc van és megindulnak a katalánok, kb 3-4 ember is nyomhatott volna egy taktikai faultot, lapot is bevállalva, hogy ne menjenek át rajtuk villámgyorsan, senki sem tette meg.

pont olyan leseket engedtek el itt is ronaldonak, csak mivel az ürge nem rúgott belőle gólt, nem üti meg az ingerküszöböt.
Life is death, death is life.
No life, no death.
Life is life, death is death.

csecsko5
Aranylabdás
Hozzászólások: 16761
Csatlakozott: 2010.04.11. 12:36

Re: Messi az utolsó percben intézte el a Reált

HozzászólásSzerző: csecsko5 » 2017.04.25. 09:00

Littbarski írta:Ramos is hogy ment rá (apropó, a tapsikolásért jár neki is a Neymar féle eltiltás)...

apropó pikének mutogatott, azért szerintem még nem jár eltiltás.


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: kolo68 valamint 116 vendég