A Loki állt közelebb a győzelemhez, de nem segített a kapufa

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

A Loki állt közelebb a győzelemhez, de nem segített a kapufa

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.04.15. 20:30

Debrecen – Az MTK és a DVSC három pontra a kiesőhelytől.

A Loki állt közelebb a győzelemhez, de nem segített a kapufa


 



DVSC–MTK Budapest 0–0



 



Már az első percben érezhető volt, hogy mindkét csapat számára élet-halál meccs volt a Nagyerdei Stadionban. A Loki óriási lendülettel kezdett, de az MTK remekül megszervezte a védekezését és Torghelle Sándorral a támadósorban több veszélyes kontrát is tudott vezetni. A félidő legnagyobb helyzete Osváth Attila nevéhez fűződött. a DVSC védője kemény lövéssel tesztelte Petkovicsot, de az MTK kapusa a kapu fölé tenyerelte az életerős bombát. Igazán komoly ziccert egyik csapat sem tudott kialakítani, de érezhető volt, hogy lesz gól a második félidőben.



 




Újabb bravúr: a Slovan után a bajnokot is legyőzte a DAC - NB1.hu




A fordulás után a Loki nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, főleg Könyves Norbert és Osváth Attila volt igazán lövő kedvében, de a kidolgozott ziccerek elmaradtak. Mivel a mérkőzés fél órával később kezdődött, így a második félidő derekán már mindkét csapat játékosai tudhatták, hogy kikapott a Diósgyőr, így alapjáraton az iksz sem volt rossz a feleknek. A 85. percben megnyerhette volna a meccset, de Tőzsér Dániel szöglete után Dusán Brkovics a jobb kapufát fejelte telibe. Ezzel a pontszerzéssel egyik csapat sem lélegezhet fel, azonban három pont előnyre tett szert a kiesőhelyen álló DVTK-val szemben, ami mégiscsak jobb, mint a kettő.



 



OTP Bank Liga, 27. forduló



 



DVSC–MTK Budapest 0–0



 



DVSC: Danilovics – Osváth, Szatmári, Brkovics, Ferenczi – Könyves, Jovanovic (Mengolo, 77.), Filip, Tőzsér – Holman (Feltscher, 81.) – Szuk (Handzsics, 61.)



MTK: Baki (Okuka, 86.), Poór, Grgics, Vadnai - Vass, Kolomoec, Kanta, Borbély (Katona, 77.), Vogyicska (Nikházi, 40.) - Torghelle.



 



Sárga lap: Osváth (60.), ill. Baki (59.), Okuka (90.)



Nézőszám: 2363




Az OTP Bank Liga tabellája



 




 


MTKfan
Kulcsjátékos
Hozzászólások: 2991
Csatlakozott: 2005.10.28. 08:32

Re: A Loki állt közelebb a győzelemhez, de nem segített a kapufa

HozzászólásSzerző: MTKfan » 2017.04.15. 21:34

A Loki érdemelt volna inkább győzelmet, mi leginkább védekeztünk. Amúgy nagyon sok bosszantó hibával és lassan játszottak a csapatok. Kifejezetten álmosító volt a produkció.

Az elmúlt öt meccsünk...

1-0
0-1
2-0
0-0
0-0

...híven tükrözi az egész szezonunkat. A védelem többnyire jól zár, de elöl nagyon gyengék vagyunk.
MTK, magyar válogatott
Bikini, Queen, Genesis, Kent

Avatar
nyúl
Kincstári Főegerész
Hozzászólások: 46284
Csatlakozott: 2005.09.14. 13:36

Re: A Loki állt közelebb a győzelemhez, de nem segített a kapufa

HozzászólásSzerző: nyúl » 2017.04.15. 21:58

Félő, kevés ez. A közvetlen rivális pontot szerez ellenünk idegenben. A tendencia is szinte ellentétes pl. a Diósgyőrével, aki jön fel, növeli önbizalmát, míg mi nem tudunk nekilendülni, saját tengelyünk körül forgunk, téblábolunk. Ebből jó eséllyel másodosztály lesz.

Vénaszkenner
Serdülõ
Hozzászólások: 332
Csatlakozott: 2015.04.04. 23:51

Re: A Loki állt közelebb a győzelemhez, de nem segített a kapufa

HozzászólásSzerző: Vénaszkenner » 2017.04.15. 22:02

nyúl írta:Félő, kevés ez. A közvetlen rivális pontot szerez ellenünk idegenben. A tendencia is szinte ellentétes pl. a Diósgyőrével, aki jön fel, növeli önbizalmát, míg mi nem tudunk nekilendülni, saját tengelyünk körül forgunk, téblábolunk. Ebből jó eséllyel másodosztály lesz.

Mindig bátorító téged olvasni.
"Ha sétálok a sporttelepen és meglátom a szemetet a földön, akkor nem felhívok valakit, hogy jöjjön oda és szedje fel, hanem lehajolok érte és kidobom." (Kubatov Gábor, 2017)

Avatar
adrenalin69
Aranylabdás
Hozzászólások: 18892
Csatlakozott: 2006.05.06. 16:50
Tartózkodási hely: Firenze
Kapcsolat:

Re: A Loki állt közelebb a győzelemhez, de nem segített a kapufa

HozzászólásSzerző: adrenalin69 » 2017.04.15. 22:07

Vénaszkenner írta:
nyúl írta:Félő, kevés ez. A közvetlen rivális pontot szerez ellenünk idegenben. A tendencia is szinte ellentétes pl. a Diósgyőrével, aki jön fel, növeli önbizalmát, míg mi nem tudunk nekilendülni, saját tengelyünk körül forgunk, téblábolunk. Ebből jó eséllyel másodosztály lesz.

Mindig bátorító téged olvasni.

Akinek kéne, az úgy sem olvassa én meg anélkül is elég bátortalan vagyok! Mellesleg ezt az nb2-es dolgot nem nagyon értem! Lásd Nyíregy! Szerintem meg, vigyázz mit kívánsz nyuszi!
Az Újpest csapata megszakítás nélkül,1912-óta nb1-es.
Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország.

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96332
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: A Loki állt közelebb a győzelemhez, de nem segített a kapufa

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.04.15. 22:10

nyúl írta:Félő, kevés ez. A közvetlen rivális pontot szerez ellenünk idegenben. A tendencia is szinte ellentétes pl. a Diósgyőrével, aki jön fel, növeli önbizalmát, míg mi nem tudunk nekilendülni, saját tengelyünk körül forgunk, téblábolunk. Ebből jó eséllyel másodosztály lesz.

A Diósgyőrnél Bódog elérte a szemléletváltást, és a mai vereségük ellenére lendületbe jöttek. A 3 csapat közül a Diósgyőr sorsolása a legjobb, az MTK-é és a Lokié közel hasonló. Szvsz a DVTK hamarosan előz, az MTK-Loki duó közül zuhan valamelyik.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Trinidad
Kulcsjátékos
Hozzászólások: 2554
Csatlakozott: 2006.04.23. 21:27
Tartózkodási hely: Death Valley

Re: A Loki állt közelebb a győzelemhez, de nem segített a kapufa

HozzászólásSzerző: Trinidad » 2017.04.15. 22:53

Meg egy ilyen impotens tarsulat nincsen a vilagon. Itt az ideje, hogy valaki mas villantsa meg az edzoi zsenijet. Nem igaz, hogy ezekbol ennyit lehet csak kihozni, ha legiosok es nem is erdekli oklet a Loki...
Csak a Debrecen es a LOKI!!!

Emerik
Tartalék
Hozzászólások: 1074
Csatlakozott: 2006.02.27. 17:26

Re: A Loki állt közelebb a győzelemhez, de nem segített a kapufa

HozzászólásSzerző: Emerik » 2017.04.16. 10:10

Cselszky írta:
nyúl írta:Félő, kevés ez. A közvetlen rivális pontot szerez ellenünk idegenben. A tendencia is szinte ellentétes pl. a Diósgyőrével, aki jön fel, növeli önbizalmát, míg mi nem tudunk nekilendülni, saját tengelyünk körül forgunk, téblábolunk. Ebből jó eséllyel másodosztály lesz.

A Diósgyőrnél Bódog elérte a szemléletváltást, és a mai vereségük ellenére lendületbe jöttek. A 3 csapat közül a Diósgyőr sorsolása a legjobb, az MTK-é és a Lokié közel hasonló. Szvsz a DVTK hamarosan előz, az MTK-Loki duó közül zuhan valamelyik.


Remélem más zuhan ki helyettünk, és helyettetek. És nem a Diósgyőrre gondolok.
Csak a kék-fehér!
Hajrá Magyarok!!!!!!!!!!!!!!!!
Tippmix – mindig egy meccsen, vagy az utolsó percben megy el.
szlovákok! Viperával történelmet írni nem lehet!

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: A Loki állt közelebb a győzelemhez, de nem segített a kapufa

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.04.16. 10:28

Vénaszkenner írta:
nyúl írta:Félő, kevés ez. A közvetlen rivális pontot szerez ellenünk idegenben. A tendencia is szinte ellentétes pl. a Diósgyőrével, aki jön fel, növeli önbizalmát, míg mi nem tudunk nekilendülni, saját tengelyünk körül forgunk, téblábolunk. Ebből jó eséllyel másodosztály lesz.

Mindig bátorító téged olvasni.

:)
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: A Loki állt közelebb a győzelemhez, de nem segített a kapufa

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2017.04.16. 10:40

Emerik írta:
Cselszky írta:
nyúl írta:Félő, kevés ez. A közvetlen rivális pontot szerez ellenünk idegenben. A tendencia is szinte ellentétes pl. a Diósgyőrével, aki jön fel, növeli önbizalmát, míg mi nem tudunk nekilendülni, saját tengelyünk körül forgunk, téblábolunk. Ebből jó eséllyel másodosztály lesz.

A Diósgyőrnél Bódog elérte a szemléletváltást, és a mai vereségük ellenére lendületbe jöttek. A 3 csapat közül a Diósgyőr sorsolása a legjobb, az MTK-é és a Lokié közel hasonló. Szvsz a DVTK hamarosan előz, az MTK-Loki duó közül zuhan valamelyik.


Remélem más zuhan ki helyettünk, és helyettetek. És nem a Diósgyőrre gondolok.
Nocsak-nocsak Mezőkövesd?
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Emerik
Tartalék
Hozzászólások: 1074
Csatlakozott: 2006.02.27. 17:26

Re: A Loki állt közelebb a győzelemhez, de nem segített a kapufa

HozzászólásSzerző: Emerik » 2017.04.16. 12:52

MindigÚjpest írta:
Emerik írta:
Cselszky írta:A Diósgyőrnél Bódog elérte a szemléletváltást, és a mai vereségük ellenére lendületbe jöttek. A 3 csapat közül a Diósgyőr sorsolása a legjobb, az MTK-é és a Lokié közel hasonló. Szvsz a DVTK hamarosan előz, az MTK-Loki duó közül zuhan valamelyik.


Remélem más zuhan ki helyettünk, és helyettetek. És nem a Diósgyőrre gondolok.
Nocsak-nocsak Mezőkövesd?


Talált!
Csak a kék-fehér!
Hajrá Magyarok!!!!!!!!!!!!!!!!
Tippmix – mindig egy meccsen, vagy az utolsó percben megy el.
szlovákok! Viperával történelmet írni nem lehet!

BlancoAgilon38

Re: A Loki állt közelebb a győzelemhez, de nem segített a kapufa

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.04.16. 13:50

Emerik írta:
MindigÚjpest írta:
Emerik írta:
Remélem más zuhan ki helyettünk, és helyettetek. És nem a Diósgyőrre gondolok.
Nocsak-nocsak Mezőkövesd?


Talált!

Majdnem kizártnak tartom. A Loki-DVTK-MTK hármas lesz, aki adja az áldozatot sajnos. Mindhármat sajnálom, és azt is, aki közülük kipottyan.


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 151 vendég